Nyugat · / · 1911 · / · 1911. 7. szám

Dr. Dienes Valéria: Pikler Gyula pszichológiája [+]

Aki Pikler újabb pszichológiai munkáit olvasni akarja, az legyen rá elkészülve, hogy dolgozni fog. Megvesztegető, előzékeny stílust, mely a gondolattal feleúton elébe jön az olvasónak, hasztalan keresünk nála. Ez a stílus nem simuló öltöny, hanem erős bástyája a gondolatnak, s előbb be kell vennünk a várat, ha szembe akarunk nézni a bennevalókkal És nemcsak a stílus, hanem a gondolat is teszi, hogy ez a pár füzet nem olvasmány, de munka, s ami bennök van, az nem csupán figyelmet, hanem együtt-dolgozást követel tőlünk. Egyéni értelmezéseinknek nem enged, rendszeressége megállítja félreértéseinket. Nem hajlik, nem jön elénk - nekünk kell őt megkeresnünk; de érdemes megkeresnünk. Termékeny analógiában fogant alapgondolatnak acélos keresztülvitelét fogjuk látni, ha megtaláltuk, s az így született rendszerben a lelki élet zavaros kaleidoszkópja fizikai erők bonyodalmas, de áttekinthető játékává leszen. A "lelki élet fizikája" érdekli Piklert, azt akarja megteremteni és kihasználja a fizikainak és pszichikainak szoros ölelkezését, hogy amazt emebbe alkalmas módon - és nagyon szellemesen - belelátva, vele értsen, magyarázzon, áttekintsen.

Mindég és mindenütt magyarázni akar. Sohasem a hogyan érdekli, mindég a miért. Racionalista egészen, a tapasztalásnak csak úgy van értéke számára, ha megtalálta értelmi szerkezetét. Benne a tapasztalásnak csak ez az értelmi tagozódása él igazán, ez számára az igazságforrás, nem a tartalom maga. "Igazán elhinni csak azt tudom - hallottam egyszer tőle -, amit a priori belátok. Néha kicsit irigylem azokat, akiknek valamivel több a tapasztalati vénájuk; de hinni nem tudok neki." Őszinte, öntudatosan racionális magatartás ez, melynek kedvesek az elveivel leírható tények és úgyszólván láthatatlan a többi. Nagy logikai erő, szigorú következetesség, a magyarázásban éles elme, az értelmezésben szellemesség, jelentékeny szintetizáló hajlam, tiszta, elvi összefoglalások keresése - a racionális elmének e legfelötlőbb kiválóságai egészen megvannak Pikler gondolkodásában, s mindaz, amit mond, oly megközelítéssel igaz, aminővel a szisztémák leírni képesek a tapasztalást.

-

Bizonyos tudományos fogalmaink - sőt talán valamennyien - különös körutazás után szoktak megjelenni a pszichológiában. Nem mi utalunk először ezekre az érdekes körfolyamatokra; azonban felemlítjük őket, mert egyik érdekes illusztrációjuk a pikleri vállalkozás. Megmondjuk, hogy miért.

A lehetőség, a tendencia, az erő fogalma pszichikai eredetű, tartalmát csak a lelki életben éljük át; s mégis, mondhatnók egészen kikölcsönözte a maga számára a fizika, a matéria tudománya; az élettelen matériáé, melynek csak jelene van, melynek "tendenciái" csak rálátások, melynek "erői" csak a lelki életben átélt hajlandóságok képzelt másolatai. Ezen a számára idegen területen az erőfogalom eredeti tartalma, melyre a fizikusnak nincs szüksége, elfelejtődött, a szó formális értelmezést kapott helyette és beismerten konvencionális segédfogalommá vált, melynek csak a formulákban való szereplése érdekes. S ugyanakkor mintha az erőfogalomnak e kivándorlása valóban elszegényítette volna a pszichológia mezejét, a lelki életnek majdnem teljesen az aktuális eszméleti jelenségekre szorítkozó tudománya kezd kialakulni, mely az eszméletlen lelki jelenséget ellentmondásnak találja.

