stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   


Figyelem! Nem nyomdahű változat. Tudományos célú felhasználáshoz ajánlatos összevetni a nyomtatott kiadással.


FIGYELŐ

Csontosi-emlékkiállítás az OSzK-ban. Az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárában megrendezett kamarakiállítás[i] a Kézirattár igazságtalanul meghurcolt, méltatlanul félreállított és elfeledett őrének, a tudós könyvtárosnak, a bibliográfia első nemzetközileg elismert művelőjének, a corvinakutatás meghatározó alakjának, a Magyar Könyvszemle szerkesztőjének kíván emléket állítani.

Ma már nyugodtan kijelenthetjük, hogy Csontosi bukását a parlamenti ellenzék által a Szabadelvű Párt és az évtizedek óta a Nemzeti Múzeum igazgatói székében ülő Pulszky Ferenc ellen indított politikai hecckampány és könyvtári kollegáinak, beosztottjainak egyéni sérelmei, intrikái és pozícióharcai együttesen okozták.[ii]

Indulás, papi évek (1846–1872)

„mint pozitív semmi bolyongtam…”

Csontosi (1867-ig Koscs János) Eperjesen született egy hatgyermekes molnár család elsőszülöttjeként. Nem sokkal legkisebb testvére születése után édesanyja meghalt. Az így elárvult család legidősebb gyermekét a segítségükre siető nagybácsi, Soltész József kanonok a kor szokásainak megfelelően a papi pálya felé terelte. Az eperjesi és nagyszombati tanulóévek után az esztergomi érseki szemináriumba került.[iii] Végzett teológusként felszentelés előtt 1867-ben Ó-Szőnybe küldték, ahol id. Zichy János gróf (1804–1863) és György Erzsébet házasságon kívül született gyermekének, György Imrének (a későbbi Vásonkeői Imrének) nevelője lett. A gróf végrendeletében természetes gyermekére hagyta minden vagyonát, amit a Zichy család megtámadott. A közel egy évig tartó nevelősködés alatt Csontosi a Zichy családdal szembeszállva a kiszolgáltatott özvegy mellé állt.

A kezdetben csak lovagias érzés fokozatosan erős vonzalommá változott. A per megegyezéssel zárult. A vér szerinti gyermeket elszakították anyjától, gyámot neveztek ki mellé, és egy zárdába került. György Erzsébet számára 30 000 forint évjáradékot állapítottak meg.

A következő évben visszarendelték Esztergomba az érseki kancelláriára. 1869-ben pappá szentelték, és Ipolynyékre, két évvel később Nagyorosziba helyezték káplánnak.[iv] A fiatal, tehetséges, kissé lázadó ifjú gyötrődött, megpróbált papi munkájának megfelelni, de nem érzett hivatást.

Boldogtalan három éves papi szolgálatának a György Erzsébet iránt felvállalt szerelme vetett véget. Lelki és szellemi „bolyongásaiból” Budapestre költözésük segített kiutat találni.

Az első évek a könyvtár szolgálatában (1874–1879)

„a kéziratoknak van lelkök…”

Csontosi alapos egyházi latin felkészültségére és szorgalmára földije, Pulszky Ferenc,[v] a Nemzeti Múzeum igazgató őre figyelt fel, és „díjtalan gyakornoki állást” ajánlott fel neki. 1875-től egykori teológia tanára, Fraknói Vilmos[vi] került a könyvtár élére. Még ebben az évben könyvtári segéddé (asszisztenssé) nevezték ki. Miután egzisztenciáját megalapozta, áttért az evangélikus vallásra, hogy feleségül vehesse György Erzsébetet, akivel annak 1902-ben bekövetkezett haláláig kiegyensúlyozott, boldog házasságban élt. Ebben az évben bízták rá a kéziratgyűjtemény újrarendezését. Az addig egységes kötetes kéziratok közül különválogatja a kódexeket (a 15. század végéig, a magyarok esetén 1550-ig készült kéziratokat). Ekkor fordult érdeklődése a magyar vonatkozású középkori kéziratok felé. 1877-től már ő irányította a Kézirattárat. Kezdetektől munkatársa a Fraknói által 1877-ben elindított Magyar Könyv Szemlének (a későbbi Könyvszemlének). Még ebben az évben tagja lett a Magyar Történelmi Társulatnak és a Magyar Philológiai Társaságnak. 1879 májusában barátját, Fraknói Vilmost az MTA főtitkárává választották, ezért lemondott a könyvtárőri állásáról.

