Nyugat · / · 1911 · / · 1911. 14. szám · / · Zsadányi Henrik: A hozzánemértés kultusza

Zsadányi Henrik: A hozzánemértés kultusza
II.

Faguet tévedése alighanem ott van, hogy az arisztokráciát is, meg a demokráciát is valami mesterséges emberi csinálmánynak tekinti. (Könyvében egy helyen a nemességről mint mesterséges egyenlőtlenségről emlékszik meg és a demokrácia. terjedését onnan keltezi, hogy a népet egyszer csak megcsípte az egyenlőség bogara.) Az arisztokrácia és a nemesség a maga idejében nagyon természetes társadalmi jelenség volt és egyáltalában nem tekintették mesterséges egyenlőtlenségnek. A hűbéri szervezet természetes folyománya volt, hogy egy kis csoport, az arisztokrácia végezze a kormányzást és ugyancsak e munkaszervezet lehetetlenné tette azt, hogy a kormányzók megválasztásába a dolgozó nép befolyjon. A nemesség a királyon keresztül isteni eredetű volt. De amint megváltozik a munkaszervezet és a városok hangja mind erősebbé válik: az arisztokrácia, vagyis a kormányzócsoport, szintén megváltozik. Eleinte csak úgy, hogy az "érdemesek" nemességet vagy legalább szavazati jogot kapnak, de azután, ahogy végképpen szétesik a hűbériség, detronizálják az arisztokráciát is, és ugyanekkor megszületik a kapitalisztikus munkarendszerrel - az ennek legmegfelelőbb kormányforma - a demokrácia is - vagy ahogy Faguet mondaná: a népet megcsípte az egyenlőség bogara.

A mostani termelőrendszerben épp úgy el nem képzelhető egy Faguet-értelemben vett arisztokrácia, mint ahogy nem volt elképzelhető a középkorban, hogy jobbágyok válasszák a nádorispánt. És ez az egyenlőség és demokrácia mind tökéletesebbé lesz - nem azért, mert ez a "lényege" -, hanem azért, mert a mostani kaotikus termelési módot rendszeres termelési mód fogja fölváltani. Lehetetlenség tehát Faguet tanácsát követni, hogy a demokrácia vegyen föl a szekerére arisztokráciát, vagyis olyan embereket, akik csak lelkiösmeretüktől és az igazságtól vezetve fognak kormányozni.

Lelkiismeret? Igazság?

Mindaddig, amíg a termelés olyan módjának nem jutunk birtokába, hogy általa a szükségleten jóval fölül tudunk majd javakat megerőltetés nélkül előállítani, az emberek mindig hajlandók lesznek arra, hogy embertársaikat maguk helyett dolgoztassák. Lesznek osztályok épp úgy, mint ma vannak és ennek következtében lesz osztályigazság és osztálylelkiösmeret is.

Miért vágyakoznak úgy az emberek "kormányzók" lenni, miért akarnak minden áron a Faguet-arisztokráciához tartozni? Azért, mert akkor, végső eredményben, részt vehetnek a javak szétosztásában és a "minden szentnek maga felé hajlik a keze" elv alapján a saját kormányzói munkásságukat nem a nép szempontjából, hanem az igazság és a törvénybe pólyált lelkiösmeret szerint értékelhetik.

Csak azok, akik a stilisztikán és irodalomtörténeten keresztül nézik az életet, jutnak arra a föltevésre, hogy egy embercsoport önzetlen is tud lenni és képes arra, hogy valamilyen ideális magaslatra emelkedve folyton a "közjót" tartsa szem előtt. Ha önzetlen próbálna lenni és nem mindig a saját érdekét fogná két kézzel, még akkor is, amikor adni látszik valamit - megszűnne csoportnak lenni, megsemmisülne, eltűnne. Aztán meg közjó nincs is - nem szólva az egészen primitív szükségletekről, mint példának okáért a levegőről, melynek egészséges volta mindenkinek egyformán az érdeke.

Láthatja Faguet, hogy azok a gyorsan keletkező és a nép egy-egy óhaját megvalósító törvények nem jók az arisztokráciának és a halottaknak, akik - sajnos - még sokkal elevenebben kormányoznak bennünket, mint ahogy ő képzeli. Minden, ami neki annyira szemet szúr: a növekvő udvariatlanság (Magyarországon a paraszt már nem köszön a nadrágos embernek), a fokozódó tiszteletlenség, a hozzánemértés, a néphivatalnokok, a műveletlen törvényhozók - a valóságban azt jelentik, hogy a nép iszonyú erőfeszítéseket tesz egy darab kenyérért, amelyre később vajat is fog követelni.

Azt jelentik, hogy a nép mind szabatosabb számadást követel arról, miképpen osszák szét az ő kezemunkáját; mennyit hagynak meg néki abból és mennyit fordítanak "közszükségletekre"?!

Még most esetlenül cselekszi ezt; csetlik-botlik és - mondjuk - néha hozzá nem értő módon törtet célja felé. De hát baj ez? Az arisztokrácia talán rögtön beleült a domíniumaiba és nem vívott harcokat, míg ki nem verekedte a beef-stake-jét? Persze, az izzadtságszagú nép botlásának nem tud megbocsátani a színházba járó Faguet, aki hozzá van szokva, hogy a hős a harmadik fölvonásban vagy drámailag cselekedjék vagy menjen a fészkes kulisszák mögé.

A néphős nem ösmeri a hármas egységet és bizony megtörténik vele, hogy néha a drámai szabályok ellenére cselekszik. De vigasztaló, hogy a természet szabályai ellen nem tud cselekedni. A természet szabályai szerint pedig minden szükséglet kifejleszti a maga számára a megfelelő szervet. A demokrácia is ki fogja fejleszteni azokat a szerveket, és idővel azok oly összhangzatosan fognak működni, hogy a legkényesebb ízlésű esztétikus is gyönyörűséget fog bennük találni.

Különben is, mit akarnak a demokráciától? Tegnap született csak, csuda-e hát, ha még nem tud egyenesen járni abban a töméntelen piszokban, amelyet az arisztokrácia maga után hagyott és életben maradt részei még ma is ontanak magukból!