A pszichológiának ez a koraérett okossága azonban nem sokáig dominál. Ma a legkülönbözőbb pszichológiai iskolák dolgoznak az eszméletnek egy tágasabb, fizikai vagy nem fizikai eszméletlenbe való belehelyezésén. Pikler munkássága a legáltalánosabb szempontból ebbe a koncertbe szól bele és teszi ezt azzal, hogy a fizikából megtért erőfogalmat visszahelyezi az őt megillető pszichológiai területre.

-

Hogyan segít az erőfogalom bevezetése az eszméletet visszaolvasztani a maga természetes környezetébe, az eszméletlenbe, melyből él, mely nélkül érthetetlen?

Élményeink, tényleges lelki eseményeink sora nem valami egyszer s mindenkorra megadott, a semmiből feltűnő és nyomtalanul eltűnő mozaiksorozat; ez az eseményfolyam igazi virtualitásmezővel van körülvéve, melyből születik s melybe visszaolvad folyton. Ami a lelki életben történik, az akart lenni, s mikor elmúlt, lenni akar újból és szüntelenül. És ha nincs - nincs az eszméletben -, akkor csak azért nincs, mert valami néki ellentáll; és csak úgy lehet újból, ha ezt az ellentállást legyőzi, tényleges föllépése ezen ellentállás legyőzése maga.

Jobban körvonalazzuk a dolgot. Minden, amit átélünk, mintha kétfelé vetítődnék, egyrészt a múlt, másrészt a jövő felé; tudjuk, hogy volt és tudjuk, hogy még lehet; emlékezünk rá és várjuk. Volt és lehet - íme az élmény virtualitáskörnyezete; ebből születik és ebbe merül vissza. Az átéltek hagyatéka ez és a további átélések alapja, egyik fő forrása. Ez a volt és lehet a lelki életben nem puszta rálátás, hanem valóság, és bizonyos értelemben nagyobb valóságérték, mint a van. Mert a volt és lehet tendencia, a megélteknek hajlama a megmaradásra, valami felé tartás, megvalósulási szándék, erő; és a lelki életnek bennök van az igazi léte.

Ezért oly bölcs és sikeres a pikleri vállalkozás az erőfogalmat visszavinni saját területére. Azután az erőfogalomnak fizikai körútjában szerzett presztízse nagyobb súlyt ad a lelki életben vele felmutatott eredményeknek. Megszoktuk, hogy az "erő"-nek fizikai alkalmazása világos tényösszefoglalásokat ad, s ugyanilyeneket várunk tőle a pszichológiában is; és minthogy az "erő" szó gondolkodásunkban első iskolai tanulmányaink óta a fizikai jelenségekhez fűződik, végül azt hisszük, lényegesen fizikai pszichológiát hallunk; pedig az a fizika volt pszichológiai, amit az iskolában tanultunk, s az a pszichológia, amit Pikler ad nekünk, ebben a tekintetben egészen őszintén és lényegesen pszichológia. Külső formájában lesz fizikai, mert a kirándulásából megtért erőfogalom nem olyan többé, mint mikor elindult. Rajta vannak viselt dolgainak nyomai; darabos lett és nehézkes, túlságosan homogén és egyszerű, és hozott magával valamit, amije nem volt előbb; magával hozta a kvantitást, a nagyságot. Ezt az erőt mérni lehet, a pszichikai tendenciát mint lelki élményt nem lehetett; mérhetőségét az anyaggal kötött szövetségében szerezte s a pszichikumba visszatértekor tartalmilag ennek nem veheti hasznát. Formailag azonban ez fogja meghatározni szerepét. Spirituális tartalmánál fogva lesz az "erő" használható a pszichológiában. A matériától kölcsönvett tulajdonságaival fog formát adni a maga használatának, e kölcsönvett tulajdonságaival teszi sematikussá a lelki élet leírását, hasonlóvá az anyag történéseinek fizikai rendszerezéséhez.

