Nyugat · / · 1911 · / · 1911. 18. szám

Balázs Béla: A szent szűz vére
Misztérium egy felvonásban

Szereplők:

Baldwin

Blanka

Bohémund

Hasszán, a bűvös szolga

A szent szűz

(Tizenharmadik századbeli normann kastély terme. A falak és boltok eredeti vad komorságát később rájuk aggatott szőnyegek és függönyök enyhítik. Egyszerű és dísztelen bár, mégis érzik kétféleség. Elöl jobbra és balra ajtó. Szemben kissé magasabb szintű bemélyedés, mely valami hátulsó folyosóba torkoll. E bemélyüléstől jobbra és balra medvebőrös kerevet. A jobbsó előtt nagy hosszúkás, a balsó előtt kis kerek asztal. Csendes tavaszi délután. Mikor a függöny felgördül, üres a szín. Rövid szünet múlva kürtjel hallik kívülről kétszer egymás után. Baldwin felrántja a baloldali ajtót és sietve jő be.)

Baldwin (Fiatal, szép, szőke lovag. Derűs arcú, meleghangú, mozdulatai rugalmasak, könnyedek. Öltözete díszes selyem. Izgatottan kiált):
Blanka, Blanka, hol vagy? Feleségem, hol vagy?
Hallod-e a kürtöt, toronyőrnek kürtjét?...

Blanka (Csendesen bejő a jobboldali ajtón. Tiszta fehérbe van öltözve. Aranyos fejkötőjén fehér fátyol. Minden hangja, minden mozdulata finom és csendes és tartózkodó, mintha fázna kissé a levegőn):
Isten hozott uram, - Édes uram, Baldwin.

Baldwin:
Hallottad a kürtöt? Toronyőrnek kürtjét?
Közeleg, látszik már fent a hegyi uton!

Blanka:
Isten hozott uram - Édes uram Baldwin.

Baldwin (Egyre izgatottabban a folyosó felé nézve):
Közeleg, látszik már! Látszik már Bohémund
Akit én nem láttam három esztendeje!

Blanka (le nem veszi szemét férje arcáról):
Hogy vagy, édes uram? Bizony nem láttalak
Kora reggel óta.

Baldwin (visszajön):
Jó reggel kimentem, erdőn lovagoltam
Erdőn lovagoltam, hegyen kóboroltam:
Hogy őt útba érjem, vagy messziről lássam
Lelkemnek testvérét, vitéz Bohémundot.

Blanka:
Hogy vagy édes uram? Bizony nem láttalak
Egész hosszú napig.
(Újból két kürtjel.)

Baldwin (ujjongva):
Hallod-e, hallod-e? - Toronyőr jelenti!
Toronyőr jelenti már a völgyi úton,
Jön a völgyi úton, mindjárt is ideér.
(Megfogja Blanka kezét.)
Oh gyerünk elébe én édes szerelmem!
Én édes asszonyom, gyere, üljünk lóra,
Gyere, üljünk lóra - nyargaljunk elébe,
Úgy fogadjuk ketten az én barátomat.

Blanka (visszahúzza kezét, mintha takaródzna, szünet múlva):
Engedd édes uram, hogy én itt maradjak,
Itthon fogadhassam a te barátodat.
Itthon fogadhassam, házamban várhassam,
Mert nekem idegen, csak egy másik férfi
Akit sohse láttam. - Hogy menjek elébe?

Baldwin (nagyon gyöngéden):
Nélküled nem megyek. Veled itt maradok,
Nélküled fogadnám, félszívvel fogadnám,
Másik fele-szívem orcádnak oltára.
Nem is láthat engem, hogyha téged nem lát.
(Megcsókolja Blanka kezét.)

Blanka (visszahúzza a kezét, hátralép, halkabban):
Barátodnak szived már idegen félig,
Mert engem nem ismer, én őt nem ismerem.

Baldwin:
Bizony ez fájt nekem három esztendeig,
Hogy szívem nem látja, mert nem látott téged,
De megszólalt végre toronyőrnek kürtje
Itt van már, itt van már, váramnak tövében.
Fizethetem végre régi tartozásom
Melyet megfogadtam, vérrel megkötöttem.
Mutathatom szívem, mutathatlak téged.

Blanka (hátralép):
Megmutathass engem idegen férfinak.

Baldwin:
Vérrel szövetkezett örökös barátom
Neked sem leszen már idegen sokáig.
(Kürtjel.)
Itt van már, itt van már, váramnak piacán.
Bizony áldott nap ez, gyönyörű tavasznap. -
Kössed fel tizenkét rubintos kösöntyüd
Vont arany palástod, gyémántos főkötőd,
Tündökölj, tündökölj, mert tündököl szívem,
Hadd lásson legszebbnek az asszonyok között.

Blanka (hátralép, szünet múlva):
Kolostorból jöttem hozzád, uram Baldwin,
Máriát imádtam, férfira nem néztem,
Férfi, rajtad kívül, sohse látott szépnek.

Baldwin (gyöngéden):
Én egyetlen kincsem, zokon ne vedd szómat.
Testvérem ő nékem és néked is az lesz,
Mert egy az én szívem Bohémund szivével.

