Nyugat · / · 1910 · / · 1910. 9. szám · / · FIGYELŐ · / · FENYŐ MIKSA: BIRÓ LAJOS NOVELLÁI: MARIE ÉS MÁS ASSZONYOK

KAFFKA MARGIT: MARYAI ÖDÖN: KELET FIA

Sokat és sok jót mondunk el ez "első könyv" írójáról, ha idejegyezzük néhány mesevázát; egy-kettejét a tömör, derék és fogható novellasujeteknek, melyek a kötetben elsorakoznak. Íme. A gyönyörű mágnásleány egy falusi nyár fülledt-unalmú délutánjain beszeret felemás, lélekideg szerelemmel, a rút és félszeg kántorfiúba, aki zongorázik neki és akiből felséges, művészi dallamokat csal ki e szerelem váratlan extázisa. De a csókja - undorító; s az első verítékes, rablottan is gyáva ölelés miatt felháborodva kergeti el a leány; hogy mégis, nagy idő multán, egy operai páholy mélyén, deli huszár tisztje oldalán is a láz forróhidege verje ideges, szép valóját a régi prelúdium motívumai hallatán. Vagy ez. A mihókos, falusi szegkovácsot Amerikába vándoroltában utoléri a sztrájknyomor és valami cirkuszba kergeti, ahol megtetszik a százráncú, szerencsétlenül furcsa ábrázata, bohócbugyogót kap és papírfüzér-farkat. Külseje tragikus véletlene most könnyű kenyérré lesz; néhány bukfenc csak a porondon és csattogó ál-pofonok; - de amikor ki kellene lépnie, utolsó percben megbicsaklik, mint a csökönyös állat, valami eszébe jut, - néhány felleges, barna szempár, hazai muntársaké méláz vele szembe a nézőtérről, valamit érez, a kipellengérezett faji méltóság szégyenét és nem bír és a pénzükért feldühödt külvárosi jenkik gázolják holtra a boldogtalant. Hát Csokolyán Vince! A magános lápi orvvadász, aki főbelövi a lecsapolást vezető mérnököt; csak egyszer úgy főbelövi, nem is eltervezetten, csak mert találkozik vele a tönkretett náderdő szélén - és mint a feldühödt állat... Hát a "feketecsuhás", a derék pap, nyájának szelíd őre, akitől a szocialistavezér elveszi legkedvesebbjét és a tekintélyét, népe bizalmát, kenyerét; s amikor mártír daccal ellenébe harangoztat siketítő érczúgással a népszónokok beszédének, a templomajtóban esik el a tömeg dühétől az "elhagyott oltár" védelmében. És tán mindegyiknét szebb, többet markoló a kis táncmester-csizmadia esetében, akit idegbajossá, emberkerülővé tesz az édesanyja halála, még a tájékára sem mer nézni a "koporsós Ivanics"-nak, később beteges kényszerből erővel odamegy, majd odaszokik, és esztendőre az egyik félig kész koporsó forgácspárnáin öleli meg jövendőbelijét, a boltos lányát. Ezek és ilyenek! Telibélű mesék, kínálkozók; az invenció eleven eréből fakadtak.

A hiba, ha van, legfeljebb ott van, hogy nagyon is külön léteznek; hogy az író először végig szerkesztette őket és mikor papírhoz ült, már egészen pontosan tudta, mi hogyan következzék és valami teljesen független dologgá vált így a megcsinálás. Olyanná, amiről külön kell beszélni. - Valamikor hallottam a szerzőt egyik modern fiatal könyvéről ítélkezni, némi lenézéssel és nem kevéssé találóan. "Leterít, - mondta, - egy nagyon szép, színes, de kicsiny szőnyeget, ez a sujet; aztán rálép és megkezdi rajta legízületcsavarróbb mutatványait a formai kiszámítottságnak, kínosan aprózó leköszörültségnek..." Ahogy most ráemlékszem, erős ellentettségre vall ez; Maryai valóban nem így! Majdnem primitív készséggel, súlyos és erős kis csákányütésekkel lát neki egy-kettőre, mint valami kész, tömör masszának, - és szinte magától, könnyen, hasadási lapok iránt formálódik ki a történésből a novella. Igaz, annyira a maga és eseménytartalma törvénye szerint, hogy mindaz, amit az író utóbb mégis díszül ráakasztana: itt-ott elnyújtódzó tájrajzok, csekély reflexiók, vagy fölös hajhózás a mi szép, felső-tiszai szólásainkkal; felötlőn lekívánkozik róla. Szerencsére ez nincs nagyon gyakran és a szervetlen sallangnál sokkal több is a kiaknázatlan érték, ami a csákány alatt elpazarlódva hull szét: hangulatszilánkok zománcos finomságai és a mesterséges kristályhoz hasonlóan áttetsző tudatosságú konstrukció. Valami kellemesen magabízó erő van azért e könnyű elnagyolásban, ahogy az író röstelné is a témáit eldédelgetni, érlelni, hordozni, csinosítni, mint anya a gyerekét; hadd érjenek a maguk erején, bizonnyal jön utánuk még egynéhány többi, nem gyöngébb gerincű és tán formában is készebb összeállású. - S egyszer-egyszer csupa virtusságból megmutatja, mit tudna finomságban, fantasztikumban, színes szómegtalálásban is, - például Neander-völgyi novella első szakában. - Vajon nem az ilyen és így botló novella-kezdetek után kell eljönni a megígért újmagyar társadalmi regénynek, mely, hogy milyen legyen...? Erről egyelőre csak tréfálni lehet.

Mindenesetre azonban - és mindazonáltal - óvakodás egyelőre a tendenciáktól; ezek veszedelme, csábító és korai veszedelem! Ahogy most mindenáron a papnak kell, hogy igazat adjon a szocialistával, a honi rög hívének a kivándorlóval, sőt az orvvadásznak a lápimérnökkel, sőt-sőt kicsikét a deli-duhaj dzsentri fiúnak is az üzletemberrel, Ratford lorddal szemben: mindebben nem a világos, bár szelíd és óvatos kis reakcionárius-él volna a hiba. - Lett légyen bár az ellenkező politikai, vagy társadalmi világnézet: nem jó, legalább is nem haszon egy az élet elevenjébe szabad kézzel is belemarkolni, önmagát zavartalanul és önállóan megtalálni akaró írónak. A tollat - legkivált eleinte - minden külső, szeretetek vagy tekintélyek kedvéért való, iránykodástól, a legjobb helyről jövő, önkénytelen sugalmazottságtól is jobb őrizni.