Nyugat · / · 1912 · / · 1912. 12. szám

Bartha Lajos: Este az állomáson

Áprilisi este, nyolc óra után. Mindenre sötétség borul. A falun túl, a sík mezőségen van az új vicinális cseppnyi állomása, homokos, egyenes térségen négyszögletes ház, az iroda ajtaján világosság szűrődik ki, szintúgy a kis várószoba ablakán. Az épület előtt két dúcon két lámpa, üvegkalickában, nehogy a szél elfújja. Apró szellők mozognak, hűvöskés az idő, erős füvek, virágos fák fűszere szaglik a levegőben.

Aznap hajnalban, messze benn a rónaságon a torjáncai erdő szélén, megöltek és kiraboltak egy marhakereskedőt. Csendőrök, lobogó kakastollal, villogó szuronnyal járták már hajnal óta a határt. Mindenki gyanús volt nekik, mindenkit megfogtak, megijesztettek, vallattak, hogy talán kitudnak belőle valamit. Itt még nem hallottak a hajnali bűnről semmit. Szűz csendben pihent az áprilisi est.

Az állomásház sarkának négyszögletes szürke bálványkő támaszkodik rézsút, azon ül egy kis asszonyka. Özvegy menyecske, Szuha Péterné, Beremendre való. Meleg szemű, de rátarti, az okosságára büszke asszonyka. Szürke parkétruha van rajta, valami pepitás minta, félcipő a lábán és meleg kék harisnya, kilátszik bokában világos keszkenő a fején, teleszórva apró virágocskákkal, mellén, vállán át, fekete, jó berlini kendő. Ott ül már nagy ideje a csöndben, korán jött, nehogy elkéssék.

Trüszke Balogh éppen most fordul be az állomásra. Szép egyenes ember, jó csizmája van, fekete magyar nadrág feszül a lába szárán, a zsinóros huszárka igen jól fest rajta, Ámbár ez csak mindennapi ruha, piszkos is, foltos is. Jó karimája fekete kalapja van, bot is a kezében. Trüszke Balogh követ fejt a hegyben, a hegy ott fekszik az állomás mögött a sötétben. Sokat keres, büszke is rá Balogh. De nemcsak erre büszke. Hanem a bajuszára is. Kétszer csavarodott gesztenyeszín bajusza van. Amikor beszélget, azt az ujjával sűrűn csavargatja, A tekintetét is úgy oldalt le-leejti erre a szép bajuszára. Mintha csak azt kérdezné a szemével: itt van-e még ez az én híres szép bajuszom?

Balogh (meglátja az asszonyt, aztán köszön neki): Jó estét! A menyecske (se melegen, se hidegen mondja): Magának is!

Balogh (jól megnézi az asszonyt, kicsit távolabb állván, tetszik neki a menyecske, melegséget érez iránta, szeretne barátságba keveredni vele, kicsit ide-oda mozog, gondolkodik, hogyan kezdje? Mindjárt kitalálja!)

A menyecske (mintha egészen közönyös volna neki az ember, de a pillája alól vizsgálja Baloghot, tetszik neki. Nem bánná, ha már szólna hozzá.)

Balogh (az asszonyhoz fordul): Ha meg nem sértőm: maga hová igyekszik?

A menyecske: Haza, Beremendre.

Balogh: Itt járt a mi falunkba?

A menyecske: Itt ám.

Balogh: Talán valami atyafia van itt magának?

A menyecske: Nincs énneköm.

Balogh: Hát akkor mi dologba?

A menyecske: Hivatalos dologba.

Balogh: A községházáná?

A menyecske: Inkább a jegyzőné,

Balogh: Melik vonatta gyütt, hogy most má vissza?

A menyecske: Csak a délutániva.

Balogh: Aztán máris?

A menyecske: Elvégeztem amiér gyüttem.

Balogh: Na, ez hamar vót!

A menyecske: Én csak ijen hamaros vagyok mindönbe.

Balogh: Az szép, aki azt tuggya.

A menyecske: Hajja! Amig az embör ijen fiatal!

Balogh: Valami írásokér gyütt?

A menyecske: Azokér.

Balogh: Minek magának az írás?

A menyecske: De igen kíváncsi!

