stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   


Figyelem! Nem nyomdahű változat. Tudományos célú felhasználáshoz ajánlatos összevetni a nyomtatott kiadással.


közlemények

Adalékok Mikoviny Sámuel életrajzához. Mikoviny Sámuel a 18. század első felének legjelesebb magyarországi mérnök-térképésze volt. Németországi egyetemi tanulmányai után, 1725-től Pozsony vármegye mérnökeként dolgozott, majd 1729-től kezdve az Udvari Kamara is számos feladattal bízta meg. 1735-ben a selmecbányai bányatisztképző intézet tanárává nevezték ki. Később szaktudására igényt tartott a Magyar Kamara és a Helytartótanács is. Megbízták az alsó-magyarországi bányák vízmentesítésével, bányagépek üzembe helyezésével, a bányavárosok és kamarai birtokok felmérésével, csatornák, utak tervezésével, sőt folyószabályozással, határfelméréssel és hadmérnöki feladatokkal is. Rézmetszőként és térképészként is jelentőset alkotott. Ő készített több metszetet Bél Mátyás Notitia Hungariae novae historico-geographica című országleíró művének 1723-ban megjelent tervezetébe, a Prodromusba, majd őt kérte fel Bél Mátyás, hogy magába a Notitiába megyetérképeket készítsen. Mikoviny elvállalta a feladatot, és a kiváló minőségű megyetérképek mellett, a Notitia első és harmadik kötetébe (1735, 1737) egy-egy kartográfiai értekezést is írt, amelyben saját térképészi elveit, módszereit ismertette. 1750-ben hunyt el.[1]

A kiváló mérnök és kartográfus életrajzában több fehér folt is található. Az egyik ilyen a születési éve: a magyar szakirodalomban az 1700-as dátum terjedt el, noha az eddigi adatok alapján csak annyi tudható biztosan, hogy valamikor 1693 és 1704 között született.[2] Szintén bizonytalan, mikor és hol végezte középiskolai tanulmányait. A korábbi kutatás felvetette többek között Besztercebányát, feltételezve, hogy itt tanította Mikovinyt Bél Mátyás, aki 1708–1714 között az intézmény tanára, majd rektora volt, s akivel később Mikoviny együtt is dolgozott.[3]

Eme bizonytalanságokat segít részben tisztázni a pozsonyi evangélikus líceum anyakönyvének első kötete, amely a líceum könyvtárában található.[4] A matrikulában ugyanis több bejegyzést találni Mikoviny Sámuellel kapcsolatban, aki ezek szerint a líceum tanulója volt. Az első ilyen bejegyzést részben maga Mikoviny írta bele a matrikulába annak elején, amikor beiratkozott az iskolába:

124. Samuel Mikovinj Thurotziensis. [---][5] 12. Mai.[6]

Mikoviny bejegyzése az 1718-as évszám alatt szerepel a 124-es sorszámmal. A hónap- és a napjelölést nem ő írta a neve után: ez vélhetően érkezésének az időpontja. Eszerint 1718. május 12-én iratkozott be az iskolába. Valószínűleg azonnal Bél Mátyásnak, a líceum ekkori rektorának az osztályába, vagyis a legmagasabb „classis primá”-ba került. Ezt bizonyítja a következő rá vonatkozó adat. Miután ugyanis Bél 1719 szeptemberében távozott az iskolából, utóda, Marth Mátyás a matrikulában felmérést készített a hivatalba lépésekor az egyes osztályokban lévő tanulókról, és a Bél által korábban tanított első osztályban ott szerepel Mikoviny neve is:

5. Samuel Mikovini Patria: Turocziensis Parentes: Nobilis Aetas: 21. Discessus et mores: [7]

A szövegközlésben dőlt betűvel szedtük a Marth által kialakított táblázat egyes rovatait. Eszerint Mikoviny túróci származású, szülei, pontosabban atyja nemesi rangú,[8] és ami a legfontosabb, ő maga 21 éves. Minthogy e táblázatot Marth biztosan 1719-ben, hivatalba lépésekor készítette,[9] eme adat szerint Mikoviny 1698-ban született, vagyis két évvel korábban, mint ahogy azt az eddigi kutatás gondolta. A „Discessus et mores” („távozás és erkölcsök”) rovatba Marth nem írt semmit, mert rövid rektorsága (1719–1721) alatt Mikoviny folyamatosan a líceum első osztályában tanult.[10] Ezt tanúsítja a következő rektor, Beer Frigyes Vilmos bejegyzése, aki – hasonlóan elődjéhez – táblázatban mérte fel, hogy 1721-ben, beiktatásakor kik tanulnak az egyes osztályokban. A „classis prima” tanulói között megint ott találjuk Mikovinyt:

