Nyugat · / · 1912 · / · 1912. 16. szám · / · Figyelő

Marót Károly: Andrew Lang

»Andrew with the brindled hair«: csak ez hirdeti a London News közönségének, talán mondhatjuk az angoloknak, hogy egy - régi hazugságok szerint - legalábbis fejedelmet sejtető ábrázolat büszke eredetije, az az Andrew Lang halt meg, kire (vezérlő tekintélyére) az ún. tudomány és irodalmi »szakok«-nak vagy egy tucatja tekint fel hódolattal.

Ó boldog, háromszor boldog Anglia! Kovácsoltak-e valaha magyar tudósra a szeretet kohójában (a gúnyéban az más és mindenesetre jellemző), kovácsoltak-e közhasználatra (nem szűk környezet tanítványi légköréhez kopoltyúzva), kovácsoltak-e ily családiasan meleg becéző nevet, melynek említése a nemzeti veszteség rendületes perceiben a könnymozdító kegyelet legmélyebb húrjául szolgálhat?

Nálunk nem, de hamarjában és általán: a külföldön se a tudósokból lesznek a közismert »Teddy«-k és az A. Lang feltűnően egyéni népszerűsége egy sereg aktualitásba tolakvó kérdőjelnek a pozitívuma, kérdőjeleké, miket e kihűlt élet fagyaszt szemeink elé.

Ó háromszor boldog Anglia!

Lang július második felében halt meg és öröksége nemcsak rengeteg munkássága, hanem - elintézetlenségük és tagadhatatlan vitalitásuk egymást támogató okán - kiáltó problémák is. A halál magyarázatok igényperét nyújtja be ott, hol az élet a tényleges meglevőség címén odázhatja, nem érzi nélkülözhetetlennek a »nehéz« magyarázatot. Mert nagy, de homályos kezdetek kezdetén állt ez az ember, ki még csak nem is annyira mérföldköve megtört, mint amennyire mutató táblája majdan törendő utaknak. Ez utak egy magaslatra vezetnek: azon áll a jövő tudósa, az igazi tudós, ma még csak elmosódott, stilizált ideál, de akire már megértünk.

*

Mert miért is »népszerű«?

Hagyatékában kétségkívül vannak a nagyközönséget érdeklő, közismertséget szerezni hivatott írások is, sőt feltűnően fölösen. Célzunk a folyóiratokban (Longmans' Magazine és The Ill. London News) megjelent heti causeriekre. Írt komoly és víg költeményeket, regényeket és novellákat; mindezek azonban a »kerülve inrázó erőlködést« gyanújában is foganván, a hasonló kínálatok színes forgatagában elenyésző, azokon túl nem igen harsogó alkotásai, melyek főleg csak most, halála után és az irodalomtörténetnek fontosak. Igaz, írt olyan könyveket is, melyeket felületesen »népszerűeknek« lehetne nevezni (mily bitang ez a szó!). A majd fél tucat tudományágban írt kézi könyvei (manuals of advice to the tyro) talán külsőleg megengedik e feltevést. Csakhogy még feltevésnek is abszurdum, hogy a tudomány népszerűsíthető, s hogy ily népszerűsítés népszerűsít. A tudomány népszerű és mi sem árt jobban tudománynak és tudósnak, mint az ellenkező látszat felkeltése. Ha Flammarion képességei ellenére is erősen hitele vesztett, ha ma a természettudományok nekilódulásában az asztronómia mostohagyermek maradt, meggyőződésünk szerint a »népszerű csillagászattanok undorító fajtája nem kis mértékben okozza. Hisz a súlyosan »német« Ostwald és századok legnehezebben érthető könyveinek szerzője: Poincaré Ostwald és Poincaré népszerűségre emelnek századok óta »splendid isolation«-ben dagadó és kéjelgő tudományágazatokat. Ne higgyük percre sem - még a való tanúságát egyelőre nem tekintő elképzelésünkben sem - hogy ilyfajta könyvek nyomán fakadhat ily értékes népszerűség; Lang épen e könyvek ellenére is a maga nagy és komoly tudós voltával szerezte meg azt. A Homérosz kérdés, a Jeanne d'Arc probléma, a folklór és antropológia legkülönfélébb területei, Stuartokra, a skótokra vonatkozó izzadságos kutatásai; ezek (és még egy sereg) teszik A. Lang-et és egyszersmind »Andrew«-t is, - »with the brindled hair ...«

*

Lang fényes futása, ragyogó bámultatása rettenetesnek látszó árakat követel a maradiaktól. A »tu l'as voulu Georges Dandin« és a »vagy-vagy« közein kinövő elvek szerint el kell fogadniok olyanokat, hogy:

Költészet és tudomány közt semmi ilyen szétválasztásra jogosító különbség nincs, (e kérdést újabban csak így, távolról többször arányozgatták minálunk), hogy tehát:

az igazi tudós és költő csak egyféle: a fantázia gondolkozó kormányosa; hogy tehát:

se a »szobatudós« néven szépített fajta nem tudós, se a »száraz«-zal mentegetett szószólás nem egyéb szalmacséplésnél; hogy tehát:

költőnek, tudósnak egyaránt teljes, élő embernek kell lennie.

Egy dolgot mondtunk, vagy négy oldalára világítottunk.