Balogh: Nem szabanna talán?

A menyecske: Szabanni, szabad: csak megárt!

Balogh: Mér ártana meg?

A menyecske: Csak úgy mongyák.

Balogh: Nem tudom egondóni.

A menyecske: Hogy nem sokáig él, aki nagyon kíváncsi.

Balogh: Hiszen nem rosszbu kérdöztem: inkább jóbu.

A menyecske: Gondolom, hogy úgy van. Mégis mondhatom éppen: bábának akarok kitanúni,

Balogh (nagyot csodálkozik): Bábának?

A menyecske (egyszerüen felel): Annak.

Balogh: Na ezt nem gondótam magáru!

A menyecske: Miér? Talán valami rossz az?

Balogh: Nem mondom, hogy rossz. Csak aki ijen szép is, fiatal is!

A menyecske: Mihaszna, mikor így egymagamba élök!

Balogh: Maga talán özvegy?

A menyecske: Pünkösdkor lesz éppen egy éve.

Balogh (melegen szól): Kár magáér! Az ojanér mint maga!

A menyecske: Ne gondója ám, hogy azér, mintha nem k1vántak vóna. Nemhogy eggyet, százat is kaphattam vóna.

Balogh: Könnyen el tudom hinni.

A menyecske: Csakhogy az ojanbú elég vót! Ha má emék, akkó csak valami államihol akarok menni! Mer mi az? Mindig a szőlőbe, a szőlő munkával. Hiszen a tűke rosszabb mint a gyerök! Nagyobb pitálás köll neki. Az én emböröm abba pusztút el. Mer vincellér vót, aztán a tüdeje veszött el neki!

Balogh: Heptikás vót talán?

A menyecske: Heptikás. Aztán nedves heptika vót. Mer talán maga is tuggya: a heptika kétféle! Van száraz, meg van nedves. Ennek az vót.

Balogh: Az bizony nagy csapás.

A menyecske: Lássa: az ilyesmi való az ojan embörnek, mint ez a vasút! Mitűlünk Beremendrü is hárman kerűtek be ehhő a vasuthó hivatalba. Aztán mi dóguk van nekik? Micsinának? Csak járnak a sín mellett. Járnak. járnak, sétifikának, aztán ahol srófot talának, hát srófónak egyet rajta. A fízetés meg pontosan kijár. Aztán a mi a fő: nyugdíj is van, ha az embör elöregszik.

Balogh: Aztán most má soha többé férhö?

A menyecske: Nem mondom, hogy nem.

Balogh: Na lássa!

A menyecske: Csakhogy nem ám máshó: legföjjebb, ha valami állami embörhő.

Balogh: Hát teszöm azt: engöm megvetne?

A menyecske: Maga talán állami?

Balogh (büszkén mondja): Nem én. Nem is akarok az lenni! Mer én a szabaccságot szeretöm.

A menyecske: Aztán miféle maga?

Balogh: Én? Nem cserélök én senkive.

A menyecske: Magának van talán birtoka?

Balogh: Én kűfejtő vagyok.

A menyecske (becsmérőleg): Á, nem ér az semmit.

Balogh: Keresök én kétannyit is, mint az ijen bakterféle.

A menyecske: Csakhogy egész nap a lukat fúrni a kűbe! A nehéz furóvasat emegetni! Eromlik a dereka, aztán vége.

Balogh: Csakhogy az enyém nem romlik el. Nem ojan a fajtám.

A menyecske: Tudom én azt, hogy van! Minálunk Beremendön is két embört ütött a kü agyon. Aztán tizenegy árva maradt a kettő után! Egynek meg a patron kivágta a szömit. Hát kenyér az ijen!?

Balogh: Kár pedig, hogy maga csak így! Mer tuggya: maga teccik neköm.

A menyecske: Hiszen én se montam ojant, mintha maga valami rossz formájú vóna.

Balogh (kicsit hallgat, gondol egyet, azt gondolja magában: megájj csak, megfoglak én téged! Föl is kapja erre a jó gondolatra a fejét): Maga talán azt hiszi, hogy én nem lehetnék valami állami?

A menyecske: Maga? Éppen?

Balogh: Miér? Ojan írásom van néköm, hogy az! ... Nohát prima írás, ha én mondom!

