Nyugat · / · 1912 · / · 1912. 10. szám · / · Figyelő

Fekete Miklós: Két Shaw darab: Blanco Posnet. A sors embere

A két darab között Blanco Posnet az érdekesebb és értékesebb. Értékét, a drámai formának és a shawi sajátságokkal telített tartalomnak szerves egybekapcsolódása adja meg. Érdekességet pedig, mintegy értéket fokozólag az kölcsönöz neki, hogy a sokak előtt sokszor kétértelmű Shaw tőle telhető nyíltsággal, de előkelő fölényességgel, látszólag általában, holott leplezetlen önmagát magyarázva és ez az érdekes, beszél oly dolgokról, melyek alkalmasak arra, hogy rehabilitálják, vagy pedig ellenkezőleg, még sötétebbnek tüntessék föl azok előtt, kik minden szép és jónak pocskondiázóját látják benne.

Minden szépnek és jónak a pocskondiázása, a mindenek fölötti gúnyos elnézés, valóban ebben igazuk van a Shaw-t támadóknak, még nem érték, még kevésbé kiválóság. Csakhogy ezt Shaw is tudja! Ő is olyan jól tudja mint Ön, oh, Publikum, sőt félek még jobban, hogy kézlegyintéssel, ajkbiggyesztéssel, vagy ami még megátalkodottabb dolog, csúfondároskodással intézni el igazságokat, nagyon kényelmes dolog. Cinikusnak lenni, közömbösen menni el a dolgok mellett nem emberi erény és nem nagy emberi kvalitás. Hirdetni kell az erényt, jónak kell lenni és harcolni kell az igazságért. Ez a nagy-emberi cselekedetek terrénuma. Bizony úgy van, mondja Bernard Shaw és megható, valóban megható, hogy ez az ember cselekedeteivel mennyire az Önök álláspontját igazolja, oh, Publikum. Utálja az álszenteskedést, megveti a talmi jóságot, gyűlöli a féligazságot, a meggyőződéstelen emberek »ach-morál«-ját. Mint az igazság fanatikusa, harcol minden ellen, mi ennek az ellenkezője. Tettel és szóval küzd az áltekintélyek és az álmorál ellen. Dialektikájának szikrázó rakétájával pörköli tönkre azt a szalmát, min a prófétácskák és a moralistácskák műkedveléssel szoktak csépelni. És ha kíméletlenül, a mások érzékenységeivel nem törődve, vagy Önöknek nem tetszően, csúfondárosan és gúnyosan kel ki hitek és elvek ellen, miket Önök talán princípiumokat fogadtak el, úgy ez csak következetes lépés tőle, az igazság fanatikusától látva az Önök erkölcsi és egyéb természeti maximáinak az egyéni érdekekhez való praktikus alkalmazhatóságát, asszimilálódási képességét. És kénytelenek kérem elismerni, hogy maximáiknak ily természete nem válik azok előnyére és indokolatlanná teszi az Önök kitörését az ellen, ki rámutat ez erkölcsi elvek, ez »igazságok« legkevésbé üdvözítő voltára. És be kell, kérem látniok, hogy Bernard Shaw, még sem az a kiközösítendő cinikus, minek Önök tartják, mert ha cinikus lenne, egyáltalán nem törődne Önökkel és lelkükkel, minek állítólag a vallott morál a táplálója, hanem, tömören szólva, fütyülne Önökre.

És be kell látniok: Blanco Posnet még sem lókötő gazember. Ő nem lopott lovat, csak a jussát védte. És ha káromkodó szavakkal leplezi is, mégis tiszta az ő lelke és a vagyonnak, a boldogulásnak a szimbólumát, a Lovat odaadja egy segélyért könyörgő asszonynak. És ha félve, ijedten leplezi jó tettét, az azért van, mert tudja, hogy annak a züllött bandának, mely fel akarja őt akasztani, mert hisz lopott, lovat lopott, prédikátorát és elöljáróit beleértve, nincs olyan erkölcsi mértéke, melyen az ő jótettét föl lehetne mérni. És hogy a végén mégis nem akasztják föl, azt annak köszönheti, hogy megkerült a ló és a formán esett sérelem a közmorál megnyugvására reparáltatott.

Morális elvek körüli vitatkozások és szavalatok töltik meg a darabot, de azért néha-néha egy-egy költői gondolat csillog a moralitások mélyén. S azonkívül a moralitások sem unalmasak, de izgatóan érdekesek, s az alakok is plasztikusan vannak megformálva, s azonkívül szerző a színpadi ismeretek polihisztora s mind ezekkel harmonikusan a színészek is jól játszottak,

- ami azonban végleg kimerítette őket és a másik Shaw darabban semmi értékeset nem tudtak produkálni. Unalmasak voltak és ezért úgy tetszett, mintha a darab is az lenne. Ez azonban nem föltétlenül valószínű. Valószínű azonban az, hogy Shawt jobban lehet rosszul játszani, mint jól. Azonban nem lehet olyan rosszul játszani, hogy a színészi értéktelenségek paralizálni tudnák a shawi értékeket. Így az összjáték hiányának dacára és a rossz játék ellenére is konstatálni lehetett, hogy bár e darabjában ugyancsak egészen kis mértékben költő, de annál nagyobb virtuóz. Virtuóza az espritnek és egy olyan tulajdonságnak, mit egy szóval nem tudok kifejezni, de ami abban áll, hogy bámulatosan ügyesen tudja függetleníteni elmúlt korok embereit attól a balzsamtól, mit a maradandóság okából raktak rájuk, s mit mi tradíciónak nevezünk. Mindezen kívül, azt hisszük, hogy bár épp e darabjában gyakran él közönségesebb humoros helyzetekkel, azt hisszük, hogy van érzéke a humor iránt és vannak viccei, mik Karinthy mesternek sem válnának szégyenére.

Végül ismételten megjegyzendő Blanco Posnet kiválóan volt rendezve és a főszerep kiválóan játszva. Az előbbiért Márkus Lászlót kell dicsérni, az utóbbi Törzs kiváló érdeme.