Nyugat · / · 1908 · / · 1908. 1. szám · / · JÓB DÁNIEL: HAJNALI MADARAK

JÓB DÁNIEL: HAJNALI MADARAK
3.

...Egy hosszú, sokablakú, fehérre meszelt földszintes ház előtt állt meg a kocsink. Ez volt a Rurekék kocsmája, messze túl a városon, a Nagykert-utca külső végében. A ház mögött rengeteg kert, lugasokkal, vadgesztenyékkel és akácokkal, s a fák alatt vagy kétszáz, zöldre mázolt, az eső elől félrebillentett asztallal. A kocsizörgésre a söntésből egy patkányképű ember jött ki, az öreg Rurek, ingujjban, vörös kendővel a nyakán és sapkával a fején.

- A leányodat jöttünk meglátogatni, - mondta a gazdánk. - Ébren van-e már? Addig pedig reggelizünk és bort is adj, ha van még a régi borodból.

A kertben terítettünk. Hajnali öt után volt s a reggel frissen jött, mint egy szűz parasztlány. A kerten túl barna földek látszottak. Pacsirták cikáztak a kalász fölött. Búza és rozs szagosította meg a levegőt. Csíkos-vörös abroszt kaptunk, virágos cseréptányért és fanyelű kést, meg villát. Kis, komisz poharakból ittuk a bort. Szégyelltük magunkat, józanodtunk. Sápadt arcokra néztünk s egymás füstös fogaira. Szent nyomorunk: meddig?

És jött Rurek Lujza. Szép volt és egészséges, esővízben mosdott, a szeme attól csillogott. Fekete haja abroncskoronának fonva a fején. A vállán rojtos kék kendő. Magas alak volt, finom és kedves.

- Ez leány még, - mondta a gazdánk.

- Imre, - mondta a leány nagyon egyszerűen, - mióta nem láttuk, mióta már! Dorbézolt megint, bizonyosan, máskor mi eszébe se jutunk. Imre, Imre, hát nem szeret már minket?

És jött az öreg Rurekné is, és jött Rurek Amália, a kocsmáros másik leánya, aki már asszony volt, csak nyaralóban volt itt s az urát benthagyta a városban.

- Imre, - mondogatták, - Beretvás Imre, - és nem akartak hinni a szemöknek. Hogy gonosz ember: május óta nem nézett feléjök. Talán úton volt? Hát a húga férjhez ment-e már? Mikor dől el a pöre? És effélék.

A gazdánk mindenre felelt és hol az öregasszonyt csókolgatta, hol a leányára mosolygott és beszélt, beszélt, hogy mennyi a dolga, mekkora elfoglaltsága van, hogy józan életet él már, rendes ember és mikor adják már hozzá Lujzát?

- Maga még most is a régi, - mondta a leány és töltött, maga is odaértette a szájához a poharat s az apjáról beszélt, a vendégeikről, a kocsmai életről s a vasárnapról, amelyen még tánc is lesz náluk. Dávidhoz is szólt, hogy milyen ismerős az arca. Tőlem azt kérdezte, jártam-e már errefelé? Mert ő még nem látott, talán nem is vagyok idevaló ember?

De én nem feleltem neki. Rurek Amáliát néztem.