3. Sam. Mikovini Patria: Turoczensis Parentes: Pastoris F. Aetas: 23. Discessus et mores: d. 20. Sept. A. 1721. a nobis in academiam Altdorfensem discessit, homo studiis mathematicis præcipue addictus.[11]

A „Parentes” rovatban az új rektor Mikoviny apjának nem a nemességét, hanem lelkipásztori hivatását emelte ki („Pastoris filius”).[12] Az életkor (23) összhangban van Marth két évvel korábbi bejegyzésével. A „Discessus et mores” rovatban máshonnan is ismert életrajzi adatot találunk: Mikoviny 1721-ben az altdorfi egyetemre távozott.[13] Beer megjegyzése szerint már ekkor „rendkívül vonzódott a matematika tudományához.”

A későbbi kiváló mérnök-térképész tehát 3 évig (1718–1721) volt a pozsonyi evangélikus líceum tanulója, s bő egy évig Bél tanítványa. Ez nagyon fontos adat, mivel eddig a kutatás nem tudta, hogy a fiatal Mikoviny a tárgyalt időszakban mit csinált; sőt, elterjedt az a nézet, hogy 1719-ben Nürnbergben volt, mivel a már fentebb említett Prodromusban az egyik, Buchholtz György által 1719-ben rajzolt térkép alatt az áll, hogy „Mikovinyi Sámuel metszette Nürnbergben”.[14] Csakhogy – amiként erre Török Enikő felhívta a figyelmet – az 1719-es év, sőt a címben szereplő 1719. júl. 3-i dátum arra vonatkozik, hogy Buchholtz ekkor látogatta meg és rajzolta le a barlangot: a metszés 1722–1723-ban történhetett, amikor Mikoviny valóban Nürnbergben volt rézmetszést tanulni.[15]

Mikovinyi 1718–1721 közötti pozsonyi tanulmányainak ténye az életrajzi szempontok mellett azért is fontos, mert így világossá válik, hogy honnan ismerték egymást Béllel, aki később, mint láttuk, több alkalommal is felkérte metszetek, térképek készítésére. Emellett, ahogy arra már fentebb is utaltunk, a matrikula adatainak köszönhetően az is kiderült, hogy Mikoviny nagy valószínűséggel 1698-ban született, nem pedig 1700-ban, ahogy a kutatás eddig hitte; ezáltal a neves kartográfus életrajzának egy másik homályos pontja is tisztázódott.

Tóth Gergely

Egy különleges szabadkőműves lap, a Székesfehérvári Figyelő. A szabadkőművesség 1717. jún. 24-én alakult szervezetté Londonban. Az akkor már működő négy páholy Anglia Nagypáholyává egyesült. 1723-ban a szabadkőműves nagypáholy felkérésére James Anderson anglikán lelkész a régi építőpáholyok iratai, hagyományai alapján összeállította a szabadkőművesek „kötelmeit.” Ezek minden szabadkőművesre nézve kötelező érvényűek. Felvételükkor meg kell esküdniük arra, hogy ezt az „andersoni alkotmánynak” nevezett kötelmet be fogják tartani.

Az andersoni alkotmány kimondja, hogy a szabadkőművesek minden embert egyenlőnek tekintenek, függetlenül vagyoni helyzetüktől, vallásuktól, nemzetiségüktől, bőrük színétől vagy bármi mástól. Szabadkőműves lehet minden szabad, független és jó hírű férfiú, – vagyis a nőket kizárják soraikból. Ez bizony ellentmond az emberi egyenlőség andersoni alkotmányban lefektetett elveinek. Az alkotmány ezenfelül megköveteli az istenhitet – ámbár nem követeli meg azt, hogy bármiféle tételes valláshoz kell tartoznia a szabadkőművesnek. Ugyancsak kötelező minden szabadkőműves számára saját hazájának szolgálata. A mai napig ezek az elvek határozzák meg a szabadkőművesek kötelességeit.