Blanka (halkan):
Szíved egy szivével.

Baldwin:
Közös háborúra esküdtünk fel vérrel:
Krisztus sírját védni, Máriát szeretni.
Együtt vettük fel a harcos szent keresztet,
Együtt keltünk útra normannok hadával.
Egyszerre láttuk meg Jaffa parti várát,
Egyszerre hágtunk fel Askalon falára,
S Doryleon rétjén szörnyű fergetegben
Darabokban tört a véres páncél rólam.
Doryleon rétjén derekamat lánccal
Láncolta Bohémund maga derekához.

Blanka:
Magához láncolt.

Baldwin:
Ketté szakadt kardom, rám szakadt az éjjel,
Utolsó órámat megéltem előre.

Blanka (elfedi az arcát).

Baldwin:
S vállán vitt ki engem fekete Bohémund
Pogányon keresztül, süvitő pokolból,
Csikorgó csontokon, vércsobogó réten.

Blanka:
Életed mentette.

Baldwin:
Sátrában ápolt fel és szent Jeruzsálem
Bástyáira együtt léptünk énekelve
Együtt virrasztottunk Krisztus sírja mellett.
Ott fogadtunk ujra örök szövetséget.

Blanka:
Örök szövetséget.
(Hármas kürtjel.)

Baldwin (a folyosó felé fordul ujjongva):
Hallod-e, hallod-e. Itt van már a várban!

Blanka (hirtelen kiegyenesedve gőggel):
Felteszem fejemre gyémánt fejkötőmet,
Felkötöm tizenkét rubintos kösöntyűm,
Vállamra is vetem vontarany palástom,
Hadd lássa legszebbnek az asszonyok között
Aki őt fogadja Baldwinnak házában.
(Jobbra el.)

(Hosszabb szünet. Baldwin mellre szorított kézzel közeledik lassan a folyosó felé. Mikor a bemélyülés lépcsőjére teszi a lábát, a folyosóban hátul megjelenik Bohémund, teljes fegyverzetben. Ott is megállva, mozdulatlanul néz le Baldwinra. Fekete sisakján fekete toll, fekete mellvértjén, pajzsán nagy vörös keresztek, vállán keresztes fehér palást. Felütött sisakrostélya alól halovány arc és két fekete szemöldökű komor szem mered ki. - Baldwin néhány másodpercig mozdulatlanul nézi, azután hirtelen hozzá rohan és szótlanul karjaiba veti magát. Sokáig tartják egymást átölelve, szótlanul és mozdulatlanul. Akkor a jobb ajtóban megjelenik Blanka. Fején gyémántos fejkötő, vállán aranypalást. Mikor a férfiakat észreveszi, ösztönszerű mozdulatot tesz: mintha rejtőzni akarna. Aztán hirtelen elhatározással előre jön.)

Baldwin (Mintha érezné az asszonyt, hirtelen kibontakozik. - Meghatva):
Bohémund, - Bohémund - Isten hozott nálam.

Blanka (Hangja, mozdulatai egészen megváltoztak, az első jelentben volt halk tartózkodás elmúlt belőlük):
Isten hozott nálunk. - Üdvözlégy minálunk
Normannok hadának fekete csillaga.
(Meghajol.)
Üdvözlégy házunkban. Gyere és pihenj meg.
Páncélodat oldd meg. - Utad kipihenjed -
Mert messziről jöttél, messze idegenből.

Bohémund (végignéz Blankán, a hangja kemény és hideg):
Nem jöttem messziről, nem is idegenből,
Szűzanyánk palástja egy takaró sátra
Tornyos kastélyomnak s Baldwin hajlékának.

Baldwin:
Gyere és nyugodj le barna medvebőrre
Üljünk le, üljünk le megint egymás mellett.
Bizony nem láttalak három esztendeig.

Bohémund (Lassan bejön a terembe és körülnéz. Szünet múlva):
Három esztendő csak? - Gondoltam én többnek,
Hogy így megváltozott kastélyodnak arca.

Baldwin (Büszke örömmel):
Meg is megváltozott palotámnak arca,
Meg is megváltozott szívem palotája.

Bohémund:
Sok tarka szőnyegek takarják a múltat.

Baldwin:
Komor volt és durva gyenge szerelemre,
(Blankára néz)
Édes szerelemre, édes boldogságra.
Enyhe tarka selymek boritják szikláit
Áldott hajlékomnak, szívem kastélyának.
(Kézen fogja Blankát)
Bohémund, Bohémund, hogy vártalak téged,
Hogy ezt megmutathassam: Nézd, szeret az Isten.
Nézd: Áldott az élet s örökös tavasz van.
(Bohémund elé vezeti Blankát)
Lássad ujra szivem, lássad feleségem.

Bohémund (Nem felel, mozdulatlanul, sötéten nézi őket.)

Blanka (Szünet múlva meghajol):
Pihenj le házunkban barna medvebőrre.
Étellel szolgállak, itallal szolgállak
Közös uj házunkban ujabb kedved teljék.

