stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   


Figyelem! Nem nyomdahű változat. Tudományos célú felhasználáshoz ajánlatos összevetni a nyomtatott kiadással.


közlemények

Az első szebeni nyomda történetéhez. A Magyar Könyvszemle ez évi első számában jelent Simon Zsolt írása a szebeni nyomda 1525-ben történt alapításáról.[i] A jó szemű szerző a marosvásárhelyi Teleki Téka töredékgyűjteményében nyolc, mindössze tenyérnyi papírban felismerte az időrendben harmadik hazai nyomda első termékét. Ezen a két nyomdász 1525. január 5-én keltezett írása is megtalálható, amelyben felajánlják szolgálatukat a város tanácsának. Ráadásul e sorokat mindkét nyomdász neve zárja: „Magister Lucas Trapoldianus ac Valentinus Corvinus presbiter, calcographi Cibinienses”. Simon Zsoltnak tehát nem csupán kitűnő érzéke volt a felismeréshez, de nagy szerencséje is, hogy ilyen fontos, a nyomda történetét alapvetően meghatározó adatokra talált.

A töredékek, amint ezt Simon Zsolt pontosan leírta, mind egyetlen, egyleveles nyomtatvány részei. Ennek első felén legfelül a „Novus annus jubileus” szövegű sor olvasható. A nyomdászoknak a fentiekben említett ajánlása alatt a Róma által a századok minden 25. évére jubileumi búcsút ígérő, az 1525–1575 közötti 51 esztendőben a húsvét szerint változó ünnepeknek időpontja áll évenként egy-egy sorban. Ezek a számok ünnepenként egy-egy hasábot alkotnak Ennek a speciális naptárnak hátlapján német és latin nyelven a középkor végén legtöbbször mondott imádságok szövege olvasható német és latin nyelven. Az összes szöveget két csoportban fametszetes díszlécek veszik körül. A nagyobbik közepén fametszetes léc osztja ketté az imákat, míg a kisebben egyedül áll a német hiszekegy.

Simon Zsolt ismertetéséhez hasonló jelentőségű újdonság a hazai, korai nyomdászat történetében eddig csupán kettő fordult elő eddig az utolsó száz évben. Az első Fitz József felismerése volt. E szerint a műhely, ahol 1477-ben Antoninus Florentinus Confessionale című műve készült, Magyarországon volt.[ii] A Mathias Moravus nápolyi nyomdájából származó felszerelés hazai működtetője máig ismeretlen. Így ő a „Confessionale nyomdásza”, műhelye pedig a „Confessionale nyomdája” megjelölést kapta a szakirodalomban. Itt készült az a két további nyomtatvány is az 1477 és 1480 között időben, amely a második nagy felfedezés volt. Ez Soltész Zoltánné érdeme.[iii]

A szebeni nyomdáról – Simon Zsolt mostani felismerése előtt – csupán későbbi századok, kéziratos feljegyzéseiből származó, töredékes adatok maradtak fenn, de az eredeti nyomtatványokból egyetlen darabka sem. A fentiekből eddig csak azt lehetett tudni, hogy 1529-ben Thomas Gemmarius városi iskolamester latin nyelvtanát, majd a következő esztendőben Sebastian Pauschner városi orvos pestis elleni kis kiadványát ebben a műhelyben készítették. Az utóbbi címlapján szerepelt Lukas Trapoldner nyomdász neve, aki 1531-től a város jegyzője volt. Erről a szebeni műhelyről ettől kezdve még csak közvetett adatok sem maradtak fenn.[iv]

