Nyugat · / · 1909 · / · 1909. 13. szám · / · BIRÓ LAJOS: A SZENT HÁZASSÁG

BIRÓ LAJOS: A SZENT HÁZASSÁG
- KÉT FEJEZET -
A MÁSODIK FEJEZET.

A nagyságos úr: (a díványon hever és cigarettázik. Kopogtatás.)

A nagyságos úr: Szabad.

Az inas: Jó napot kívánok nagyságos úr.

A nagyságos úr: (felugrik) Marci, csakhogy itt vagy már. Ma reggel, mikor leüzentem, hogy mihelyt megjössz, azonnal gyertek ide, egyúttal megfogadtam, hogy ha két nap alatt elő nem kerülsz, soha többet nem engedlek a szemem elé. Hol a pokolban voltál ilyen sokáig?

Az inas: Utaztam nagyságos úr. Az asszonnyal. Otthon voltam. A faluban. Hadd lássák...

A nagyságos úr: Marci, mondhatom, előkelő szokásokat vettél fel. Két hetes nászút! - a nagyapád, aki dohányos volt Csetneken, nem gondolta volna, hogy az unokája nászútra indul majd a feleségével. Hát mire való ez az előkelőség Marci?

Az inas: Hát nagyságos úr, csak nem lehetett az talán, hogy itt legyünk már az első héten a nagyságos úr szeme előtt. Azután szereti az ember a feleségét. Örül neki.

A nagyságos úr: Te boldogtalan, és akkor utazni mégy vele? A kultúra így mételyezi meg a nép egyszerű gyermekeit. Hiszen úton a legkedvesebb asszony is kiállhatatlan. És a habszülte Vénuszt is megunja az ember, ha hetekig nem lát emberi arcot kívüle.

Az inas: Én nem értem ezt ... amit mondani tetszik... Én nem untam meg.

A nagyságos úr: Nem untad meg?

Az inas: Nem én.

A nagyságos úr: Szereted?

Az inas: Igen.

A nagyságos úr: Hát milyen az asszony Marci? Friss? Csinos? Kedves? Engedékeny?

Az inas: Csak az én gondom már az, nagyságos úr. Senki másnak arra nincsen gondja.

A nagyságos úr: No no no no... Hiszen nem bántottam no. Kérdezni csak szabad?

Az inas: Szabadni éppen szabad... csak nem illik...

A nagyságos úr: Marci! Én úgy látom, te szemtelen vagy velem.

Az inas: Ami az enyém, az az enyém. nagyságos úr.

A nagyságos úr: Ami a tiéd, az az enyém volt, Marci.

Az inas: De most az enyém. És ha én nem bolygattam, mikor a nagyságos úré volt, a nagyságos úr se bolygassa, mikor az enyém.

A nagyságos úr: Nem bolygattad, mikor az enyém volt? Igazán kegyes vagy. Nagyon köszönöm a nagylelkű jóindulatodat.

Az inas: Hiába tetszik csúfolódni, nagyságos úr, asszonydolgokban a nagyságos úr is csak egy férfi, meg én is csak egy férfi vagyok. Az asszony pedig csak asszony.

A nagyságos úr: Hát nagyon kérlek, légy hozzám ezentúl is kegyes jóindulattal és a barátnőimet hagyd meg nekem. nem volna szép tőled és nem illenék az eddigi nagylelkűségedhez, ha mindet elhódítanád tőlem.

Az inas: Nagyságos úr kérem, látom, hogy haragudni tetszik. Hát ne tessék már haragudni rám. Nem akartam én semmi rosszat mondani. De az ember szereti az asszonyt, félti az asszonyt...

A nagyságos úr: Marci, te teve, hát akartam én bántani az asszonyt?

Az inas: Nem tetszett kérem, de hát...

A nagyságos úr: Nem tetszett. Persze hogy nem tetszett. Van is nekem eszem ágában a te asszonyod. Legyetek boldogok egymással. Más asszonnyal van nekem dolgom.

Az inas: (bizalmasan) Talán új úri hölgy látogat el már a nagyságos úrhoz?

A nagyságos úr: (nevetve) Új úri hölgy Marci. Egészen új úri hölgy. Még csak egyszer volt itt. Ma jön másodszor. Igen úri hölgy. Nagyon nagyúri hölgy. És nagyon kényes hölgy. Amikor először itt volt, majd megőszültem, amíg fel tudtam öltöztetni.

Az inas: Ejnye! Hát olyan ruhában jön ide?

A nagyságos úr: Olyanban. Hallottál már ilyet? Ez a marotteja. Ahelyett, hogy a legegyszerűbb és legsimább ruháját venné fel, nagy toalettet ölt... Talán engem akar elkábítani... Mintha én a ruhát nézném...! Voltaképpen rossz ízlésre is vall a dolog... És én megőszülök attól a sok csipkétől, kapocstól, tűtől... Mikor legutóbb itt volt elhatároztuk, hogy egy nagyon megbízható komornát szerzünk be...

