stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   


Figyelem! Nem nyomdahű változat. Tudományos célú felhasználáshoz ajánlatos összevetni a nyomtatott kiadással.


FIGYELŐ

Egy új szegedi sorozat: Habent sua fatalibelli. Információ, történelem, régió: könyvtárak a Kárpát-medencében egykor és most. Szerk.: Hegyi Ádám, Simon Melinda. Szeged, 2006. Szegedi Egyetemi Kiadó, 65 l. /Habent sua fata libelli I./; Bakonyi Géza–Kokas Károly: Bevezetés a könyvtári informatika alapjaiba. Szeged, 2006. Szegedi Egyetemi Kiadó, 180 l. /Habent sua fata libelli II./; Hegyi Ádám–Simon Melinda–Zvara Edina: Paleográfiai olvasókönyv könyvtár szakos hallgatóknak. Szeged, 2007. Szegedi Egyetemi Kiadó, 137 l. /Habent sua fata libelli III./; Apró cseppekből lesz a zápor: Bakonyi Géza emlékkönyv. Szerk.: Hegyi Ádám, Simon Melinda. Szeged, 2008. Szegedi Egyetemi Kiadó, 178 l. /Habent sua fata libelli IV./; Kiadói és nyomdászjelvények. Szakirodalmi szöveggyűjtemény I. Ford. és szerk.: Simon Melinda. Szeged, 2008. Szegedi Egyetemi Kiadó, ?… l. /Habent sua fata libelli V./.

A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Könyvtártudományi Tanszékén a jelek szerint intenzív munka folyik. A tanszék fiatal munkatársai – Hegyi Ádám, Simon Melinda és Zvara Edina – gondozásukba vettek egy, még Bakonyi Géza tanszékvezetősége alatt útjára indított tankönyvsorozatot. Ennek címe a kissé már elhasználtnak tűnő könyvekkel kapcsolatos latin idézet: „habent sua fata libelli”. A sorozat egyes darabjainak itt az a sorsa, hogy a könyvtár szakos hallgatók számára hasznos segítséget nyújtsanak a tanuláshoz. A kellemesen kézbe illő és könnyedén forgatható tankönyvek a szegedi képzés két fő irányát, a könyvtári informatikát és a régi könyves képzést kísérik.

Az első karcsú kötet egy az információról szóló konferencia eredményeit tartalmazza. A résztvevők célul tűzték ki, hogy az információt ne önmagában vizsgálják, hanem térben és időben elhelyezzék, történetileg „letapogassák”. Bánhegyi Zsolt a nyomtatás utáni legnagyobb találmány, a másológép 1938-as megszületését ismerteti, amelynek elméleti előzményeinél természetesen egy magyar – Selényi Pál fizikus – is jelentős szerepet töltött be. Z. Karvalics László az információtörténelem és a természeti katasztrófák kapcsolódását ismeretelméleti alapokon fejtegeti. Hegyi Ádám és Káldos János az információközvetítés legújabb technikai lehetőségeit szemlézik (automatizálás, digitalizálás), míg Mészáros Zoltán a magyar könyvtárak elektronikus szolgáltatásairól ad egy rövid összegzést. A leginspirálóbb gondolatokat számomra Kokas Károly régi könyvtárakról írt „mikromorzsái” közvetítik. Kokas 25 évre visszanyúló könyvtártörténeti kutatásainak tapasztalatait szűrte le szellemes, filozofikus esszéjében.

Kokas Károly a sorozat második kötetének is szerzője. Bakonyi Gézával együtt, gyakorló szakemberekként maguk is ott bábáskodtak a magyarországi könyvtári informatika megszületésénél. Három nagyobb témakörre tagolták művüket: a könyvtári informatika alapjaira, a könyvtári munkafolyamatok gépesítésére és a digitális szövegek feldolgozására. A szerzők megfogalmazásában a számítógépek a modern könyvtár lelkét jelentik, s nyilván az új könyvtáros generációk számára az integrált rendszerek kezelése már korántsem jelent akkora nehézséget, de az alapokat nekik is szisztematikusan el kell sajátítaniuk. Ehhez biztosít kiváló fogódzót a szerzőpáros könyve.