E kölcsönvett nagyság, kvantitáselem miatt fog a lelki életben szereplő tendenciák megmaradása a fizikai test tehetetlenségéhez hasonlítani, ellentétes tendenciák küzdelme a mérleg két karjára gondoltat bennünket, elnyomatásuk és hasztalan feltörekvésük a zsilipet szorító víztömeg tendenciájának lesz analogonja, felszabadulásukat a felemelt zsilip alatt lezuhanó víz fogja jelképezni. S így a lelki élet közvetlen, kvalitatív tényei helyett fizikai jelenségek fantomjai játszanak majd az eszmélet színpadán, erő lesz a kívánság, energiaátalakulás a teljesedés, fizikai munka az élvezet. És végül az eszmélet maga is fizikális értelmezésben oldódik fel, fizikai tendenciák ellenállása vagy szabadsága lesz nemcsak analogonja, hanem jelentése is. Az anyagtól inficiált erő éppen kvantitatív tulajdonságainál fogva olvasztja vissza az eszméletet a matériába.

A kivitel vázlatos; mégis hézagtalan. Részletekbe nem bocsátkozik, de amit mond, az logikus és koherens.

-

Eddig Piklerről; most Piklerrel, lehetőleg a szavaival is.

Az emlékezés egyelőre nem érdekli szerzőnket. A várás ténye köti le, jelen nem levő élmények lehetősége. Az, hogy valamit lehetségesnek tartok, azt jelenti, hogy bizonyos fokig várom a bekövetkezését is, a be nem következését is; várom a létét is, a nemlétét is; várom őt magát is, az ellentétét is. Lehetségesnek tartok valamit; ez azt jelenti - íme az értelem boncoló késének első metszése -, hogy két ellentétes dolgot, ama dolog létét is, nemlétét is biztosan várom. Minden lehetőségvárás tartalmaz két ellentétes biztos-várást.

Minden élmény után marad eszméletünkben ily ellentétes várás-pár. Mert amit átéltünk, annak hiányát is átéltük; létét is, nemlétét is várhatjuk. Íme az első három alapvető pszichológiai tétel:

Mindent várunk, amit átéltünk.

Minden átéltnek ellentétét is várjuk.

Várás és ellentétes várás mindég együtt jár.

Ha az első igaz, akkor a második igaz, mert az ellentétes élmény is élmény. S ha az első kettő igaz, akkor a harmadik is igaz. Tehát igazi alaptételt, lélektani alapelvet mond ki az első mondat:

Mindent várunk, amit átéltünk.

Nem eszmélünk összes várásainkra folyamatosan. Várásaink nem szükségképpen eszméleti tények. Eszméletemen kívül, e vannak, reálisan hatnak. Minden élmény két ellentétes reális biztos-várást hagy hátra lelki életünkben. Az ellentétes várás-párok közül valamelyik győzedelmes lehet anélkül, hogy reá gondolnánk; ereje túlsúlyban lehet ellentéte fölött; valószínűbbnek tarthatjuk ellentéténél. Ez az eszméletlen tartalomba bizonyos erőtöbblettel visszavonult várások a "fenomenálisan" győző várások egy várás-állománnyá halmozódnak fel a megszokás, az élmények gyakoriságának és összefüggéseinek hatása alatt. Ami ebbe beleillik, az nem ötlik fel eszméletünkben. De ha valami e várás-állományt megzavarja, ha az ellentét-párok konstellációja erőszakot szenved, ha olyasmi történik, ami kevéssé valószínű várásokat valószínűbbé, legyőzött várásokat győzedelmessé teszen, akkor a megbolygatott várás aktuálissá leszen. Mondjuk, hogy fenomenális várás-állományomban egy barátom ittléte vagy nemléte közül az utóbbi van túlsúlyban, mert tudom, hogy külföldön tartózkodik. Megsürgönyzi hazajövetelét. A sürgöny az ellentétes várást juttatja gőzelemre s eszméletlen várás-állományomon történt e változást abban élem át, hogy barátomat aktuálisan várom.

A várások tehát mint egymással küzdő erők jelentkeznek a pikleri felfogásban. Nagyságuk van; nagyságukkal győznek. Az erő újonszerzett tulajdonságának lélektani alkalmazása ez, az értelem kezének második vonása. Ezzel a közvetlenségében nem logikai szerkezetű lelki élet intellektualizálására, "megértésére" megtörtént a második és döntő mozdulat.