A szabadkőművesség elterjedt egész Európában és az angol gyarmatokon, majd az egész világon. Az Amerikai Egyesült Államok alkotmánya voltaképpen ezeken az elveken alapszik.

Amint a szabadkőművesség Franciaországba átterjedt, ott az új változata, az úgynevezett latin ritus jelent meg. Ez nem követeli meg tagjaitól az istenhitet, és engedélyezi a nők szabadkőművességét is. Előbb a vegyes, majd a női szabadkőművesség is meghonosodott, és ugyancsak elterjedt más országokban is.

Magyarországon először 1749-ben, Brassóban alakult szabadkőműves páholy. Akkoriban ez a helyiség fejlett ipari-kereskedő város volt, és jómódú, főleg szász lakói voltak az első magyarországi páholy alapítói és tagjai.

Lengyelországi, egész pontosan varsói székhelyű volt az „Erényes Szarmatához” elnevezésű nagypáholy, amely a Felvidéken alapított több páholyt. Ezek a páholyok leánypáholyaikkal hamarosan behálózták egész Magyarországot.

A Délvidéken Draskovics János szervezésében különleges, magyar rendszerű szabadkőművesség alakult. Katonai páholyok is keletkeztek az ország különböző helyein. Kazinczy ösztönzésére a marosvásárhelyi Aranka György a szabadkőművesek tevékeny részvételével történelemmel és nyelvészettel foglalkozó tudományos társságokat alapított. A francia forradalomtól való félelmében azonban a császár megelégelte a virágzó magyar szabadkőműves életet, és 1794-ben, a magyar jakobinusok „összeesküvésének” leleplezését követően az egész birodalom területén betiltotta a szabadkőművességet.

Egészen 1848-ig Magyarországon törvényesen nem működhetett a szabadkőművesség. Azonban az egyes feljegyzésekben található elejtett szavak arra utalnak, hogy Kazinczy Ferenc titokban megpróbálta újjáéleszteni a magyarországi szabadkőművességet. 1848 tavaszán a szabadsággal együtt járt a gyülekezési szabadság is, ezért hatósági engedély kérése nélkül is megkezdhették a pesti páholy alakító munkálatit. Az alapítók még külföldön lettek szabadkőművesek, Az első pesti páholyba főként pesti polgárok jelentkeztek, és a páholy sajnálatosan rövid történetének Pest Hentzi által történt megostromlása vetett véget még 1848-ban.

A szabadságharc idején több alkalom nem nyílt páholy alakulására. Utána pedig az önkényuralmi rendszer miatt nem volt alkalom a páholy alakítására. 1868-ban a császár – a szabadkőműves gróf Andrássy Gyula közbenjárására – a Monarchiában egyedül hazánkban – engedélyezte a szabadkőművesség tevékenységét.

A megalakult szabadkőművesség korai feladatai közé tartozott a szabadkőműves lapok megindítása. A szabadkőműves főhatóságok tagságuk számára hamarosan megindították a hivatalos közlönyeiket. Ennek segítségével kapcsolatot létesítettek a páholyok között, még a földrajzilag távolabb fekvőket is bekapcsolták a szervezet vérkeringésébe. Másrészt a főhatóság közleményeit ezeken a hivatalos lapokon keresztül el tudta juttatni a páholyok közé. Még szabadkőműves ismeretterjesztést is végeztek a lapok segítségével, főként a Magyarország Nagy Oriense kiadásában megjelenő Hajnal c. lapra volt ez jellemző.[16]

Később megjelentek olyan belső terjesztésű lapok, amelyek a szabadkőművesség különféle árnyalatait képviselték, népszerűsítették, terjesztették. Ilyen volt a Dél, stb.

Egyes páholyok saját páholy-lapot is kiadtak. Ilyen volt a Galilei páholy Galilei című, a beregszászi Pro Libertate páholy Pro Libertate című[17] lapja stb.