Bohémund (keményen):
Nem pihenni jöttem, nem is itt lakozni.
Hanem azért jöttem: veszélyben a szent sir.
Edessa elesett, Kischon patak partján
Halva fekszenek a templomos vitézek.

Baldwin (elejti Blanka kezét):
Edessa elesett! - Veszélyben a szent sir!

Bohémund:
Váradnak tövében landzsásaim várnak.

Baldwin:
Jaj ti ragyogó szép templomos vitézek!
Jaj tornyos Edessa, - meleg embervérrel
Mostuk alá bástyád.

Bohémund:
Nyeregben, készülve várnak lándzsásaim.

Baldwin:
Jaj hiába halt meg Raimund, Toulouse grófja.

Bohémund:
Csatában nem lehet hiába meghalni.

Baldwin:
Hiába harcoltunk, jaj hiába éltünk.

Bohémund:
Hiába ha éltünk, ad a halál mértet.
Joszafát völgyében jó aratás van most.

Baldwin (hirtelen kiegyenesedve):
Álom ne enyhitsen, ital ne üditsen,
Páncélomnak kapcsa rajtam rozsdásodjék
Amig meg nem látom szent Joszafát völgyét.
Bohémund indulunk! -
(A folyosó felé indul. Blanka elébe lép.)

Blanka (halkan):
Baldwin.

Baldwin (megtántorodik):
Blanka! - - - (Szünet múlva)
Bizony kétszer fogok Jézusért meghalni.

Blanka:
Engedd édes uram, hogy én veled menjek.
Ételed megfőzöm, sátorod gondozom.
Énekkel altatni, sebet kötni tudok,
Könnyü gerelyemmel sebet ütni tudok,
Bizony oldaladnál meghalni is tudok.

Baldwin (magához öleli):
Velem jössz, velem jössz, tőlem el se maradsz,
Velem jön az élet s nem marad itt semmi.
Az uristen elé együtt lépünk ketten
Másodmenyegzőre.
(Bohémund felé fordul, feleségét el nem eresztve)
Mehetünk Bohémund - Lásd szeret az Isten.
Magam élete most elég váltság volna,
Mert ezer élettel fizetnék a sírért.

Bohémund (Szünet múlva):
Nem megyünk.

Baldwin (Elereszti Blankát):
Mért nem?

Bohémund:
Nem igazat mondtam.

Baldwin:
Nem igazat mondtál?

Bohémund:
Bizton áll Edessa, bizton van a szent sir.
Kischon patak partja pogány vértől árad,
Salaheddin lovát nem itatja benne.

Baldwin:
Sohsem tréfáltál még.

Bohémund:
Nagyon megváltozott palotádnak arca.
Látni akartam a régi szivet benne.

Baldwin:
Bohémund, Bohémund! -

Blanka (hirtelen előrelép):
És új szivét láttad, én szívemmel párost.
Réginél nem rosszabb, teljék benne kedved.
Kedved és örömöd ujabb barátságra,
Közös hajlékunknak várva várt vendége.

Bohémund:
Régi vendéget látsz ifju gazdasszony!
(Pajzsát, kardját leteszi.)

Blanka:
Ülj le hát minálunk, sisakodat oldd meg.
Étellel szolgállak, itallal szolgállak.
Hosszu három évig vártam én e napra.
(Mind a hárman leülnek a jobboldali nagy asztalhoz.)

Bohémund (Blankához):
Töltess tehát a borból, melylyel köszöntöttek
Mikor együtt keltünk első hadi útra.

Blanka:
Nem ismerem helyét. - Ujbort iszunk mostan.
Szüretjén szőllőjét szedegettük együtt.

Bohémund:
Tálaltass a tálból, melybe vérünk csurgott,
Mikor szövetkeztünk örök szövetségre.

Blanka:
- Van szép arany tálunk. Gyürünket tartotta.
Mikor mi esküdtünk. Halálig hűséget.

Baldwin (még kissé elfogódottan):
Töltetek kettőből, régiből és újból.
Egy bor legyen aztán hármunknak itala.
Édesebb, teljesebb hármunk boldogsága.

Bohémund:
Nem jó a kevert bor.

Blanka:
Nem jó a kevert bor.

Baldwin (szabadabban, melegen):
Meglássátok ti is, mert az én szívemben
Keverve van bora réginek és újnak
S édesebb a szivnek minden más boránál.
Édesebb, melegebb, messze süt a fénye,
Mint Krisztus vérének a szent Grálkehelyből.
Édesebb, melegebb, meglássátok ti is.
Mérhetetlen tenger lesz a két folyóból.
(Feláll és háromszor tapsol, kiáltva):
Hasszán!

(Abban a pillanatban megjelenik Hasszán. Zajtalanul és hirtelen, nem is tudni, hogyan. Fekete kaftános, fekete szakállas óriás. Halovány és változatlan arcú. Alázatos mozdulataiban, hangtalan járásában is valami fenyegető ellenségesség és rejtett irónia van. Hasszán két korsót, két tálat és három kelyhet hozott és lassú mozdulattal egyiket a másik után teszi az asztalra. Míg el nem tűnik megint, ők hárman szótlanul és mozdulatlanul ülnek magas támlájú, faragott székeiken.)

