stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   


Figyelem! Nem nyomdahű változat. Tudományos célú felhasználáshoz ajánlatos összevetni a nyomtatott kiadással.


V. ECSEDY JUDIT

A gályarab-per propagandakiadványai – tipográfiai szempontból

Amikor a főurak körében szerveződő fegyveres felkelés terve elbukott, a hatalom megindította a politikai jellegű perek majd fél évtizedes sorozatát. A három szervező főúr, Zrínyi Péter, Nádasdy Ferenc és Frangepán Ferenc kivégzését (1671) követően elkezdődtek a protestáns prédikátorok elleni tanúkihallgatások, majd a perek. Az a per, amelyben a protestáns prédikátorokat gályarabságra ítélték, 1674. március 5-én kezdődött Pozsonyban, és két hónapig tartott. A jegyzőkönyvet 1674. április 30-án zárta le Szelepcsényi György esztergomi érsek aláírása és pecsétje. Ezt a pert a hatalom az előző évi, 1673. szeptember 25-én indított, és kellően be nem végzett per folytatásának tekintette.

A per jegyzőkönyvébe bizonyítékként levelek, valójában röpiratok is bekerültek. Ezek között volt Bethlen János 1670. október 14-i levele, amelyet 1671-re datálva illesztettek a periratok közé. Bemásolták a periratokba Apafi Mihály fejedelem két levelét 1672. április 25-ről: egyik a helvét köztársasághoz, a másik a francia királynak szólt. Ezek viszont korábbra datálva, 1671. március 18-i keltezéssel kerültek be, és nem Apafi, hanem Kovásznai Péter erdélyi református püspök neve alatt.[1] Bekerültek még a periratokba a vádlottak külországba írt segélykérő levelei, amelyeket a jegyzőkönyv szintén (az 1673-ban elhunyt) Kovásznai Péter művének tekinti. A legnevezetesebb Vitnyédi István két levele, amelyeket döntő bizonyítékként csatoltak a vádirathoz. E két utóbbi annyiban különbözik a periratba került többi levéltől (röpirattól), hogy nyomtatott változataik is fennmaradtak.

E dolgozat célja a pert kísérő nyomtatványok tipográfiai elemzése.

Elsőként ezt a két említett, Vitnyédi aláírását viselő nyomtatott levelet vizsgáljuk, amelyeket ma a történet- és irodalomtudomány szinte egyöntetűen olyan koholmánynak tart, amelyeknek kézzel írott eredetije sohasem volt. Mindkettőnek a célja kétségkívül a vádak kézzelfoghatóvá tétele, a bizonyíték erősítése volt, és ugyanezt a célt szolgálta az is, hogy Copia címen mindkettő nyomtatványként került nyilvánosságra. A „gályarab-per” idején, a nyomtatott levelek állítólagos írója, Vitnyédi István már nem élt (1670 februárjában meghalt), az egyik levél címzettje, Keczer Ambrus sárosi nemes pedig éppen útban Pozsonyba, az idézésre menet halt meg 1671-ben. Maga Vitnyédi személye, vagy a vele való kapcsolat azonban elegendő vád volt, lévén a Zrínyiek belső embere, aki a felségárulásért kivégzett Nádasdy Ferenc környezetében nevelkedett.

A két levél datálása nem kevésbé problematikus, mint a fent említett, Erdélyből származó leveleké, (amelyek közül, mint láttuk, az egyik korábbra, a másik későbbre datálva került be a periratokba, vagyis mindkettő tévesen 1671-hez). Mindkét hamisított Vitnyédi-levélnél ügyeltek arra, hogy még a soproni ügyvéd életében íródottnak tűnjenek, vagyis a Bethlen Miklósnak szólót Eperjesről, 1669. május 10-ről datálták, a másikat, a Keczer Ambrusnak szólót pedig Pozsonyból 1669. december 30-áról. Ahogy említettük, a három szereplő közül, amikor a koholt levelek a periratokba bekerültek, már csak Bethlen Miklós volt életben, aki Apologiájában is, és a prédikátoroknak 1675-ben írt levelében is durva hamisításnak tartotta a neki címzett levelet.[2]

A nyomtatott levelek kétféle változatban maradtak fenn ( a harmadik változatból nincs példány). Külsejükben egymástól teljesen eltérő nyomtatványok. A dolog lényegéhez tartozik, hogy impresszuma egyiknek sincs, így nyomtatásuk helyéhez csak a tipográfiai vizsgálódás adhat támpontot.