Őr segédből segédőr – pályája csúcsán (1879–1892)

„Mint könyvtárnok és bibliográph, szakismeretemmel mindenhol becsületet szereztem a magyar névnek.”

1879-ben Trefort Ágoston[vii] miniszter, a Széchényi család javaslatára Majláth Béla[viii] történészt, Liptói alispánt nevezte ki könyvtárőrré. Majláth nem könyvtáros, bibliográfiai ismeretei nincsenek, ezért első éveiben Csontosira támaszkodott. Ekkor vette át a Magyar Könyvszemle szerkesztését. 1881-ben segédőri kinevezést kapott, ezzel a könyvtár második emberévé, szakmai helyettessé vált. 1883-tól az MTA levelező tagja.

1878–1890 között 12 szakmai utat szervez, magyar vonatkozású középkori kéziratok és corvinák után kutatva. Mindegyiket alapos előkészítés és gondos tervezés előte meg. Szenvedélyesen nyomozza a szétszóródott corvin-kódexek darabjait. Rövidesen a corvinák elsőszámú szakértőjévé válik. Költséges útjaira a minisztérium és az MTA támogatásán túl felesége évjáradéka biztosított fedezetet. Nemcsak felkutattta és leírta a kéziratokat, de fényképeket készíttet róluk, hogy a Fraknói által alapított Fényképgyűjteményt gyarapíthassa. Célja, hogy tudósaink számára a magyar vonatkozású középkori anyagot egy helyre összegyűjtve hozzáférhetővé tegye.

1890-ben latin nyelvű előadást tartott az Antwerpeni Bibliográfiai Kongresszuson,[ix] a corvinák jellegzetes kötéséről, amely megkönnyítheti azonosításukat.

1891-ben hosszú levelezés és küzdelem után sikerült két modenai corvinát visszaszereznie Bécsből.[x]

1892-ben, Ferenc József koronázásának 25. évfordulója tiszteletére kiállítást rendezett a magyar királyok koronázási képeiből és a jubileum alkalmából készült hódoló feliratokból. A kiállításhoz saját költségén katalógust nyomtatott. Az augusztus 16-a és szeptember 5-e közötti tárlatot 31.665 fő látogatta meg.[xi]

A koncepciós „per”, egy ígéretes karrier vége (1892–1893)

„Amivel a Múzeumnak hasznára voltam, azzal magamnak ártottam.”

„Feljelentés történt ellenem.”

1892 szeptemberében Majláth Béla könyvtárőrtől bejelentés érkezett a minisztériumba a könyvtárban történt „visszaélésekről”, amelyet minisztériumi vizsgálat és parlamenti interpelláció követett. Csontosi János 1892. október 5-én kapott idézést a fegyelmi tárgyalására.[xii] A fegyelmi bizottság elnöke Szalay Imre[xiii] minisztériumi tanácsnok, (a Nemzeti Múzeum következő igazgatója: 1895–1916) elrendelte a kéziratok revízióját, és bekérette a Kézirattár szerzeményi naplóját. A revíziót Fejérpataky László[xiv] levéltárnok és közvetlen beosztottja, Schönherr Gyula[xv] végezte. Mindkettejük Csontosi régi személyes ellenfele, hivatali riválisa volt.