A menyecske: Nem az kell oda. Hanem az, hogy bevegyék.

Balogh (tudja, hogy hazudik): Hát most megmondom magának: híttak is má engöm!

A menyecske: Magát?

Balogh: Hogyne! Csakhogy én nem akartam. Mer miér? Azért, hogy nyugdíj van! Ha még páros vónék! De így egyes magamba!

A menyecske: Ne mongya azt neköm! Nem hínak ezök senkit. Inkább az embörnek kell utánajárni. Akkor is szöröncsés, aki bekerül. Maga most csak úgy tesz: beszéjj jámbor, mer van bolond, aki hagassa!

Balogh (aprehendál): Ja, ha maga engöm megsért. (Elhallgat, úgy tesz, mintha haragudnék egy kicsit, botjával a homokot döfködi.)

A menyecske (bánja, hogy a dolgot elrontotta, megpróbálja hát újra elkezdeni a beszélgetést): Vótaképpen hova indul maga?

Balogh (kicsit tartja magát): Csak ide, az első állomásra.

A menyecske: Tapócáig?

Balogh: Lássa, hogy tuggya.

A menyecske: Aztán éccaka?

Balogh: Éppen ojan éccakás járatba vagyok.

A menyecske: Aztán, mit fizet odáig?

Balogh (Hányavetin mond ja): Semmi! Egy hatos! Mi az?

A menyecske: Aztán maga csak így a pénzze?

Balogh: Minek ne? Én máma legkevesebb két forintot kerestem.

A menyecske: Az pedig szép pénz!

Balogh: Na lássa!

A menyecske: Van magának talán valakije enné a vasútná, aki behozná?

Balogh (maga se hiszi, amit mond): Hogyne! Nem is egy, de három!

A menyecske: Soká gyün ez a vonat, nagyon!

Balogh (virtusosan nekivág a dolognak): Hát tuggya: nem is igaz, amit az előbb mondtam.

Menyecske: Mejiket gondója?

Balogh: Nem is Tapócára indútam.

A menyecske: Nem oda? Hát hová? Ámbár neköm édös mindegy.

Balogh (Összecsípi a szemét, úgy lesi, hogy mi lesz, amikor elsüti azt, amit most kezdett): Hát megmondom most má: Beremendre megyök.

A menyecske (majdnem felkiált): Éppen!

Balogh: De bizony hogy oda! Még pedig, hogy kihöl? Éppen egy bizonyos özvegy menyecskéhöl.

A menyecske (ez a kijelentés megfogja): Vajjjon! (Kiváncsian néz föl Baloghra, félti is egy kicsit).

Balogh: Ugye, hogy melikhöl? Azt szeretné tunni? Nahát megmondhatom: (Kis szünetet tart, fölcsigázza a másikat, aztán lassan mondja) ahhol éppen, aki: - (hirtelen kivágja) itt ül velem szömbe.

A menyecske (fölugrik, oldalt billenti a derekát, aztán így a vállán átal fél arccal nézve Baloghra azt mondja): Kell is maga neköm!

Balogh: Miér mongya azt? Talán sánta vagyok én? Vagy talán sanda? Vagy himlőheles?

A menyecske: Maj éppen magával Az ojanna, mint maga!

Balogh: Mijenne?

A menyecske: Aki máma evve, hónap avva!

Balogh (most megint hazudik): Meg tunnék én egy mellett is maranni, hogyha ojan vóna ...

A menyecske: Mijen vóna?

Balogh: Teszöm azt, mint maga!

A menyecske: Azt most csak úgy mongya, hogy maj avva ebolondít engöm!

Balogh: Minek ez a nagy szigorúság? Nem tuggya meg senki! Sötét éccaka van, aztán máma nem is lesz hódvilág, A hajnali vonatra má vissza is leszök. Vagy talán maga mássa lakik?

A menyecske: Nem én, csak magamba.

Balogh: Hát akkor mér vetne meg engöm?

A menyecske: Hogy engöm kinevessön! Ha még valami állami vóna, hogy a későbbiekre is lehetne kilátás!

Balogh: Hát angyalom! Nem azt beszélöm magának vátig: leszök én magáér állami is!