A töredékek beható vizsgálata alapján – Simon Zsolt igen alapos ismertetéséhez kapcsolódva – még néhány további megállapítás és következtetés is levonható volt a nyolc töredék mindkét feléről készült összesen 16 másolat alapján. Feltűnő, hogy ezek méretük alapján kétfelé különülnek. Az egyik felének (nyolc darabbal) átlagban kb. 22×16 cm, míg a másik felének mérete kb. 16×13 cm. A két méret megfelel a negyed, illetve a nyolcad alakú könyveknek. A nyolc papírdarabot – felefele arányban – tehát két különböző könyv tábláinak megerősítésére használták fel. Miután négyrétegű papír önmagában túlságosan kevés a két különböző méretű kiadvány kötéstábláihoz, azt kell feltételezni, és lehet remélni, hogy a Teleki Téka külön-gyűjteményében – az eredeti kötések hozzávetőleges mérete alapján felismerhetően – még további töredékeket őriz. Ezek nem biztosan, csak talán tartozhatnak az első szebeni nyomda termékeihez. Az a körülmény, hogy négy-négy példányt használtak ugyanabból a nyomtatványból két könyv bekötéséhez egyértelműen arra utal, hogy ez esetben a szebeni nyomda makulatúrájáról van szó.

A töredékek meglehetősen megviselt állapotban vannak. A hiányok zöme nyilván a könyvkötő ollójának esett áldozatul, de farágó szú is megtette a magáét a két kötettel a századok során. A kötéstáblák szétázatása során is lehettek veszteségek: a sok helyen igen hiányos részeknél le-leszakadozó töredékek alighanem elvesztek. A fényképezése során sem sikerült a papírátfedéseket elkerülni.[v]

A hazai nyomdatörténet szempontjából kiemelkedően fontos lelet tehát olyan félív[vi] méretű papírra készült, amelyiknek egyik felén a fentiekben körvonalazott naptár a nyomdászok ajánlásával a másikon két fametszetekből kialakított keretben imádságok szövege áll. A töredékek ezeknek a nyomtatványoknak túlnyomó részét megőrizték, de azért a fentiekben említettek miatt sajnos vannak hiányok is. Így naptárból nem maradt fenn az 1545 és 1564 közötti évek, vagyis az 51 esztendőből húsz. A naptár hátára nyomtatott imáságok közül a nagyobbiknak az alsó és a bal oldali, míg a kisebbiknek a jobb oldali keretező fametszete valamennyi példányból hiányzik.

De vajon miért nyomtattak a naptár hátára, amelyet plakátszerűen felragasztásra és félévszázadra szántak? Ráadásul annak olvasási irányához viszonyítva merőlegesen állították elő az imádságokat. Így bizonyos, hogy a papír két felére különböző időpontban nyomtattak. A kérdés megválaszolását a Szebenben ezekben az években a vallás terén bekövetkezett változásban kell keresni. A két nyomdász az 1525. év első napjaiban ajánlotta a jubileumi búcsú alkalmával műhelyük első termékét a városi tanácsnak. Mind a nyomdászok, mind a város vezetősége ekkor katolikus volt. Érdekes lehet itt megemlíteni bizonyos Simon Trappoldi (Trapoldianus)[vii] esetét, akit 1524. szeptember 22-én elsőként pereltek be Szebenben a lutheranizmus gyanújával.[viii] A naptár már címében hangsúlyozta a pápák által jelentős búcsúval meghirdetett jubileumi évet. A nyomtatvány teljesen ehhez igazodott: kétszer 25 évet fog át, hogy így 51 esztendőben három jubileumi búcsút tartalmazzon. A korábbi évszázadok tapasztalata alapján a nyomdászok joggal remélhették, hogy a változó ünnepek liturgiájához ilyen engedhetetlenül fontos adatokat tartalmazó plakátjellegű, tehát szükségszerűen olcsó kiadványt tudnak majd jelentős példányszámban értékesíteni. Így abból az akkori átlaghoz viszonyítva jóval többet nyomtattak, hiszen ebből legalább egyet nyilván közel és távol legalább minden templom számára vásároltak volna.

Azonban Luther éppen a számtalan visszaéléshez vezető búcsúk ellen emelte fel elsőként a szavát. Szebenben pedig közvetlenül a jubileumi búcsúkat kiemelő plakátnaptár kinyomtatását követő  időben következett be az, hogy az erdélyi szászság – fokozatosan, de két évtized alatt egységesen – magáévá tette a lutheri tanokat. Így a szebeni nyomda első kiadványának értékesítése hamarosan megszakadt. A visszamaradt példányok sorsa pedig nem lehetett más, mint a makulatúrává minősítés.