1. Az egyik változatban[3] I. Copia címmel a Keczer Ambrusnak szóló levél és II. Copia címmel a Bethlen Miklósnak szóló levél is szerepel. Maga a nyomtatvány egyetlen folió lap, amelynek mindkét oldalán van nyomtatás. A rektón egy virágmintás „N” iniciáléval kezdődik a Keczernek szóló levél (valójában egy oldalra fordított „Z” iniciálé, amely itt N-két szolgál). A verzón a szöveg folytatódik, itt olvasható a Bethlen Miklósnak szóló levél, 1669. májusi datálással, majd a levelek után magyarázó záradék következik arról, hogy e két levél eredetijét bemutatták Pozsonyban 1674-ben a király által delegált bíróságnak. Itt a szövegkezdő H iniciálé ágaskodó kost ábrázol, ugyanabból a növény- és állat-alakos iniciálésorozatából, mint az N betű. Már a jellegzetes iniciálék is a kassai városi nyomdára utalnak, de ugyanezt erősíti az a kalligrafikus kurzív betű, amellyel a fenti záró szöveget szedték.[4] A nyomtatvány értelemszerűen legkorábban 1674-ben készülhetett, és ezt a datálást a Kassán akkoriban használatban lévő betűk és díszek is alátámasztják. Ugyanerre az évre datálta bibliográfiájában Ján Čaplovič is, bár ő pozsonyi nyomdahelyet feltételezett.[5]

A magyarázó szöveggel megjelent, mindkét Vitnyédi levelet közlő nyomtatvány tehát megállapításunk szerint a kassai városi nyomdában készült: ugyanott, ahol három évvel korábban Bársony György Veritas toti mundo declarata című harcos ellenreformációs vitairata.[6] Azon csak Kassa és az 1671-es évszám olvasható, a nyomda és a nyomdász nevét nem tartották szükségesnek kiírni. Ennek az eljárásnak a kassai városi nyomdában (ellentétben a nagyszombatival) nagy hagyománya volt. Amikor az 1660-as években sárospataki és kassai résztvevőkkel zajlottak a hitviták, akkor a nyomda egyaránt adott ki protestáns és katolikus vitairatokat – következetesen a nyomda, de gyakran még a város megnevezése nélkül is. Bársony György vitairatának nyomtatása idejében azonban a jezsuiták olyan mértékben megerősítették helyzetüket a városban, hogy protestáns kiadvány már alig jelent meg a városi nyomdában. Ezekben az években, tehát feltételezésünk szerint a Vitnyédi-levelek nyomtatásakor, 1674-ben is még a svéd származású Eric Ericson (1669–1674) állt a városi nyomda élén. [1. kép]

A jezsuitáknak azonban rövid ideig, éppen 1673–1674-ben Kassán saját nyomdájuk is volt.[7] Felmerülhet a kérdés, hogy ha a nyomtatás évének 1674-et tartjuk, miért nem ott készült ez a nyomtatott levél? A jezsuiták nyomdája azonban – amelynek felszerelése, így betűi, díszei is egészen mások voltak mint a városi nyomdáé – előbb 1674. március 24-én égett le, majd egy még súlyosabb tűzvész ugyanez év augusztusában teljesen tönkretette a műhelyt. Ennek alapján feltehetően már 1674 tavaszától rákényszerültek, hogy ismét a városi nyomdát vegyék igénybe. Ettől kezdve a jezsuiták továbbra is a városi műhelyt foglalkoztatták, mint korábban, saját műhelyük felállítása előtt. Sőt, az 1670-es évek második felében már szinte csak az ő kiadványaik jelentek meg a kassai városi műhelyben.

2. Az a nyomtatvány, amely csak a Keczer Ambrusnak szóló Vitnyédinek tulajdonított levelet tartalmazza,[8] két folio levélből áll, külsején, a hivatalos iratokon szokásos módon a cím: Copia literarum def. Stephani Wittnyedi, ad def. Ambrosium Keczer datarum Poson. 30. Decembris anno 1669, a második lapon pedig „Generose Domine, etc.” megszólítással kezdődik maga a levél. Ennek a nyomtatványnak egyetlen dísze egy sávozott mintájú, nagyalakú (31×31 mm) N iniciálé. Ez, és a szöveg betűi is egyértelműen nagyszombati eredetre vallanak. Ilyen iniciálésorozata csak a nagyszombati akadémiai nyomdának volt, méghozzá Ferenczffy Lőrinc készletéből került előbb Pozsonyba, majd onnan Nagyszombatba, itt – eredeti helyzetéhez képest[9] az N betű – fejen áll. A szövegben látható egyenetlenségek