Az eddig említett lapok belső terjesztésűek voltak, vagyis csakis szabadkőművesek számára voltak elérhetőek. Igyekeztek tökéletesen titkosítani, ámbár ez sohasem sikerült teljesen. Ugyanis a nyomdászok között nemcsak szabadkőművesek voltak, így kívülállók is óhatatlanul értesültek a lap tartalmáról. A postázás során is akaratlanul történtek lelepleződések, ámbár zárt borítékban küldték a lapokat, és a címzésnél ügyeltek arra, hogy ne váljék ismertté a címzett szabadkőműves tagsága. Általában ezekért a belső terjesztésű lapokért is kellett fizetni, de szabadkőművesi kötelességnek tekintették a lap előfizetését.

Készültek később olyan szabadkőműves kiadású lapok is, amelyek a nagyközönség számára szóltak. Ilyen volt például az orsovai „Vaskapu” szabadkőműves kör kiadásában megjelenő Orsovai Hírlap[18] A szabadkőművesi eszmék terjesztése, a friss hírek ismertetése, a közvélemény, közgondolkodás formálása volt a célja. Ennél a lapnál a belső terjesztésű lapokkal ellentétben inkább a kiadvány szabadkőművesi kapcsolatát igyekeztek titokban tartani.

Most egy ilyen, a nagyközönséghez szóló lapra szeretném felhívni a figyelmet. Különlegessége, hogy egy iskola tantestületének tagjai adták ki a helyi város és környéke lakossága részére. Szabadkőművességről ritkán esett benne szó, de gondolkodásmódja, állásfoglalása szabadkőművesi volt. A szerkesztők és a cikkírók többsége is tagja volt a „testvéri láncnak.”

A székesfehérvári reáliskolát 1856-ban indították meg városi alreáliskolaként. Az első értesítők német és magyar nyelvűek voltak. Az intézmény célja „a hazának mérnököket, gépészeket, építészeket és gazdákat ”, „értelmes kereskedőket és iparosokat nevelni.”

A Székesfehérvári Figyelő[19] első száma 1874. február 14-én jelent meg. Hetente kétszer adták ki: szerdán és szombaton. Alcíme: Társadalmi, közművelődési és szépirodalmi hetilap. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: dr. Persz Adolf. Laptulajdonosok és munkatársak: Mendlik Alajos és Farkas Gyula.

„Nyomatott Székesfejérvárott a »Vörösmarty« könyvnyomdában, Számmer Kálmánnál.” Ki is volt ez a dr. Persz Adolf, akivel Farkas Gyula később együtt hagyta el az iskolát:? Az iskolába akkor került, amikor a VI. osztály felállításával 1873/74-ben új állásokat létesítettek, mint az iskola története írja: „új tanszékek keletkeztek: a magyar és német irodalmi tanszékre dr. Persz Adolf jog- és bölcsészettudort, a leíró mértani tanszékre Rucsinszky Károly Lajost” választották meg. Miután még abban az évben Rucsinszkyt a Műegyetemre nevezték ki, helyére ketten pályáztak: A tanári kar Nesnera Aladárt ajánlotta, Fiatal kora nem volt bizalomra gerjesztő, ezért mást választottak erre a helyre. Nesnera Aladár matematika tanár 1873–74-től lett ennek az iskolának a tanára. Tehát egy éven át tanított együtt Farkas Gyulával. Dr. Persz Adolf is tanított a felnőttek számára rendezett nyilvános előadásokban Farkas Gyulával együtt. Az 1873/4-es tanévben alakult meg az ifjúsági önképzőkör. Az első alakuló gyűlést 1874. febr. 8-án tartották meg. A taglétszám összesen 92 fő volt a működő és pártoló tagok együttesen. Az ifjúsági könyvtárban 168 magyar és 18 német mű volt. A kör számára a következő lapok jártak: Magyarország és a Nagyvilág, Fővárosi Lapok, Székesfehérvári Figyelő, Székesfehérvár és Vidéke, Remény, a győri főgymnásiumi önképzőkör és Bimbó-füzér, a Soproni Evangélikus Lyceum folyóirata, Hasznos mulattató. A kör első tanárelnöke dr. Persz Adolf lett. Irodalmi működéséről így emlékezik meg az iskola története:

Dr. Persz Adolftól megjelent két statistikai közlemény a magyar orvosok és természettudósok által Győrött tartandó idei nagygyűlés alkalmára kiadott „Győr város és megye egyetemes leírása” czímű munkában; egyik „A népesség számviszonyai”, s a másik „Népességi mozgalom” fölirattal. Ezenkívül folyó év február hótól júliusig szerkesztette a „Székesfehérvári Figyelő” czímű helybeli lapot, valamint július óta a „Székesfehérvár és Vidéke” czím alatt folyamatban levő helyi lap felelős szerkesztője.