Akkoriban a papír ára viszonylag igen magas volt, hiszen azt hazánkba messzi földről kellett szállítani. Ezért és a rossz közbiztonság miatt ára ide érve igen csak magas volt. A makulatúrapapírt így évszázadokon át rendkívül megbecsülték. A nyomdákban óhatatlanul és folyamatosan keletkező selejtet akkoriban leginkább a könyvek kötéstábláinak megerősítéséhez használták. Így váltak ezek a különben az utolsó példányig elpusztult, régi nyomtatványok „lelőhelyévé”, amint ez a most tárgyalt kiadványok esetében is történt.

Ennek tudható be, hogy sor került az immár eladhatatlan selejtté vált „jubileumi naptár” másik felének nyomtatással történő újra felhasználására. A lutheri reformáció már jól érzékelhető az itt olvasható, a leggyakrabban használt és a templomokban, közösségben is elmondott imádságok latin és német nyelvű szövegében. A nagyobbik keretben a vízszintes, elosztó, fametszetes léc felett a nép nyelvén, tehát ez esetben németül, olvasható a miatyánk, az üdvözlégy és a tízparancsolat szövege. Tehát egyértelmű, hogy ezt a nyomtatványt kizárólag az erdélyi szászok, azon belül pedig leginkább Szeben és környéke lakóinak szánták.

Külön figyelmet érdemel az üdvözlégy szövege, amelyet a szedő mindössze két sorba szorított össze. Hogy ezt elérje mindhárom utolsó szóban egy-egy rövidítésjel alkalmazására kényszerült. Ezzel szemben az ezt követő tízparancsolat önálló címsort kapott, majd a szövegben három, összesen mintegy félsornyi üres hely tátong. A legfeltűnőbb az, hogy az üdvözlégy szövegének csak a bibliai eredetű első fele olvasható itt, a hozzáfűzött imaszöveg azonban hiányzik. Nyilvánvaló, hogy mindez a reformáció irányába mutat. Az említett két rész szedése között tapasztalható egyenetlenség alapján arra is lehetne esetleg következtetni, hogy eredetileg talán az egész üdvözlégyet ki kívánták hagyni. De miután annak szövege a Bibliában olvasható, akárcsak a fenti imádságok alatt latinul olvasható Magnificat, utólag két sorban mégis csak beszorították a szedésbe.

Az új szebeni nyomda tehát híven követte a városi tanácsnak a vallással szembeni tanúsított mindenkori magatartását. Ez a nyomdászok ajánlását követően fokozatosan a lutheri felfogás irányába tolódott el. Egészen addig, amíg 1529. február 12-én a város illetékesei elrendelték, hogy a szerzetesek nyolc napon belül hagyják el a várost.[ix]

Feltehető, hogy az egyik nyomdász, „Corvinus Valentinus presbiter” ekkor távozott Szebenből, mert az ezt követő időben az 1530. évi szebeni könyvben egyedül Trapoldner neve szerepel, aki azután 1531 és 1545 között Szeben jegyzője volt. Mint a város szenátora hunyt el 1547. december 24. után.[x] Így érthető, hogy magas hivatali beosztása miatt 1530 után felhagyott a könyvnyomtatással. Társának további sorsáról adat nem áll rendelkezésre.