A sorozat régi könyves képzéshez kapcsolódó harmadik darabja a paleográfia területére kalauzolja az olvasókat. A könyv- és művelődéstörténészek tudják, hogy egy-egy könyvben rejlő tulajdonosi bejegyzés, a margóra írt jegyzetek, a beragasztott ex librisek vagy éppen egy-egy könyvtár katalógusa milyen értékes forrásokat jelent az egyes korszakok kutatói számára. E kincsek feldolgozása és közzététele leginkább az adott gyűjteményben dolgozó könyvtárostól függ, ezért a jó képzésnek a megfelelő módszereket is tartalmaznia kell. A Szegeden Monok István által elindított régi könyves képzés mindig is hangsúlyt fektetett a paleográfiai gyakorlatokra, mégpedig magyar, latin és német nyelven, ám gondot jelentett a tankönyvek hiánya. Ezen kíván enyhíteni a Paleográfiai olvasókönyv, amelynek élén egy ötvenegy pontból álló feladatsor áll, 16–19. századi példákat kínálva az olvasóknak. Megoldásához az ezt követő – képi formában tálalt – forrásokat kell felhasználni. A feladatok a régi könyvekkel foglalkozó könyvtárosok gyakorlatban való elmélyedését célozzák: tudják a vonatkozó kézikönyveket és szakirodalmat használni, ne ijedjenek meg egy nehezebb possessorbejegyzés, marginália láttán, esetleg önállóan is képesek legyenek ex librisek vagy kéziratos könyvtári katalógusok átírására és publikálására.

A feladatokba apróbb hibák és pontatlanságok is becsúsztak: a másodiknál nincs pontos jelzet (Batthyány Hercegi Levéltár, Körmend – ezt ma már így nem használjuk, hanem a Magyar Országos Levéltár jelzetét kell megjelölni), a hetediknél nem adta meg Lorántffy Zsuzsanna könyvének lelőhelyét, a huszonötödiknél rosszul szerepel a szerző neve, nem Thomas Lincarusnak, hanem Linacernek hívják. Ezen kívül a képek minősége is hagy kívánnivalót maga után, lévén nem elég élesek vagy túl sötétek a felvételek, sajnos ilyen esetekben kétséges, hogy a hallgató meg tudja-e oldani a feladatot.

A tankönyv végén szakirodalmat ajánlanak a szerzők kézikönyvek formájában, ahol arra is ügyelnek, hogy csak olyat tüntessenek fel, amely elérhető a Szegedi Egyetemi Könyvtárban, illetve Keveházi Katalin elektronikus forrásokat bemutató gyűjtését is közreadják. Némi hiányérzetem támadt a könyv végére jutva. Esetleg el tudtam volna képzelni egy olyan szószedetet, amely a leglényegesebb régi könyves terminus technikusokat megmagyarázza.