1. A Kassán nyomtatott „Copia” két lapjának felső része (kicsinyítve)

(bizonyos betűk följebb, vagy lejjebb helyezkednek el a sorhoz képest, bizonyos nagybetűkből kétféle van, hol egyiket, hol másikat látni a szövegben) oka, hogy a szöveg nyomtatásához felhasznált típus kétféle forrásból származó betűk keveredéséből származik. Megtalálhatók benne egyrészt a Pázmány Péter által a pozsonyi jezsuita kollégiumnak adományozott betűk (amelyek 1648 óta Nagyszombatban voltak), másrészt a Ferenczffy Lőrinc bécsi nyomdájából származó, és Nagyszombatba ugyancsak Pozsonyból érkező, nagyjából hasonló méretű betűk.[10] Ez utóbbiakat Nagyszombatban 1662-től kezdve használták. Míg Pozsonyban Ferenczffy betűit még szándékosan külön tartották, addig Nagyszombatban már összekeveredett az egyéb forrásból származó nyomdai anyaggal. [2. kép] A nyomtatott levelet a betűk állapota alapján legkorábban 1671-ben nyomtathatták, mert az ekkori nyomtatványokban már szerepel az a jellegzetes, vastag vonalú U betű,[11] amelyet a nyomtatott levélben többször is látni, de ismerve a másik Vitnyédinek tulajdonított nyomtatott levelet – és annak 1674-ből származó magyarázó záradékát – nyomós érvek szólnak amellett hogy a kettőt egykorúnak tekintsük. Ha különböző nyomdákban készültek is a nyomtatott „Vitnyédi”-levelek, kinyomtatásukat katolikus részről nagyjából egyidejűleg, a per folyamán, vagy közvetlenül azután tarthatták szükségesnek.

Valójában az utolsó lehetséges év, amikor tipográfiai indokok alapján ez a nyomtatvány Nagyszombatban készülhetett, az 1674-es, tekintve hogy ennek az esztendőnek során kezdődött meg a nyomdafelszerelés nagyarányú felfrissítése és a régi betűk lecserélése újakkal. Ez 1675-re befejeződött. 1674-ben azonban még vannak olyan nyomtatványok, amelyek a részben vagy teljes egészükben a régi betűkkel készültek, (mint a most tárgyalt hamis Vitnyédi-levél) és vannak olyanok, amelyeken fokozatosan feltűnik az új beszerzés. Nagyszombatban 1674-ben a nyomda prefektusa Szentiványi Márton lett. Ettől az időponttól kezdődött a felszerelés bővítése, megkezdődött a nyomda nagyüzemmé szervezése. A nyomda faktora ezekben az években Byller Máté volt. Megjegyzendő, hogy Ján Čaplovič is az 1674-es nyomtatási évet tartotta valószínűnek ennek a Copiának esetében is,[12] de mint az előzőnél, itt is pozsonyi nyomtatást feltételezett. A pozsonyi nyomtatás lehetőségét mindkét esetben elvethetjük, hiszen az ott működő egyetlen nyomdász, Gottfried Gründer 1673 után nem adott életjelt magáról, ismeretes, hogy visszatért Boroszlóba, a Baumann-műhelybe, ahonnan jött. A két – mint láttuk, külsejükben egymástól teljesen különböző tipográfiájú – nyomtatvány egyike sem mutat semmi hasonlóságot az 1673-ig Pozsonyban dolgozó Gründer felszerelésével.

3. A Szabó Károly által még ismert harmadik nyomtatott Copia, amely viszont csak a Bethlen Miklósnak szóló levelet közölte, és egykor megvolt Knauznál, Esztergomban, ma már nem lelhető fel.[13] Minthogy ez példány alapján ma már nem vizsgálható meg, így Szabó Károlyra kell hagyatkoznunk. Erről azt írta, hogy „a fentivel egyező külsejű", vagyis az RMK II 2047 alatt leírt, Keczer Ambrusnak szóló levéllel egyezik. Azt nyomdai jellemzői alapján nagyszombati nyomtatványnak tartjuk, tehát ha elfogadjuk Szabó Károly megállapítását, akkor Nagyszombatban is mindkét levélből nyomtattak példányokat, de külön lapokra, amelyek az idők során egymástól szétváltak.[14]

 

2. Mutatvány a Nagyszombatban nyomtatott „Copiá”-ból
 (kicsinyítve)

A most tárgyalt, röplapként funkcionáló nyomtatott levelek, műfajuknak megfelelően, impresszum nélküliek. A gályarab-per nyomtatványait elemezve, az 1675. év márciusánál kell megállnunk. Ez az az időpont, amikor a rabokat a gályára küldték, és ezt az időpontot – mintegy impresszumot – viseli két katolikus részről kiadott propaganda-nyomtatvány is.