A harmadik s a magyarázás teljességét megadó beavatkozás a várás értelmezése lesz. Az élmény várást hagy hátra, amit átéltünk, azt várjuk. Az élmény valami módon ott van a várásban; a várás maga éppen az élmény ottlétét jelenti. Virtuálisan van ott, akarna ott lenni, a várás éppen az élmény megvalósulási szándéka. Ez a szándék most kivihetetlen, mert az élmény egy részét ellentétes erők győzik le. Az élmény idejét, helyét, körülményeit legyőzi a jelen idő, hely és körülmények összessége. Az élmény nem tud aktuálissá válni, mert környezetét legyőzi valami. Nem tud megjelenni, mert egy ellentétes környezet, a jelen környezet erői visszaszorítják. Az élmény megmarad, ebben a paralizált, de lenni akaró állapotban mindég megvan, s ha paralizáló erőit sikerül legyőznie, akkor elfoglalja az eszmélet mezejét.

A várás tehát paralizált élmény. A környezete van paralizálva. A tartalmával szemben is lehetséges ily letiltás; az ily tartalmilag letiltott élmény a képzet. A letiltásból felszabaduló elemek adják azt a "halvány tökéletlen másolatot", melyre a pszichológusok gondolnak, mikor képzetet mondanak. Az igazi képzet a letiltás miatt nagyrészt az eszméletlenbe vonuló, de eredeti gazdagságában és teljességében ott jelenlevő élmény maga. A képzet paralizált élmény; a pszichológia általában azért érti félre, mert az élménynek csak a paralizáltságból felszabaduló, halvány, ingadozó elemeire gondol, s nem az élmény egészére, mely csak így egészében képes elvégezni a közönségesen e halvány, ingadozó másolatnak tulajdonított funkciókat.

A nem pusztán látni, hanem érteni is akaró gondolkodást tehát már a várások és képzetek léte maga utalja annak elismerésére, hogy minden megmarad, amit átéltünk. Az élmény megmaradása mint a várások és képzetek magyarázata lép fel a pikleri pszichológiában, ezeknek az élmény megmaradása nélkül nincs értelme.

-

Mit jelent szorosabban véve az élmény megmaradása maga?

A vak nem ismeri a sötétet, a feketét, melyben él, mert a fényt nem ismeri. Ha szerencsés operáció megnyitja látását, egyszerre ismeri meg a fényt és ellentétét, a sötétet. A fizikai hatás, a fény, a hang nem teremt élményt a szűz eszméletben, csak akkor érintheti, ha ellentéte a sötét, a csend már tendenciát hagyott benne. Tendenciát és nem eszméleti élményt. Ez az első hatás eszméletlen marad, ennek legyőzése árán válik majd élménnyé az ellentéte.

Az élményeik is ellentéteikkel képezett kettősökben maradnak meg a lelki életben. Élmény és ellentétes élmény is együtt járnak és felváltva győznek egymáson. Legnagyobb részük - közéjük értve most már a várásokat és képzeteket is, egy "fenomenális" élménytartalomba vonul vissza, azok a hatások váltanak ki majd "aktuális" élményeket, melyek ezen eszmélet tartalomnak konstellációit megzavarják, a jobban várt élmény helyet a kevésbé vártat juttatják győzelemre. A meglepetés nem más, mint e fenomenális, eszméletlen élménytartalomban okozott egyensúlyi zavar. Pikler szemében az ellentétes élménypárokat mind megannyi apró mérleg szimbolizálja. Centrális vagy ferde ellensúlyban vannak, s az élmény érinti majd eszméletünket, mely újabb súlyt dob e mérlegfantomok valamelyikére. Ebben a pillanatban a kérdéses ellentétpárra ráesik az eszmélet világossága és átéljük a mérleg megsúlyosodott karjának megfelelő élményt. Aztán helyreáll a nyugalom s a megzavart mérleg új helyzetében tűnik el az eszméletlen élmény-tartalomba.

