Nyugat · / · 1909 · / · 1909. 15. szám · / · FIGYELŐ

JUHÁSZ GYULA: SZECSŐ VILMOS: RÁKOSI JENŐ DRÁMÁI
SZEGED. KIADJA: A DUGONICS-TÁRSASÁG

Voltak Shakspere-imádó epigonok, akik elevenen érezték, hogy Numen adest, hogy Shakspere a tragikus művészet lehetőségeinek legtökéletesebb megnyilatkozása eddig, epigonok, akik az ő tragikus lángjánál melegedve próbáltak új tüzeket gyújtani ezen a mezőn. Péterfy Jenő érezteti mélyen és erősen ezt a mágikus hatást, a tragikus energiák öntudatos ápolását és lángra szítását Schiller, Alfieri, Victor Hugo és Hebbel drámai költészetében. "Doch Homeride zu sein" De ha már homerida valaki, akkor próbálja meg azt, ami Goethének a Hermann und Dorotheában sikerült és ha Shakspere a reménytelen szerelme, akkor próbáljon úgy szabadulni e szerelemtől, mint Nietzsche Schopenhauertől. Megtagadni és meghaladni. Persze: in magnis et voluisse sat est és szebb látvány egy a nap szekeréről lehulló Faeton, mint száz ökörszem, amely a sas szárnyán száll a nap felé... Vannak - és lesznek, hála az akadémiák aranyainak és az iskolák tanításainak - Shakspere-imitátorok. Akiknél a művészi elhatározás természetes színét az utánzott gondolat halványra betegíti. Akik okosan rajonganak. Akik számítással lelkesülnek. (Rossz számítással.) Szecső Vilmos tanulmányt irt Rákosi Jenő drámáiról, hogy megmutassa, milyen jó drámákat irt Rákosi Jenő. Ezeket a drámákat Magyarhon rejtett szépségeihez hasonlítja. Szecső Vilmos a magyar baedecker, aki fölfedezi és átadja őket a köznek. Különös, igazán különös. Mintha valaki a Budapesti Hírlap kiadó hivatalát fedezné fel az ország előtt. Valóban, Rákosit elérte az antik fátum, amely Szecső szerint, Rákosi drámáiban olyan szépen érvényesül. (Az igazi antik drámákban, persze, még szebben!)

Rákosit, a nagy felfedezőt, íme felfedezték. (Mint nagy drámaírót.) És a felfedezés után, a nagy szeretettel, gonddal, alapossággal megcsinált felfedezés után kiderül, hogy Rákosi csakugyan nem nagy drámaíró. Hogy Shakspere-imitátor a szó legklasszikusabb értelmében, ahogy Horatius használja.

Kiderül azokból a hosszú utánjárással és verejtékes latolgatással kiszemelt szemelvényekből, amelyeket Rákosi Jenő szellemességének és bölcsességének, humorának és poézisének és - last, but not least! - eredetiségének igazolására koszorúba fon a derék, becsületes Szecső, aki mindenáron Gyulai Pálja szeretne lenni a mellőzőt, elfelejtett, és - last, but not least - félreismert Rákosi Jenőnek. A legnagyobb mérvű magyar Shakspere-imitátornak. Aki - mivel "gyökeresen magyar" - nem is magát Shaksperet imitálja, hanem a magyar Shakspere-fordításnak, a réginek stílusát, ódon, érdes, kemény precíz és nem precíz - stílusát utánozza. Íme szemelvények a szemelvényekből. A szellemességre ez.

"Ha arcodat beszéded hírnökéül tekinthetem, nem várok semmi jót. Mert a kérvényezőnek arca rendszerint az, ami a könyvnél az előszó." (Ezópus. III. felv. 1. jel.)

Ismerik önök Shakspere magyarított követeit és szójátékait?

Az erőre is egy példát. Íme:

Haha! Átkozd magad!
Átkozd meg cinkosid - s becsületed
Mint macskakölykeket mocsárba fojts!
Ó hogy ily névvel nem nevezhető
Kaján, bitang bűzhödt leheletével
Nem terjeszt döghalált, hogy az erény
Rakásra hullva el, nyomát jelölje!"

(V. László.)

És így tovább. "Szebb részletek."

Bizonyára ismerik önök Shakspere magyaros kitöréseit és azt a színműtárt, amely az Akadémia nyertes Kócánjaiból nő lassan, biztosan az égbe. És Zivuska Jenő akit Rákosi Jenő fedezett föl. Similis simili gaudet.

Nekünk van érzékünk a tisztes régiség iránt. Szeretjük az ódon balladákat, a gótikus félhomályt, hervadt szavak őszi mélabúját, ősi igék rejtelmes búgását. Bánk bán irdatlan ereje, Berzsenyi vérzivataros pompája, sőt, hogy a magyar századok méhébe hatoljunk még a H. B. igazi ruinája is megkap bennünket. De Rákosi Jenő drámáinak imitált eufuizmusa, mintázott pátosza, akaratlan döcögése a jambus és próza rögös ősvényén: mindez sivár látvány. Néha valamit akart Rákosi Jenő. Legalább azt érezzük ki, hogy akart. Az Endre és Johannában talán a szerelem és gyűlölet, a hideg erkölcs és a forró vér párosodásának örvénye kapta meg lelkét. De a sallang, a kölcsönvett, az után érzett ellentétek, hasonlatok, képek hamis boglárja, az olcsó bölcselkedés varrott hime, az egész tragikus játék szabályos színpadi elmesterkedése: mindez lerontja az egész törekvést és misztikus illatát keni a szenvedélyek hímporára. Szecső Vilmos pedig. Szecső Vilmos tanuljon meg írni. És tanuljon meg olvasni.