Nyugat · / · 1912 · / · 1912. 7. szám · / · Szabó Dezső: Miért?

Szabó Dezső: Miért?
II.

Mélyen, álomtalan tompán aludt éjféli két óráig. Ez volt a fatális óra, mikor lidérce annyiszor felkínozta álmából. Most is felébredt.

Előszörre nagy csendet érzett magában. De amint meg akart fordulni, emlékezetéből egy élesen látszó életdarabot rázott maga elé.

Maga előtt látta gratuláló barátait. Közöttük egy jól ismert száj gúnyos odahajlással súgta egy jól ismert fülbe: - Ha a tehetség gyorsabban visz az egyetemi katedrára, mint a királyi gyűrű, Mráb József hamarabb lesz egyetemi tanár.

A szavak egyenként, tisztán kopogtak a füle dobján. - Jó, hogy anyám nem hallotta, neki rosszul esett volna. Én ismerem őket.

Hogy kellemetlen közérzetét elűzze, gondolati feladatot tűzött ki magának. El tudja-e mondani sorban a votják nyelv tatár eredetű képzőit?

A felsorolás közben megakadt. Újból azt a mondatot hallotta. - A szemtelenek! Hányszor segítettem nekik a dolgozatukban. Azért is megmutatom, hogy én leszek hamarabb egyetemi tanár. Ha dolgozatom a finnugor tárgyesetről megjelenik, meglátják, hogy eddig nem sejtett dolgokat tudok meglátni. És legyőzhetetlen vágy támadt benne, hogy szemével, bőrével, egész lázas önmagával végigtapogassa megkezdett dolgozata adatait.

Felgyújtotta a villanyt és kinyitotta egyik fiókját. Átkötött cédulacsomók bomlottak eléje. Kibontotta őket és olvasni kezdte. Élete rendes mechanizmusa megindult s fájó, beteg önmagát elfelejtette. Csak pitymallatkor ment vissza az ágyba.

- Kis királyi doktorkám - cirógatta reggel az anyja - nagyon meg vagy húzódva és sápadt vagy. Most aztán egy hónapig nem szabad dolgozni.

- Falura megyek Miklós bácsihoz és nem fogok könyveket vinni magammal. - És ez a mondat úgy megnyugtatta.