*

Persze külön könyvre - a tudósok és tudományok kulisszatitkainak történetére vár annak kimutatása, hogy teszem a Darwin vagy Laplace-féle elméleteken mennyit épített a költői képzelet és mennyit a tudós egzaktság; mennyi az, amit a fantázia írt úgyszólván elébe a tapasztalatnak és mennyi az adatgyűjtés nyers köre, ami csak beillesztést igényelt (ami ugyan már magában költő-munka). Hányszor volt - merjük mondani: mindég úgy volt, hogy a természeti és minden igazságok csak késő követői a jól fegyelmezett fantáziának (éles kilátás a költő-tudósra!), mely az örök Alkotó Elképzelésnek, való világunk egyetlen valóságának, többé-kevésbé teljes darabja. A világ maga költői gondolat, melynek megfejtése bármily »nehéz«-nek (tudományosnak) tessék is, csakis költőnek sikerülhet. Igazságai, abszolút igazságai tehát az ún. tudománynak nincsenek, csak tényei; az igazságot, a sokfélét, mindig a tudós képzeletének, szóval a költőnek kell kölcsönadnia, azaz beléalkotni. (Az igazság valami dolog csoportosítás, egyéni tudás szerint.)

Nem arra gondolunk, hogy Lang költeményeket is írt (melyeket, sajna, nem is olvastunk), hogy Wilamowitz-Moellendorf a klasszikus világ bámulatos megértését gyönyörűen csiszolt versekkel is igazolhatja, hogy Katona Lajos gyengéd lírikus is volt stb. Inkább arra, hogy Lang minden tudós munkájának költői, szinte lírai a terve és kivitele. Ebben van végtelenül meggyőző erejük, a lírával fogják meg a lírikus emberiséget és mert a megmaradó józanság követelményének is eleget tesznek, azért azok ma az igazság. Apodiktikusak vagyunk, mert nem mehetünk részletekbe, csak rámutatunk két területre: a Homérosz és a Jeanne d'Arc kérdésre. Ott a Homéroszt kisajátító németeknek, itt a franciáknak vakította szemébe a fantáziához férjezett tudás csillogó fölényét és ellenkezést nem tűrő kikezdhetetlenségét. Pedig például az a három hatalmas könyv, melyet Homéroszról írt (kettejüket voltam szerencsés ismertetni), csak azért nagy és igaz, csak azért borul le előtte szótlanul a féltékeny német tudomány is, mert gyönyörű költemény, a rengeteg avatottsággal összehordott tények oly alkotó és egyben oly művészi elrendezése, mely versáhítatot kelt, az igazság kinyilatkoztató erejével hat s »Homérosz világa« csakugyan egy világ és így földi korlátaink közt, ma - az igazság. Hogy holnap nem az lesz, semmit se von le értékéből. Az igazság oly téma, melyről mind újabb és újabb költeményt kell írniok a tudósoknak. Ez a fő, nem az igazság, ami - nincs.

Ha értek a számok nyelvén, Bólyai és Poincaré könyvei a legrapszodikusabb, legújabb, legmerészebb és legmegragadóbb költemények. Innen e kettőnek megkülönböztetett, hors concours becsülete is. Lang és Poincaré tudományos módszere egyszerűen az ő alkotó (költői) egyéniségük, mely az egyes ismereti tények valami új csoportosítását abszolút igaznak tudja mutatni. A valóságok sokfélék, az emberi fantázia egyénenként egy. Csak ez az egység szabályozhatja a sokféleséget; kit a tények vezetnek, nem lehet tudós, csak valami szolgaféle a tudás birodalmában. Ez a felfogás és felfogás konvertáló egység a szemüveg, melyen át valami csoportosítást igazságnak lehet látni és lehet - a szemüveg mások elé tolásával - láttatni. Igazságot az fog a világnak mutathatni, kinek szemüvege oly meggyőzően tetszetős; hogy mindenki gyönyörűséggel veszi fel. Az azon át látott kép szebb és így igazabb minden más képeknél.

*

Az igazán nagy költők (tudósok) mind sokoldalú, helyesebben sok érdeklődésű emberek, ha nem is adja mind Goethe vagy Leonardo da Vinci módjára alkotások maradandóságával a világ tudtára: izgatja őket mindaz, ami korukat, mindaz, ami élet.

A teljesen egyoldalúak talán sohase egyebek, mint ügyes mesteremberek. Akik majd eljönnek nekrológokat mondani, legjobban fogják beárulni Lang átfogó lelkét, élő, modern, mindenbe beleizguló, őserővel buzgó, tűzember voltát. Mindent dalba foglalt, de e dalokat szakműveknek skatulyázza be a sok érdekelt tudomány - a már érintetteken kívül még pl.: a vallástudomány, keramika, politika, különféle nyelvek (sok a fordítása), spiritisztika és - uramisten - a horgászat, golf- és krikett játék is.

Ki hinné? Emellett még oly időt-rabló luxusokra is ráért, hogy direkt honi használatra nagy »skót« és - ami nekünk legfontosabb - hatvannyolc évig »ember« cadag ca ada ember legyen, görög, idealizált görög, egy második Platón, amilyen Platón se volt.

*

Célunk csak egy volt; Lang népszerűségét, mint egészen speciális tudósságának eredményét feltüntetni és tudós ideálunkat fixírozni. Ez a tudós csak költő lehet, mint ahogy minden költő - ki e nevet nem bitorolja - vagy ösztönös vagy tudatos tudós.

Hogy egyéni élet, szeretetreméltóság és különösen az angol sovinizmus (a német és francia tudósok letorkolásán érzett diadalmas öröm) mennyire színesítették és népszerűsítették ezt a népszerűséget Lang esetében - azokra hagyjuk, kik netalán ellenünk gyűjtik az adatokat.