Az inas: Komornát? tetszik mondani. Hogy az segítene?

A nagyságos úr: Hogy az segítene neki a felöltözésnél, fésülködésnél, tudom is én még minél. Ezért vártalak olyan nehezen.

Az inas: (barátságtalanul) Azt tetszik talán akarni...

A nagyságos úr: Azt akarom, hogy a feleséged legyen itt.

Az inas: (meghökken) A feleségem?

A nagyságos úr: Igen.

Az inas: (vakargatja a fejét.)

A nagyságos úr: Hát mit gondolkozol ezen? hívd fel, megmondjuk neki, mi lesz a teendője, a te szobádban leül és szépen megvárja, míg hívják... Tudod, én hálás vagyok az ilyen szolgálatokért.

Az inas: Tudom, nagyságos úr. Hívom is az asszonyt. Én majd vele leszek hátul, a kis szobában.

A nagyságos úr: Marci, te víziló, meg vagy őrülve. A barátnőm soha többet be nem teszi ide a lábát, ha megtudja, hogy még egy férfi van itt a lakásban. Furcsa: de csak nőkben bízik. Egy megbízható komorna kell neki. Inasra - ezúttal legalább, és ez nem éppen érthetetlen - nincs szüksége. Neked tehát takarodnod kell a pokolba.

Az inas: (vakargatja a fejét.)

A nagyságos úr: Mit gondolkozol? Küldd az asszonyt. Te meg eredj a dolgod után. Menj házmesterkedni, Marci.

Az inas: (savanyu arccal rágja a bajuszát.)

A nagyságos úr: Mit vágsz ilyen savanyú pofát? Hát mitől félsz?

Az inas: Féltős jószág az asszony, nagyságos úr.

A nagyságos úr: Tőlem félted? Csak nem tőlem félted?

Az inas: De bizony a nagyságos úrtól.

A nagyságos úr: Oh, Marci, te bivaly... Te!... Mit mondjak neked? ...Hiszen te katona voltál. Mi voltál?

Az inas: Cugszfirer a hetes huszároknál.

A nagyságos úr: Hát cugszfirer, maga barom, azt hiszi, én is barom vagyok, hogy két fronton harcoljak, amikor éppen elég feladat, elég szép feladat nekem, hogy egy fronton győzzek. Majd bolond leszek, jobbra is egy ellenséget keresni, mikor a puskaporomra szükségem van balfelé?

Az inas: (gondolkozik, habozik, azután felderül az arca, összeüti a bokáját, katonásan, boldogan) Igenis, értem, nagyságos úr. Parancsára.

A nagyságos úr: No, ha érted, akkor szedd a sátorfádat. És küldd magad helyett az asszonyt. (Az óráját nézi.) Siess. Az én vendégem nemsokára itt lesz.

Az inas: Itt van az asszony, nagyságos úr.

A nagyságos úr: Itt? Hol ?

Az inas: Itt az előszobában. (Kiszól) Gyere csak be, Juliska.

A nagyságos úr: Óh te gazfickó.

Az asszony: (beperdül, menyecskésen van felöltözve, vidámabb, nyelvesebb, bátrabb, mint öt héttel ezelőtt.) Jó napot kívánok, nagyságos úr.

A nagyságos úr: Jó napot, kislány... vagy asszonyság... vagy Juliska asszony... vagy nem tudom, hogyan tiszteljelek... hogyan tiszteljem...

Az asszony: Ahogy a nagyságos úrnak tetszik. Az a fontos csak, hogy irántunk való jóindulatát ezentúl is megőrizze. Azért jöttünk el, mert lent megkaptuk az üzenetet, de azért is eljöttünk, hogy eddigi sok jóságát hálás szívvel megköszönjük.

A nagyságos úr: Marci te, felvágattad ennek a nyelvét, hogy úgy pereg? Mindig ennyit beszél ez mostanában?

Az inas: Amióta a feleségem, azóta mindig ennyit.

A nagyságos úr: A szent házasság! A szent házasság csudatévő hatása. Azelőtt mélabús volt és csendesen turbékolt, mint egy gerlice... És nem sokallod?

Az inas: Nem én. Sőt szeretem.

A nagyságos úr: Ezt nevezem mintaférjnek. Hát Marci, férjek gyöngye, hordd el magad. Sürgősen takarodj, mert szívem királynéja még itt talál és akkor baj lesz. Menj házmesterkedni, Marci.

Az inas: Mondanám el talán az asszonynak, mit kell cselekednie.

