Nyugat · / · 1912 · / · 1912. 6. szám

Szép Ernő: A hasbeszélő
(egy felvonás)

Szereplők:

Antoni tanár hasbeszélő

Pincér

Orfeumszolga

Az angol, Az anyós, Móric: a hasbeszélő bábjai.

(Játszódik egy kis, ócska hotelszobában este. A szobában: egy ágy, asztal három székkel, egy szekrény, egy ablak, az ajtó mellett a falon berámázott szobaárjegyzék.)

Antoni:

(Benyit, felcsavarja a villanyt, mögötte jön az orfeumszolga, a két hóna alatt és a kezében a három tipikus hasbeszélő-bábuval: a kockásruhájú pofaszakállas angollal, az ódivatú anyóssal s a kis Móriccal s egy kofferrel. A hasbeszélő leveti a kabátját, az ágyra teszi. Frakkban van, nagy hamis gyémánt a plasztronjában, mellén egy érdemrend, mellényéből piros zsebkendő búvik ki. Megsimítja a homlokát.):

Hála istennek, vége a számomnak. Olyan fáradt vagyok az utazástól.

Orfeumszolga:

Kérem, hova tegyem a bábukat?

Antoni:

Akassza oda őket a fogasra. Mindnek a nyakán van akasztó. Majd holnap azután helyet csinálunk nekik az orfeumban.

Orfeumszolga (egymás mellé akasztja a bábokat a fogasra, a koffert leteszi a sarokba):

Jóéjszakát kívánok. (EI.)

Antoni:

Jóéjszakát. (Fáradt sóhajjal leül az asztalhoz.)

Pincér (kopog és benyit):

Jó estét.

Antoni:

Maga a szobapincér?

Pincér:

Igenis. Meg fog felelni a szoba, kérem? Nem tudtunk már jobbat adni.

Antoni:

Jó, jó. Tele van a hotel?

Pincér:

Vannak elegen. Máma többen szálltak meg az új programból. Itt van a la belle Furiosa avec son danseur...

Antoni:

Furiosa, Furiosa... Aha. Az a szőke hölgy avval a göndör fiatalemberrel. Koppenhágában együtt dolgoztam velük.

Pincér:

Igen? Azután itt lakik Jackson birkózó, Amerika championja.

Antoni:

Lefeküdt már?

Pincér:

Le. Nagyon kimerült, azt mondja. Priznicet is kért.

Antoni:

Szegény Jackson. Konstantinápolyban láttam. Beteges ember.

Pincér:

Ma érkeztek a Piccadilly-sisters nővérek is, a hat kis angol táncosnők a mamájukkal. Mikor két éve itt dolgoztak, a papájuk is velük volt, de azt azóta valahol eltemették. Részeges öregember volt, mindig pofozta a lányokat. Pedig olyan jó gyerekek, egész nap kézimunkálnak a szobában, mikor előadás után hazajönnek és lefeküsznek, mindig imádkoznak. Nagyon tisztességes lányok, a mamájuk nélkül sose mennek szeparéba. Tanár úr lefekszik már?

Antoni:

Lefekszem, csak szeretnék valamit hamar vacsorázni.

Pincér:

Még nem vacsorázott tanár úr?

Antoni:

Nem, ahogy megérkeztem a városba, egyenesen az orfeumba kellett mennem, jött a számom, azután mindjárt hazajöttem, mert nagyon fáradt vagyok, a szobában akarok valamit enni. Van még lenn a konyhában valami?

Pincér:

Készen már semmi sincs, hanem csináltatok valamit. Talán egy szép bécsi szeletet?

Antoni:

Bécsi szeletet, egy kis krumplival.

Pincér:

Italt?

Antoni:

Egy kis bort hozzon. Egy kis üveg valami jó vörös bort.

Pincér:

Kis üveg asztali vörös. Mindjárt meglesz. (El.)

Antoni: (A két karjára könyököl és sóhajt.)

