Nyugat · / · 1910 · / · 1910. 9. szám · / · FIGYELŐ · / · FENYŐ MIKSA: BIRÓ LAJOS NOVELLÁI: MARIE ÉS MÁS ASSZONYOK

FELEKI GÉZA: EGY ÉPÍTŐMESTER VÁZLATAI [+]

Kosztolányi-Kann Gyula, aki az utóbbi évek tárlatain szép számban szereplő ügyes képeivel már-már feledésbe juttatta építőművészi hivatottságát, most tetszetős kiállítású kötetbe gyűjtötte negyven rajzát, palotáknak és bérházaknak, sírboltoknak és emlékjeleknek terveit. A mifelénk kínálkozó építési alkalmak sajnálatos ritkasága következtében maradtak meg ezek a tervek terveknek. Jelenlegi alakjukban kissé papiros ízűek: nem éreztetik kellőképpen három kiterjedésű voltukat, sem pedig merev, súlyos anyaguknak nagy komolyságát. Mintha túlságba menne itt-ott a részletezés; máshol meg festői ötletek settenkednek. Az egyensúly néha meginog és gyakran nem fejeződik ki elég világosan, az uralkodóaknak elgondolt nagy vonalak tisztaarányúak ugyan, de olykor bizony majd elvesznek a kevésbé fontos részek tömegében. Még a monumentálisnak tervezett épületek egyikében-másikában sem fejük ki tisztán az architektonikus alapeszme. A terven érdekesek és elég kellemesen hatnak. De képzeljük el ugyanezeket a palotákat a közelgő éj homályától elkülönödő nagy, sötét foltoknak. Most nem érvényesül az apró játékok kedvessége és a sziluett többnyire nyugtalan, nem jelentékeny és emlékeket önmagára idéző. Már pedig a tömeg lezárásának újszerű teljességében. az egészet meghatározó tagoltság harmonikus arányainak eredetiségében, vagyis abban, ami újat a csillagos égre rajzol az épület, nyilvánul az építőművész voltaképpeni invenciója. Sok henye díszítő cafrangot eltűr az architektúra, de csak kevesek formáló, idomító kezének engedelmeskedik.

Azonban senki sem mondhat végleges ítéletet Kosztolányi gyűjteményéről, ha tudja, hogy milyen hosszú az út a papírra vetett tervtől a magasba nyúló épületig. Ezen az úton sok minden megváltozik. Fölösleges cikornyák eltűnnek. A szeszély szigorú rendnek ád helyet. Az anyaggal való kemény küzdelem közben nyoma vész az aprólékosságnak. Nem is szólva arról, hogy természetszerűleg sok minden eldől építés közben, ami bizonytalan volt a tervben, a megoldatlanságok ideiglenes alátámasztásainak helyébe pedig végleges megoldások lépnek. Hiszen még az óriási gyakorlatú nagymesterek is egyre módosították, tökéletesítették első látomásukat a készülő alkotás előtt. Kosztolányinak nem adatott meg, hogy tervein ezt az utolsó és legfontosabb korrekturát elvégezhesse.

A művészet iránt érzett őszinte és becsülésre méltó tiszteletet kell tehát látnunk abban, hogy vázlatait és tanulmányait teljes kiérésük előtt a nyilvánosság elé bocsátva mintegy aláveti magyar és külföldi szaktársai ítéletének. Így a felhangzó kifogások majd valamennyire pótolják a megvalósítás tanulságait, viszont az ízlés biztosságát és előkelőségét, a szellemes részletmegoldásokat, a díszítés polifon zöngését a megérdemelt méltánylás fogja jutalmazni.

