Nyugat · / · 1911 · / · 1911. 18. szám · / · Disputa

Disputa
Ady Endre:

Sohse legyünk kedves szülőinknek hálás gyermekei, mert az ilyen viselkedésünk oktalan, céltalan, embertelen és fajtalan is volna. Akárhogyan is mi a mi szülőinknek ezer örömet hoztunk, de ne engedjük, hogy szülőink uzsorásokként kamatoztassák ezt a mi nemkívánt életünket. A szülők, még az irodalmi szülők is, legyenek jámborak, búsak és szerények és legyen az ő legnagyobb boldogságuk az, hogy szülő voltukat nem vetik elégült vagy zavaros szemeikre.

*

"Vagynak idők - írta a régen-néhai Jean Paul, ha csakugyan ő írta -, amikor is az Igazság köteles zsidóvá és mesteremberré válni. Ez az Igazság itt Művészetet jelent, a zsidó pedig, ha igazán unalmas dolog is oktalan érzékenységekkel szemben állandóan védekezni, nem jelent zsidót. Ezt a kitűnő mondást egyformán ajánljuk mindenkinek, akik olvasnak és természetesen bírálnak is, de az íróknak is ajánljuk. A l'art pour l'art süketjei tanulják meg, hogy vagynak idők, melyekben például egy vezércikkszerű poéma többet ér esetleg száz Homérosznál. De a folytonos mesteremberek és zsidók se felejtsék el, hogy a művészek olykori akaratos, emberes, becsületes megalkuvása még nem jelenti azt, hogy övék az - Igazság.

*

Furcsán, véletlenül, majdnem egyazon időben halt meg két huszonkilenc éves író, egy férfiú és egy asszony, akiket sokszor vágtak fejükhöz kar- és kenyértársaknak. A férfiúnak első kötetéről az összes magyar betűtudók közül én írtam volt először és bizony isten, és minden joggal kegyetlenül. Az asszonyról pedig azt írta egyszer egy kiváló írókollégánk, hogy nagyszerű és kimerülhetetlen. Hogy írni fog, sőt nagyon, hatalmasan fog írni, amikor mi már, a kortársak paralitikusak avagy halottak leszünk. És ez a két dicső ember, bennünket lefőző két fenomén, elmúlt s nem hagytak maguk után megfogadatlan intő példánál egyebet. Összehasonlító és kijátszó módszerrel élő, rajongó kritikusocskáik vajon nem voltak-e olyan doktorok, akik a hiteles doktoroknál élesebben látják a megfészkelődött halált? Annyit tudok, hogy mióta az első, föltétlen, ódai és nagy dicséretet kaptam, minden reggel csodálkozom, hogy még mindig élek és még mindig - én vagyok.

*

Óh, nem kell ehhez szociológus, mert íme, én is régen és magamtól tudom, hogy egy makacs, minden kultúrát túlharsogni akaró társadalom: félbarbár társadalom. Verlaine-t, de sőt Moreas-t is jobban és többen ismerjük mi, magyarok, néhány százan, mint akár a franciáknál, de még lelki hasznocskánk sincs e dicső túlzásból. Mihelyt a gyapjút, a lent, a kendert itt Magyarországon jól, szépen dolgozzák föl s viszik szét minden irányban, a mi Verlaine-jeink és Moreas-ink is kelleni fognak mindenütt, de különösen - Keleten.

*

A spártaiaknak volt eszük, amikor az ízléstelenség és tehetségtelenség bűnét avval büntették, hogy törvényileg kimondották: az ízléstelennek és tehetségtelennek szabad, joga van ízléstelennek és tehetségtelennek lennie. Az igazságos, ősi Spártát kezdjük nem ismerni, mert rossz a görög-latin iskolánk s mert saját korunk eltérít bennünket a zagyván hódító, neves magyar író kedvéért spártaiaskodjunk egy kicsit Wilde-szerűen mondván: joguk van neveseknek, sikereseknek, diadalmasoknak, pénzeseknek, nagy íróknak lenniük.

*

Svájc a magyar közepes intellektuálisok Mekkája, hogyne, amikor Strindberg is Svájcról rajzolja le az ő népállam-álmát. Valójában pedig csírájában kellene megfojtani minden demokráciát, ha elérhető és elérendő csúcsa csak a svájci demokrácia lehetne. Svájc a tökfejű kapitalizmusnak s a pedáns tanárkodásnak a forradalom ellen véglegesen beoltott és biztosított földje. Hiába csúfoljuk a parvenü Amerikát, mert Amerikán lehet s Amerika még fog tudni magán segíteni. De Svájctól még a tanítókat is csak nagyon óvatosan tanuljuk el és sajnáljuk, hogy hegyeit, tavait nem lophatjuk el tőle s oda kell értük járni, holott különösen a rossz példák ragadósak.

*

Nem egészen igazság, hogy a művész-Dél meztelenebb, emberibb, őszintébb, mint a puritán és fázékony Észak. Firenzében, a Boboli-kertben láttam egy tritont, mely fülén, orrán, hajszálán, térdkalácsán, mindenünnen öntötte a vizet. Brüsszel, az északi Brüsszel híres kútján az az édes fiúcska a legegyszerűbben végzi kötelességét, melyet a firenzei triton annyira szégyell és kerül.