Nyugat · / · 1912 · / · 1912. 14. szám · / · Ambrus Zoltán: Mozi Bandi kalandjai

Ambrus Zoltán: Mozi Bandi kalandjai
Elbeszélés 12-14 éves ifjú urak számára
2.

A csöndes Múzeum utcában két kisfiú bandukolt az iskolából hazafelé: Csipisz és a Bika.

A Bikát azért nevezték el így, mert a legerősebb fiú volt a második osztályban és maga is mondta, hogy ő mennyire nagyerejű. Egyetlenegy ökölcsapása elégséges rá, hogy leüsse a bikát is.

Ezt nem volt módjában megmutatni, de azt megmutatta, hogy akármelyik fiút egykettőre oda tudja teremteni a földhöz.

Nem csoda tehát, hogy nagy tiszteletnek örvendett.

Akadtak ugyan fiúk, akik a Bika háta mögött azt mondták, hogy:

- Ez nem vicc. A Bika mindenkinél nagyobb egy fejjel. Aztán öregebb is nálunk. A Bika már olyan öreg, mint Rip van Winkle az utolsó felvonásban.

De ezek a gáncsoskodók azonnal elinaltak, ha a Bika egy kicsit görbén nézett rájok. Arról pedig, hogy ki merjenek kötni a Bikával és szembeszálljanak vele, szó se lehetett.

Még ezt a keveset is csak a háta mögött merték elmondani és ha a Bika megkérdezte tőlük, hogy csakugyan mondták-e, letagadták és azt felelték, hogy hallották ugyan, de másvalaki mondta, már nem emlékeznek, hogy ki.

A Bika ilyenkor körülnézett és kereste, hogy ki lehetett az, de sohase találta meg.

Azért, ha ilyen gáncsoskodást hallottak, azok a fiúk, akik a Bikával a legnagyobb barátságban voltak, azt felelték, hogy:

- Az irigységnek mindenre van kifogása. És nem is igaz, mert a Bika még nem olyan öreg.

Ezek a fiúk mindig bátran megmondták a véleményüket. Tudták, hogy ha baj lenne belőle, a Bika megvédelmezi őket.

Különben is a Bika barátai nagyobb erőt éreztek magukban, mint a többi fiú. Hogyne! Már abból is látszott, hogy ők erősebbek, mint a többi, mert ők nem féltek a Bikától.

De hát nincs az az erős fiú a világon, akiről rosszat is ne suttogjanak a háta megett, titok pecsétje alatt.

Így Csipisz, aki pedig a Bika legjobb barátjai közé tartozott, maga is sok furcsa dolgot hallott a Bikáról, a szomszédjától, Kinézer Gyulától, miután megfogadta, nagy becsületszóra, hogy még a koporsóban sem fogja elárulni Kinézert.

Először azt súgta meg neki Kinézer - mikor Csipisz megígérte, hogy még a papnak sem fogja elmondani gyónáskor -, amit Csipisz maga is gyanított, hogy tudniillik a Bika már igen öreg, elannyira, hogy régebben nagy szakálla volt, és ezt csak akkor beretváltatta le, amikor az iskolába beadták.

Aztán, hogy a Bika előbb rikkancs volt és a villamosokra ugrált fel újságot árulni; nem is járt még kocsin másképpen, csak úgy, hogy a villamoskocsiknak a hátuljára kuporodott fel; attól erősödött meg úgy.

Meg hogy a Bika egyszer, nagyon régen, amikor a nagy piac még a Dunaparton volt, abból tartotta el a szüleit, akik még öregebbek, mint ő, hogy csirkét fogott a Dunaparton. Kikereste a legöregebb kofát, aki már nem jól tudott szaladni, és mikor a kofa alkudozott a vevőkkel, a Bika hirtelen felkapott egy csirkét, elszaladt vele, hazavitte és otthon megették.

De még egyebet is tudott Kinézer. Hogy a Bika fiatalkorában matróz volt. Előbb Pólában a tengerészeti iskolába járt, de onnan kicsapták. Aztán hajósinas lett, később fűtő a hajón, és mikor már sokáig szolgált, matrózzá nevezték ki. De nem becsülte meg magát, összeveszett a kapitánnyal, ez belökette a tengerbe, a Bika kiúszott, és ekkor határozta el, hogy mégiscsak a gimnáziumba fog járni. Leberetváltatta a szakállát és most itt van.

Mindezt Kinézer a legjobb forrásból tudta, mert az elsőben szomszédja volt a Bikának. Pont mellette ült a padban; a Bika titok pecsétje alatt sokat mesélt el neki az élményeiből; de ennyit elmondhat, mert ezt másoktól is hallotta.

