Nyugat · / · 1909 · / · 1909. 8. szám · / · LENGYEL GÉZA: SÁROSÉK

LENGYEL GÉZA: SÁROSÉK
VI.

- Igen kisasszony, nyugodtan elmehet néhány hétre. Hisz valóságos csuda, amit a gyerekekkel cselekedett. Különösen a lányunkkal.

Kora tavasz volt, a gazdaságban már kezdődött a munka. Sáros hálásan szorongatta a kisasszony kezét. Sárosné diszkréten, jóságosan néhány aranyat csúsztatott a kis táskájába.

- Meg kell már néznem az én jóságos apámat - mondotta Helén - meg a kis testvérkéimet. Hisz megszakad a szívem, ha rájuk gondolok. A búcsúzásnál a gyerekek szótlanul csókoltak neki kezet. Lenkét megölelte. A lány hirtelen megnőtt a télen, de izmosodott is. Lány lett, erősen fejlett, álmos tekintetű, sokszor karikás szemű lány. A gyerek-éveit - alig néhány hónap választotta el tőle - talán egészen elfelejtette már. Kertet, madarat, nyuszit, éretlen gyümölcsöt, vad versenyfutást, mindent. Csendes lett, "Jó" lett, ahogyan a szülei mondták. Szégyenkezve, de melegen csókolta meg a kisasszonyt. Helén felült a kocsira. Kövesi segítette fel és a nevelőnő közben megsúgta neki:

- Majd megírom, hová írhat. De vigyázzon a levelemre.

A kocsi elrobogott vele a vasúthoz. Csak a vicinálisra váltott jegyet Helén. A csatlakozó állomáson ott várta a volt gazdája kamasz fia, akivel összecsókolózott és éppen ellenkező irányban, mint amerre a felvidékre, az öreg írnokhoz kellett volna menni, elutazott.

A két ispángyerek felszabadulva vágtatott az udvaron keresztül. Lenke lázasan kutatott a kisasszony könyvei után, Kövesi, a gyakornok pedig elbúsulva járta a gazdaságot.