Miféle súlyokra lesznek érzékenyek ezek a mérlegek?

Belépek a sötét kamrámba, melynek ablaka rubinüveg. A vörös-nemvörös élményellentét mérlege a vörös felé hajlik. De valaki bezúzza az ablakot és fehéren süt be a nap. A "nem-vörös" karba súly esett: meglepetve élem át a nem-vörös fényt. Íme a fizikai ható, a fény, mint az élményellentét egyensúlyának megzavarója.

Vallástalan ember haldoklik. A "túlvilági élet - megsemmisülés" mérlege egész életében a megsemmisülés felé hajlott. De a halál gondolata elviselhetetlen. A mérleg eddig legyőzött karjába belehull a továbbélésnek óriási érzelmi értéke; az egyensúly megbomlik, emberünk "megtér".

Külső és belső erők dolgoznak tehát folytonosan megmaradó élménytartalmunkon és juttatják az ellentétek váltakozó párjait győzelemre. A fizikai külső erők észrevételeinket határozzák meg, az értéktényezők, e belső erők cselekvéseinket. A "van-nincs" mérlegecskék fizikai erőknek engedelmeskednek, a "legyen- ne legyen" vagy a "tedd - ne tedd" mérlegek állását az érték dönti el.

Ha az objektív fizikai körülmények valamelyik ellentétpár értéktelenebb oldalát juttatják győzelemre, akkor az értékesebb fél éppen a maga érték-erejénél fogva akar felülkerekedni s az eszméletre nyomást gyakorol, feszít, törekszik előre. Ez a kívánság. A kívánság tehát erő. Ez értéktényező teljes fölismerésével egyidejűleg cselekszem: győzelemre juttatom az értékesebb élményt. A cselekvés energiaátalakulás. Az eredmény fokozott életműködéssel jár, öröm. A cselekvés úgy történik, hogy az öröm legnagyobb legyen. Az energiaátalakulás is úgy történik - említi Pikler -, hogy a munka legnagyobb legyen.

Szándékosan megszakítjuk a részletezést. A gondolat továbbfejlődésének juttatunk egy pillanatot.

-

Minden csak ellentétének legyőzése árán válik élménnyé. Az anya méhéből kikerülő gyermek a fényt, mint az eszméletlenül átélt sötétnek ellentétét veszi észre s azzal egyszerre ismeri meg.

Lelki élmény-e ez az öntudatlan sötét?

Nem - válaszolja Pikler -, ez az élő organizmusnak egyszerűen fizikai hajlandósága a sötétnek további elszenvedésére. Az objektív fény ezt győzi le és ennek a győzelemnek árán váltja ki az eszmélést a fényre.

Két fizikai erő került szembe: a szervezet hajlama a sötétség további eltűrésére és a fény. És e két fizikai erő szembekerülésekor íme eszmélet állott elő. Pikler nem azt fogja ebből kiolvasni, hogy két ily tendencia szembekerülése lehet az eszmélet megjelenésének egyik föltétele. Ő ezt az eszmélet hipotézismentes analízisének fogja tartani s azt fogja mondani: tisztán objektív elemekből eszmélet állott elő.

Hajlandó az eszméletet mindenhova beiktatni, ahol tendenciák ily ellenállása illetve felszabadulása lép fel, energiák szabadság- és ellenállásviszonyaival tekinti analógnak, energiák konstellációját olvassa ki belőle.

Nem fejtegetjük ezt a gondolatot. Csak egy megjegyzést fűzünk hozzá.

