Nyugat · / · 1909 · / · 1909. 10-11. szám

LENGYEL GÉZA: VERSEK ÉS KÉPEK

Bizonyára az egyoldalúság jele az az igyekezet, amely egészen különálló és önmagukban jól kifejlett művészetek magyarázására, megértésére idegen területeken keres vonatkozást, kapcsolatot, példát, rokonérzést. Ez az egyoldalúság azonban menthető, magyarázható. Valaki, restségből, vagy kényszerűségből nem figyel kellő módon arra, hol támadnak új költők, mit írnak, hogyan írnak, ellenben a képeket, szobrokat újságíró mesterségének saját kedvteléséből választott ága révén, ahol hozzájut, jól megnézi, szeretettel foglalkozik velük - az, ha egy-egy költő-talentum lángolására mégis figyel, önkénytelenül mását keresi a maga jobban ismert emberei között. Nem is szokatlan a kapcsolat jelzők alakjában, mikért szívesen fut át minden lelkesedő egy más művészet világába. Ady Endréről számtalanszor halljuk és olvassuk, hogy soraiból a legtüzesebb színek kápráztatnak és képei olykor nem is a lelkünk, hanem egyenesen a szemünk előtt elevenednek meg. Bizonyára akadt már, aki egyenesen megnevezett emberhez, egy bizonyos művész bizonyos képéhez hasonlította. Lehet, hogy volt is igazuk. Hiszen megszoktuk már, hogy amely műnél használhatósági szempontok egyáltalában nem mérvadóak egy iparművészeti tárgynál, vagy egy kritikai cikknél, - ott ne annyira közvetlen tapasztalatokra figyeljünk, mint inkább a hatásokra, a mozgásra, a visszhangra, amely a mű nyomán ott bent támad. Már most, ha elolvasok egy Ady-verset, amely bámulatos formai szépségekkel és káprázatos szertelenségekkel teljes, amelyből egészen ellentmondó indulatok harca szól, amely nem beszél el és tulajdonképpen nem is lirizál, nem hangulat és nem tragédia, hanem egyszerűen és monumentálisan vers-költészet, akkor nem nehéz megtalálni messzi vidékeken e hatás párját. Nem nehéz - például - egy Beardsley-rajzon. Itt is a legkáprázatosabb tudás mellett a formák szuverén megvetése. Lobogó szenvedély, hatalmas vonal lendületekben kitörő indulatok, fájdalom és csúfolódás az élet dolgai fölött. Ez rajz-költészet, ez sem példáz morált, nem anekdotáz, nem ismertet, hanem a szívünkbe markol.

Persze, egyetlen Beardsley-vonal és egy Ady-vers töredéke fontosabb, mint ilyen kétes összecsengések, találkozások kikutatása. De öröm annak, aki másképp alig tudna beszámolni arról az elementáris hatásról, amellyel Ady Endre költészete még a versekről egyébként szégyenletesen keveset tudó ember közönyét is felveri. Egyébként maradjanak inkább titokban ezek az igazi, vagy nem igazi vonatkozások. Főképp előre törő és talentumos festők ne figyeljenek rájuk és maradjon meg ezentúl is az a nem érdektelen szerencse, amikor fogalommá tették a nevét, vele jeleznek mindent, ami ereje tudatában szertelen és lobogó és indulatokkal telitett. A képzőművészet is ismeri a belső élmények előretörésének azt a forradalmát, amely Ady nevével a költészetben összeforrott. És hogy nem akadtak vagy alig akadtak, akik a maguk világán átélt forrongással, lángolással be nem érve egyenesen Adyt, Ady-verset próbáltak volna képben kifejezni, az arra vall, hogy más művészetek gáttörői, akik okvetlenül foglalkoztak vele, megértették őt és megértették a maguk világát is. Van ebben valami magától értetődő. A festők, akiket már kinevettek és megcsúfoltak, azután babérral öveztek, mert a színek és formák egész sajátos nyelvén költöttek, menten irodalmi tartalomtól, históriától, tendenciától, ezek a festők készek elhinni, hogy a vers nyelve is egészen más valami, mint az adóügyi értekezés. Hogy okos cikkecskét ír, aki szépen, szabályosan tudtomra akarja adni, miért kedveli ő Olaszországot, ellenben a költő, mikor párisi verset alkot, nem köteles földrajzi ismeretekről is beszámolni. Aki már más formában tisztelte az indulatok, belső viharok kifejezésének valamely nyelvét, az nyilván könnyen érti meg, hogy ilyen új nyelvhez, új hangszerhez nyúlt Ady, mikor verseket irt, mik egy emberről számolnak be egy másik embernek, lélekről a léleknek. Hatásukat nem lehet történetek alakjában kihámozni, nem lehet prózára, vagy festésre lefordítani. Befogadni se lehet, csak az indulatoknak hasonló, megértő mozdulatai, rezgései révén.