Nyugat · / · 1909 · / · 1909. 3. szám · / · BABITS MIHÁLY : SWINBURNE

BABITS MIHÁLY : SWINBURNE
9.

A hegyektől és csillagoktól zengő víz és ég adja a költő ajkára a széles ütemű anapaestusokat, a refrainballadák vissza-visszatérő rímeit. És világnézetet is ad: költői, pantheisztikus világnézetet: nem valami megfogható gondolatokat, hanem a végtelenekbe elmosódó nagy érzést, melyből hatalmas hymnusok születnek. A minden-egy gondolata az örök végzetesség gondolatához társul s a későbbi tragédiáknak is (például a gyönyörű s Atalantánál talán még görögebb, de kevésbé népszerű tárgyú Erechteus-nak) egyik alapmotívuma. E tragikus panteizmus nyilvánul meg életfelfogásában is, oly költeményekkel, melyeknek címeik is jellemzők: Ballada a terhekről, Ballada az életről, Lamentation. A halál, a semmiség borzalmát, sejtelmeit, rejtelmeit kevés költő érzékité oly nemesen diszkrét s mégis mély szavakkal, mint ő a Baudelaire emlékezetére írt gyönyörű elégiában (Ave atque Vale), vagy a Proserpina Kertjében. Ily költemények ütemeiben a Lethe ritmusa zeng.