A rendkívüli tárgyak közül a bölcsészetet tanította.

Dr. Persz Adolf szabadkőműves volt, a budapesti „Galilei” páholy egyik tagja. Ez a páholy a szabadságharc után az első páholyok egyikeként alakult meg.[20]

A lap szerkesztője, Farkas Gyula (Pusztasárosd, 1847. márc. 28. – Pestszentlőrinc, 1930. dec. 27.)[21] egyike volt a legnagyobb magyar tudósainknak. 1887 és 1915 között a kolozsvári egyetem matematika és elméleti fizika professzoraként működött. Neve főként a „Farkas-lemmáról” ismeretes. Ez a lineáris programozásban használatos és a lineáris egyenlőtlenségekre vonatkozó munkája nevezetes. Fontosak az eredményei alkalmazott matematikában és fizikában, főként a mechanikai egyensúlyra, termodinamikára és elektrodinamikára vonatkozóan.

Farkas Gyula az 1870/71-es tanévben már elvégezte az egyetemet,[22] és „rendes” tanárként került az iskolához, mert elődje, Fülepp Ferenc id. igazgató a nagyváradi főreáliskola igazgatója lett, ezért nem tanított tovább Székesfehérvárott. Akkor már Farkas Gyula a Magyar Természettudományi Társaság rendes tagja volt. Természettant tanított a II., számtant és vegytant a III. osztályban. Az iskola évkönyve szerint a II. osztályban természettan keretében „Az összes természettan különös tekintettel az erőműtanra és hőtanra.” volt a tananyag. Az első félévben heti 3, a második félévben heti 4 óra jutott erre a tantárgyra. A III. osztályban számtan keretében „alkalmazott számtan, úgymint: Lerovat számítás, leszámítolás, kamatos kamatszámítás, lerovat-lerovat számítás, középszám, vegyítésszabály, társaságszabály, ötvényszámítás, lánczszabály és egyszerű könyvviteltan volt az előírt tananyag. Minderre heti 4 órát szántak. Vegytan keretében „a vegytan fontosabb tanainak ismertetése, tekintettel a műipar- és gazdászatra”. Hetenkint 4 óra állt rendelkezésére erre. Már ebben a tanévben megjelent az iskola értesítőjében Farkas Gyula tanulmánya 6 és fél oldal terjedelemben „A gyűlencsék képtávolának általános, pontos képlete, és egyszersmind a concavconvex lencsének kétneműsége” címen. Farkas Gyula sokoldalúságára jellemző, hogy az iskolában részt vett a felnőttek oktatásában is, és több műkedvelő hangversenyen fellépett. Az iskolán belül létesített zeneiskolát is ő irányította Az 1871/72. tanévben már rendes tanár, a II. osztály főnöke, tanácskozmányi jegyző, könyvtárnok, az Országos Magyar Természettudományi Társulat s az Országos Középiskolai Tanáregylet rendes tagja, a Székesfehérvári Tanítók Egyletének tiszteletbeli tagja, a Légszeszvilágítási Állandó Városi Bizottság szakértő tagja, az iskolai természettani szertár őre, a Főreáliskolai Segélyző Egylet igazgatója is volt. Természettant tanított a II., III., V., VI. osztályban. Német nyelvet tanított az első félévben, heti két órában. A természettan szertár őre is Farkas Gyula volt. Az iskolai értesítőben Mendlik Alajossal tudományos közleményt is megjelentett. Ugyancsak az értesítő tudósít arról hogy tankönyvet is írt , számos zenetudományi közleménye is megjelent a Zenészeti Lapokban természettudományos magyarázatokkal és a napi sajtóban is apróbb közleményeket tett közzé.

A páholy iratai között az 1878. évi páholytitkári jelentésben olvasható a 146. anyakönyvi számon, hogy „Julius Farkas affiliert 25/V1 1878”. Vagyis Farkas Gyulát a páholyba 1878. június 25-én fogadták be a hagyományos János-napi ünnepség alkalmából.

