Nyugat · / · 1911 · / · 1911. 16. szám · / · Zsadányi Henrik: Az elfogultság széléről

Zsadányi Henrik: Az elfogultság széléről
A nemes lord.

Angliában az oxfordi és a cambridge-i egyetem két-két képviselőt küld a képviselőházba. Ennél arisztokratikusabb képviselet el nem képzelhető. Súlyos vasajtók egész sora zár el minden odavezető rést a tudatlan és a magát kormányozni nem tudó nép elől. Nagy vagyon, magas születés vagy nagy összeköttetés egyengethet oda csak utat, és akit a két híres egyetem kapcsai közé fogott, az jól meg van óva a demokrácia bacilusaitól.

Könnyen elgondolható, milyen képviselőt küld az ilyen egyetem a parlamentbe. Tisza István-féle államtudósok laboratóriumban sem tudnának tökéletesebbet készíteni. Csupa egyetemet végzett emberek a választók. Tehát olyanok, akikben elaludt a vak szenvedelem, akik tudják, mi válik nemzetük javára, akik a közcélok magasztos ideáljainak tudatában vannak és akiket alacsony érzés soha meg nem látogat. Ha ilyenek a választók, milyen lehet a választott!

Palmerston lordtól egyszer megkérdezték, hogy milyennek kell lenni, az ő vélekedése szerint, egy jó képviselőnek.

- Olyannak - felelte, hogy némán tudja meghallgatni a szomszédját.

Az egyetem képviselőjében bizonyára megvan ez a tulajdonság. Hiszen oly kitűnő nevelést kap ebben az úri iskolában! Hallgatni, míg a másik beszél, vagyis elösmerni, hogy a másik másképpen gondolkodhatik, mint ahogy én gondolkodom: ezt a, nem is elvet, hanem illemszabályt még egy jobbfajta angol kereskedősegéd is magára ölti. A meghatározhatatlan gentleman-fogalomnak kényeges kelléke ez. Persze, az egyetemi képviselőben ez csak alapzat, amelyről azután a szebbnél-szebb és értékesebbnél-értékesebb tulajdonságok színes bazára szórja szét sugarait.

Ha kellőképpen értékelni akarjuk az ilyen képviselőt, legjobb, ha ellentétére, a lehető legáltalánosabb szavazati jog szülöttére, a népképviselőre gondolunk. Hanyagul öltözködő, csak minden harmadik nap borotválkozó úr ez, hangosan beszél, sűrűn közbeszól, türelmetlen, az öklével csapkod, csupán a pillanatnyi érdekeket tartja szem előtt, ideálok iránt semmiféle érzéke nincs, zsarnokságra hajló, tanulatlan, felületes, rabja a szenvedelemnek - szóval, mint ahogy Faguet mondotta, szakasztott olyan, mint az édesanyja: a nép. Ebből azután könnyen megszerkeszthető a tudomány arisztokratájának a fényképe. Hideg, nyugodt, számító, mindig célba találó. Ideális törvényhozó ő, akinek a tudásba göngyölt argumentum az egyetlen fegyvere.

Talán emlékeznek még rá, hogy a múlt héten az angol képviselőházban nem akarták meghallgatni Asquith miniszterelnököt. A konzervatív ellenzék, amelynek tagjai jobbára feudális urak, akkora zajt csapott, hogy a kormányelnök nem juthatott szóhoz. Az angol parlament történetében még nem fordult elő ilyen eset. Az angol parlamenti pártok véghetetlenül rátartósak a fair eljárásra, s íme, mégis megtörtént, hogy az ország első hivatalnokától elkobozták azt a jogot, amelyet az utolsó csirketolvajtól sem vonnak meg.

E jog elkobzásában elöljárt lord Hugh Cecil, az oxfordi egyetem képviselője. Ő szervezte, irányította, tüzelte, ha lankadt, élesztette a lármás jeleneteket. Végigordította azt a háromnegyed órát, amelyen keresztül Asquith megpróbálkozott a beszéléssel. Arisztokrata társai méltóképpen segédkeztek neki. E jelenet láttára egy munkáspárti képviselő így szólott hozzájuk:

- És önök Anglia gentleman-jainak nevezik magukat!

Másnap a konzervatív lapok tele voltak pirulással és bocsánatkéréssel. Valamennyien átlátták, hogy az a szcéna halálos csapást mért az University-representation-ra. Ha a születés, jellem, vagyon, tudomány nem véd meg valakit ilyen végletektől, akkor igazán semmi értelme sincs a hivatalosan fémjelzett intelligencia előnyben való részesítésének.