Nyugat · / · 1910 · / · 1910. 12. szám

GYÖRGY MÁTYÁS: A FEKETE KEDVES

Hideg, sötét királynő, ezüst szemű sudár nő,
Kinek keblébe' megfagyott a földi indulat,
Te vagy, akit sirattam, te vagy, akit kutattam
S kiért hiába martam szívemet
a nagy kereszt alatt.

Nyúlánk karod boritsd rám, hűs ajkaddal szoritsd szám:
Nagy, kéjes, barbár diadalmi ünnepet ülök.
Szívjon csókod magába, hideg gyönyör tanyája
És mindenekkel én, miért e sár-
tekén megbékülök.

Óh jaj, mi kába voltam, erőm, hogy úgy elszórtam,
Midőn a léha, cifra nők között kerestelek.
Hiú, kegyetlen semmi... Csak gyorsan mind feledni...
Elömlő, büszke tagjaidba' míg
majd mindent meglelek.

Szeress dicső halottam. Itt fáj, - oh jöjj, - meg ottan:
A földi jók bosszúja engem csaknem összetört,
Oh mennyire sebeztek, hogy fájt mikor szerettek.
Beléd merülve elhagyom te szép
halott a szürke kört.

Tested hideg parfumjét, a holdas éjek könnyét
- Nirvana vagy, a semmi vagy, te vagy a végtelen -
Lelked csodás zengését, a csend zenés lengését,
A hallgató zenét csak nékem add
az éjsötét teren.

A tested "egy", hatalmas, betöltő és nyugalmas,
Titán kezekkel rajzolt, lendülő, borús vonás,
A mit hiába mérni, csakis szívvel felérni...
Fagyaszd meg izzó testem semmivé
te éjszemü, csodás!