Két csendőr (lép most egyszerre az állomástérre, kalapjukon lobog a toll, vállukon csillog a szuronyos fegyver).

A csendőr (Baloghoz lép és mordan rákiált): Megfogtunk gazember!

A menyecske (fölsikolt): Jézusom! (Nem tud hová lenni az ijedtségtől. A fal mellé húzódik, nagyra nyílt szemekkel nézi, hogy mi történik? A kezét egymásba szorongatja, majd hogy a hideg ki nem leli.) Jézusom! (mondja még egyszer.)

Balogh (nem tudja elgondolni, hogy mi történik vele. Azt gondolja nyilván tévedésről van szó! Tudja, hogy ártatlan, De azt is tudja, hogy hatósági emberekkel nem jó összekeveredni. Az maga kész baj. A semmiből is veszedelmet csinál, Ámbár nem olyan ember ő, hogy megijedjen. Tudja, hogy szabad ember. Polgár. Törzsökös falubeli! Katona is volt. Megijedni nem szabad! De voltaképen nincs is miért! De meg az asszony előtt se szabad! Összeszedi hát magát, parancsol a megrebbent szemének, kihúzza a derekát egyenesre úgy áll szembe a zsandárral és mondja): Mit akarnak velem?

A csendőr: Mit akarunk? Hol voltál ma hajnalban bitang?

Balogh (keményen, határozottan felel): Odahaza, az ágyamba aludtam.

A csendőr (megragadja Balogh mellén a kabátot, még hangosabban kiált): Hát a torjáncai rezulába ki járt?

Balogh: Azt keressék maguk!

A csendőr: Nézd csak a betyárt! Máskép beszélj, mert a torkodba veröm a fogadat!

Balogh: Annak is meg lesz a maga bírósága!

A csendőr (fölemeli a kezét, mintha pofon akarná ütni Baloghot).

A menyecske (fölsikolt): Jézusom! Ne báncsák szegényt! Hiszen ez ártatlan! (Fáj neki nagyon, hogy az embert így kínozzák, szorongatják).

A csendőr (csak ordít): Hát mondd meg te kutya: mér ölted meg a rezulásban azt a marhakereskedőt? (Megrázza Baloghot).

Balogh: Hogy én! Még hogy ijet!

A csendőr: Elő a pénzzel, amit erabotá! Hová tetted a pénzét?

Balogh: Nincs énnálam senki pénze, csak a magamé.

A csendőr (a második csendőrhöz): Bilincset a kezére!

A másik csendőr: (előrelép a bilinccsel, mintha csakugyan meg akarnák vasalni.)

Balogh (kezd már felforrni): Azt mondom eresszenek el, mert baj lesz! (Ki akarja magát szakítani a csendőr kezéből, nagyot ránt a zsandáron.)

A csendőr: Hol van a fejsze? Mert úgy vágtad fejbe te zsivány! Kötélen halsz meg te akasztófa!

Balogh (nagyon nyugodtan, tagolva mondja, a szó mint az érc, szikrázik az önérzettől): Most nem szólok többet, még csak egyet: én idevaló embör vagyok. Küvet fejtök a bányába. Ott van a házam a hegy alatt. Ismer itt engöm mindenki. Ötven embör is bizonyíthattya, hogy én hol, merre vótam tegnap uta. Most aztán legyen, ahogyan lesz. Meglássuk.

A csendőr (már csendesebben szól, de úgy, mintha most csípné rajta): Hátha magának ojan nagy szája van, arra feleljön: mit keres itt éccaka?

Balogh: El akarok utazni a vonatta.

A csendőr: Mi dóga magának éccaka, idegönbe? Mi? (Egész közel ált hozzá, ijesztően néz a szemébe.)

Balogh (azt gondolja magában: na most ezön rajtavesztök! Aztán eszébe jut az asszony. Megfordul, körülnéz, keresi a szemével, meglátja a ház mellett, remegve, egy pillanatig vizsgálja, hogy meglássa: mit szól majd ahhoz, amit most mond? Látja, hogy az asszony odavan az ijedtségtől, bízik benne, ahogyan így látja): Hát (mondja a csendőrnek) azt a kis menyecskét kisérőm el Beremendre.