A nagyságos úr: Majd megérti ő azt. Majd elmondom én neki. Marci takarodj. Menj házmesterkedni. (Az ajtó felé tolja.)

Az inas: (gyanakodva) Nagyságos úr!

A nagyságos úr: Mit?

Az inas: Csakugyan jön az az úri hölgy?

A nagyságos úr: Marci, hát nem hiszel nekem?

Az inas: Nagyságos úr, asszonydolgokban az apámnak sem...

A nagyságos úr: Marci, hát férfiúi becsület szavamat adom rá, hogy jön.

Az inas: (megnyugodva) Akkor jó. Akkor elmegyek. (Az asszonyhoz) Juliska, helyén legyen az eszed. (Az ajtónál) Meg ne csaljatok!

A nagyságos úr: Eredj már a pokolba. Még az ajtóban találkozol vele... (Kitolja az ajtón: kimegy utána, ajtónyitás, ajtócsukás zaja.)

Az asszony: (körülnéz, megnézegeti, változott-e valami a szobában, azután leül.)

A nagyságos úr: (visszajön, meglepetve néz rá) Ah... legyen szerencsém... Kérem, tessék helyet foglalni. Mintha otthon lenne.

Az asszony: (mosolyogva) Leültem egy kicsit. Elfáradtam kint az álldogálásban. Úgy is mindjárt megyek. Nem kell rám haragudni, hogy leültem egy kicsit. Sokat ültem én itt azelőtt...

A nagyságos úr: Hát nem volna jobb most is itt ülni, mint odalent Marcinál a házmesterlakásban?

Az asszony: Nem bizony. Ott én vagyok az úr. Azután meg: itt úgysem ültem volna már sokáig.

A nagyságos úr: Miért?

Az asszony: Megunt volna. Elküldött volna.

A nagyságos úr: Én meguntalak volna? Én?

Az asszony: Már kezdett is megunni. Már meg is unt.

A nagyságos úr: Tudod, mit mondok: jobban tetszel nekem most, mint valaha.

Az asszony: Mert öt hét óta nem látott. És mert most már a másé vagyok.

A nagyságos úr: (közeledik feléje) Hm! Az igaz lehet! (Hirtelen megáll) Igaz is, te kislány, hiszen te nem is tudod még, minek tartottalak itt. Nézd: erről van szó. Én kapok most egy látogatót. Egy nagyon finom és kényes dámát, aki egy darabig itt fog időzni nálam és akinek azután szüksége van egy ügyes nőre. Egy ügyes nőre, aki segítsen neki a... szóval, aki segítsen neki... hiszen tudod... hát nem érted... (az asszony ártatlan arcot vág) ejnye... hát a toalettje... rendbe hozásában... Én nem tudok neki segíteni, beleőrülök a sok kapocsba, tűbe... És amíg a frizura készen van...! Utálatos dolgok alapjában véve, nagy toalettben látogatásokat tenni... És az a frizura...! Neked nem volt szükséged segítségre soha, ugye? Te nem féltetted a frizurádat, mi? A te hajad kibomolhatott... Szép volt, mikor kibomlott... Becsületszavamra, szép volt... Igazán... szamár is vagyok, hogy olyan nagyon várom ezt az előkelő és finom látogatást... Mikor itt vagy te... Voltaképpen, csak az egy dolog tart vissza...

Az asszony: Hogy két fronton nem harcol okos ember.

A nagyságos úr: (elámulva) Óoooh! Te kígyó. Hallgatóztál? Miért engedted, hogy még egyszer elmondjam neked az egész litániát?

Az asszony: Mert még egyszer akartam hallani. Kíváncsi vagyok rá, ki jár most ide.

A nagyságos úr: (odamegy hozzá, ráül a szék karfájára, megfogja a kezét) Hát istenem... egy asszony...

Az asszony: (ráüt a kezére, azután felkel és egy másik székbe ül) Hozzányúlni tilos. - És milyen asszony?

A nagyságos úr: (utánamegy) Hát egy asszony.

Az asszony: (tovább vonul előle) Úri asszony.

A nagyságos úr: Persze, hogy úri asszony. Többnyire úri asszonyok csinálnak ilyen dolgokat.

Az asszony: Előkelő? Gazdag?

A nagyságos úr: (folyton támadva) Nagyon előkelő. Nagyon gazdag. Többnyire az előkelő és gazdag asszonyok szórakoznak így a szabad idejükben.

Az asszony: (állandóan védekezve) Szép?

A nagyságos úr: Szép? Istenem, a szépség olyan relatív fogalom. Ha örömet szerzek neked vele, hát szép, Te jobban tetszel most nekem.

Az asszony: Soká udvarolt neki?

A nagyságos úr: Ki?

Az asszony: Maga.

A nagyságos úr: Ő elég rövid ideig udvarolt nekem. Azután megadtam magamat.