4–5. Egyiknek címe Extractus brevis et verus[15] [3. kép], a másiknak Kurtzer und warhaffter Berichts-Auszug[16] [4. kép] Ugyanannak a műnek latin és német nyelvű változatáról van szó. Mindkettő impresszuma csak Nagyszombat nevét és – hangsúlyozottan pontosan – a nyomtatás idejét, 1675. március hónapot jelöli meg latinul ill. németül.

A 17. század folyamán a nagyszombati Akadémiai nyomda egyike a legproduktívabb magyarországi nyomdáknak. 1648 és 1700 között Jan Čaplovič bibliográfiája 579 nyomtatványt vett számba,[17] míg az egy évszázaddal korábban megjelent Szabó Károly-féle bibliográfia ebből még csak 265-öt ismert.

A nagyszombati nyomda nemcsak a kiadványok nagy számát tekintve tűnik ki a magyarországi nyomdák közül, hanem azért is, hogy ellentétben az ország többségében protestáns nyomdájával, ez katolikus. Sőt, évtizedekig az ország egyetlen katolikus nyomdájaként funkcionált. Működését, a munka szervezetét az Iványi Béla–Gárdonyi Albert által feldolgozott levéltári adatoknak köszönhetően jól ismerjük.[18] A jezsuita rendtagok közül a nyomdai prefektus hatáskörébe tartozott a tipográfia működésének megszervezése, felügyelete, és feltehetően jelentős szerepe volt a kiadványok kiválasztásában, a kéziratok begyűjtésében is. A nyomdai munkát azonban nem rendtagok, hanem szerződtetett világi alkalmazottak végezték, élükön a faktorral.

3. Extractus brevis et verus…„Tyrnaviae 1675” (sic!) valójában bécsi nyomtatvány

4. Kurtzer und warhaffter Berichts-Außzug „Türnau 1675” (sic!) valójában bécsi nyomtatvány

Míg a jezsuita nyomdai prefektusok neve sohasem tűnt fel a nyomtatványokon, mintegy a háttérben maradtak, addig a faktor neve a legtöbb esetben a címlapon olvasható. Ha a faktor neve nem is, de a nyomda megnevezése szinte kivétel nélkül. Így azután az impresszum meglehetősen hosszú és mindenre kiterjedő: előbb megnevezi Nagyszombatot, majd a nyomda teljes nevét, végül a faktort név szerint.

Vannak azonban olyan évek, amikor a faktor neve nem, vagy elvétve szerepel csak, éppen ilyen év az 1675-ös. Ebből az esztendőből 16 olyan munkát ismerünk, amelyből példány is fennmaradt, ebből mindössze kettőn szerepel a faktor, J. J. Wanschleb neve. Másik kettő – ritka kivételként – csak a város nevét adja meg, a nyomdát és nyomdászt nem, a fennmaradó 12 nyomtatvány pedig csak Nagyszombat és a tipográfia nevét közli, „Akadémiai nyomda” formában.

A faktor neve, érthető módon, általában akkor hiányzik a nyomtatványokról, ha éppen nyomdavezető-váltás volt, mint pl. J. G. Zerweg 1672. évi működése után, de az 1675-ben feltűnő, fent már említett J. J. Wanschleb előtt. Úgy látszik, hogy kettejük között, 1673–1674-ben nem volt kinevezett faktor. A nagyszombati egyetemi nyomda 17. századi termését kitevő 579 kiadvány nagy többsége megnevezi a nyomdát. Olyan, amelyik csak a kiadás helyét, azaz Nagyszombat városát jelezné több, mint 50 év alatt mindössze hét akad.[19]

Mindezek alapján különösen feltűnő, hogy 1675-ben két kiadvány is megjelent a puszta „Tyrnaviae” megjelöléssel címlapján, a fent már említett, és Labsánszky János nevéhez köthető latin ill. német nyelvű Extractus,[20] ill. Kurtzer BerichtsAuszug.[21] c. beszámoló arról, hogy a protestáns prédikátorok elítélése jogszerű volt, hiszen valójában lázadók voltak. Ezt alátámasztandó mindkét változat közli a két koholt Vitnyédi-levelet, amelyekről az előbb szóltunk. A latin változatba latin nyelven, a német változatba német nyelven kerültek be e levelek.