A most olvasott „befogadás” azt jelenti, hogy ekkor már valamelyik másik páholynak már tagja volt, sőt ennek a rendszernek a legmagasabb fokát, vagyis a mesterfokot már elérte. Feltehető, hogy nevelő korában tett gyakori külföldi utazásai során ismerkedett meg a szabadkőművességgel, és ekkor lépett be valamelyik páholyba.

1881. jan. 21-én a szokásos év eleji tisztségviselő választás alkalmával található a bejegyzés, hogy „redner Farkas” (szónok Farkas). Eltérően a többi tisztségviselő esetével csakis a vezetéknév szerepel. A továbbiakban aztán nem esik szó Farkas Gyula szónoki tisztségéről. Feltehető, hogy bár szóba került ez a javaslat, de valamilyen oknál fogva mégsem töltötte be ezt a feladatot.

Farkas Gyula a hiányosan fennmaradt páholynévsorokban általában szerepel, de csak a neve, és az, hogy nem látogatta az összejöveteleket. Lakcímként 5911-ben (szabadkőművesi belső használatú írásmód 1911 jelölésére!) Kálmán utca 7. I. emeletet jelölték meg. A későbbiekben Klausenburgot, illetőleg Kolozsvárt írtak. Nyilván ezért nem járhatott az összejövetelekre. Csakhogy Kolozsvárott is működött egy páholy, az „Unio” páholy. Ennek nem volt a tagja. Tehát ragaszkodott a „Galilei” páholy tagságához.

A MOL szabadkőműves irataiban több helyen előfordul Farkas Gyula neve.

A Galilei páholy iratai között 1890-ig Budapest, VII. Károly krt. 3. II. emelet lakcímmel, attól kezdve Kolozsvár, Belközép u. 22., Sétáló tér 4., majd 1907-től Karolina tér 3. szám alatt van bejegyezve. 1918-ban páholya megünnepelte negyven éves szabadkőművesi tagságát. Még 1920-ban, a magyarországi szabadkőművesség betiltásának évében is szerepel a neve a tagok sorában. anyagilag is mindvégig támogatta a szabadkőművességet.

Az 1871/72-es tanévben az iskolában már 1866 óta tanító Mendlik Alajos lett az ideiglenes igazgató, mert elődje, Tóth János rk. pap Sárpentelére távozott plébánosnak Mendlik Alajos volt a Székesfehérvári Figyelő másik szerkesztője, Farkas Gyula mellett. Az 1873/74-es tanévben Mendlik Alajos betegsége miatt mintegy hat héten át az igazgatói teendőket Farkas Gyula látta el.

Az 1874/75-ös tanévben viszály tört ki a reáliskolai bizottság és a tanári kar között. Ennek tulajdonítható, hogy dr. Persz Adolf és Farkas Gyula eltávozott az iskolából.

Székesfehérvárott a levéltárak tanúsága szerint sohasem működött szabadkőműves páholy Azonban az iskola Segélyző Egyletének támogatója a szabadkőműves hírben álló Rónay Jácint volt, aki védnökséget vállalt az Egylet felett, és 100 forintot adományozott a céljaira.

Ebben az évben is rendeztek hangversenyt. Április 11-én 213 frt 69 krajczár bevétellel Farkas Gyula vezetésével. Bokor Antal színigazgató március 3-án a főreáliskolai könyvtár javára három előadást tartott 56 frt 96 krajczár bevétellel.

Farkas Gyula az 1874/75-ös tanévben már nem tanított tovább ebben az iskolában. Borostyán Sándor: A székesfehérvári reáliskola története 1854–1894 c. könyve így ír erről: „Az intézet veszteségére lőn legelsőbben az, hogy két jeles tanára: Farkas Gyula és dr. Persz Adolf eltávozott.”

„A székesfehérvári reáliskolai tanári karnak még a múlt iskolaév második felében támadt az a gondolata, hogy a különböző tudományágak népszerűsítése s a közügyek iránti érdeklődés ápolása szempontjából egy lapot kívánt indítani, mely gondolat és kívánalom csakugyan ténynyé is vált, mert e lap „Székesfehérvári Figyelő” cím alatt már 1874. év februárjában meg is jelent.