Jaj istenem. (Föláll és hátratett kezekkel sétálni kezd a szobában. Séta közben halkan dúdol:)

Tonella, tonella, a, a, a, Tonella, tonella, a, a, a...

(Az ablakhoz áll, dobolni kezd az üvegen, kinéz az utcára.) Budapest... Megint egy idegen város. A kocsik szaladnak az utcán, az emberek mennek előre-hátra a két járdán... Senkit se ismerek ezek közül az emberek közül. Egy hónapig itt is élek. Egy hónap a világ mindenütt. Míg egy embert megismerek, míg egy nőt jól megnézek... azután, lejárt a kontrákt, fütyül a vonat, alló professzor Antoni! Antoni tanár, a század leghíresebb hasbeszélője, az orosz cár által kitüntetve. (A bábukhoz sétál, megvizsgálja a ruhájukat, az angolnak megrántja a karját, úgyhogy a kar egy percig hintál, a Móric arcát megtörüli a könyökével. Visszasétál az asztalhoz, leül és a fejét a két kezébe ereszti.) Milyen egy árva is vagyok én ezen a világon. Mint egy árva gyerek az erdőben. Máma itten, holnap ottan, minden éjszaka egyedül találom magam valami rongyos kis hotelszobában. Hamburg, Brüsszel, Bécs, Budapest, Lemberg, Moszkva... Az én kalendáriumom a menetrend, az én otthonom a vonat kupéja, az én kutyám a koffer, az én akácfáim a telegráfoszlopok. Hol vagyok én otthon, hol van nekem egy utcám, egy kis házam, egy arckép a falon, egy pipám a sarokban, egy cserép virágom az ablakban? Hol van nekem egy barátom, aki megkérdezze tőlem, hogy vagy, mi újság? Akivel egy kedélyes parti sakkot játszhassak? Hol van egy nő, aki hazavárjon, aki szépen megütögesse a párnámat, mikor lefekszem? (Fájdalmas éneklő sóhajtással) Jaj, jaj.

Pincér (a könyökével kinyitja az ajtót, a térdével teszi be, mind a két keze teli van.):

Itt a vacsora tanár úr. (Némán felteríti a vacsorát a hasbeszélő előtt az asztalra.) Hozzak utána egy darab tortát vagy sajtot?

Antoni (Lassan csóválja a fejét.):

Pincér:

Nem? Kérem. Majd bejövök leszedni. (El.)

Antoni (Sóhajtva kibontja a szalvétát, a nyakába akasztja. A belső zsebéből előveszi az Artisten Revue-t, belenéz, leteszi maga elé. Eszik egy falatot a húsból, bágyadtan leteszi a kést, villát.)

Nincs étvágyam. Nincs kedvem. Ma megint úgy rámjött... Mindig egyedül vacsorázni. Tölt, megiszik egy pohár bort. Megint eszik egy falat húst. Felveszi a lapot, lassan lapoz benne, leteszi. Iszik egy kortyot. A fogasra néz, bólongatni kezd a fejével.) Szép kis élet ez. Mi, lord Bifsztek? Mit szól hozzá? Semmit. Ilyenkor egy szava nincs a gazdájához. Csak lóg ott, mint egy esernyő. Lord Bifsztek... (Kis szünet.) Hallja maga Lord Bifsztek, talán ideülne mellém egy kicsit, hogy ne legyek olyan egyedül. Na? Várjon majd idehozom. (A fogashoz megy, leakasztja az angolt, karonfogja, az asztalhoz sétál vele, leülteti maga mellé a másik székre.) így ni. (Sokáig nézi.) Na? (Felmeli a poharát.) Proszt! (Iszik.)

Az angol:

Proszt tanár úr.

Antoni:

Na lám. Mindjárt jobban esik, ha ketten vagyunk az asztalnál. Nem?

Az angol:

Persze. Persze.

Antoni:

Na ja: Proszt! (Iszik.)

Az angol:

Proszt Antoni.

Antoni:

Hát hogy van Lord Bifsztek?