Nézzük az Extractus és a Kurtzer Berichts-Auszug nyomdai kiállítását. Annyit már az előbb elmondottak alapján megállapíthatunk, hogy a nagyszombati nyomtatványok körében szokatlan, hogy a nyomdát ne tüntessék fel.

De valóban nagyszombati nyomtatványokról van-e szó? Férhet-e kétség ahhoz, hogy nagyszombatiak? Nem kételkedett ebben sem Szabó Károly, sem Čaplovič, sem újabban Gabriela Žibritova,[22] aki e polémikus iratokat tartalmuk felől értékelte és helyezte el a kor más vitairatai közé.

A két nyomtatvány címlapja takarékos díszítésű, a 16 sorból álló címlap azonban számos betűtípust sorakoztat fel, a latin és a német egyaránt. A latin változat első szöveges lapján fejléc látható: elnagyolt levelekből és stilizált angyalfejjel középen, harmadik lapján pedig nagyméretű, nyújtott háromszög alakú záródísz, közepén fejdíszes fejjel. Ugyanez a jellegzetes, nagyméretű záródísz megtalálható a német változatban is, annak utolsó lapján. Az a rombusz alakú, nagyméretű, arabeszkes záródísz, amely a latin változat utolsó lapján látható, nem fordul elő a német változatban, ott viszont a szövegkezdeteket díszes fraktúr betűk (ún. lombardok) jelzik.

Amennyiben mindezek a tipográfiai jellegzetességek (betűk és díszek) egybeesnek a nagyszombati nyomda korabeli felszerelésével, vagyis minden egyes betűtípus és dísz előfordul a nagyszombati kiadványokban, akkor – bármilyen furcsa és szokatlan a nyomda és nyomdász nevének elhagyása – nincs okunk kételkedni a két nyomtatvány nagyszombati eredetében.

A helyzet azonban nem ez: a díszek egyike sem, a lombardok egyike sem, a német szöveg nyomtatására használt nyolc betűfajta egyike sem, a latin szöveg nyomtatásához használt hétféle betű egyike sem található meg a nagyszombati nyomda kiadványain. Sem 1675-ben, sem előtte, sem utána. Tipográfiai sajátosságai alapján tehát egyik sem sorolható be a nagyszombati Akadémiai nyomda 17. századi termékei közé. Az azonban megállapítható, hogy e két nyomtatvány, ugyanannak a műnek latin és német változata, egyazon műhelyben készült.

Felmerül ezek után a kérdés, hogy ha nem Nagyszombatban, akkor hol készültek? Tipográfiai jellemzői alapján a korabeli, 1675-ben működő egyéb hazai nyomdák kiadványai közé sem illik. Sőt, a század folyamán valamivel korábban vagy későbben működő hazai nyomdák sem voltak felszerelve ilyen betűkkel és díszekkel.

Azt a nyomdát tehát, amely e két kiadványt készítette, külföldön kellett keresni. A külföldiek közül legkézenfekvőbb (katolikus szellemű nyomtatványról lévén szó) a bécsi nyomdáknak, mint legközelebbi nagy nyomdaváros műhelyeinek megvizsgálása volt. Minthogy a 17. századi bécsi nyomdák felszereléséről jó áttekintésünk van, az elmúlt évek ilyen irányú kutatásai eredményeképpen,[23] ezeket sorra véve valóban sikerült azonosítani azt a műhelyt, ahol nyomtatványaink készültek. Ez pedig a bécsi Cosmerovius-nyomda, amelyet haláláig, 1674-ig Matthäus Cosmerovius vezetett. 1675-ben a nyomda irányítása Johann Christoph Cosmerovius kezébe került. A Cosmerovius-officínának sok kapcsolata volt magyar szerzőkkel is, a nyomdák közül pedig éppen a nagyszombati jezsuita Akadémiai nyomdával. Bizonyára nem véletlen, hogy Lippay János Posonyi kertjének további kötetei is Cosmeroviusnál készültek 1664-ben és 1667-ben.[24] Ez az együttműködés mindenképpen szorosabb kapcsolatra utal, hiszen egy félbehagyott munka nyomtatását fejezték be.

Sorra véve a két nyomtatvány tipográfiai jellemzőit, megállapítható, hogy a német változat leveles, középen angyalfejet ábrázoló fejlécet[25] a bécsi Cosmerovius-műhely 1653–1681 között használta. A közepén fejdíszes alakot ábrázoló, nagyméretű, nyújtott háromszög alakú záródísz ugyanott 1651–1679 között volt használatban. A latin és a német változatban is jellegzetes a záródísz két oldalt lecsüngő lepel baloldali sérülése, amely ugyanilyen formában látható más Cosmerovius-nyomtatványokban is. A latin változat[26] első szöveges lapján nyomdai cifrákból összeállított széles fejléc található, ennek pontos mása megtalálható Cosmerovius egy 1673-as nyomtatványán.[27] A 30×30 mm-es, pontozott mintájú M iniciálé mását Cosmerovius 1653–1682 közötti nyomtatványain találni meg, nagyméretű kurzívját ugyancsak az 1673-as években használta a bécsi nyomdász.

