Nyugat · / · 1908 · / · 1908. 3. szám · / · FIGYELŐ

LENGYEL GÉZA: Akseli Gallén-Kallela

A magyar művészet leghivatalosabb otthonában, a Szépművészeti Múzeumban juttattak helyet Akseli Gallén-Kallela kiállításának. Mivelhogy otthon, Finnországban tekintély és elismerés dolgában olyanféle helyet foglal el ez a termékeny művész, mint nálunk Benczur Gyula. A rokon-nemzet artisztikus nézőpontjai nyilván erősen elütnek a magyar divattól. Nálunk semmi szín alatt nem lehetne tökéletesen, fenntartás nélkül befogadott, ünnepelt, koszorúzott az a kicsinyes ember, aki díszruha nélkül mutatkozik a fórumon, fest ugyan szép, kellő nagyságú, illendően aranyrámás képeket is, de élete javát pepecseléssel, kis rajzokkal, fametszéssel, rézkarcolással tölti. Nálunk úgy mondanák, hogy dekoratív tehetség. És a méltánylásban, amit ez a jelző kifejez, az érték-megállapítás is bennfoglaltatnék. Dekoráló, díszítő ember: szépen, ügyesen, finoman kicifrázza a betűt, a könyvet, a plakátot, amit a kezébe adnak; jó cég, gazdag emberek számára.

Hát legyen dekoratív-talentum. Nevezzük dekoratív hatás-kifejtésnek azt a tudományt, amellyel valaki különös vonalharmóniákat, színakkordokat, folt-ritmusokat lát és örökít meg. Legyen dekoráló művész, aki nem küzd a szerszámával, enged a matéria szeszélyeinek és jobban megelégszik a fehér-fekete két ősi színével, mint más a rafinált olajtubusok ezreivel.

Ha van értékbeli különbség a kis vers és a teljes dráma elgondolása, megszületése közt, akkor csak dekoráló ez a Gallén-Kallela. De nincsen. Gallén-Kallela gazdag grafikus kiállításán túlságosan sok könyv-illusztráció, szó-, fogalom-érzékítés szerepel ugyan és ezek a művek valóban akárhányszor magyarázattá süllyednek. Felcsillan azonban a legmonotonabb sorozatban is minduntalan egy-egy bevégzett, tökéletes kis lap, egy havas tájnak, fantasztikus embercsoportnak szeszélyes, tarka kifejezése: önálló, minden szövegtől megszabadult egyéniség, ősi poézis csendül ki belőlük. A könyvnek, a jó könyvnek nincs szüksége illusztrációra. De Akseli Gallén-Kallela is megérteti magát könyv nélkül.

A finn művész néhány nagy képe a tavalyi tárlaton szerepelt. Milyen gyönyörűség, hogy itt, a vázlatok, rajzok, futó impressziók között fel-felvillan a monumentálisabb művek eredetének nyoma. Néhány fantasztikus vonal, egy-egy pompás akt-tanulmány, színellentétek friss megörökítése. Van egy kis rajz, vihardöntötte fákról. A valóságnak ez a hű képe az emberi katasztrófa erejével hat. Mintha öntudatosan élő szervezet csontjai zúzódtak volna szét; az elernyedt faháncs pedig úgy borul rájuk, mint valami tönkrement izomzat. A rombolás tragikuma szól belőle. Gallén-Kallela megfigyeli az emberi indulatokat, azután a természet ősi erejének, a szélnek, viharnak hatását, az égbolt színét, a csillagok ragyogását, a mozgás ritmusát. Mindebből éppúgy összeszorít valamit legapróbb fametszeteibe, mint az előkészítő tanulmányok bőséges sorozatába.

Lelki frissessége amaz érdeklődésben nyilvánul meg, amely egyformán vonzza minden emberi felé, légyen az fantasztikus nemzeti rege, rohanó automobil, vagy telegráfpózna. Dekorál a női formákkal - mint Beardsley - de a koponyahalmokkal is. Tud megrémíteni is.

Ha bármi szükség is volna összehasonlításra, hát meg kellene állapítanunk, hogy hasonló erejű, zamatú, átfogó képességű művészt elegendő bőven produkál a magyar föld is. Rippl-Rónai alighanem tipikusabb kifejezője a hasonló hangulatok közt járó zseninek. Csakhogy ami Rippl-Rónaink kivétel és szeszélyes és kócos, alig megértett, jobb esetben - dekoratív talentum. Akseli Gallén-Kallela pedig messzi idegenben büszkén és méltón képviseli nemzete művészetének elejét - és magyarázza a levegőt, amely a finn művészetet körülveszi.