1892. október 15-én, miközben a vizsgálat még le sem zárult, cikk jelent meg „A múzeumi könyvtár szennyese” címmel, az ellenzéki Budapesti Hírlapban. Ebben megfogalmazódtak a Csontosiellenes vádpontok, sőt már az „ítélet” is. Egyértelmű, hogy a bennfentes információk a könyvtárból jutottak ki. Pulszky Ferenc is erre gyanakodott, mert a könyvtár dolgozóival aláírattatott egy nyilatkozatot, hogy a Nemzeti Múzeum ellen a Budapesti Hírlapban megjelent cikkeket nem ők írták, és íróját nem ők informálták.[xvi]

1892. november 1-jén Csontosit felfüggesztették állásából, majd november 16-án kelt tértivevényes levélen Szalay Imre másnapra berendelte a bizottság elé:

„felhívom, hogy védelmét magában foglaló iratát annál bizonyosabban adja be, mert ellenkező esetben a fegyelmi bizottság e nélkül fogja a vizsgálatot befejezni”.[xvii]

A vád

„Én, aki a kódexeimet, melyek gondjaimra voltak bízva, úgy szerettem mint gyermekeimet, megvádoltattam a kódexek őrzésének hanyagsága miatt.”

A vádpontok a következők:[xviii]

A szerzeményi napló nincs pontosan vezetve.

Álnéven, saját könyveit és pár értéktelen dolgozatát „mesés áron” eladta a könyvtárnak.

Ezzel becslő, eladó és vevő volt egy személyben.

Hanyagul kezelte a könyvtár kincseit (ezzel közvetve őt nevezték meg a lopás felelősének). Pontosan nem sikerült megállapítani hány kézirat és könyv tűnt el, 18 kódexet sikerül akkor beazonosítani. Csak 1913-ban derült ki, valójában mennyit loptak el.

A védelem

„csak adminisztrálni nem tudunk, mert nagy tudósok vagyunk…”

Csontosi három irattal[xix] készült a védekezésre. A rövidebb „Vádhatározat-védelem”[xx] címen, töredékesen maradt meg.

Ebben elismerte a szerzeményi napló vezetésének elmaradását, amit túlterheltségével és a Kézirattár létszámhiányával magyarázott. Sajnos, azokban az években a könyvtár többi gyűjteményében, így a Levéltárban sem vezették naprakészen a naplókat, de erről a vizsgálók hallgattak.

A saját dokumentumok, könyvek álnéven való eladását sem vitatta, de ennek múzeumi és könyvtári gyakorlatára több példát hoz. Vagyis nem egyedi jelenségről, hanem évtizedes rossz gyakorlatról van szó.

Vitatta, és a vizsgálat sem támasztotta alá, hogy túlértékelte volna a kötetek értékét. Utólag is megállapítható, hogy az eladott könyvek túlnyomó része külföldi kutatóútjairól származó, a könyvtár állományából hiányzó, fontos szakkönyv.

A legsúlyosabb és méltánytalan vádpont, hogy hanyagul kezelte a könyvtár kincseit. Csontosi egész életét a könyvtár szolgálatára tette fel. Az erélytelen Majláth Béla alatt valóban fellazult a könyvtári fegyelem, és romlott a munkamorál. Csontosi évekig küzdött ezek ellen a folyamatok ellen. Ezzel szerezte a könyvtáron belüli és kívüli haragosait. Megtiltatta a kéziratok kölcsönzését, feljegyzéseket írt, hogy a takarítók reggelenként csak a tisztviselők felügyelete alatt dolgozhassanak. Tiltakozott az ellen, hogy a nagy könyvtári bútorozások idején a munkások őrizetlenül maradhassanak. Ellenezte, hogy a díszterembe, ahol a kódexek nem zárható szekrényben álltak, bárki bemehessen. Ő vezette be a tudósok termében a használati naplót, ahol a kutatók aláírásukkal igazolták a dokumentumok átvételét. Folyamatosan fellépett a teremfelügyelők ellen, amikor azok félórákra eltűntek a helyükről. De konfliktusba került tudós akadémikusokkal is. Nem engedte, hogy a nyelvemlékeket maguk hozhassák ki a raktárból, és korlátlanul használhassák azokat. Ha valaki mindig szem előtt tartotta, és szenvedélyesen védte a könyvtár érdekeit és értékeit, az éppen Csontosi volt.