Eddig homályos volt a "fenomenális élménytartalom" jelentése. Többé nem az. Nem tudtuk eddig, hogy ezt az eszméletlen masszát vajon lelki valóságnak vegyük-e, nem tudtuk, vajon szükségünk van-e megértéséhez az eszméletlen pszichikum gondolatának alkalmazására? Azt hihettük volna, hogy a lelki élet kísérletileg is hozzáférhető eszméletlen rétegeinek, a lelkileg megmaradó és önként, pontos hűséggel elregisztrálódó élménytartalomnak egy feldolgozott formájával állunk itt szemben. Egy lelki eszméletlen nyers tömegének a cselekvésre előkészített, intellektualizált rendezése állt volna előttünk, melybe csak bele kell nyúlniok az értéktényezőknek vagy fizikai erőknek, hogy cselekvést vagy észrevételt váltsanak ki belőle. Az eszméletlen értelmi berendezésének megvilágítása lett volna az eredménye szerkezetére vonatkozó kutatás, az eszmélet-kópiának tévesen gondol azoknak a beható elemzéseknek, melyek a Beharren-ben annyira megleptek bennünket.

Az "Eszmélet helye a természetben" nem ezt a várásunkat elégítette ki. "Eine hypothesenfreie Zergliederung des Bewusstseins in rein-objektive Elemente." - olvassuk a mellékcímet a német kiadásban. Az ellentétes élmények fizikai erőknek az alany testében levő tendenciáknak eszméleti szimbólumai, s az imént még csak magyarázatul bevezetett fizikai nagyságok már alapvalósággá váltak, az egész lelki élet már puszta fizikai tendenciák játéka. Tisztán fizikaiból pszichikum áll elő - mondja Pikler -, ezzel az eszméletlen visszasüllyed a fizikaiba, és a pszichológiai eszméletlen, a lelki élet termékeny talaja ismét az agymunkában tűnik el, ismét az anyagból született eszmélet csodája előtt állunk. Igaz, hogy az epifenoménisták molekula-színháza még nagyobb csoda, és hogy mikor Pikler az eszmélet helyét a természetben ott keresi, ahol fizikai erők ellenállása és szabadsága lép fel, igazi természettudományi föltételt jelöl ki az eszmélet keletkezésére. Mi azonban az Élmény Megmaradásában mondottaknak szebb, lélektanibb kihasználását vártuk és sajnáljuk, hogy Pikler a maga tiszta analíziseivel nem az élmény pszichikai megmaradásának nehéz, de gyümölcsöző gondolata felé fordult, hanem az eszméletlen e lélektani értelmezése előtt meghátrálva a fiziológia biztosabbnak vélt s mégis sokkal ingatagabb talajára vonult vissza.

Lehet, sőt valószínű, hogy egyedül állunk e véleményünkkel. Lehet, hogy a nagyközönséget legerősebben éppen ez az utóbbi füzet fogja vonzani: magyar fordítása (Fogarasi Béla gondos munkája) első kiadásban már elfogyott. Legkönnyebb úton vezet be Pikler gondolatvilágába. Azonban nem bizonyos, hogy a legkönnyebb út a legszebb út is egyszersmind, nem bizonyos, hogy a legkönnyebb úton látunk legtöbbet. Mi az Élmény Megmaradását tartjuk Pikler legértékesebb munkájának, és sajnáljuk, hogy az "Eszmélet helyé"-t is megírta.

Ezek után nyugtalanul várjuk, mit fogunk hallani az emlékezetről. Ez a merész, érdekes, különös ember bizonyosan éppen úgy le fogja kötni az érteni akarók figyelmét, mint eddig. Ez a gondolatainak élő, logikai homályosságot gondosan kerülő, elvei keresztülviteléről lemondani nem tudó elme bizonyosan újabb érdekességeket fog csatolni épülőben lévő pszichológiai rendszeréhez. Azt hisszük, azt emlékezet-probléma második és nagyobbik felét fogja betölteni munkásságának és reméljük, hogy nyilvánosságra kerülése szellemi igényekben oly rohamosan gazdagodó olvasóközönségünk számára is esemény leszen.

 

[+] * Das Beharren und die Gegensetzlicheit des Erlebens. Stuttgart, Franck, 1908. Magyarul Huszadik Század 1908. márc., ápr., máj.
Über Theodor Lipps' Versuch einer Theorie des Willens Leipzig, Barth. 1908.Zwei Vorträge über dynamische Psychologie. Leipzig, Barth. 1908.Die Stelle des Bewusstseins in der Natur. Leipzig. Barth. 1910. Magyarul Modern Könyvtár 1. sz.