Felmerül a kérdés, hogy miért volt szükség a hamis nagyszombati impresszumra? A más, ilyen típusú híradásoknál is gyakran alkalmazott módszer célja, hogy a hitelesség látszatát keltse, ezt a mi esetünkben még fokozza pontos dátum. Amellett Nagyszombatban valóban volt nyomda ekkor, méghozzá a jezsuita akadémiáé. (Azt hihetnénk, hogy a hamis pozsonyi nyomdahely még hatásosabb lett volna, csakhogy kevésbé hihető, hiszen ekkor ott már nem működött nyomda).

Másrészt az a kérdés is felmerül, hogy miért nem Nagyszombatban nyomtatták, a jezsuiták kéznél levő (bár talán éppen nyomdavezető nélküli) műhelyében? Mi lehetett az oka, hogy bécsi nyomdát kerestek erre a feladatra? A nyomdavezető váltás nem látszik elegendő indoknak, hiszen a nyomtatni való munkák meghatározása nem a faktor dolga volt. Erre a kérdésre nem tudunk megnyugtató felelet adni, mindössze azt tudjuk megmagyarázni, hogy miért írták rá a (hamis) nagyszombati kiadási helyet?

A meggyőződésünk szerint hamis nagyszombati kiadási hellyel 1675-ben kiadott vitairatot, amelynek célja katolikus oldalról a pozsonyi ítélőszék jogszerűségének és indokoltságának védelmezése volt, hamarosan újabb kiadások követték. A latin változat a következő évben jelent meg újra, hivatkozva az előző évi „nagyszombati” kiadásra, de nem állítva, hogy a mostani újranyomás is Nagyszombatban jelent volna meg.[28] Valószínűleg itt is külföldi kiadással van dolgunk. A német változatnak több újranyomása volt, mint a latinnak: További német nyelvű kiadásai mindegyike feltehetően a valóságos nyomtatási helyet jelöli meg: Dillingen 1675,[29] Mainz 1675[30] és Sagan 1675. Ezeknek tipográfiai vizsgálatára azonban itt nem vállalkozunk. Az azonban megjegyzésre érdemes, hogy egyik sem vonja kétségbe az eredeti híradás nagyszombati nyomtatását, az új kiadásoknak nem volt célja ennek az adatnak vizsgálata, vagy felülvizsgálata. Ellenkezőleg, erre a hitelesnek ható eredeti nyomtatásra hivatkozva tartják a maguk utánnyomását is hitelesnek. Ezt még fokozza a mainzi kiadás amely egyaránt hivatkozik a nagyszombati eredeti (márciusi) kiadásra, az azt követő dillingenire, és végül a mostani mainzi kiadásnak – kivételesen, ennek a műnek kiadástörténetében – még a nyomdászát is megadja.[31]

Érdekes, és nem véletlen, hogy az 1670-es években – katolikus és protestáns részről egyaránt – megjelentek a korábban hazai vonatkozásban kevéssé, vagy egyáltalán nem alkalmazott hamis és költött nyomdahelyű kiadványok Ezek sorába illeszkedik a gályarab-per két „Tyrnaviae” kiadási hellyel jelölt 1675-ös nyomtatványa is.

A tárgyalt nyomtatványok meghatározása:

1. Copia literarum Stephani Wittnyedi ad Ambrosium Keczer, – II. Copia literarum in cifris Scriptorum Stephani Wittnyedi ad Nicolaum Bethlen [Cassoviae 1674, typ. Civit. Eric Ericson] RMK II 2046

2. Copia literarum def. Stephani Wittnyedi ad def. Ambrosium Keczer [Tyrnaviae 1674, typ. Acad.] RMK II 2047

„3. Copia literarum in cifris scriptarum Stephani Wittnyedi ad Nicolaum Bethlen” [Tyrnaviae? 1674? Typ. Acad.?] RMK II 2048

4. Extractus brevis et verus….”Tyrnaviae 1675” [Wien 1675, Cosmerovius] RMK II 1369

5. Kurtzer und warhaffter Berichts-Außzug „Türnau 1675” [Wien 1675, Cosmerovius] RMK II 1370

JUDIT V. ECSEDY

Les publications du procès des pasteurs condamnés aux galères – du point de vue typographique