Az asszony: És csak egyszer volt még itt?

A nagyságos úr: Még csak egyszer. Ma jön másodszor. Ez bizonyos. Minden egyéb bizonytalan.

Az asszony: Nem örül neki?

A nagyságos úr: Nem érek rá. El vagyok foglalva azzal, hogy te itt vagy. Ennek örülök. Te...! Te még sokkal szebb lettél, mint voltál. Megpirosodtál. Meggömbölyödtél. A szemed huncut és csillog. Mondd meg: mire gondolsz? Mondd meg: mit nevetsz?

Az asszony: Arra gondolok, hogy az a hölgy, akit vár, jönne-e vajon, ha most látná.

A nagyságos úr: Bánom is én. A kerek földön eben a percben az egyetlen gondom te vagy. No kislány... engedj... gyere ide... meg akarlak csókolni...

Az asszony: Nem szabad.

A nagyságos úr: Nem szabad? Nekem nem szabad? Senkinek nincs rá több joga, mint nekem.

Az asszony: Most már nincs.

A nagyságos úr: Mindig van. No gyere ide, kislány... Nézd... jusson eszedbe, hányszor voltál itt nálam, ebben a szobában... És itt a másik szobában... Nézd, minden olyan, mintha rád várna... No gyere, kislány...

Az asszony: Nem. Nem szabad.

A nagyságos úr: De igen. Szent Isten, olyan régen voltál már itt nálam. Mikor? Őt hete utoljára? Úgy-e akkor voltál itt?

Az asszony: Igen.

A nagyságos úr: Emlékszel még rá? Akkor búcsúztam tőled. De szép volt. Emlékszel rá?

Az asszony: (elfordított fejjel) Igen.

A nagyságos úr: De szép volt... Kislány... Akkor még egészen az enyém voltál. Akkor még csak az enyém. Senki másé. Igen?

Az asszony: (Egészen elfordított fejjel) Igen.

A nagyságos úr: Csak az enyém voltál... Hát gondolj vissza arra a búcsúzásra... És gondolj vissza arra a sok órára, amit itt töltöttél... Kislány meg akarom csókolni a nyakadat... a hajad kis fürjei alatt... meg akarom csókolni a szádat... (megcsókolja az asszonyt.)

Az asszony: (védekezik, azután nevetni kezd.)

A nagyságos úr: Mit nevetsz?

Az asszony: (a nevetése kissé izgatott) Azon nevetek... hogy ez úgyis hiábavalóság... minden... Nemsokára jön a vendége...

A nagyságos úr: Bánom is én a vendégemet. Én veled törődöm csak.

Az asszony: Hát vele mit csinál?

A nagyságos úr: Tudom is én... Be se eresztem... Ha akarod, be se eresztem.

Az asszony: Azt nem fogja megtenni.

A nagyságos úr: Megteszem én... Téged akarlak... megcsókolni... (átkarolja, mag akarja csókolni. Az asszony védekezik.)

Éles csengettyűszó.

A nagyságos úr és az asszony (megállnak, egymásra néznek.)

A nagyságos úr: (átkarolva tartja az asszonyt, halkan, gyorsan) Kis lány... ha akarod... nem eresztem be... Csak neked kell akarnod... Itt a helye... Rá várt... Csak el kell foglalnod...

Az asszony: (felindultan, habozva néz rá.)

Új csengettyűszó. Erős, haragos, türelmetlen.

A nagyságos úr: Kislány, mondd gyorsan, hogy akarod-e. Most még beereszthetem. Mondd gyorsan... beeresszem-e... vagy akarsz-e a helyére jönni... Mondd gyorsan, nem lehet már várni... Nem várathatom tovább... Mondd, beeresszem?

Az asszony(nagyon halkan, gyorsan, lihegve) Ne.

A nagyságos úr: (diadalmasan magához szorítja, megcsókolja).

(Még egy hosszú, haragos, megsértett csengetés.)

A nagyságos úr és az asszony: (feszült figyelemmel figyelnek rá, aztán még egy ideig izgatottan hallgatóznak. Teljes csend.)

A nagyságos úr: (halkan) Elment.

Az asszony: (kissé ijedten) Igen...

A nagyságos úr: (vidámabban) De te itt maradtál. És ez a fontos. Ő nem jön többet. Nem baj. Csak te jöjj... Csak te jöjj... Csak te jöjj...

Az asszony Nem... Nem... Mit akar...?

A nagyságos úr: (átkarolja) Gyere.

Az asszony: Nem... Nem... Nem...

A nagyságos úr: Mit nem?

Az asszony: Nem szabad megcsalni... Az uramat... Nem szabad megcsalni...

A nagyságos úr: De igen... De igen... De igen...!

(Vége)