Nyugat · / · 1911 · / · 1911. 14. szám · / · Rozványi Vilmos: A szerelmes Anákreón

Rozványi Vilmos: A szerelmes Anákreón
I.

Ha van mámor: minden vagyon!
Ha semmim sincs; az is vagyon!
Az élet bús zarándok út.
Az élet indulója rút.
A vén Rómátol Krisztusig
Bizalmam sokszor elbukik.
Krisztustól még az Istenig
Erőm, a büszke megtörik.
Ha nincs erőm, ha nincs hitem:
Lányölbe dűl bűnös fejem...
Idő, Erő, Tér, Ősanyag!
Hahotás ajkam rákacag:
"Hiszen csak abrakos tarisznya,
Vizes zab gunnyaszt benne csak.
Egyék meg a tudós urak,
Hiszen csak abrakos tarisznya!"
- - - - - - - - - -
A legfőbb az, hogy meghalok;
Ennél is főbb, hogy most még élek!
Ha meghaltam: leszek halott!
De amíg élek: addig élek!
- - - - - - - - - -
Fejem fölött sír a kuvik,
A hangja bús, hűvös varázsdal.
Elűzöm kínos gond szavával:
"Hiába jósolsz vén kuvik...
A vén Rómátol Krisztusig
Vergődtem véres önkinzással!
Jártam a Kérdés bús homályin,
Voltam zsidó, mohammedán,
Kristályhitű, bús, büszke Kálvin,
Rómában is bitang pogány.
A homlokomra vér fakadt
S lebuktam a kereszt alatt.
Titkos, fájdalmas szó köszöntött:
"Az én vérem hiába ömlött!"
- - - - - - - - - -
Elmentem, aztán visszanéztem,
Láttam, hogy állnak kéz a kézben
Vidám legények, asszonyok
S amint a sebből vér buzog:
Az ajkukon röhej fakad
S táncolnak a kereszt alatt.
A megfeszült felém kiált:
"A Krisztus mégis megbocsát!
Hiszen az élőké az élet!
Az életet büntessem én meg?"

Nótába vágott akkor lelkem
S a táncolóknak énekeltem:

Éljen az örök mátkaság!
Az élet víg hiábaság!
A vergődő, a szenvedő,
Az elkábulni nem merő
Pusztuljon innen el!
A boldogság annak való:
Ki tomboló, ki táncoló,
Ki vígan énekel!"