De vajon a pap Valentinus Corvinus honnan jött Szebenbe, és miért, mint nyomdász? Ennek tisztázására vissza kellett menni a 15. századba és Velencébe. Ez a város volt akkor és még utána sokáig a legnagyobb és legfontosabb nyomdahelye az akkori világnak. Itt jelent meg 1476. december 25-én Andreas de Padua egyik munkája, amelyet Adam de Rottweil és Andreas de Corona nyomtatott.[xi] 1484. szeptember 28-án fejezték be az akkor Mátyás király birodalmához tartozó Morvaország fővárosa, Olmütz (Olomouc, régi magyar nevén Alamóc) érseksége számára szóló breviárium kinyomtatását a lagúnák városában.[xii] (A megrendelő érsek Thurzó Szaniszló volt.) Andreas   Corvus Burcensis de Corona, Martinus Burcensis de Corona, Martinus Burczensis de Czeidino és Conradus Stahel de Blaubeurensis alkotta a csapatot, amely ezt előállította. A négy személyből tehát nem kevesebb, mint három az erdélyi Barcaságból származott: kettő Brassóból és egy pedig Feketehalomból (Zeiden, Codlea).

Andreas Corvus mint közreadó nyomdász a továbbiakban már nem ismeretes, de ő hű maradt a nyomdászathoz, továbbra is a szakmában dolgozott. B. Cecchetti a velencei állami levéltár (Frari) hallatlan gazdag anyagából publikált kivonatokat a helyi nyomdászat első évtizedeiből. E kincsesbánya őrizte meg Andreas Corvus élete későbbi szakaszának emlékét:[xiii] „1496. 14. ottobre: Ego Andreas Sigismundi Corvi inxisor stampe…” és „1498. 19. agosto: „Ego Andreas olim Sigismundi Corvi impressor librorum…”. Tehát a Velencében dolgozó betűmetsző és nyomtató a fenti két időpont között veszítette el Zsigmond nevű édesapját.

Szerencsére Brassó városának levéltára is rendkívül gazdag, így „Andreas Corvus Burcensis de Corona” családjára vonatkozó adatokra is lehet ott bukkanni.[xiv] A német anyanyelvű Brassóban a Velencében „Corvus” családnevet ott természetesen „Rabe”, pontosabban „Rawe” névformában használták. Így a város „Quartal Petri” elnevezésű részében 1486-ban a házuk után fizetendő adózók jegyzékében olvasható: „Rawe Sigmundt 1 fl 23 ap. 1489” , majd később „1490. Rawe Sigmundt, Michael Thismacher an Stelle des Rawe Sigismundt bis 1497”.[xv] Ebből kitűnik, hogy a velencei „Andreas Corvus” Brassóban élt apja bizonyosan azonos azzal a „Rawe Sigmundt”-tal, aki az adót 1489-ig fizette, majd 1490-től helyette a házat feltehetően bérbe vevő „Michel Tismacher” 1497-ig. Ez az év pontosan azonos a két velencei bejegyzés közötti esztendővel, vagyis amikor Andreas Corvus apja elhunyt.

A fentebb ismertetett velencei forrásból megtudható, hogy Andreas Corvus betűket metszett és nyomtatói munkát végzett a 15. század utolsó éveiben. A betűk metszése a nyomdászat legigényesebb területe. Az így készített patricákat, az azokkal előállított matricákat, végül az azokra öntött betűket együtt, de külön-külön is forgalmazták. Velencében, ahol már a 15. században mintegy másfélszáz műhelyben készítettek nyomtatványokat, a fentiek kereskedelme, kölcsönbe adása stb. már igen elterjedt volt.

A Simon Zsolt által ismertetett töredékek előállításához a korabeli kiadványok színvonalának igen jó átlagát mutató öntött betűk és fametszetek (dísz- és fejlécek, valamint iniciálék) felhasználásával készült. Nyilvánvaló, hogy ezt a nyomdai felszerelést nem Szebenben állították elő, hanem az az ilyen speciális anyagok előállításával abban az időben már jelentős mértékben foglalkozó kevés (Párizs, Lyon, Köln, Nürnberg, Velence stb.) város egyikéből. Ezek közül földrajzilag a legközelebbi Velence volt. Tudva, hogy az egyik szebeni nyomdász „Valentinus Corvinus sacerdos” és ismerve Andreas Corvus e téren végzett munkáját, biztosra vehető, hogy ez utóbbitól származik az első szebeni műhely nyilvánvalóan szerény felszerelése. Aligha kétséges, hogy a papírt is onnan hozták, hiszen az akkori idők legnagyobb teljesítményű papírmalmai a Pó folyó deltájában, Velence közelében tömörültek.[xvi]

