Nyugat · / · 1909 · / · 1909. 4. szám · / · FIGYELŐ

HEGEDŰS GYULA: A VARÁZSLÓ KERTJE

Most, amikor Csáth Gézának "A varázsló kertje" című novellás könyvéről akarok néhány szót elmondani, elsősorban és mindenekelőtt szeretném meghatározni azt a hangulatot, amelyből minden meséje, minden érzése, úgyszólván minden egyes kifejezése fakad s amelynek észrevevése és magunkba fogadása nélkül csak szavak pengését hallanók. Minden témája egy és ugyanazon hangulaton keresztül jut kifejezésre, szinte átitatva attól; s minden színe, minden finomsága, a vígságoknak és a szomorúságoknak az az enyhe félig elmondottsága benne rejtőzik, mint palotában, amelynek kincseihez, hogy kincsek legyenek, szükséges a szobáknak fényt és sötétséget egybe szelídítő öble, a titokzatos folyosók útvesztője s a bennük pihenő sajátságos illatú levegő. Ez a bűvös hangulat talán a mesék hangulatához áll legközelebb, de ha a belőle kimosolygó naivságokat végiggondoljuk, rájövünk, hogy csak látszólagos naivságok, amelyek alatt biztos és tiszta öntudat lappang.

Csáth Gézának valamennyi novellája megtörtént. Nem valószínű események, nem megtörténhető dolgok, hanem így, egészen határozottan: - megtörténtek. Gyerekkorunkban vagy kora ifjúságunkban láttunk és hallottunk eseményeket, anélkül, hogy érdekelnének bennünket: nem is érdekelhetnek, mert nem tudjuk és nem értjük az eredetüket, az okukat; élnek körülöttünk emberek, akik sorra, egymásután elkerülnek mellőlünk, a szemünk előtt folynak le nekünk még titokzatos, érthetetlen jelenetek s ezek mind, mint tények, mint át nem gondolt, meg nem értett tények kerülnek bele a fejünkbe. Később, amikor egyre jobban világosodik előttünk az élet, mikor egyre-másra lepnek meg az új, eddig még soha nem érzett érzések: minden új érzésnél régi, idegen események bukkannak elő emlékezetünkből és minden új érzés megtalálja a maga régi történetét. A történet igaz, csupán egy szín kopott le belőle, csupán egy hang némult el benne; az érzésünk igaz és őszinte érzés, csupán a távolság nagy s a szertebágyadó ködben megsejteni véljük azt, amit nem láthatunk tisztán a szemünkkel. Így születnek események, amelyeknek fele a mi lelkünkben történt meg, éppen úgy, éppen olyan izgalmat keltve, mint a másik fele rajtunk kívül.

A Csáth Géza novelláiban én csupa ilyen eseményeket látok. Azok, akiről ír, mind éltek, talán most is élnek mind, mind, de közönséges eseteikről, mint a Csáth Géza emlékeiről, eltűntek a közönséges színek. Ezeket a közönséges színeket esztendők sűrű ködén keresztül ragyogóbbaknak vagy sötétebbeknek, csillogóbbaknak vagy halványabbaknak veszi észre Csáth Géza, azóta támadt érzésein és azóta szerzett tudásán keresztül látja azokat és gondolom, bizton azt hiszi, hogy azok valóban, a maguk tökéletes teljességében is így történtek meg. Az "Eroica" hőse, a kedves báró, aztán a varázsló, Jolán: - elsorolhatnám valamennyi alakját és kedvem lenne végigelemezni őket, hogy támadtak, mit csinálhattak s hogyan burkolta be őket ez a mélyreható hangulat, amely talán a mese hangulatához van legközelebb.

Mi már nem ködön keresztül nézünk, mi már nem keressük az eltűnt színeket és elnémult hangokat: bennünket Csáth Géza vezet abban a sejtelmes palotában és azt látjuk és úgy látjuk, ahogy ő láttatni engedi. Messziről mélységeket látunk s megcsap a mélységek hűvös lehelete, homályba réved a szemünk és csak gondolkozni tudunk a homályosságon, azt megsejteni nem; útvesztőbe tévedünk s csak úgy tudunk kimenekülni belőle, ha nem tépelődünk a titokzatos sötétségbe vesző utakon.

Egy költő csudálatosan tiszta lírája csendül fel s a megpendített finom hangok halkan tovább rezegnek a mi lelkünkben. Csáth Géza a legfinomabb, a legtisztább lírikusok közül való s véletlenség, hogy nem rím sorokból suhan felénk minden szavát körülölelő, megsejtő hangulata. A temperantuma, a gondolkozása, az érzései mind a lírai költőre vallanak, a mélységbe és a magosságba egyformán elnézőre. A könyvéből pedig nem embereket és őket jellemző eseményeket kapunk, nem jellemeket, nem egyéneket vagy típusokat, hanem őt magát, az ő lelkéből eredő vagy legalább is a lelkéhez áthasonlított eseményeket: lírát, rendkívüli hangulatoktól duzzadó, és a lelkünkön finoman végigrezdülő lírát.