Après la chute de la conjuration des seigneurs, la pouvoir de la cour impériale a fait démarré une série de procès politiques, s’étalant pendant plusieurs années. Suivant l’exécution en 1671 des trois seigneurs, Péter Zrínyi, Ferenc Nádasdy et Ferenc Frangepán, ont été commencées les auditions puis le procès incombant les prédicateurs protestants. Le procès, dans lequel les prédicateurs ont été condamnés aux galères, a été inauguré le 5 mars 1674 à Pozsony. Le procès-verbal en est clos par la signature et le sceau de l’archévêque de Esztergom, György Szelepcsényi. Dans le procès-verbal sont inclus en qualité de preuve entre autres des lettres, au vrai des feuilles volantes également. Parmi ces pièces se trouve la lettre du 14 octobre 1670 de János Bethlen, insérée parmis les documents avec la date de 1671. Deux lettres du prince Mihály Apafi du 25 avril 1672, l’une adressée à la république helvétique, l’autre au roi de France, ont été également recopiées aux actes. Ces deux dernières toutefois ont été antédatées, du 18 mars 1671, et non pas sous le nom du prince de Transylvanie, mais sous le nom de l’évêque calviniste de Transylvanie, Péter Kovásznai.* Parmi les actes figurent également des lettres des accusés demandant aide, envoyés à l’étranger, ces écrits sont également attribués par le procès-verbal à l’évêque Péter Kovásznai (défunt en 1673). Les plus célèbres des pièces  sont les deux lettres de István Vitnyédi, qui ont été jointes à l’accusation en tant que preuve décisive. Ces deux dernières se distinguent des autres lettres et feuilles volantes figurantes parmi les documents, par le fait qu’elles nous sont gardées en forme imprimée également.

Le but de l’étude présente est l’analyse typographique des écrits qui sont attachés au procès. Il est intéressant et pas de tout fortuit, que dans les années 1670 – du côté catholique et protestant également – sont parus les lieux d’impressions faux ou fictifs, auparavant presque’inconnus dans la pratique des officines typographiques de Hongrie. Parmi ces imprimés peuvent être insérés les deux imprimés de l’année 1675 du procès des pasteurs, signés ’Tyrnaviae’, en réalité imprimés â Vienne.

 



[1] S. Varga Katalin: Vitetnek ítélőszékre… Az 1674-es gályarabper jegyzőkönyve. Pozsony, 2002. 22.

[2] Bethlen Miklós levelei (1657–1698). Összegyűjt., bev., jegyz.: Jankovics József. Bp. 1987. /Régi magyar prózai emlékek 6/1./ benne: Bethlen M. levele a száműzött protestáns prédikátorokhoz: 1159–1180, Vitnyédi-féle levél Bethlennek: 1167–1168, a Keczernek szóló: 1168–1169, mindhárom magyar fordításban.

[3] I. Copia literarum Stephani Wittnyedi ad Ambrosium Keczer datarum Posonij 30. Decemris, Anno 1669. II. Copia literarum in cifris Scriptarum Stephani Wittnyedi ad Nicolaum Bethlen, ex Ungarico in Latinum versarum ac uti ex contextu apparet, Mense Majo, Anno 1669. Eperiessini datarum. – Szabó Károly: Régi Magyar Könyvtár. II. Bp. 1885. (továbbiakban RMK) RMK II 2046. Példányok: MTA K: Ráth f 2362 és BpEK: RMK II 476.

[4] A kassai városi nyomda felszerelésének rekonstrukcióját Pavercsik Ilona végezte el: Fejezetek a kassai könyvnyomtatás történetéből. 2.: Az ellenreformáció győzelme a kassai könyvnyomtatásban. Kassa nyomdászata az 1660-as és az 1670-es években. = Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve 1981. Bp. 1983. 309–377. A közleményben megtalálható az állat- és virágmintás iniciálésorozat reprodukciója is.

[5] Čaplovič, Ján: Bibliográfia tlači vydaných na Slovensku do roku 1700. Diel I. Martin, 1972. 426. tétel

[6] Szabó: RMK II 1269

[7] Pavercsik: Fejezetek a kassai … 360–365.

[8] Szabó: RMK II 2047. Példányok: MTA K: RM II 580 (6 példányban) és OSzK: RMK II 2047

[9] Lásd az iniciálé-sorozat többi tagjával együtt Holl Béla összeállításában: Ferrenczffy Lőrinc. Egy magyar könyvkiadó a XVII. században. Bp. 1980.

