Nyugat · / · 1908 · / · 1908. 14. szám · / · GELLÉRT OSZKÁR: ELVÉNHEDT JÉZUS

GELLÉRT OSZKÁR: ELVÉNHEDT JÉZUS
3.

Hová?... S míg mennek ketten csendesen,
Rájuk tekint egy megtört, szürke szem.
A kéz aszott, az arc fakó már.
És lélek? - mintha nem vón benne sem.
Míg itt a láb rabsétákat teszen:
Az már előtte jár... a Styx folyónál.

Nem ölt.
,És mégis erre visz utad?'
"Szép két fiú, utunk csak célt mutat.
S a cél az egy; csak vannak stációk,
Tanulni, tűrni, megpihenni jók.
A cél marad s a cél az egy, hiába.
Öreg vagyok... megbízom a szavába'.
Szólít: nem csal meg... csöndes: nyugtot ad.

De haj, de haj, az út nem egy rövid.
Én - hála - benne volnék már övig.
S lám, rád fiam, nem is kell várnom ott.
Neked fejedre hull már a homok.
Hull, hull. S miért? Öltél. Ölt szint' a bátyád!
Ne félj... ott fenn a bűnt okolva látják!"
,...Ott fenn: hajába liljomot fonok!'

"Hát menj. S te másik, hadd szólok neked.
Mit tilt a Könyv: ti ketten öltetek.
Rivalt a kürt s kardom hüvelybe még?
Ölj!... S megcsókoltam ellenem sebét.
Szép ábrándért vagy szép becsületért volt:
Engesztelésre vár egyként a vérfolt.
De rab, rab én? Mert rútat megveték?

S most itt vagyunk. Te újra kezded.
Kemény fából van a kereszted!
S most itt vagyok. S mi is vagyok?
Elvénhedt Jézus: az vagyok.
Neki betellett; rája várnak.
Te még maradsz s vársz... új tragédiát.
Mit én? S minek? Mi nékem e világ?
S mije vagyok én ennek a világnak?!"