Bohémund (kisvártatva, halkabban):
Ez a bűvös szolga, akit rabul hoztál
Gyűrüjét rabolva, bűvös Ázsiából.

Baldwin (halkabban):
Ujjamon gyürüje, kezemben hatalma,
Mégis gyűlölöm őt, mégis félek tőle.

Blanka:
Hasszán valóra vált minden rejtett vágyat.

Baldwin (m. f.):
Ki se mondott vágyat, nem is akart vágyat.
Ledöntötte falát a lehetetlenségnek.

Bohémund:
Szabadságot adott, igazságot adott.
Szivünk titka legyen világos valóság.

Baldwin:
Ledöntötte falát lehetetlenségnek.
Bizton határoló, örző falat tört le,
Halálos örvények s vágyak ellen védőt.

Bohémund:
Hasszánnak gyürüjét dobjad be a tálba,
Csoda aranytálba, melybe vérünk csurgott.
Gonosznak félelmét egyedül ne hordjad.
Szabadon kerengjen fejünk felett sorsunk,
Hármunk igaz vágya, hogy valóra váljék.

Baldwin (lehúzza ujjáról a gyűrűt és bedobja a tálba. Emelt hangon):
Bedobtam a gyürüt csoda aranytálba
Gonosznak félelmét egyedül ne hordjam,
Hármunk igaz vágya, hogy valóra váljék.
(Hirtelen megrázkódik, keresztet vet.)
Atyának, fiunak, és a Szentléleknek,
Kezdjük el nevében édes szeretetnek,
Töltök hát a borból, régiből és ujból.
(Tölt.)
Bizony áldott nap ez, gyönyörű tavasznap.

Blanka:
Iszol-e Bohémund? - Hosszú három évig,
Teljes három évig vártam én e napra.

Bohémund:
Iszol-e szép Blanka? - Ha te három évig,
Vártam én e napra tizenhárom évig.

Blanka:
Baldwin uram szive félig szived tükre,
Meg se is láthatom mig nem látlak téged.

Bohémund:
Baldwin szive félig idegen hát tőled.

Blanka:
Bizony az fájt nekem hosszú három évig.
De most fizetheti végre tartozását
Melyet megfogadott oltár előtt hittel.
Mutathatja szívét, megmutathat téged.

Bohémund (fenyegetően):
Régibb a tartozás mint a hitelező.

Blanka (feláll):
És ha százszor régibb, mégis tartozás csak.

Baldwin:
Blanka hallgass, hallgass.

Blanka:
Egy hajóra ültünk az életet úszni,
Ide hoztuk szívünk s minden multunk benne.
Kezem alá bízta minden régi napját,
Gyötrelmét, győzelmét, kalandját és kínját.
"Nézd ezt leltem“, mondta. - S most elhozott téged. -
Hitelező vagyok s te az adossága.

Bohémund (feláll):
Baldwin, mondd meg nékem, miféle asszony ez?

Baldwin (feláll):
Bohémund, Bohémund! - Hites feleségem,
Szívemnek asszonya, házamnak asszonya.

Bohémund (végignéz Blankán):
Szép asszony, szép asszony. - Fehérebb a bőre
Mint ama cselédé aki tíz év előtt
Első szeretőd volt. - Emlékszel-e Baldwin?

Baldwin:
Bohémund, Bohémund!

Bohémund:
Emlékszel-e Baldwin? Lágy ölét dicsérted,
Melleit dicsérted s nekem felkináltad.

Baldwin:
Nem emlékszem rája. Kimosott lelkemből
Az örök szerelem minden régi asszonyt.

Bohémund:
Szebb volt az a barna akit dalmát parton
Sátorodba hoztam s éltünk vele ketten.
Emlékszel vonagló sima csipőjére?

Baldwin:
Bohémund, Bohémund!

Bohémund:
Emlékszel Akkonban arab bordélyházra?
Fuvolák, cimbalmok és aranyok zengtek.
Emlékszel Dieppenél legszebb pogány lányra?
Mig fekete fürtjeit öklömön csavartam
Fogaddal szaggattad testéről az inget.

Baldwin (eltakarja arcát):
Nem emlékszem rája. - Nincsen más lelkemben
Csak egyetlen lángja örök szerelemnek.

Bohémund:
Blankát szereted most. - Szebb is mint a többi.

Blanka (attól fogva, hogy Bohémund felállt, lassan hátrább-hátrább húzódott, egyre jobban, beburkolózva, fátylait az arca elé eresztette és Bohémund utolsó szavainál már a jobboldali ajtóhoz támaszkodva, palástját fejére borítja):
Jaj! (Felzokog és kimegy.)

Baldwin:
Bohémund, jaj nekünk!

Bohémund:
Igazságot mondtam. - Hozzá nem hazudtam.

Baldwin:
Bohémund, jaj nekünk!

Bohémund:
Így látja a barát sorba sorakozni,
Mert régibb a barát mindig mint az asszony.

Baldwin (eltakarja az arcát):
Meghalunk Bohémund. - Mert nem tudja szivem
Mért volt ez és immár nem tudja, hogy mért vagy.