Az angol:

Szo, szo, lá, lá. Hát maga hogy van Antoni?

Antoni:

Köszönöm, csak csendesen. Passzabl, mizerabl. De minek is magázzuk mink itt egymást, mikor olyan régi jó barátok vagyunk? Nem igaz? Itt egy pohár, ne egy kis bor, szervusz. (Odaüti a poharát az angoléhoz, iszik egy kortyot.)

Az angol:

Szervusz Antoni.

Antoni:

Szervusz barátom. (Megfogja, megrázza az angol kezét.) Jó ez a bor. Te, hát igazán szép, hogy eljöttél, hogy meglátogattál. Jó hogy az embernek legalább egy barátja van. Egy barátja, akivel mindenféle bizalmas dolgokról beszélhet. Te, barátom vagy?

Az angol:

Igen, Antoni.

Antoni:

Te... tudod barátom, én már régen akarok néked mondani valamit. Egy titkot akarok neked elárulni, amilyet az ember csak a legjobb barátjának mondhat el. Te... (nevet) én nem is vagyok tanár.

Az angol (arra fordítja a fejét):

Á, á.

Antoni:

Nem én. Sohase voltam tanár. én csak úgy kineveztem magam tanárnak, mikor hasbeszélő lettem. Ez hozzátartozik a mesterségemhez. Az ember a varieténél vagy tanár, vagy ezredes. Professzor Antoni, jó, mi? (Megfenyegeti az ujjával.) Te, de osztán meg ne mondd senkinek! Igen, na igyunk pajtás. Jó bor mi... Egy kis vörösbor csak kell az embernek, nem? Szép ital, olyan jó meleg a színe. Mi?

Az angol:

Igen, Antoni.

Antoni:

Tudod, barátom, a fehér bor az mégsem ilyen. Az hideg, az idegen, abban nincs semmi. De a vörös bor... mintha élne. Mintha csókot inna az ember, mikor egy pohár vörös bort iszik, mintha egy nő szerelmét csurgatná lefelé a szívébe...

Az angol:

A nő, a nő.

(Kis csönd.)

Antoni:

A nő, a nő. Mit csináljak kedves barátom Lord Bifsztek? Már ez az én életem így telik el, mit csináljak. Hol vegyek én feleséget, gyereket? (A fogasra néz tűnődve.)

Az angol:

Onnan.

Antoni:

Honnan?

Az angol:

A fogasról.

Antoni:

A fogasról. (Megint odanéz. Hörpint egy kis bort.) Persze, hisz ott lógnak, ni. (Ravaszul nevet, be akarja csapni magát.) Minek lógjanak ott szegények, várj, idehozom őket. (A fogashoz siet, leakasztja a nőt meg Móricot, a nőt karonfogja, Móricot a kezénél fogva az asztalhoz vezeti őket.) Gyertek, gyertek, itt a vacsora. (Éneklő családi hangon): Vacsorázni! Vacsorázni! (Leülteti a nőt az angollal szembe a másik székre, ő maga is leül, Móricot az ölébe veszi. Az angolhoz):

Barátom, bemutatlak a feleségemnek. (Az angolt hátulról előre hajlítja.)

Az angol:

Lord Bifsztek.

A nő:

Örvendek. (Antoní a nő derekát is meghajlítja.)

Antoni:

Ez meg itt a kisfiam. Az én kis fiacskám. Mondd meg szépen a bácsinak, hogy hínak.

Móric:

Antoni.

Antoni:

Kis Antoni, bizony.

Az angol:

Szép kis fiú.

Antoni:

Mondd kis fiam, mi leszel, ha megnősz? Móric:

Katona.

Antoni:

Katona... azaz dehogy katona, az már nem divat fiam. Ugye anyjuk ne legyen katona?

A nő:

Nem.