Csipisz csak a felét hitte el annak, amit Kinézer mondott neki, mert úgy vette észre, hogy Kinézer, ha nem is nagyon hazug, de egy kicsit hazudós. Hanem amit Kinézer a Bikáról mondott neki, az gondolkozóba ejtette.

A Bika ugyanis nagyon szeretett a tengerről beszélni és nemegyszer említette neki, hogy ő talán már nemsokára ki fog maradni az iskolából és hajóskapitány lesz. Még nem tudja bizonyosan, hogy kalózkapitány-e, vagy csak a közönséges tengerészet kapitánya, de se a tengerészetből, se a kapitányságból nem fog engedni és erre talán már a következő iskolai félévben rákerül a sor.

Csipisz, sokat gondolkozva azon, amit a Bikától és Kinézertől hallott, föltette magában, hogy nem várja meg, amíg a Bika egyszerre csak kimarad az iskolából, hanem már előbb meg fogja tudni, mi igaz a Bikáról szállongó hírekből.

Nagyon furdalta a kíváncsiság, de nem merte megkérdezni a Bikától, hogy: igaz-e ez meg ez? - mert nem akarta Kinézert elárulni és azt se szerette volna, ha a Bika megtalál haragudni azért, hogy ilyesmit kérdez tőle.

Azért egyet gondolt magában és elvégezte, hogy csellel fog végére járni a dolognak.

Ezt eszelte ki:

Mikor a Bika megint a tengerről kezdett beszélni és éppen azt mesélte, hogy milyen szép az, mikor sok delfin úszik a hajó nyomában és messziről a világítótorony látszik, Csipisz egyszerre csak azt mondta:

- Nekem egy rokonom, akinek ismerősei vannak Pólában, azt mesélte, hogy a Govrik, aki nemcsak a harmadik osztályban, hanem az egész gimnáziumban a legerősebb fiú, már rendkívül öreg ember, régebben szakállt hordott és tengerésztiszt volt Pólában.

A Bika megdöbbent.

- Hát ez nem igaz! - szólt aztán.

De előbb egy kis szünetet tartott, mintha a torkán akadt volna valami és ezt csak nehezen tudta volna lenyelni.

- Mi nem igaz? - kérdezte Csipisz. - Hogy ő a legerősebb fiú?

- Hát az sem igaz - felelt a Bika. - Én erősebb vagyok, mint a Govrik. Akkor vágom a földhöz, amikor akarom. Egyszer majd fel is szólítom, hogy álljon ki mind a nyolc osztály előtt, mert az nem járja, amiket összevissza beszél, hogy ő milyen erős, pedig ezen én csak nevethetek. És akkor majd meglátod, hogy ki az erősebb: én-e vagy a Govrik! Aztán meg, még ha ő volna is az erősebb, ő semmit se tud a finom birkózásból, én pedig a cirkuszban végignéztem a legnagyobb művészeket és minden fogást eltanultam tőlük.

- De ő mégis tengerésztiszt volt és ez is valami - mondta Csipisz.

- Soha se volt tengerésztiszt! - szólt a Bika, egy kicsit haragosan. - Ahhoz ő nekem nagyon zöld! Még csak hajósinas se volt és ha valaha kinőtt volna a szakálla, ez meglátszanék rajta. Hogyan hihetsz el ilyen ostobaságot?! Nem mondom, talán beíratták Pólába és onnan kirúgták, de ez nekem még nem tengerészet. Hanem mondok valamit. Tudsz-e titkot tartani?

- Én?! - szólt Csipisz, csodálkozva, hogy ezt még kérdezheti valaki. - Egyebet se tudok! Amit énnekem mondanak, az annyi, mintha elásták volna a föld közepébe. Kérdezd meg csak Kinézert, elmondtam-e valamit abból, amit őtőle hallottam?!

- Na hát akkor - mondta a Bika - fogadd meg, nagy becsületszóra, hogy senkinek a világon, egy teremtett léleknek se fogod kifecsegni, amit mondok, és olyat fogsz hallani, hogy elszédülsz!

- Fogadom, nagy becsületszóra, hogy senkinek se fogom kifecsegni, csak mondd hamar! ... - esküdözött Csipisz.

- A halál se csikarja ki belőled?

- A halál se!

- Hiába fog kérni a testvéred, hiába fog rimánkodni az apád, akkor se fogod elárulni?

- Akkor se!

- Mered ezt mondani a Fő Kabalára, a bűvös háromszögre és a Nagymedve csillagzatra?