[10] Egyiknek 20-sor mérete 117 mm, a másiké 118 mm.

[11] Például a Libánuson termő cédrus-fának veleje c. műben (Nagyszombat, 1671), – RMK I 1122, a R2a lapon többször is.

[12] Čaplovič, Ján: Bibliografia … 424

[13] Copia literarum in cifris scriptarum Stephani Wittnyedi ad Nicolaum Bethlem, ex Vngarico in Latinum versarum ac uti ex contextu apparet, Mense Majo, Anno 1669. Eperiessini datarum. – Szabó: RMK II 2048 – példánya ma nem található

[14] Megjegyzendő, hogy a Keczer Ambrus-féle levél hat példánya, mintegy füzetként egymásba rakva, ugyancsak Knauz-gyűjteményéből került be az MTA Könyvtárába.

[15] Szabó Károly Labsánszky János neve alatt vette fel bibliográfiájába: (Labsanszky, J.) Extractus brevis et verus, quo candide demonstratur acatholicorum praedicantium e Regno Hungariae proscriptio...Impresszuma így: „Tyrnaviae, Mense Martio Anno 1675” – Szabó: RMK II 1369 Megjegyzendő, hogy külföldi katalógusokban ugyanez a mű N. Kellius neve alatt szerepel.

[16] Szabó Károly leírása szerint: (Labsanszky, J.) Kurtzer, und wahrhaffter Berichst-Auszug, womit Unverholen, und sonnenklar erwiesen wird, daß die in Königreich Hungarn Un-Catholische Praedicanten nicht in Ansehen der Religion, sondern der Rebellion … Impresszuma így: „Gedruckt zu Türnau im Monat Martio An. 1675” – Szabó: RMK II 1370. A külföldi katalógusok egy része ezt a művet is N. Kellius neve alatt veszi fel.

[17] Čaplovič, J.: Bibliografia tlači… Diel. II. (Martin, 1984)

[18] Iványi Béla–Gárdonyi Albert: A kir. Magyar Egyetemi nyomda története 1577—1927. Bp. 1927.

[19] A következő hét nyomtatvány nem közli a nyomdát: Čaplovič, J.: Bibliografia … 1951, 2044a, Szabó: RMK II 936, RMK I 1140, RMK II 1369, RMK II 1370, és Sztripszky, II. 2626/274

[20] Szabó: RMK II 1369

[21] Szabó: RMK II 1370

[22] Žibritová, Gabriela: Mediálna vojna v poslednej štvrtine 17. storočia. = Kniha (Martin) 2005. 208–221.

[23] Vizkelety-Ecsedy, Judit: Wien und Ungarn – typographische Beziehungen im 17. Jahrhundert. = Gutenberg Jahrbuch 2006. 195–305.

[24] Szabó: RMK I 1016, I 1009 (részben Nagyszombatban, részben Bécsben), RMK I 1054 teljes egészében Bécsben

[25] Szabó: RMK II 1370

[26] Szabó: RMK II 1369

[27] Példány Bécsben, az ÖNB-ben: 300.043-B Alt jelzeten

[28] Az impresszum szövege így szól: „Tyrnaviae, Mense Martio, anno 1675. Recusum anno 1676” – lásd Sztripszky II 2626/274

[29] Impresszuma így: „Erstlich getruckt zu Türnau, m Monat Martio, anno 1675 und nach dem Türnauischen getreulich nachgetruckt zu Dillingen in gedachtes Jahrs Monat Majo” (ÖNB példánya, *44. F. 94 jelzeten). Erről a kiadásról már Szabó Károly is tudott, l. megjegyzését RMK II 1370-hez

[30] Impresszuma így: „Erstlich gedruckt zu Türnau in Hungarn, anno 1675. Und nach dem Türnauischen getreulich nachgedruckt zu Dillingen in gedachtem Jahr, anjetzo und zum drittenmahl zu Mäynz bey Christoph Küchlern” (Apponyi: Hung. 2664)

[31] A 18. sz.-ban valóban megjelent egyszer a latin Extractus c. változat Nagyszombatban, a Tractatus duplex fidei orthodoxae c. mű részeként, külön, 1721-es címlappal, benne a Vitnyédi-levelek és Bársony György Veritasa is (Petrik I. 730 és Petrik III. 677.)

* S. Varga Katalin: Vitetnek ítélőszékreAz 1674-es gályarabper jegyzőkönyve. Pozsony, 2002. 22.


stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   


Figyelem! Nem nyomdahű változat. Tudományos célú felhasználáshoz ajánlatos összevetni a nyomtatott kiadással.