Bohémund:
Azért volt: nincs helye házadban Blankának.
Nincs helye házadban, nincs helye szivedben.
Mert csak egy trónus van és csak egy korona.

Baldwin:
Házamnak asszonya, szivemnek asszonya
S multaknak szennyével képét beszennyezted.

Bohémund (közeledik hozzá):
Egy gazdasszony van csak s házadban egy volt már.
S megölelhetsz minden céda földi asszonyt,
Ő trónusán trónol, koronáját hordja.
Uszálya szegélyét nem szenyezed véle.

Baldwin (hátrál):
Bohémund!

Bohémund:
Ő trónusán trónol, koronáját hordja,
Tarka takarók is hiába takarják.
Mert ő örök minden földi asszony felett,
Mert ő akkor is van hogyha elfelejted.
[Felveszi a kardját és elöl a bal oldalfalat takaró szőnyeghez lép és azt megragadja]
Tarka takarók is hiába takarják
Házadban a multat, szívedben a multat,
Mert csak egy trónus van és csak egy korona.
[Egy rántással letépi a nagy szőnyeget. Barna faragott kőfal tűnik elő és benne egy ajtó.]

Baldwin:
Bohémund!

Bohémund (kardot húzva. Kiáltva):
Hétszer csukott ajtó is hiába csukja!
Szivünk titka legyen világos valóság! -
[Hatalmas ütésekkel kettéhasítja és kibontja az ajtót. A falmélyedésben aranyos lépcsőn oltár ragyog, rajta színes felsővilágításban Szűz Mária aranykoronás, kékpalástos, hófehér szobra. - Hosszabb pauza.)

Bohémund (kardja keresztjét homlokához érinti. - Halkan):
Üdvözlégy Mária. - Íme itt az asszony,
Házunknak, szívünknek, világnak asszonya.
(Térdet hajt.)
Üdvözlégy Mária, tengerek csillaga,
Üdvözlégy Mária, egek királynője.

Baldwin (keresztet vet):
Üdvözlégy Mária.

Bohémund (feláll):
Emlékszel-e Baldwin, hogy itt térdepeltünk,
Örök szerelemre vérrel szövetkeztünk
Két férfi szerelme hogy egymásra álljon,
Mert maga nem érhet égi magasságig.

Baldwin:
Emlékszem Bohémund.

Bohémund:
Emlékszel-e Baldwin, hogy itt énekeltünk
Hárfával éneket szűzi szerelemről?
El se is érhető örök kedvesünkről,
Világvégig huzó, égig érő vágyról? -

Baldwin:
Emlékszem Bohémund.

Bohémund:
Emlékszel-e Baldwin, hogy indultunk innen?
Rácsuktuk az ajtót, ráhúztuk a falat.
Sugara se érje idegen szemeknek,
Szivünkben ne érje melege más csóknak?

Baldwin.
Emlékszem Bohémund.

Bohémund:
Asszonyszónak, csóknak melege ne érje.
Hét lakattal csukva, hét fallal falazva
Hordottuk szomjasan roskadó szívünkben.
Doryleon rétjén, emlékszel-e Baldwin
Dalolva fogadtuk mellünkbe a kardot,
Hét ajtót és falat bontó véres kardot,
Mert a húsunk mögött, mert a vérünk mögött,
Minden harc és asszony s az életünk mögött
Trónuson tündököl mennybéli kedvesünk,
Mária, Mária, tengerek csillaga!!

Baldwin (zokogva leborul):
Mária, Mária, egek királynője.
[Hosszú pauza.]

Bohémund [Diadalmas bús szeretettel nézi a fekvő Baldwint aztán csendesen énekel]
Májusi barkát, fehér galambot,
Gyermekfürtöket, lantzenét,
Mária, Mária áldozunk néked,
Mária, Mária fáj a szivünk.

Döngő pajzsot és hörgő paripát,
Véres csontokat, üszköt, nyilat,
Mária, Mária áldozunk néked
Mária, Mária fáj a szivünk.
[A jobboldali ajtón észrevétlenül belép Blanka, fehér apácaruhában.]

Bohémund (tovább énekel).
Minden háború folyóvíz sodra,
Szerelem, gyötrelem vezető út
Hozzád Mária, menyei rózsa,
Hozzád Mária, égi kapu.
[Pauza.]

Baldwin [Hirtelen felugrik, megfordul és szótlanul mered Blankára.]

Blanka (mozgása, hangja megint burkolódzó, fázós):
Isten veled Baldwin. - Elmegyek már innen.

Baldwin:
Blanka!

Blanka:
Kolostorból jöttem hozzád, uram Baldwin.
Férfit nem kivántam, Máriát imádtam.
Engem is vár ott még csendes, szép oltárom.

Baldwin (Blanka elé lép és megragadja a karját):
Nem! - Nem mehetsz innen. - Nem engedlek Blanka.
Nem engedlek Blanka, nem tudlak engedni.

Blanka:
Bizony tudsz engedni, el is engedtél már.
El is engedtél már, még csak nem is láttál,
Mikor elfalaztad előlem az oltárt.