A másik terjedelmes emlékirat 1892. november 15-ei dátummal íródott. „Nyomozásaim a M. Nemzeti Múzeum könyvtárából állítólag hiányzó 18 darab XII–XVI. századi hártyakézirat felderítése tárgyában”[xxi] címet viseli. Ebben meg is nevezi az egyik feltételezett tettest (Mosonyi Antal laboránst), és feltárja azokat az okokat, amik ide vezethettek. Ez azt is jelenti, hogy a lopásoknak 1888 előtt kellett történnie, mert Mosonyi Antal 1889 januárjában meghalt. A felelősséget azonban elhárította, mert nem ő volt a könyvtár vezetője, és az okok nagy része ellen már évek óta szót emelt mind a könyvtáron belül, mind a minisztériumi bizottságoknál. Csontosi több eltűnt kötetről sokáig azt feltételezte, hogy kollegái eldugták, vagy elosztották, és majd előkerülnek. Tiltakozott, hogy vádlói (Fejérpataky és Schönherr Gyula) végzik a revíziót, „kik az ellenem megindított fegyelmi vizsgálat kedvezőtlen eredményétől legtöbb hasznot reméltek”.[xxii] És valóban, Fejérpataky foglalta el Csontosi helyét a Kézirat- és Levéltári osztály őri posztján, majd egy év múlva a Csontosival együtt bukó Majláth után a könyvtár igazgatói (könyvtárőri) székébe került. Schönherr Gyula vette át a Könyvszemle szerkesztését. Csontosi szót emelt az ellen is, hogy csak a Kézirattárat vizsgálják. (1913-ban kiderül, hogy nagyszámú ősnyomtatvány, régi nyomtatvány, könyv és sok oklevél is van az ellopott kincsek között.)

Írásait átveszik, de figyelmen kívül hagyják. Az ítélet megszületett. Csendben, peren kívül, bizonyítás nélkül, megfosztva Csontosit a védekezés lehetőségétől. Az eltűnt kincsekről semmi nem derült ki egészen 1913-ban történt előkerülésükig. A kollegák hallgattak, és elindult a küzdelem a megürült pozíciókért.

Az ítélet (1893. január 27.)

„A Múzeumban az összeesküvés győzött.”

Az ítélet legrészletesebben Fejérpataky László Thallóczy Lajoshoz[xxiii] írott levelében[xxiv] maradt fenn. Ebből tudjuk, hogy

„Csontosi vagy 7 vádpontban vétkesnek találtatván, az enyhítő körülmények tekintetbe vételével (pl. bibliographia, Corvina stb.) állásából felmentetik, büntetésből majd egy, de mindenesetre a Muzeumon kívül eső helyre áttétetik, köteles 41 frt 10 kr kárt és 10 frt vizsgálati költséget megtéríteni, 670 frtnyi eladott duplum áráról beszámolni, kisebb hatáskörrel bíró hivatalra alkalmaztatik, 3 évre esetleges quinquenniumától valamint előléptetéstől megfosztatik. […] Lesz külön vizsg. bizottság az elveszett codexek dolgában”.

A vizsgálóbizottság munkája eredménytelen maradt, a kincsek csak 20 év múlva kerülnek elő.

Félreállítva (1893–1918)

„Nem keresem igazságomat a múzeum fejlődésének rovására, hanem várom az alkalmas időt, hogy ügyemet ismét napirendre hozhassam.”

1893. szeptember 8-tól Csontosit áthelyezték a Budapestvidéki Tankerületi Főigazgatóság tollnoki állásába. A Múzeumból való eltávolítás, az érdeklődésétől távol eső munkahely, a megalázó besorolás karrierjét derékba törte, de elhivatottságát, küldetéstudatát, munkakedvét nem tudta megtörni, lelkében „muzeista” maradt.