Antoni:

Na látod, fiam, édesanyád se akarja, hogy katona légy. Inkább tudod mi légy. Orvos! Az nagyon szép, komoly pálya, tisztelni fognak az emberek, de az nem baj, mert sok pénzt fogsz keresni, aztán majd professzor lesz belőled, büszkesége leszel öreg szüleidnek. Azután egyszer majd a király nagy betegségbe esik, senki se fog tudni rajta segíteni, akkor majd elhivatják a királyhoz az én fiamat, a professzort és az én fiam a professzor egy operációval megmenti a király életét. Jó lesz?

Móric:

Jaj de jó lesz.

Antoni:

No látod, így már szeretlek. Most megtanítalak egy szép kis dalra. Énekeld szépen utánam. Boci, boci tarka...

Móric:

Boci, boci, tarka...

Antoni:

Se füle, se farka...

Móric:

Se füle, se farka...

Antoni:

Oda megyünk lakni...

Móric:

Oda megyünk lakni...

Antoni:

Ahol csókot kapni.

Móric:

Ahol csókot kapni.

Antoni:

Brávó, brávó, nagyszerű volt. (Megcirógatja és megcsókolja a Móric fejét, előveszi a Móric kezét, felemeli s számolgatja az ujjait:) Ez elment nyulászni, ez megkergette, ez meglőtte, ez megfogta, ez elszalasztotta, itt szalad, itt szalad... (Megcsiklandozza a Móric tenyerét, kuc, kuc, kuc.)

Móric: (Nevet.)

Antoni:

Mondd: apám. (Iszik egy kortyot.)

Móric:

Apám.

Antoni:

Mondd: édes apám.

Móric:

Édes apám. Te édes, kedves, egyetlen drága jó édes apám.

Antoni: (Meglepetten néz szét. A nőhöz:)

Hát te, te szeretsz így engemet, mint a gyermekem?

A nő:

Szeretlek Antoni.

Antoni:

Szeretsz. Miért szeretsz engemet? (Lovagoltatja csendesen Móricot a térdén, simogatja a fejét.)

A nő:

Mert te vagy az én uram. Az én kedves, szerelmes Antonim. Én soha senki mást nem szerettem és soha senki mást nem fogok szeretni, csak mindig téged Antonim. Te drága férjem, te szép ember.

Antoni (kihúzza magát meglepetten és büszkén. Megint iszik egy kortyot.):

Mondd csak barátom Lord Bifsztek, higgyek én ennek az asszonynak?

Az angol:

Higgyél.

Antoni (a nőre néz, majd az angolra, többször átemeli a tekintetét egyikről a másikra.):

Egyik se néz rám. Egymásra néznek. Mindkettő hamis hozzám. Hm. Mi? (Csönd.) Mindig csak egymást nézitek. Mit jelent ez. (Indulatosan az asztalra üt.) Kérdem mit jelent ez? Mi van ti köztetek?

A nő:

Semmi, Antoni.

Az angol:

Semmi, semmi.

Antoni (kiabálva.):

Semmi? Semmi? Mit fixírozza a feleségemet?

Az angol:

É... é... é...

Antoni:

Úgy-e dadogsz? Ilyenkor dadogtok ti nőcsábítók, mi? (Az asztal alá néz.) Nem rúgod a lábát az asztal alatt?

A nő:

Ah. Ah.

Antoni (felugrik, Móric az asztal alá esik):

Betyár, gazember! Feldúlod a családi tűzhelyem nyugalmát! Pofon üti. Az angol kissé eldől a széken.)

Antoni (utána kap, megigazítja. Megfenyegeti az ujjával.):

Vigyázz magadra. Annyit mondok barátom, hogy vigyázz magadra. Ha észreveszek valamit, agyonütlek mind a kettőtöket. Igen! Itt egy családi dráma lesz!...

A nő (sír):

Antoni (megöleli a nőt):

Nem szívem, nem, nem. Téged nem öllek meg, tégedet nem bántalak, csak ezt a gazembert gondoltam. (Megfenyegeti az ujjával az angolt.) Téged nem, drága kis feleségem, tudom, hogy tehozzád a gyanúnak az árnyéka se férhet. Tudom, hogy csak engem szeretsz és senkivel a világon nem tudnál megcsalni. Még gondolatban sem, úgy szeretsz te engemet...? Úgy-e szeretsz?