Baldwin:
Nyitva már az oltár. Kezdjünk mindent ujra.

Blanka:
Újra kezdünk mindent, ha mindennek vége.

Baldwin:
Vége itt mindennek, ha te elhagysz engem.

Blanka:
Isten veled Baldwin. - (Máriára mutat)
Véle nem vetekszem.
Kolostorból jöttem, visszamegyek most már
Lesz ott nyugodalmam, hamaros halálom.
[Lesimítja magáról Baldwin kezét és néhány lépést tesz a folyosó felé.]

Bohémund:
Megállj Blanka. - Várj még. - Nem mehetsz el innen.

Blanka (Megáll, mintha gyökeret vert volna lába. Fojtott hangon.)
Mit akarsz még tőlem? Bízvást elereszthetsz.
Azt se tudom tudni én már, hogy itt voltam.

Bohémund:
Nem mehetsz el innen, mig nem ereszt Baldwin.
Nem mehetsz el innen mig ő maga nem küld,
Mert sohase fogjuk tudni, hogy szivében
Melyikünk volt vendég, melyikünk volt gazda.

Blanka (megfordul és visszajön):

Baldwin (meg akarja ölelni):
Én édes szerelmem, drága szép asszonyom
Bizony itt maradsz te, mert én nem eresztelek.

Blanka (elhárítja magától):
Ne nyúlj hozzám Baldwin. Itt nézi Bohémund.
Sok csókodat látta, sok asszonyod látta,
Csókjaiknak ízét ő is megpróbálta.

Baldwin:
Blanka, Blanka ne bánts! Tiszta az én szivem!
Tisztította csókod minden régi csóktól.

Blanka:
Bohémund még nézi és jussa van nézni.
Amig testvéred ő s szivednek gazdája.
Mert egy gazda legyen s övé legyen minden.

Baldwin:
Nem tudom, nem tudom mit akartok tőlem.
Tiszta az én szivem s szeretettel teljes
Virágos és dalos terjeszkedő nagy fa,
Lombos koronája kettőtökre hajlik.

Bohémund:
Lombos koronája ha kettőnkre hajlik,
Gyökere hová nőtt, tudni azt akarjuk.
(Visszamegy az asztalhoz)

Baldwin:
Bizony, kidől a fa, ha gyökerét ásod.

Blanka:
És ha ki is szakad és ha el is temet
Gyökere hová nőtt, tudni azt akarjuk.
[Blanka is az asztalhoz lépett. Mind a ketten mereven nézik Baldwint.]

Baldwin: (Lassan visszajön ő is az asztalhoz. Csendes szomorúsággal):
Nem tudom, nem tudom mit akartok tőlem.
Nem tudom, nem tudom mért tépitek szivem.
Én csak annyit tudok: titeket szeretlek.
Én csak annyit tudok: mindent odaadnék.
Szerettem Jézusért harcon lovagolni,
Szerettem Blankáért lant mellett dalolni,
Szerettem a házam, szerettem a földem,
S minden szeretetet Istennek köszöntem.
Itt vagyok, lássatok: sem fösvény, sem gyáva.
Örvendezve tudok értetek meghalni,
De nem tudom tudni miért gyűlölködtök.
Nem tudom, nem tudom miért vetekedtek.

Bohémund:
Gyülölsz-e te Blanka? Mert én nem gyülöllek.

Blanka:
Bizony nem gyülöllek fekete Bohémund.

Baldwin:
Nehéz barna ködök kerülik a lelkem,
Ismeretlen szelek tépik szivem fáját,
Ismeretlen sasok vijjognak felette.

Bohémund:
Én is nem vetekszem. Tudni akarom csak
Kiért kelljen élnem, hogy lelkemért éljek,
Kiért kelljen halnom, hogy lelkemért haljak.
Ki szemébe nézzek, hogy mást sohse lássak
Arcot, utat mást, csak utamat Krisztushoz.

Blanka:
Én is nem vetekszem. Tudni akarom csak
Fejemet, szivemet ki kezébe hajtsam,
Hogy utamnak végén egyedül maradjak.
Kit rendelt az Isten magányos ajtómul
Hogy rajta egyedül léphessek elébe.

Baldwin:
Haj dalos, dús tavasz, nem tudom már mért vagy.
Azt is megcsudálom, hogy kél hold és csillag.
Kopóm is ha rí majd, nem tudom, hogy mért rí.
Sólymom is repülhet, nem tudom, hogy mért száll.

Bohémund:
Nem tudom, hogy mért volt harcom, vándorlásom,
Eskük hogy ha törnek, láncok elszakadnak,
Mária kezéből szivek kihullhatnak.
Min csüggök, ha nincs lánc, mi tart, ha nincs tartó?
Mért van vérszövetség, mért van férfimunka
Mária, Máriaszerelem ha mulhat?

Blanka:
Nem tudom, hogy mért volt asszonnyá levésem,
Asszonymagasságom ha több szemek nézik,
Több szemek elérik, mint lánymagasságom.
Mert a te szíveddel másé ne érintsen,
Mert két férfi együtt engem nem szerethet,
Mert nem vagyok céda, sem égi királynő.