A millenniumi ünnepségekre, évtizedes anyaggyűjtéséből elkészítette a „Hazai iskolázás történeti emlékei 1000–1540” c. művelődéstörténeti összefoglalót. Ekkor írta meg a Pallas Lexikon „Korvina” szócikkét Mátyás király könyvtáráról, amelybe kutatásai összes eredményét megpróbálta belesűríteni.

A második csapás (1902. október 14.)

1902-ben élete újabb tragikus fordulóponthoz érkezett. Elvesztette feleségét,

„kiért a conventionális előítéletekkel szemben 35 év óta minden körülmények közt s mindenkivel szemben, felfelé és lefelé egyaránt férfiasan szembeszálltam s akinek nagy energiájából, őserejű egyéniségéből rendkívüli eszétől és nemes szívétől – melyet a modern civilisatio nem rontott meg – , merítettem minden inspiratiomat”.

Ezt a csapást már nem tudta kiheverni. Munkájának lendülete megtört, s bár élete végéig dolgozott, nem volt képes már kutatási eredményeit egy tervezett nagy monográfiában összefoglalni.

Megbélyegzettségét, régi barátainak hűtlenségét, hivatali elöljárója, Spitkó Lajos kicsinyes fegyelmezéseit most már egyedül és egyre szorongatóbb anyagi gondok közt kellett viselnie. Támaszt és segítséget csak a megpróbáltatásokat is kiállt kapcsolataitól, a szemináriumi évekből ismert tanárától, főnökétől és pályatársától, Fraknói Vilmostól, és múzeumi kollegájától, Hampel Józseftől kapott.

Az utolsó esély (1913)

„20 év óta hallgatok, de nem némultam el.”

1913-ban megcsillant a remény, hogy rehabilitálják. Egy 1888-ban a Múzeumból elbocsátott könyvtárszolga, Losonczi Károly padlásáról előkerültek azok a szakszerűen csomagolt és beládázott kódexek, kéziratok, könyvek és oklevelek, amelyek ellopásáért Csontosit tették felelőssé. Minden valószínűség szerint Losonczi Károly Mosonyi Antal laboránssal együtt lopta el a kincseket. A kötetek február elején kerültek elő,[xxv] de a Magyar Könyvszemle csak 1913. augusztus–szeptemberi számában adott hírt az ügyről.

Több mint húsz év telt el. Az érintett személyek egy része már nem élt, más részének, így a könyvtár igazgatójának, Fejérpataky Lászlónak és a vizsgálatot egykor vezető Szalay Imrének, a Nemzeti Múzeum igazgatójának kifejezetten kínos volt az ügy. Fejérpataky Lászlónak gondja volt arra is, hogy a tettes jóhiszemű özvegyének 5–6000 korona jutalmat kérjen „mintegy az őrzés és átengedési készség ellenértékéül”[xxvi], amiért 25 évig vigyázott az ellopott kincsekre. Meghurcolt öreg kollegája, Csontosi eszébe sem jutott.

Csontosi csak két évvel később, 1915-ben Fraknói Vilmostól tudta meg, hogy megkerültek a „rá bízott” kincsek. Az is kiderül, hogy a tettesek végiglopták az egész könyvtárat, a levéltárat, a régi könyveket, újságokat, vagyis Fejérpatakyt és a többieket ugyanúgy elbocsáthatták volna, mint Csontosit. Az Est című napilap októberi számában cikket közölt[xxvii] a Csontosi-ügyről, Ruttkay György újságíró tollából. A cikkíró a „külső Rákóczi-út egyik kopár bérházában, nagyon szerény hónapos szobácskában” készített interjút, a „hatvankilenc éves, teljesen összetört ember”-rel. Majd a Nemzeti Múzeumban beszélt Fejérpatakyval és Szalay Imrével. Fejérpataky udvariasan áthárította a felelősséget a vizsgálóbizottságra, a saját szerepét cinikusan elhallgatva. Szalay Imre kurtán-furcsán válaszolt. Megerősítette, hogy a könyveket nem Csontosi lopta el, de nem árulta el, hogy ki az, arra csak annyit mondott, egy tisztviselőnél találták meg. Csontosit hanyagság miatt mozdították el. Arra a kérdésre, hogy

