Nyugat · / · 1909 · / · 1909. 24. szám · / · Fenyő Miksa: Liliom

Fenyő Miksa: Liliom
Molnár Ferenc Drámája
4.

Ezt Molnár Ferenc meg tudta csinálni. A művészi alakítás legnemesebb formájával élt: a közvetett jellemzéssel. Előbb egyik fény villan fel, aztán a másik, aztán észrevétlenül a harmadik, a negyedik s végül - nem tudjuk, hogy jött - előttünk áll az egész ember. Azt mondja: "Lehet ám... jasszból is... gazemberből is... ember". A felesége beszéli: "Én se tudom nézni, mert ő nem szereti, hogy nem dolgozik. Azért vert meg hétfőn." Mikor elcsípik a rendőrök kést döf magába: "Juli... kis bogaram" mondja. És a búcsúzása. És száz ilyen vonás... meg kell nézni a darabot.

A Liliom alakjáért kénytelen volt szerző az egésznek valóságát megmásítani. Hogy a többi szereplőt is fokozott emberiességben jeleníthesse meg, kénytelen volt őket Liliommal arányba állítani: valami forma után nézni, melynek sugártörésében minden mint egymásért teremtett, egymáshoz tartozó nyilvánul meg. (Enélkül Liliom úgy hatna, mint ennek a világnak valami egzotikus hajtása.) Külvárosi utcák olajmécsesei, de mintha karácsonyfára aggatták volna őket. A külvárosi legenda nem ott kezdődik, ahol az öngyilkos Liliom előtt megjelennek az isten detektívjei, hanem mindjárt a darab első jelenetével. Nem kétséges: ilyen betlehemes egyszerűségben, majdnem tisztaságban nem játszódhatott le a hintáslegény, Liliom és Juli cselédlány drámája; az események - a reálisak és látomásszerűek - transzponálva vannak külvárosi emberek fantáziájába. Ahogy ők mesélnék egymásnak. Naivul, egyszerűen, a szerelmet, a hűséget, a reménységet és érzékenységet, az életet, a halált, de úgy, hogy színházuk tarka bábjain - szögletes mozdulataikon, rángatottságukon keresztül is - megérződjön az ember. Ez sikerült Molnár Ferencnek.