Baldwin:
Itt vagyok, lássatok, mert én nem látok már.
Íme itt a mellem, benne van a szivem.
(Az asztalra teszi tőrét.)
Ime itt a tőröm, bontsátok, nyissátok,
Bontsátok, nyissátok, gyökerét ássátok,
Bizony halálom is nektek megköszönöm.
Bohémund (kezébe veszi a tőrt; elmerülve, halkan):
Karcsú, kényes szép tőr. - Száz napig dolgozták.
Titkos műhelyekben bizánci kovácsok.
(Visszateszi a tőrt.)

Blanka (Szünet múlva kezébe veszi a tőrt, halkan):
Virággal, állattal, arany élettel dús. -
Szépen ragyog kulcsa fekete halálnak.
(Visszateszi.)

Baldwin:
Legdrágább fegyverem, legkedvesebb kincsem.
Az életnek gyöngye, halál titkát nyitja.

Bohémund (felveszi a tőrt és egy tálat):
Varázsos veretje illik is a tálhoz,
Csoda aranytálhoz, melybe vérünk hullott
Mikor szövetkeztünk örök szövetségre.

Blanka:
Illik is a tálhoz, gyürünk mely tartotta
Amikor esküdtünk halálig hűséget.

Bohémund (a tőrrel és tállal kezében átmegy a másik asztalhoz. - Hangosan, keményen):
Szivünknek gyökerét szivedben kerestük,
Életünk értelmét életedtől kérdtük.
Utolsó órádban másikért kit adnál
Tudni azt akarjuk: engem-e vagy Blankát?

Baldwin (kétségbeesve):
Nem tudom, nem tudom!

Bohémund (felmutatja az aranytálat):
Tudod-e még, Baldwin, csodáját e tálnak?
Csodáját, törvényét szent vérszövetségnek?

Baldwin (megborzongva):
Egyszer a halálból egymást kiválthatjuk
Szivvérével annak, ki legdrágább nékünk.

Bohémund (Magasra tartja a tálat):
Haszánnak gyűrüjét bedobtad e tálba.
Eleresztve kereng a sors fejünk felett.
Mindhármunknak vágya most valóra váljék.

Hasszán (megjelenik és mereven nézi Bohémundot).

Baldwin (egy lépést tesz Bohémund felé, rémülten):
Bohémund mit akarsz!

Blanka (sikoltó örömmel):
Bohémund, Bohémund, megáldalak érte.

Bohémund:
Kérdezett az élet, nem felelt a szived.
Most a halál kérdez, mostan felelj, Baldwin.

Baldwin:
Bohémund!

Bohémund (magasra tartja a tőrt):
Arany élettel dús kulcsa a halálnak
Halállal nyitja majd az életnek titkát.
Hasszán!
(Átnyújtja a tőrt Hasszánnak, aki éhes gyorsasággal Bohémund mellébe meríti a páncél gallérja alatt és a hátrahanyatló Bohémundot a baloldali kerevetre viszi, aztán a tőrrel és a tállal kezében szembenéz Baldwinnal.)

Baldwin:
Jézusom, Jézusom, mit vétettem néked!
(Eltakarja az arcát.)

Bohémund (csendesen):
Lássad, megpihenek barna medvebőrön,
Meg is megpihenek lent a barna földben,
Halálból ha engem ki nem váltasz, Baldwin,
Blankának vérével, ki legdrágább néked.
(Hátrahanyatlik.)

Baldwin:
Mért nem öltelek meg? Mért is nem útáltok?
Mért szerettek engem szörnyű szerelemmel!

Blanka (Baldwin elé lép, Hasszán mellé állva; szomorú gyöngédséggel):
Nézz rám, édes uram, nézz rám, én szerelmem,
Nézzed, hogy örömmel halok Bohémundért,
Nézzed, hogyan kérlek: engedd meg, engedd meg,
Szivednek gyötrelmét véremmel hűsítsem.

Baldwin:
Jézusom, Jézusom, sátán kisért, segíts!

Blanka (szomorúan):
- Nem a sátán karma, igazság tép minket -
Haldoklik Bohémund, velem megváltod-e
Csodatörvényével szent vérszövetségnek?
Bűvös Hasszán várja szived néma vágyát.

Baldwin (leveszi arcáról kezeit, Blankára meredve):
Blanka, Blanka, nézz ki, látod e a reggelt?
Reggel kinyargalunk falkával szarvasra.

Blanka:
Bizony nem álmodunk. - Haldoklik Bohémund,
Normannok hadának fekete csillaga,
Szent Szűz Máriának legjobbik vitéze
S bűvös Hasszán várja szived néma vágyát.

Bohémund (feltámaszkodik. - Hasszán egy lépést tesz Baldwin felé és szinte ugrásra kész feszültséggel nézi).

Baldwin:
Blanka!
(Blankára veti magát és vadul magához ölelve a vállába rejti az arcát. - Szünet.)

Bohémund:
Isten veled, Baldwin. - Sok örömmel élj még.
Égi dicsőségért drágán vásároltad.
(Visszahanyatlik.)

Baldwin (mintha segítségért kiáltana és rejtőzve):
Blanka!