Miután Andreas már 1476-ban társával könyvet készített Velencében, így a század végére már aligha tartozhatott a legfiatalabbak közé. Mintha erre utalna az, hogy míg 1496-ban mint betűmetsző 


írta alá magát, két évvel később már inkább a nyomdai munkájával jelölte magát.17 Betűmetsző lévén szinte bizonyosra vehető, hogy örököseire több-kevesebb nyomdai felszerelés maradhatott. Ezekhez tartozhatott a Szebenbe érkezett Valentinus. Azt szinte lehetetlen megbecsülni, hogy a hagyatékhoz mint fiú, vagy mint unoka jutott, hiszen az ő korábbi tevékenysége nem ismeretes. Miután a papi hivatást választotta, önálló nyomdai munkát, különösen a már rendkívül telített velencei piacon, aligha végezett. (Erről különben semmiféle adat sem lelhető fel a szakirodalomban.)

Trapoldner már a szebeni nyomda első termékének megjelentetése előtt is, mint a város egyetemet járt (magister) kevés polgárának egyike, feltehetően szorosabb kapcsolatban állt a város tanácsával. Így tudhatta, hogy az szívesen látná falain belül Gutenberg világhírű találmányát. A sors összehozhatta őt a kis nyomdát örökölt, de azt nem működtető Corvinus pappal, akinek családja Brassóból származott. Így nyilván ő sem idegenkedett attól, hogy ősei földjére költözzék. Feltehetően ennek köszönhető, hogy 1525 első napjaiban elkészült az első szebeni kiadvány. Ezzel – tehát még a mohácsi vész előtt – időrendben immár a harmadik, hazai nyomda.

Borsa Gedeon



[i] MKsz 2009. 1–29.

[ii] Fitz József: Hess András, a budai ősnyomdász. Bp. 1932. 141–159.

[iii] MKsz 1958. 59–68.

[iv] V. Ecsedy Judit: A könyvnyomtatás Magyarországon a kézisajtó korában 1473–1800. Bp. 1999. 40.

[v] Áll ez különösen a 3–12. képpárra, de 2. ábra tetejének közepén is látható némi ragadvány.

[vi] A kézzel merített nagyméretű papírív fele és a kisméretű teljes ív között meglehetősen kicsiny volt akkoriban az eltérés azok méretében.

[vii] A Trapoldner-család meglehetősen kiterjedt volt ebben az időben Szebenben. Azt nem lehet tudni, hogy a nyomdász Lukas milyen fokon volt rokona Simonnak.

[viii] Borsa Gedeon: Könyvtörténeti írások. I. Bp.1996. 120.

0[ix] Borsa: i. m. (8. jegyzet) 116.

[x] Borsa: i. m. ( 8. jegyzet 120.

[xi] GW 784.

[xii] GW 5414.

[xiii] Cecchetti, Bartolomeo: Stampatori, libri stampati nel sec. XV. Testamento di Nicolo Jenson e di alti tipografi in Venezia. = Archivio Veneto (33.) 1887. 466.

[xiv] Itt kell őszinte köszönetet mondani Gernot Nussbächer úrnak, aki rendkívüli helytörténeti ismereteivel, ez alkalommal is értékes útmutatást nyújtott a brassói részletek tisztázásához.

[xv] Quellen zur Geschichte der Stadt Kronstadt. Bd. III. Kronstadt, 1896. 746 és 755.

[xvi] Az első budai nyomda is (1473) onnan szerezte be a papírt.

17 A betűk patricájának metszése a kemény acélba igen erős és igen biztos kezet igényelt.


stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   


Figyelem! Nem nyomdahű változat. Tudományos célú felhasználáshoz ajánlatos összevetni a nyomtatott kiadással.