Nyugat · / · 1909 · / · 1909. 23. szám · / · Ignotus: Hárman a szalonban

Ignotus: Hárman a szalonban [+]
4.

Én legalább, elhihetik, senkinek sem gyóntam meg. Tulajdonképp önmagamnak sem. Az álom s a félálom vizein úsztam eltökélt akaratlansággal, öntudatlan is afféle ravaszsággal, mint ahogy a harcmezőn halottnak tetteti magát a sebesült, nehogy a martalócok észre vegyék, - olyanféle mozdulatlansággal, mint az édesen álmodó, aki vigyáz, hogy meg ne üsse a lábát s föl ne ébredjen bele. Kis kérkedéseim, éretlen közbe kotyogásaim mind gyérebbek lettek; végre egészen elmaradtak s délelőttről délelőttre szótlan, mozdulatlan kuporogtam úrnőm lábánál, mesterem lába előtt. Az ő beszélgetésük is mind szakadozottabb lett. Erőltetett volt s gyakran megakadt, néha percekig tartó kínos hallgatással, melyet még kínosabbá tett a lány fuldokló köhögése. A pogácsákhoz hozzá sem nyúltunk, a tokaji érintetlen csillogott a metszett pohárkákban. Napfény sem igen táncolt már be az ablakon; odakinn pelyhezett a hó s az északi szél olykor ugyancsak megrázta az ablak tábláit. Irén néha mellém kuporodott a szőnyegre s a kandalló tűzénél melengette jéghideg ujjait. A főtisztelendő pedig fölkelt a kis selyem-zsöllyéből s némán járt föl-alá a szobában. Olykor odaállt az ablakhoz s kinézett rajta a hideg világba. Csak akkor fordult vissza, mikor Irént elfogta a köhögés s egy pohár vizet kellett adnunk neki, hogy magához térjen. A főtisztelendő úr elmondhatatlan gyengédséggel segített felkelnie s leülnie s ügyesen és szelíden tartotta a tálcát, míg szegény kortyonként ivott. Reszketett a keze, mikor a poharat elvette a lánytól s még jobban reszketett, mikor megsimogatta a drága térdekre vissza hanyatló fejemet. S megint csak azt éreztem, amit nem egyszer; hogy Irén hirtelen elkapta a kezét, mikor a főtisztelendő úr simogató keze véletlenül odaért ujjaihoz. Nekem feldobbant a szívem, a főtisztelendő úr egy percre elkomorodott s hazamenet borús szemöldökkel, összeszorított ajkakkal, kis félcipőjét bokáig nyomva a hóba, lépkedett mellettem.

 

[+] Ignotusnak "Feljegyzések" című Grill Károlynál e héten megjelenő új kötetéből.