- Merem!

- Tartsd fel a két ujjadat! ...

Csipisz feltartotta.

- Na hát akkor jól figyelj arra, amit mondok, és soha se felejtsd el, mire esküdtél meg! Tudd meg, hogy a Govrik egy nagy hazug, hanem én ... én csak azért is voltam már egyszer tengerész! ... - mondta a Bika, suttogó hangon, ünnepiesen.

- Hajósinas? - kérdezte Csipisz halkan.

- Nem hajósinas, hanem tengerész!

- Tengerésztiszt? - suttogta Csipisz, akit lelke mélyéig megrendített ez a bizalmas közlés.

- Nem tengerésztiszt, hanem köztengerész! De ez is valami! - mondta a Bika büszkén.

- Hogyne! - sóhajtott fel Csipisz megilletődötten.

De még kételkedett egy kevéssé.

- És ... mondd! ... szakállad is volt akkor? - kérdezte, figyelmesen vizsgálgatva a Bika arcát.

A Bika egy kicsit habozott.

- Szakállam is volt - felelt aztán. - És ez csak azért nem látszik meg rajtam, mert himlőhelyes vagyok. Különben nem is látszhatik meg, mert egyszer sárgalázat kaptam és mikor felgyógyultam, minden szakállam kihullott. Azóta nem is nőtt ki.

- Sárgalázad is volt?! ... - kérdezte Csipisz, egy kicsit irigykedve. - Hiszen akkor nagyon messze járhattál!

- Voltam én mindenütt! - felelt a Bika. - Pólában, Fiuméban, még Triesztben is! Bejártam az egész világot.

- Ceylon szigetén is voltál? - kérdezte Csipisz, bizalmatlanul.

A Bika egy kicsit elgondolkozott.

- Igen, ott is voltam ... Várj csak! ... Igen, igen, most már emlékszem! ... Persze, hogy voltam ott is! ... Hogyne lettem volna! ... - felelt a Bika, mindinkább növekedő határozottsággal.

És mindjárt meg is magyarázta, miért késett egy kicsit a felelettel:

- Tudod, nem jut eszébe rögtön az embernek minden hely, ha olyan sokfelé járt, mint én! ... De ne felejtsd el, hogy a becsületedet kötötted le nekem! Ha ezt egy teremtett léleknek kikottyantod, akkor te már sohase lehetsz többé becsületes ember! ... akkor te már csak egy szegény, hitvány, rongy, nyomorult kapcabetyár vagy! ...

- Ezt nekem nem kell mondani, ezt én úgyis tudom! - szólt Csipisz. - De még csak egyet árulj el, ha már többet nem akarsz mesélni erről! Hány esztendős voltál te akkor, amikor a tengeren jártál?

- Hát ... tizenhat! - felelt a Bika, miután egy gyanakodó pillantást vetett Csipiszre, aki álmélkodva tekintett rá. - Én most már tizennyolc is elmúltam ... De erről se szabad tudni senkinek! ... Az iskolában azt hiszik, hogy én csak tizenhárom esztendős vagyok. Hát csak hadd higgyék! ... Érted?

Csipisz ugyan nem értette, de szégyellte volna ezt megvallani. Azért csak azt felelte:

- Értem!

Mikor aztán elváltak, a Bika még egyszer lelkére kötötte Csipisznek, hogy hallgasson, mint a sír. Sőt, amint Csipisz befordult a kapun, még utána is kiáltott:

- Jól vigyázz a becsületedre!

- Ezt rám bízhatod! - kiáltott vissza Csipisz.

Hősünk - már tudniillik Csipisz - azután még sokáig eltűnődött ezen a dolgon. Meg-megfordult a fejében, hogy vajon a Bika nem olyan füllentős-e, mint Kinézer?

Kinézerről már bizonyosan tudta, hogy nem mindig mond igazat. Kinézer egyszer azt mesélte el neki, hogy Prutyit egy vasárnap reggel részegen rúgták ki a Bacchus-pincéből és hogy ő ezt látta. De Kinézer elfelejtette kikötni, hogy ezt csak titok pecsétje alatt mondja és Csipisz kijelentette, hogy mindenkinek el fogja beszélni, mit hallott Kinézertől. Kinézer megijedt és mikor sehogyan se sikerült Csipiszből kicsikarnia a titoktartás ígéretét, hogy valamiképpen kiszabadulhasson a csávából, utoljára megvallotta, hogy az egész históriát csak tréfából találta ki.