Ha e jelzett lap megmaradt volna csak a tudományok népszerűsítése terén vagyis az első kitűzött czéljánál, mindenesetre üdvös tényező lett volna nemcsak a közművelődésre, hanem a tanári kar a vele az iskola tekintélyének emelésére nézve is; de mivel e lap szerkesztői csakhamar belementek oly dolgok szellőztetéséve is, a mik egyenesen a városi tanács és közgyűlés teendői közé tartoztak, önként következett, hogy az ily hírlapi czikkezések a város előljáróinál nagy visszahatást szűltek s ezek közt többen úgy tekintették a „Figyelő” lapot, mint a reáliskolai tanári karnak közegét, vagy fegyverét, a melylyel ezután a tanárok, minden oly intézkedést, a mi talán nekik nem tetszik, megtámadhatnak.”

Ennek a vitának lett a következménye Farkas Gyula és dr. Persz Adolf távozása az iskolától.

Most hogy megismerkedtünk a Székesfehérvári Figyelő szerkesztőivel és laptulajdonosával, nézzük meg, milyen volt maga a lap!

Mindössze 39 szám jelent meg az igényes lapból. Hat oldal terjedelemben adták ki. Az utolsó két oldal a hirdetéseké lett.

A lap felépítése általában a következő volt:

1.   oldal  felső rész: egyik vezércikk 1,5 hasáb, másik vezércikk 1,5 hasáb

                alsó rész tárcza (ebben 1,4 hasáb vers 1,6 hasáb próza( „beszély”)

      oldal  felső rész: 3 hasábban a vezércikk folytatása, befejezése,

                alsó rész: a tárcza vége és Vegyesek és Levelezés.

2.   oldal  felső rész: a vezércikk vége 2 hasáb, 3. hasáb: Megyei ügyek és Levelezés, amely áthúzódik az alsó részbe is egy hasábban.

      oldal  alsó rész: az első oldalról áthúzódó próza egy-két hasábban, Vegyesek l hasáb és a felső részből a levelezés l hasábban. Néha Színházi Szemle található ezen a helyen. A 18. számtól kezdve ezen a helyen Moenich Károly: Magyar írók névtára jelenik meg folytatásokban.

3.   oldal felső rész: a 2-ról áthúzódó Megyei ügyek ¼ hasábban és Újdonságok végig a hasáb lenti részén is. 2. hasáb: folytatásos ismeretterjesztő tanulmány (Farkas Gyula: A természettan köréből) 3. hasáb: a lenti folytatásos ismeretterjesztő tanulmány

      oldal alsó rész: a felső rész folytatása 2. hasáb: folytatásos ismeretterjesztő tanulmány (Mendlik Alajos: Hamis időjóslatok) 3. hasáb (Meteorológiai észleletek eleje)

4.   oldal l. hasáb Az ismeretterjesztő tanulmány folytatása és még egy ismeretterjesztő rövid cikk, valamint vasúti menetrend. 2–3. hasáb: hirdetések.

5.   oldal: hirdetések

6.   oldal: hirdetések.

Néhány számhoz „Melléklet” is megjelent. Például az l. a 12. , a 13, a 18., a 20., a 27. A 32., a 34. és a 36, számhoz 2 oldal terjedelemben. (Fél ív). A lap hamarosan 4 oldal terjedelemre csökkent.

A 27. szám az első, amelyiket csakis dr. Persz Adolf szerkesztett. Meg kell jegyezni, hogy a lap felépítése, sőt a cikkek írói sem változtak. Az előző szerkesztők: Mendlik Alajos és dr. Farkas Gyula továbbra is megtalálható a cikkírók között.

Az első szám vezércikkében így szól a szerkesztőség az olvasókhoz:

„A közönséghez!

Mióta jelen vállalatunkat nyilvánosság elé bocsátjuk, kötelességünknek tartjuk ugyanannak irányáról következőkben nyilatkozni:

Elvitázhatatlan tény, hogy az emberiség tetemesebb részéről a mai korban a legfőbb jelszó a haladás. Egyenesen ezen elv az, mely úgy az egész társadalmat, mint az egyeseket arra lelkesíti, hogy kitartó buzgósággal munkálkodjanak egy szebb jövő létrehozatalán.