„annak a fegyelmi bizottságnak a vizsgálata, melynek méltóságod is tagja volt, ki sem terjedt arra, hogy vajjon Csontosi kezén eltűntek-e azok a könyvek vagy sem? Az igazgató úr felemelkedett a székéről és nagyon ingerülten kiáltotta: Kérem, nem vagyunk a vizsgálóbírónál! Eltávoztam. Az igazgató úr nyilatkozata után nem nagyon valószínű, hogy szegény Csontosi rehabilitációja sikerülni fog.”

Ennek ellenére, 1916. februárjában Csontosi levelet írt Jankovich Béla[xxviii] miniszterhez, rehabilitációját kérve. A válasz, amely nyilván a Múzeum vezetőivel egyeztetve született, rövid, udvarias de elutasító: fegyelmivel történt eltávolítása hivatali vétségek, és nem a lopás miatt történt.

A végjáték (1916–1918)

„A világ üldözései és Isten vigasztalásai között telik életem.”

1916 márciusában, 70 évesen, 42 év szolgálat után Csontosi János „főigazgatósági tollnok” nyugdíjaztatását kérte. Utolsó kérelmében megemlítette, hogy a fegyelmi határozatában el nem vett, de az óta nem folyósított lakpénzét utólagosan és visszamenőleg megkaphassa. Ezt is elutasítják.

1918. október 25-én, élete 72. évének hajnalán, nyomorban, magára hagyottan hunyt el. A Magyar Könyvszemle, a könyvtár hivatalos folyóirata, amelynek alapítása óta munkatársa és 13 évig főszerkesztője volt; tudomást sem vett haláláról. Nekrológot nem közölt. Neve 1893-tól évtizedekig még lábjegyzetben sem olvasható a folyóiratban. Az MTA Áldásy Antalt[xxix] bízta meg az emlékbeszéd megírásával, de szövege nem maradt fenn. Utolsó megalázásként koporsójánál „utóda”, riválisa és ellenfele, Fejérpataky László mondott beszédet, amelynek a szövege ismeretlen.

Ártatlansága kortársai számára lassan nyilvánvalóvá vált, földi rehabilitációja az utókor feladata és kötelessége marad.30

Weeber Tibor



[i] „»a sorstól nekem még elégtételt kell kapnom« Csontosi János (1846–1918) a Nemzeti Múzeum Széchényi Országos Könyvtára Kézirattárának első őre.” A kiállítást Földesi Ferenc, Szita Gábor, Weeber Tibor és Zsupán Edina készítette. (2009. február 6–május 2.)

[ii] Pálvölgyi Endre: A Csontosi elleni fegyelmi vizsgálat és annak politikai háttere. = Az Egyetemi Könyvtár Évkönyvei II. Bp. 1964. 163–192.

[iii] Életrajzi adatai: Csontosi szolgálati táblázata 1891. MTAK Kézirattár, Tört. 2r. 339/II. (Kérvények, beadványok).

[iv] Papi működésére vonatkozó iratok: OSzK Kézirattár, Analekta 987.

[v] Pulszky Ferenc (1814–1897) politikus, régész, művészettörténész, az MTA rendes tagja. A MNM igazgatója (1869–1894).

[vi] Fraknói Vilmos (1843–1924) történetíró, kanonok, c. püspök, az MTA tagja. A MNM Széchényi Országos Könyvtárának őre (1875–1879), az MTA főtitkára (1879–1889), majd másodelnöke (1889–1892).

[vii] Trefort Ágoston (1817–1888) művelődéspolitikus, publicista, miniszter, az MTA rendes tagja. Vallás- és közoktatásügyi miniszter (1872–1888).

[viii] Majláth Béla (1831–1900) történész, régész, az MTA levelező tagja. A MNM Széchényi Országos Könyvtárának őre (1879–1893).

0[ix] OSzK Kézirattár, Analekta 973.