A csendőr: Rokona maga annak?

Balogh: Nem vagyok rokona.

A csendőr: Hát?

Balogh: Hát: csak úgy. Özvegy asszony szegény!

A csendőr (az asszonyra kiált): Igaz?

A menyecske: (Csak hallgat).

A csendőr: Igaz, vagy nem igaz? Egy-kettő! Azt akarom tunni!

A menyecske (töredelmesen mondja): Igaz.

A csendőr (elereszti Baloghot, a gyanúja úgyis eloszlott, az egész anélkül is csak kísérletképp volt. Magyarázólag mondja): Mink most nyomozunk. A torjáncai rezulásba, ma hajnalba agyonütöttek egy marhakereskedőt, aztán kirabolták. Maga most már mehet!

A csendőrök: (Bemennek az irodába).

A menyecske (előrejön, az ijedtsége most már elszállt, ahogyan most magát tartja, abban valami alázatosság van): Nem is gondótam vóna magáru (mondja Baloghnak), hogy maga ijen is tud lenni!

Balogh (egyszerűen, de fölénnyel mondja): Én csak így szoktam.

A menyecske: Most má lássa, ehiszöm magának, hogy bekerühetne ide a vasúthó.

Balogh: Hogyne! (most először nyúl az asszonyhoz, megfogja a karját).

A menyecske (illendőségből rácsap a kezére, de nem szól semmit.)

János (a vasúti málházó megjelenik az irodaajtóban és vontatva ejtvén a szavakat, elkiáltja magát): Jegyeket vá-ta-ni!

Balogh (a menyecskéhez): Maga csak maraggyon, maj én kihozom a maga jegyét is. (Bemegy a pénztárhoz.)

A menyecske (egyedül marad, a fejét lógatja, szomorkás).

Balogh (kijön odadja a jegyet az asszonynak, mondván): Itt a maga jegye! A menyecske: Mit fizetött érte?

Balogh: Ráér maga avval, ott benn a kocsíba.

A menyecske: Dehogy is érök! Én azt most megadom, mer maga egy-kettőre leszáll. (Kézi keszkenője csücskébe van bekötve a pénze; kétszeres bütyökre van kötve a kendő, oldozgatja a kezével, a bütyök kemény, a fogával puhítja. Soká tart ez nagyon.)

Balogh (közben mondja neki): Tuggya, hogy most emlékszöm én igazán magára! Én má eccör táncótam is magáva. Jó megforgattam magát; megropogtattam a derekát! Az igaz, hogy szívesen hagyta! Tuggya mikor vót az?

A menyecske (abbahagyja a bütyökkel való küszködést és úgy mondja, mintha a legtermészetesebb dolog volna, hogy erről még nem szólt): Hogyne tunnám! Mielőtt férhő mentem, abba az esztendőbe, március tizenötödiki bálba.

Balogh (meglepetve néz rá): Hát maga emlékszik arra?

A menyecske: Hogyne emléközném!

Balogh: Aztán egy szóva se monta!

A menyecske: Minek montam vóna! (Megint nekikezd, hogy majd a bütyköt kioldja).

Balogh: Csak haggya maga azt a jegyet!

A menyecske: Minek hagynám?

Balogh (odatartja a szeme elé a maga jegyét, hogy az asszony elolvashassa, mi van rányomtatva, aztán mondja): mert itt van a maga jegyének a párja: - Beremendig!

A menyecske (megérti az egészet, elneveti magát): De nagy kutya maga!

Balogh (El akarja kapni az asszony derekát, az elugrik előle,)

(Balról füttyent a vonat.)

A menyecske: Má itt van a masina.

Balogh: Most gyün elő a kanyaródóbu.

A menyecske (benéz az estbe): Ni ott a két lámpája!

Balogh: Az ám: mekkora két piros szöme van!

A menyecske: Ojan mint az ördög!

Balogh (nevet): Az visz most el minket!

A menyecske (nagyon élénk, ő is nevet, öntudatlanul is ránt egyet a keszkenőjén, újra megszorítja a meglazult bütyköt).

A kalauzok (kiabálnak): Nagyharsány! Egy perc!

Szép, virágos fák állnak a tavaszban, illatot és hímport hintenek a mélységes estbe ...