Csipisznek ez most eszébe jutott és kételkedés szállta meg, hogy vajon szóról szóra igaz-e, amit a Bika mondott?! Különösen az nem tetszett neki, hogy a Bika Ceylon szigeténél egy kissé ingadozott. A szakáll és a Bika életkorának a kérdése se volt egészen rendben.

És egyszerre egy rémes gyanú villant fel Csipisz fejében. Hátha a Bika mindezt csak azért mondta neki, mert nagyon hiszékenynek tartja őt és nevetni akart magában azon, hogy Csipisz akármit elhisz?!

Ez nagyon fájt volna neki.

És abba is rosszul esett volna belenyugodnia, hogy azok az érdekes lehetőségek, amelyeket a barátja óceánjáró útjáról képzelt, mind, mind nem igazak. Kellemesnek találta azt a gondolatot, hogy neki ilyen érdekes barátja van, és nem szívesen mondott volna le erről a hitről.

Igaz, hogy a Bika egy kissé szűkszavúan, sőt bizonyos rejtelmességgel nyilatkozott tengeri élményeiről. De az a föltevés, hogy a Bika múltjában valami fájdalmas titok lappanghat és ez lehet az oka, ha nem szívesen beszél a kalandjairól, még érdekesebbé tette előtte a Bikát.

Azt pedig, mintha a Bika vigyorgott volna rajta, olyankor, ha a tengerről kérdezősködött, nem vette észre. Röviden és kissé hézagosan, de mindig igen komolyan felelt neki.

Egyebekben sem adta jelét, mintha azóta lenézné Csipiszt. Ellenkezőleg, mind jobban ragaszkodott hozzá és már nem múlt el nap anélkül, hogy Csipiszt haza ne kísérte volna. Egy irányba vezetett az útjok hazafelé és Csipisz lakásától tovább a Bikának még jó darabot kellett gyalogolnia, de máshoz csatlakozhatott vagy külön mehetett volna, ha különösen nem kedveli Csipiszt.

Mondta is Csipisznek: »Téged választalak legjobb barátomnak!« ... de úgy is viselkedett. Igaz, hogy Csipisz több szívességet tehetett a Bikának, mint ez neki. A Bikának nem volt egyetlenegy iskolakönyve sem; füzetet, író- és rajzszereket is mindig a fiúktól kért kölcsön s leggyakrabban Csipisz segítette ki. A Bika a feladatát is mindig másnak a füzetéből írta le s bár minél több ilyen forrásról kellett gondoskodnia, hogy a tanárok előtt feltűnővé ne váljék a dolog, bizalmával legtöbbször - mondhatni: veszedelmesen sokszor - Csipiszt tüntette ki.

De hálás volt ezért és rajta volt, hogy szívességgel viszonozza Csipisz apró szolgálatait.

Már az magában nagy kitüntetés volt, hogy Csipiszt választotta a legjobb barátjának. Mert ez nemcsak a testi biztonságot jelentette, hanem az előkelőséget is. Végre is a Bika volt a legtekintélyesebb fiú az osztályban s utána mindjárt másodiknak csak az ő legjobb barátja következhetett.

De másképpen is iparkodott meghálálni Csipisz szívességeit és egy cseppet se titkolt nagy tiszteletét. Így, minthogy Csipisz alig győzte cipelni a könyveit meg a füzeteit s a rajztábláját csak nagy kínnal tudta volna hazavinni, a Bika, aki a görög bölcs példájára minden tudományát és minden vagyonát a fejében vitte magával, szívesen levette Csipiszről a teher nagyobb részét. Csipisz rajztábláját mindig ő szállította haza.

- Annál jobb lesz így - mondta, mert ez a rajztábla éppen elég rá, hogy a rendőrt le tudjam vele ütni, ha a rendőr belénk akar kötni.

Azonkívül a Bika hegyezte meg Csipisz minden ceruzáját, mert ebben valóságos művész volt, és azt is felajánlotta Csipisznek, hogy ha valamikor Csipisznek portugál nyelvű levelet kell írnia, csak forduljon bizalommal hozzá, mert ő - amint bizalmasan megsúgta - tengerész korában megtanult portugálul.

Szóval a Bika nagy testi ereje ellenére is igen jó fiú volt; és Csipisznek fájt volna, ha meg kell rendülnie abban a meggyőződésében, hogy a Bika már kétszer is bejárt minden olyan földet, amelyet tenger környez.

Egyelőre semmi oka se volt ebben kételkednie.

Csak Ceylon szigete nem tetszett neki. Erre nem gondolhatott anélkül, hogy egy kicsit el ne borongjon.