Nekünk pedig, laikus magyaroknak, szomorúan érdekes a terveknek alapproblémája. Most mindenfelé megváltoztak azok a szükségletek, amelyeket az építőművészet elégít ki. Az új szükségleteknek megfelelő szerkezet és beosztás kiéreztetése az önmagukért becses és magukban szép szerkezeti és díszítő elemek hagyományával vette fel másutt a küzdelmet, amely ma a két irányzat bizonyos kiegyenlítődéséig érkezett el. Az új idők követeléseinek keretén belül helyet talált egy és más a múltból, amit már ez a múlt is egy régebbi múlttól vett át és ami még a messze jövőben is meg fog maradni eleven értéknek. Nekünk azonban nincsenek valóságos, nemzetileg fejlődött hagyományaink.

*

Most hadd következzen még egy megjegyzés, amelyet talán minden á-propos nélkül is szabad volna elmondanom.

A művészeti hagyomány általában a nemzedékek hosszabb sorának egyfelé: irányított akarása által jön létre; az pedig csaknem páratlan esemény a művészettörténelemben, hogy egy valamelyes erejű és bizonyos jelentékenységre erősödött építészeti hagyomány fűződjék egyetlen ember nevéhez. Az a fejlődési fok, ameddig Lechner Ödön a magyar elemeknek az építőművészetben való előzménytelen érvényesítésével eljutott. nemcsak nagy művészek átlagos életeredményét haladja meg, hanem több annál is, amit normális körülmények között egymást támogató és beteljesítő vállvetett próbálkozással szokott elérni egy-egy munkaképes nemzedék. Még ma is majdnem azt mondhatnók, hogy a magyar építőművészet: Lechner Ödön oeuvre-je. Izgatóan érdekes és nagyon fontos vállalkozás volna a mestert elkísérni nagy felfedező útján, amely őt egyre följebb vitte, közelebb és közelebb az egyetlen ember erejével mégis csak elérhetetlen célhoz. A fővárosban elszórt néhány épület és a másik néhány, erre-arra az országban talán nem is a legfontosabb állomások. Művészi jelentékenységre kétségkívül nagyobbak, mint amilyen megfelelő eszközei a szemléltető oktatásnak. Sokan tanultak ugyan belőlük, de sokan el is tévedtek miattuk. Lechner egyéni fejlődésének logikája igazán általános következményű. Mindenkinek meg kell adni a lehetőséget arra, hogy megismerje azokat a belső állomásokat is, amelyeknek emlékeként nem emeletesedtek föl paloták és épp úgy megismerje az egyes állomások közé eső útrészeket is. Szép Magyarországban Lechnernek csak minden tizedik, vagy huszadik terve épülhetett fel, ha ugyan felépülhetett; tehát össze kell gyűjtenünk a többi kilenc vagy tizenkilenc terveket is, hogy egy szép és olcsó kiadvány útján általánosan hozzáférhetővé legyenek.

Lechner ugyan a legönzetlenebb mesterek közül való, de azért neki is vannak gyöngeségei. Így talán irigységből szeretné eltitkolni a nyilvánosság előtt azt a nagyszerű tanulékonyságot, amelynek egyik-másik tanítványa az ő elfelejtett terveivel szemben jelét adta. De ezt a rút indulatot le kell kűzdenie. Hiszen arról van szó, hogy élete műve a magyar művészetnek mindenki számára eleven potenciájává legyen és okulásul szolgáljon és támasztékul a már nem töretlen úton a maguk erejéből előre törekvőknek.

Azoknak a megértő tisztelete, akiknek véleménye számba jöhet Lechner előtt, már amúgy is az övé. De azért mégis szép és kedves dolog volna, ha ezzel a különben is hasznos cselekedetével megszerezné magának az országos és a hivatalos elösmerést is. Legalább gyarapodnának hívei tekintélyben és talán mégsem árt, ha a művészeti ügyek intézésénél néha-néha meghallgatásra találna azoknak a szava is, akik értik és szeretik a művészetet.

 

[+] * Julius Kosztolányi: Skizzen und Studien. Az előkelő Anton Schroll und Co. cég kiadása. Wien.