[x] Csontosi János: A két modenai Corvin-codex története. = MKsz 1891. 81–116., 232–263.

[xi] A Magyar Nemzeti Múzeum Könyvtára az 1891/92. munkaévben. = MKsz 1892–93. 328.

[xii] OSzK Kézirattár, Levelestár, Majláth Béla Csontosi Jánoshoz, 7. sz.

[xiii] Szalay Imre (1846–1917) muzeológus, a VKM miniszteri tanácsosa (1869–1894), a MNM igazgatója (1894–1915).

[xiv] Fejérpataky László (1857–1923) történetíró, levéltáros, egyetemi tanár, az MTA rendes tagja. A MNM Széchényi Országos Könyvtárának igazgatóőre (1894–1919), a MNM igazgatója (1915–1923).

[xv] Schönherr Gyula (1864–1908) történész, az MTA levelező tagja. A MNM Széchényi Országos Könyvtára levéltári osztályán dolgozik 1889-től. Később múzeumi őr, majd ig. őr.

[xvi] OSzK Irattár, 487/1892.

[xvii] OSzK Kézirattár, Analekta 988. 35. sz.

[xviii] A pontos vádpontokat, mivel a vizsgálat teljes anyaga a könyvtár Irattárából eltűnt, az Országos Levéltárban pedig a VKM korabeli irataival együtt megsemmisült, csak a levelekből, a cikkekből és Csontosi védekezéséből lehet rekonstruálni.

[xix] A harmadik emlékirat már a fegyelmivel történt eltávolítása után íródott. Ez a legrészletesebb, leghosszabb (160 l.). Címe nincs, a vége hiányos. Részletes, nagyon sok, a könyvtár története szempontjából nélkülözhetetlen információt és személyes véleményt tartalmaz. MTAK Kézirattár, Tört. 2r. 339/III. „1. A könyvtár reggeli nyitása…”

[xx] MTAK Kézirattár, Tört. 2r. 339/III. 8.

[xxi] MTAK Kézirattár, Tört. 2r 339/III. I. Emlékirat néven, a fenti alcímen 2 litografált példányban (egyik csonka).

[xxii] MTAK Kézirattár, Tört. 2r. 339/III. 9.

[xxiii] Thallóczy Lajos (1856–1916) történész, az MTA rendes tagja. 1884-től a közös Pénzügyminisztérium bécsi levéltárának igazgatója, 1912-től belső titkos tanácsos.

[xxiv] OSzK Kézirattár, Fond XI/286 47. sz.

[xxv] OSzK Irattár, 104/1913.

[xxvi] OSzK Irattár, 279/1913 6–7.

[xxvii] Egy erkölcsileg kivégzett magyar akadémikus rehabilitálása. A Nemzeti Múzeum elveszett Korvináinak áldozata. = Az Est 1915. október 7., 2.

[xxviii] Jankovich Béla (1865–1939) elméleti közgazdász, miniszter, az MTA tagja. Vallás- és közoktatásügyi miniszter (1913–1917).

[xxix] Áldásy Antal (1869–1932) történetíró, levéltáros, egyetemi tanár, az MTA rendes tagja. A MNM levéltárának őre (1894–1912), a budapesti egyetem középkori egyetemes történelem ny. rendes tanára (1912–1932).

30 Itt kell köszönetet mondanom Szőnyi Évának, az MKE Bibliográfiai szekciója elnökének, aki Csontosi János tiszteletére emlékülést szervezett, és a kiállításra rendelkezésemre bocsátotta „Perújrafelvétel Csontosi János ügyében” c. kéziratban lévő tanulmányát. Köszönetet mondunk továbbá az MTAK Kézirattár munkatársainak a gyűjteményükben lévő dokumentumok rendelkezésünkre bocsátásáért. Hasonlóképp köszönet illeti Szita Gábor kollégámat, aki a Csontosi-idézeteket összeválogatta.


stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   


Figyelem! Nem nyomdahű változat. Tudományos célú felhasználáshoz ajánlatos összevetni a nyomtatott kiadással.