A sorozat negyedik kötete egy tragikus esemény nyomán jött létre. 2007-ben elhunyt a Szegedi Egyetemi Könyvtár munkatársa, a Könyvtár Tanszék vezetője, Bakonyi Géza. A könyv első oldalai Mader Béla emlékezését, a temetésen elhangzott beszédét tartalmazzák, a továbbiakban pedig a barátok, munkatársak, tanítványok szenteltek Bakonyi Géza tiszteletére egy-egy tanulmányt. Varga András a 16. századi botanikus, Carolus Clusius 1583-ban Antwerpenben kiadott magyarországi flóráskönyvét ismerteti a Szegedi Egyetemi Könyvtárban található példány alapján. Monok István részmérleget állít föl a Szegeden 1979-ben vezetésével elindított könyv-, könyvtár- és olvasmánytörténeti kutatások helyzetéről. Zvara Edina legújabb, a kismartoni Esterházy-könyvtárban végzett kutatásainak eredményeit teszi közzé a Listi család 16–17. századi könyves kultúrájáról. Hegyi Ádám eddig ismeretlen, magyar vonatkozású svájci (főként bázeli) levéltári forrásokra hívja fel a figyelmet, elsősorban a 16–18. századi iskola- és olvasmánykultúrához kötődően. Simon Melinda érdekes összefüggéseket világít meg a modern, 19–20. századi amerikai könyvtárépítészet és a nyomdászjelvények között, számos illusztrációval gazdagítva tanulmányát, ráadásul az ő nyomdászjelvények elektronikus forrásait bemutató gyűjtése zárja a tanulmánykötetet. Sándor Klára hat éves vizsgálódásainak részleteit teszi közzé az írásbeliség és szóbeliség megváltozott viszonyairól, főképp a mobiltelefon, vagyis a mobilkommunikáció nyelvi sajátosságait középpontba helyezve. Z. Karvalics László az Amerikába letelepedett, szegedi származású professzor Charles Csúri életművét tárgyalja, aki a számítógépes grafika oktatásának és kutatásának egyik úttörője, egyben gyakorló művész is volt a 20. század második felében. Szűcs Viktor és Vida Andrea pedig a könyvtári praxis felől közelítve a Web2.0 alapfogalmaiba kívánják bevezetni az olvasót.

A sorozat ötödik kötete Simon Melinda munkája, aki jelenleg készülő doktori disszertációja „hozadékaként” a kiadói és nyomdászjelvényekhez állított össze egy szakirodalmi szöveggyűjteményt, az előszóban pedig már jelezte egy újabb kötet előkészületeit. A nyomdászjelvények vizsgálata a könyvtörténet napjainkig már óriásira duzzadt speciális része. Míg külföldön vaskos monográfiák és modern adatbázisok egyaránt rendelkezésre állnak, addig a magyar kutatás kevésbé foglalkozott ezzel a területtel, főként Borsa Gedeon, Soltész Zoltánné és V. Ecsedy Judit egyes nyomdászjelvényekre irányuló kutatásait emelhetjük ki az utóbbi évtizedekből. Ezt a hiátust kívánja betölteni Simon Melinda kötete. Az idegen nyelvű tanulmányokat vagy könyvrészleteket maga fordította négy nyelvből, mely igen dicséretes teljesítmény (s egyben az ugyancsak szegedi „A könyves kultúra” című sorozat ügyes folytatása), a magyar nyelvűek újbóli közzétételére pedig azért volt szükség, mert sokszor nehezen elérhető, régen megjelent cikkekről van szó. Simon Melinda az illusztrációként szolgáló képeket egyrészt az adott tanulmányokból vette, másrészt maga válogatta saját gyűjtéséből.

A sorozatcímre visszatérve, kevésbé ismert, hogy az idézet Terentianus Maurus, 2. századi római grammatikus De syllabis című művéből származik, s ebben a részletben kifejezetten a tankönyvekről írt a szerző. Nem árt szem előtt tartani a pontos szövegkörnyezetet, amely magyar fordításban így hangzik:

„Talán nem haboznak egynéhányan könyvemet szószátyárnak nevezni; talán valaki más, nálam sokkal okosabb mondhatná, hogy kevés új dolog van benne, mert maga is jóval többet talált ennél; a rest és türelmetlen talán túl homályosnak találja, minden könyv sorsa az olvasó felfogóképességétől függ. De én nem félek az ítélettől: hiszen munkámat rátok bíztam, akik okosak és kedvesek vagytok, s nagy szorgalommal folytatjátok tanulmányaitokat. Titeket akarlak követni, előttetek biztosan jól vizsgázik a könyv.”

Nos, biztosak lehetünk benne, hogy a szegedi könyvtáros hallgatóknál és másoknál nem csupán jól vizsgáznak a fenti tankönyvek, hanem ők is jól fognak vizsgázni belőlük.

Viskolcz Noémi


stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   


Figyelem! Nem nyomdahű változat. Tudományos célú felhasználáshoz ajánlatos összevetni a nyomtatott kiadással.