A nő:

Vegyél egy kalapot.

Antoni:

Új kalapot? Hisz ma délelőtt vettem.

A nő:

Az már délután kiment a divatból.

Antoni:

Hát jó, veszek. És veszek neked még karperecet is, órával.

A nő:

Imádlak.

Antoni (Lehunyja a szemét és magához szorítja a nőt.)

Az angol:

Én hazamegyek. Én hazamegyek.

Antoni:

Igen barátom, te most már hazamehetsz. Gyere na, majd kikísérlek.

(Feláll, belekarol az angolba és a szekrényhez cipeli. Kinyitja a szekrény ajtaját, egy pillanatra visszafordítja az angolt az asztal felé.)

Az angol:

Kisztihand.

A nő:

Agyő.

Antoni (betuszkolja az angolt a szekrénybe):

Na, menj már. Szervusz. (Rázárja az ajtót.) Vigyázz a lépcsőn. (A szekrény előtt a lábával egyre halkabban dobog, mintha az angol lemenne a lépcsőn.)

Elment, hálaistennek. (Visszaül az asztalhoz.) Végre egyedül. Milyen jó, mikor a harmadik elmegy és magukra maradnak azok, akik szeretik egymást. Úgy-e galambom így a legszebb?

A nő:

Igen, Antoni.

Antoni:

Az idegen, aki bejön a családi fészekbe, mikor elmegy, kivisz a cipője talpán valamit, egy kis port, egy kis boldogságot. Nem lenne szabad az embernek senkit a házába ereszteni. Csak mindig így, ketten, kettecskén, csendesen, összebújva, így... (Erősen magához öleli a nőt, simogatja a haját.)

Én, meg az én kis asszonykám. Úgy-e az vagy, az én kis feleségem?

A nő:

Igen, Antoni.

Antoni:

A hitvesem.

A nő:

Igen.

Antoni:

A szeretőm és az én kis gazdasszonyom. Úgy-e? Aki vigyáz rám, aki ápol, aki ebédet főz nekem. Úgy-e mégy majd reggel a piacra bevásárolni?

A nő (éneklő hangon):

Igen.

Antoni (kedveskedő, éneklő hangon):

És mit hozol?

A nő:

Csirkét...

Antoni:

Hát még?

A nő:

Kacsát... káposztát, potykát, petrezselymet... uborkát, zellert... cseresznyét...

Antoni:

Meg ribizlit, azt nagyon szeretem.

A nő:

Ribizlit.

Antoni:

És feketekávét.

A nő:

Feketekávét...

Antoni (felkacag):

Dehogy, dehogy, hisz a feketekávét itthon főzöd. Jaj istenem, milyen szamár vagyok, azt se tudom már mit beszélek. De olyan jól érzem magamat, olyan boldog vagyok máma... Régen nem voltam ilyen jó hangulatban. (Megissza a maradék bort, a térdére csap.) Úgy-e, te is boldog vagy, angyalom?

A nő:

Én is, Antoni.

Antoni:

A kutyafáját! De jó kedvem van! (Valami régimódi valcert kezd fütyülni.) Gyere szívem, táncoljunk egyet, mint a régi szép időkben. (Felugrik, felkapja a nőt, esetlenül keringőzni kezd vele, fütyülve, az asztal körül. Oda-odaszorítja magához, megcsókolja, érthetetlen becéző szavakat súg a fülébe, egyre fáradtabban vonszolja a nőt, feldönt egy széket s lihegve lehanyatlik a székre. A nő az ölében ül, a hasbeszélő boldog mosollyal cirógatja, lehunyja a szemét, egyre halkabban dúdol magában, a nő lehanyatlik az ölében, a feje a földre csüng. A hasbeszélő hortyogni kezd.)
 

A függöny összemegy.