Nyugat · / · 1912 · / · 1912. 12. szám · / · Szabó Dezső: Jegyzetek J. J. Rousseauhoz

Szabó Dezső: Jegyzetek J. J. Rousseauhoz [+]
2.

Rousseau a Vallomások Rousseau-ja, ő ezt a Rousseau-t élte meg. Abban a nagy könyv tömkelegben, mit rája lelkesedtek, vagy rákáromoltak, Rousseau zászló vagy céltábla, a harcoló felek makacs igazságának teste. Bár ez még mindig valami igazság, mert itt legalább azt a Rousseau-t látjuk, ki ellenségben, barátban mint lelki ható ok az életeleme. Vannak aztán róla objektív könyvek, tények összevetése, filológiai lelkiismeretesség, adatokból növő következtetés. Ez a soha semmiképpen nem létezett Rousseau, a könyvtár, az erudició Rousseau-ja. Az ilyen tényszitálásnál, lélektani következtetéseknél éppen azt szoktuk levágni az egymás ellen kiáltó adatokból, ami a lelkük volt, amivel az akkori élet élő elemei voltak. Üres patience játék, tudományosdi. Hát aztán, mikor a dologba még egy kis perverzitás visz ingert! Irodalom van arról, hogy Lamartine a csónakázásnál többre ment-e Elvire-rel, vagy nem? Hogy Carlylet szervezete tiszteletbeli, vagy tényleges férjnek képesítette? Hogy Verlaine a büntető törvényeken innen, vagy túl volt Rimbaud barátja? Hogy Shakespeare pfuj! stb. Ennek az erotika filologikának legújabb gyümölcse az az égető kérdés: szűz volt-e Sappho, vagy nem? (A legújabban hozzászóló könyv, Bascoul: La chaste Sappho de Lesbos et le mouvement féministe á Athénes.) És mindenik nézet hívei a legszigorúbban objektív gondolatláncokkal állanak elő. És nem gondolják meg a szerencsétlen adat pecérek, hogy a szép kis tudományosra fent valószínűségük legfeljebb egy kis nyomorék tagja annak az ezer valószínűségnek, mely a látható és nem látható lelki tények százezreiben benne lappang. Azt hiszem, hogy a humanioráknak sokat ártott a tudomány szó irrádiátó nimbusza. Okvetlenül tudomány szint, egzakt maszkot igyekeznek adni oly szellemi munkáknak is, hol a legkörültekintőbb okoskodás, a legkövetkezetesebb adat csirizelés is csak líra, nyomorúságos, skolasztikus líra lesz. Mert csak hibás szokás az, hogy az értelem líráját kevésbé tekintjük lírának, mint az érzelmekét.

Rousseaunál határtalan pálya nyílt meg a perverzitás dialektikusai előtt. Kliens nélküli orvosok csak úgy lubickolnak a patologikus terminusokban, ha az ő alkalmából az irodalomba ruccannak át. Orvosok, akik nem okvetlenül látják meg egy mostani beteg baját, csodálatos biztosak a megállapításaikban, ha egy száz év előtti emberről van szó. És mi szükség van minderre? Rousseau egész művét, egész életét teljesen megmagyarázza az a Rousseau, aminek ő a Vallomásokóan nyilatkozik meg. És minden író személye csak addig lehet az irodalmi érdeklődés tárgya, amíg műveinek kommentárja.

És milyen akaratlan s mégis pózos naivságban áll minden sorában ez a szegény férfi testű asszonylélek. Azon a gyermek kézzel mázolt római erkölcsön át, mit Plutarchosból magára kenegetett, hogy átvonaglik az új véres kor forradalmi hisztérikája. Hogy tartja oda szerelemre született önmagát az élet ölelkezéseinek s micsoda kacagó kéjben hangzik ki belőle a világ szépsége. Milyen éhes csókos szájjal kapkod az élet ajándékai után. Azután jöjjön a legkisebb benyomás, mely énjébe szúr, milyen őrült haraggal zúgatja le kalapács mondatai a világra, mely nem akar Rousseauvá lenni.

Az új kor a nő jegyében születik s a legtöbb forradalmi nagyságból kihallszik a nő. Ezt a nőies jegyet nyomról-nyomra lehet követni az irodalom kiválóiban. Az elfojtott feminizmus új kort alakító kitörése ez. Feminizmus alatt itt nem a szónokbanyák undok hivatalos feminizmusát értem. [*]

Nőies a kor főbetegsége, az énnek hisztérikus túltengése. Rousseau óriási történelmi hipnózisa, mely még 150 év múlva is megrezdíti akaratunkat, éppen onnan van, hogy Rousseau a demokrácia e szükséges betegségének első megejtően művészi típusa.

 

[+] Roasseau-ról hatalmas irodalom van, mely az utóbbi időben még nagyobb lendületet nyert s megtartja régi szenvedélyes színezetét. Én csak arra a pár vonásra matatok röviden rá, melyek irodalmi és társadalmi téren a legkövetkezményesebbek voltak.

[*] Nincs szomorúbb, borzasztóbb előttem, mint a népgyűlések, meetingek szomorú kancái, kik csődörré próbálják nyeríteni magokat. Milyen beteg lehet az a világ, hol az élet esztétikai bravúrjai ilyen megtépett elv-omnibuszokká rokkannak.