Nyugat · / · 1912 · / · 1912. 19. szám · / · Szabó Dezső: Petőfi művészi fejlődése
És ezen a fejlődésen túl még van egy lépés. Petőfi félbeszakított pályájára a János vitéz, a Tündérálom, Salgó, Bolond Istók, Szécsi Mária, Az apostol teszik fel a koronát.
Petőfit epikai műveiért érte a legtöbb igazságtalanság. Mert itt is egy hatalommondat pergett a szajkó közesztétika nyelvén: az epikai költeménynek objektívnak kell lennie, Petőfi epikai alkotásai líraiak, tehát: »rosszak«.
Ezzel az a priori ostobasággal főbe bunkózzuk Byron, Puskin epikáját, Lamartine Iocelynjét és - pl. - Heine Atta Trollja merényletszámba mehet.
Az eddigiek után igen természetes, hogy epikai költészete egy népies mesterművel kezdődik: a János vitézzel (1844).
1846-ban írja a Tündérálom és Salgó darabokat. A Tündérálom - négy-öt sornyi prózai kézrándulást leszámítva - a legcsodálatosabb lírai alkotás. Itt ízléstelenség, életszegénység az analízis. Könyv nélkül tudom ezt a verset és valahányszor egy érezhető lépéssel, valami lelki veszteséggel távolodom a fiatalságtól, ennek a versnek harmatját hullatom az idegeimre. Ha valaha ki akarják ölni a fiatalságot a világból, ezt a verset pusztítsák el elsősorban.
A Salgó egy hatalmas Delacrois-kép, oly nyelvvel, mely Vörösmartyt alkotása legszebb perceire emlékeztetheti. És milyen lírai részletekkel!
Az 1847-ben írt Bolond Istók és Szécsi Mária a megértés, a szelíd humor, a teljes emberi szimpátia alkotásai. A kóbor, bohém, viharos lelkű Petőfi meleg, szerető családi képet ad. A jakobinus Petőfi megértő szeretettel énekel meg egy arisztokrata nőt, aki elárulta »a szabadság ügyét«.
Végül az Apostolt írja, melyben lelkének lelkét adja. (Itt is egy esztétikai ostobaság: az apostol lehetetlen alak!) Azt hiszem - megfelelő fordításokban - ez a költemény az, mellyel külföldön a legtöbb dicsőséget szerezhetünk a magyar költészetnek. Az emberszeretet egyik leghatalmasabb alkotása, a költői szépségek oly káprázatos záporával, hogy a magyar epikában ezen a téren - nem tudom - mit lehetne mellé állítani.
Epikai költészeténél is igen érdemes a formára is ügyelni. Micsoda élő, változó, sokféleképp tagolt zenei instrumentum kezében az alexandrinus. Sohasem válik monotonná, nem lesz gépiessé. De mivel érzi, hogy az alexandrinus mégis szűk határok közé szorítja a kifejezést, szabadabb formát használ, mely előköntöse lehet a lelkeknek, az érzéseknek.
Petőfi epikai remekei elé semmit nem lehet tenni a magyar epikában.
[+]