Blanka (kibontja magát Baldwin karjaiból):
Köszönöm jó uram neked ezt a percet.
Kezed megcsókolom s köszönöm, hogy éltem.
(Lehajol és megcsókolja Baldwin kezét.)
Bizony nem kivántam életben maradni,
Nem kivántam mást, csak éltem igazságát.
Engem választottál, mi jöhetne most már?
Életem temploma be vagyon fejezve,
Tornya tetejében megcsendült a harang.
(Hasszán szembe fordul Blankával.)

Baldwin (mintha nem hallaná Blankát):
Tizenkét rubintod véred ablakai
Aranyfogú pártád hajadat harapja
Rajtad kúszó palást vállaidba karmol.

Blanka:
Immár esteledik. - Lásd ez volt az élet.
Meggyűlölnél engem vitéz Bohémundért.
Bizony magamat is gyűlölném, utálnám,
Legjobb normann vitéz miattam haltáért.
Hasszán!

Hasszán (Blankánál terem és a tőrt mellébe merítve, őt a jobboldali kerevetre fekteti és elébe térdelve, felfogja vérét az arany tálban).

Baldwin:
Fekete szarváról csöpög fekete vér,
Foga áspis kígyó, torka kénköves láng,
Szemei, szemei csontom hasogatják.

Blanka (Hasszánhoz):
Hulló piros vérem aranytálba gyűjtsed,
Haló Bohémundot vele felébresszed,
Mert bizony én voltam uramnak legdrágább.

(Hasszán tőrrel és tállal átmegy Bohémundhoz és föléje hajol.)

Bohémund (elhárítja a tálat):
Nem kell Blanka vére, nem is kell az élet. -
Mária kezéből kihullnak a szivek,
Edessa elveszett. Kischon patak partján
Halva fekszenek a templomos vitézek.

Baldwin:
Letörtek az erdők, hegyek lefeküdtek,
Fekete szárnyával leverte a napot,
Csillagzápor alatt sistereg a tenger.

Bohémund:
Váradnak tövében lándzsásaim várnak,
Nyeregben, készülve már hiába várnak.
Testemet elvigyék Joszafát völgyébe
El is eltemessék Kischon homokjába.
(Hátrahanyatlik.)

Blanka:
Isten veled Baldwin. - Szerelmes Jézusom
Fogadd kegyelemmel bujdosó lelkemet.
(Meghal.)

Baldwin (hirtelen térdre veti magát az oltár előtt):
Mária, Mária, most csodát fogsz tenni!
Mária, Mária, mostan le fogsz szállni!
Mária, Mária, Mária, Mária!
(Elterül az oltár előtt. Hosszú szünet.)

Hasszán (nyugtalan lesz, óriási testén vonaglások futnak keresztül. A szent szűz szobrára mered és tálat, tőrt az asztalon hagyva, lassan, görnyedve a jobboldali ajtó felé hátrál).
A Szent Szűz szobra (lassan megfordul és jobbját tiltva emeli Hasszán felé. Hasszán eltűnik. - A Szent Szűz lassú lépéssel lejön az oltár lépcsőin és az asztalhoz megy. Megfogja az arany nyelű tőrt és balkeze ereit megvágva, vérét csurgatja az aranytálba. A tállal azután Bohémundhoz lép.)
A Szent Szűz:
Csodatörvényével szent vérszövetségnek
Megvált a haláltól az én hulló vérem,
Mert Baldwin szivének én vagyok legdrágább.

Bohémund (sápadtan, mereven felemelkedik).
A Szent Szűz (mosolyogva, lassan visszamegy az oltárra).

Baldwin (féltérdre támaszkodva, összetett kézzel):
Üdvözlégy Mária minden élet titka
Üdvözlégy Mária minden utak vége.
Téged kerestelek pogánynak vérében.
Téged kerestelek hárfának hangjában,
Téged kerestelek asszonyom ajka közt.
Üdvözlégy Mária, minden utak vége.
Zengő élet hidján im elébem jöttél,
Ime hozzád értem s lelépek a hidról.
(Szünet. - Beesteledett. - Kívül felhangzik a lándzsások éneke.)

A lándzsások éneke.
Májusi barkát, fehér galambot
Gyermekfürtöket, lantzenét,
Mária, Mária áldozunk néked
Mária, Mária, fáj a szivünk.

Bohémund:
Halljad Baldwin, halljad! Lándzsásaim hívnak.

A lándzsások éneke.
Döngő pajzsot és hörgő paripát,
Véres csontokat, üszköt, nyilat,
Mária, Mária, áldozunk néked,
Mária, Mária, fáj a szivünk.

Bohémund:
Hívnak az elesett templomos vitézek.

A lándzsások éneke.
Minden háboru folyóviz sodra,
Szerelem, gyötrelem vezető út
Hozzád Mária mennyei rózsa,
Hozzád Mária égi kapu.

Bohémund:
Joszafát völgyéből tüzes létra nyúlik,
Doryleon rétjén égő kapu nyílik
A mi asszonyunkhoz és az örök trónhoz.

Baldwin (feláll):
Bohémund indulunk!

Függöny.