Nyugat · / · 1909 · / · 1909. 20. szám · / · MÓRICZ ZSIGMOND: SÁRARANY
Hogy megették az ételt, Dani feláll, megtörölte a száját és ment dolgára.
Úgy uzsonna időig szénát forgatott, akkor bejött, megborotválkozott s felöltözött szépen a vasárnapi ruhájába.
Az asszony csak nézte, mit csinál, nem szóltak egymáshoz egy szót sem. Béla, a kisfiuk ott játszott a földön Sanyival az öccsével és a szemével kísérte az apját.
Mikor Dani készen volt, s még a botot is kézbe vette, indult. A pitvar közepén megállt és kereste a szavakat, mit mondjon köszönésül.
- Hát... ha... - mondta, minden szó után egyet gondolva, - ha bejön Pista, mond meg neki, hogy holnap itt legyenek mind a hatan. Meg kezdjük a gyűtést. Még renden ázik az a széna.
Ezzel billentett a fejével és elment.
Az udvaron megcsóválta a fejét.
- Ej de állhatatos! Nem kérdezte meg hová megyek. Hajjaj, nagy baj ez, ha az asszony nem igazi segítőtársa az urának... Mán én nekem mindent az asszony ellenére kell megcsinálnom. Nem csak hogy sem segít, de még ü nem hisz e benne, még ü nem akarja...
Kedvetlenül haladt ki az utcára. Nem gondolt új gondolatot, csak érzése volt nyomott.
Az utca üres volt, csak itt-ott ácsorgott egy-egy gyerek. Mezőn van most minden épkézláb ember.
A falu derekén ingvállban, repülő piros, virágos szoknyában egy elég takaros lány jött szembe vele, szaladva. Dani abban a percben az asszonnyal játszó emberré lett s ahogy elnevetett arccal el akart mellette szaladni a lány, annak a kötője közepéhez döfött egy hüvelykujjal.
A lány visszakapta magát és hátra pattant egy lépést.
- Ooó... mondta.
Dani elébe állt.
- Hova olyan szilajon Teca?
A lányt kergette a sietés és jobbra-balra pillantott, merre szaladhatna el a férfitől, de ez kissé kitárta a karját, hogy akármerre elcsíphesse. Hát aztán megállt a lány.
- Ó már ne tartson fel, mikor úgy sietek...
- Akkor állj meg, ha sietsz.
- Eresszen.
- Hová mégy?
- Az öreg úrhoz.
A gróf bérlőjének az apját hívta így a falu, az öreg Lichtsteint, aki vénségére meghülyült, azért adta át a bérletet a fiának, akit meg "a fiatal úrnak" hívott a nép.
- Mi baj? - kérdezte Dani.
- Ó nagy baj van.
- No.
- De azt mondták, meg ne mondjam senkinek.
- Hát senkinek ne mondd meg; azt nem mondták, hogy valakinek se mondd meg.
A lány egy kicsit felnevetett.
- Kampec már a fiatal úrnak.
- Mi?
- A mezőről jött hazafelé a Csillagon, osztán a lú megijedt a kaputul, és kirúgott, és az úr leesett, és abba a szentséges minutumba kitörte a nyakát.
Daninak olyant villant az arca, mint téli villámláskor az ég.
- Meghalt? - kérdezte szilaj arccal.
- Meg, - mondta ijedten a lány, s kerekre nyílt szemmel nézett rá.
- Bizony istenedre?!
- Meg hát! hiszen mondom hogy meghalt, - és ijedten esküdözött a lány.
- Jó, eredj a dolgodra.
És eleresztette a lányt, akit úgy nem látott tovább, mint azt a tőkét, amely a szomszéd kapu tövébe volt letéve.
Egy percig ott állt kőmereven, akkor felkapta a fejét, körülnézett és egyenesen bement a baloldalt eső nagy portára, hol Takács Gyuri négy lovat itatott a vályúnál.
- Gyuri, add ide a Ráródat. Az én lovaim mind kinn vannak a ménesbe ma...
- Hova mégy?
- Holnap megtudod.
- Nagyon kihajtod?
- Sose busujj, ha beledöglik se, megéri.
- Hát... vidd inkább a Csillagot.
- A Rárót mondtam! - szólt keményen Dani.
Gyuri fürkészve nézte a sógorát, nem felelt, ismerte, tudta milyen ember.
- Hé, - kiáltotta a kiskocsisra, - hozd ki az a lúpokrócot... Vagy nyerget?
- Ej, elég a pokróc is.
Ráterítették a ló hátára, Dani a vályúra lépett s fölvetette magát a lóra, a kurta kantárt kézbe vette s biccentett a fejével.
Aztán nyugodt, egyenletes lépésben megindította a lovat.
Pár perc múlva kint volt a faluból s csendes ügetéssel, nagy gondolatokkal haladt előre, puha porfelhőt hagyva maga után.