Nyugat · / · 1912 · / · 1912. 3. szám · / · Radó Sámuel: Politikai frázisok és jelszavak

Radó Sámuel: Politikai frázisok és jelszavak
A magyar nemzet jövője.

A XIX. század második felében a magyarságnak három nagy alakja volt: Deák Ferenc, Arany János és Andrássy Gyula.

Ha Deák Ferencről egyebeket fel nem jegyeztek volna, mint hogy ő a kiegyezés megalkotója, legnagyobb diadala napján, a koronázáskor vidékre menekült, hogy az ünnepeltetést és a feléje harsogó éljenkiáltozást kikerülje: már eme páratlanul álló vonás révén is belekerülne a Plutarkba, a nagy emberek díszcsarnokába.

Akkora puritánizmust, akkora megvetését a külső dísznek, akkora diogenészi lenézését mindannak a formai kitüntetésnek, amit a hálás nemzet és a király nyújthatott: egy modern nemzet államférfiánál sem lehet találni.

Deák az egyetlen politikus, akinek elhisszük, hogy a hatalmat nem a külső fény miatt kereste, hanem azért, hogy a köznek, egész egyénisége feláldozásával használjon.

A másik nevezetes egyéniség Arany János volt. Ha ezt a nagy költői géniuszt más nemzetek híres lantosaival összehasonlítjuk, akkor a roppant tehetsége mellett tetejébe még nagyon ritka és értékes emberi vonást találunk, melyet Hugo Viktorban, Byronban és másokban hiába keresünk.

Majdnem példátlan ugyanis a nagy költő csendes, szerény filiszter életmódja. A költőkirály úgy viselkedett, mint egy napidíjas. Fantáziája és temperamentuma bámulatos művekben pattant ki, de sohasem merész botlásokban, kifogásolható ballépésekben és sohasem a polgári közfelfogás ellen való lázadásban.

Végtelen szerénység van abban, hogy ez a nagy géniusz soha sem vette igénybe a közönség elnézését magánéletének gyarlóságai iránt. Nagy hírneve, nagy alkotásai sem szolgáltattak neki alapot az arrogáns előjogra, hogy, a közvéleményt megbotránkoztassa.

Sokan ezt egész közönséges és mellékes körülménynek fogják mondani. Ha Arany János nem dorbézolt, ha nem volt szoknyahős, ha nem foglalkoztatta a világot szerelmi kalandjaival: mindez privát gusztusa volt. Ez se nem emeli, se nem csökkenti költői értékét. Helyes! Mi evvel teljesen egyetértünk. Mindazonáltal, nemzeti költőnknek ezt a jellemvonását nagy becsben tartjuk. Mert egy tipikus alakban mutatja, mennyire hamis a magyar nemzeti jellemről alkotott vélemény, hogy tüzes vére minden fegyelemmel dacol, hevessége őt nagyon gyakran züllésbe sodorja és életképességét lefokozza. Holott hála Istennek, a higgadtság, a szolidaritás és a komoly megbízhatóság legalábbis annyira képviselve van közöttünk, mint a túlcsapongás és szertelenség. És legnagyobb költőnk életrajza, - kinek pedig bizonyos privilégiuma volna a nemzeti bohémség előjogára - tüntetőleg bizonyítja, hogy mennyire igazságtalanul és hamisan ítélkeznek felettünk.

Végre a harmadik tipikus alakban, Andrássy Gyulában látjuk a sikeres realizmus, az életrevalóság ragyogó példáját. Ő minden helyzetbe bele találta magát és minden téren egész férfinak bizonyult. Mint forradalmár, mint diplomata, mint fejvesztésre ítélt bujdosó, mint udvaronc: minden téren és minden helyzetben tudta kiváló alkotó és vonzó egyéniségét érvényesíteni. Ő az volt, amit az angolok találóan magnetical man-nak neveznek. Valami delejes bűverő, melyet lelke kisugárzott, meghódította neki az emberek szívét. Ő született vezér, a szívek királya és az állam kormányzója volt.

Boldog az a nemzet, amely három ilyen férfiút magáénak vallhat! Egy nemzet, melynek természetes adományai ilyen fényes megtestesülést nyernek, amelynek kebelében a talentum és jellem ilyen kiváló típusokban egyesül: az bátran tekinthet a jövőbe!