De továbbá a kor fönn jelzett iránya mellett mindenki önkénytelenül is arra a meggyőződésre jut, hogy a megindult törekvések hasztalanok, ha csak ezeket a szükséges ismeretek nem támogatják. Innen magyarázható a társadalom minden osztályai körében uralkodó tudvágy s ismeretszerzési igyekezet, melynek a tudomány újabban oly szíves segédkezet nyujtott s mennyiben legutóbb következetesen az ismeretek népszerűsítése s ez útoni terjesztése körül fáradoz. E részben csekély erőnkkel szintén oda fogunk törekedni, hogy a ma már alig nélkülözhető ismeretek terjesztésében, ha csak egy porszemmel is, hozzájárulhassunk.

Végre a hasznost a kellemesebbel kellően vegyíteni ohajtván, tárczánkban mindenkor szépirodalmi olvasmányokat s kisebb érdekes közleményeket fogunk adni.

Még csak azt jegyezzük meg, hogy rajta leszünk, miszerint kitűzött czélunk sikeresíthetésére a legjobb erőket csoportosítsuk magunk köré.

Rövid bevezetésünket azzal fejezzük be, hogy arra nézve, valljon miként váltjuk be ígéreteinket, a t. .cz. közönségre s illetőleg a jövőre bízzuk az ítélethozatalt.

Székesfehérváron, 1874. évi február hó 12.-én.

A szerkesztőség”

Ez a célkitűzés akár valamelyik szabadkőműves páholy számára is megfelelő volna. A hiányzó székesfehérvári páholynak is.

Különösen a vezércikkek igen merészek. Leleplezik a városi élet visszásságait, rejtett, elhallgatott bűneit, és kiált a tiszta közélet után. Már az első vezércikk is ilyen: „Városi közügyek” címen követeli a lap a városi túlkiadások megszüntetését, például a plébános úr fizetésemelését említve.

A további vezércikkek is visszaéléseket lepleznek le. Címük ismét „Városi közügyek” A tanári fizetésemelési kérelem elutasítását helyteleníti. A febr. 21-i vezércikk. „El kell-e választani a vallást a neveléstők?” címen egy „Paulus” aláírással terjesztett röpiratról számol be. Ez a Paulus pedig szabadkőműves volt, álnéven. (Haypál Benő, református lelkész, a „Sas” páholy főmestere.) Egy helyi tanító példáján mutatja be, hogy a nevelés és az oktatás egyaránt fontos. A febr. 25-i vezércikk –s– aláírással az áltudományosság ellen intéz támadást és az anyag eredetéről közöl ismereteket.

Márc. 4-én a népszerűséghajhászást tűzi tollhegyre. Hírt ad ebben arról is, hogy a lap hangját már érték támadások. Márc. 4-én a vezércikk amerikai példát idéz.

„Minden embernek s honpolgárnak elidegeníthetetlen joga van a közművelődésre, és az állam egyenesen köteles őt oly karba helyezniük, hogy ahhoz hozzájuthasson, ellenben ugyancsak az államnak alattvalói felekezeti hitéhez semmi köze nincsen, s a hívők és hitetlenek az állammal szemközt, csak mint teljesen egyenjogú egyének állhatnak.”

Ez az idézet is a latin szabadkőművesség alapelvét jelenti. Az egyházi és különösképpen felekezeti befolyástól mentes iskoláztatáshoz van minden állampolgárnak joga.

„Azon ráfogás, mintha a felekezeti jelleg nélküli iskolák az erkölcsiségre rosz(sic!) hatással volnának, merőben valótlan és alaptalan; sőt egészen ellenkező következmények állnak be minden oly iskola által, hol a gyermekek az egyház hitelvei és tantételei helyett azon erkölcstanban nyernek oktatást, mely az általános emberiségi alapelveken nyugszik.”

Ez a szabadkőműves elveken alapuló nézet nyílt kihívás lehetett az egyházi vezetésű Székesfehérvári Főreáliskola ellenében. Nem csoda, hogy hamarosan elhagyta Farkas Gyula az iskolát. A márc. 11-i vezércikk újból –s-k aláírással a városi viszonyok jobbításáért küzd. Az iskolai éneklés fontosságát hangoztatta. (Szinte bizonyos, hogy ezt Farkas Gyula írta.) Márc. 14-én éles helyi politikai kérdésről szólt a vezércikk: Az árvaszéki előadót választani kell! Márc. 16-án az árvaházi igazgatótanácsa visszaéléseiről ír. Márc. 21-én már úgy látszik, felhők tornyosultak a lap felett. Előfizeti felhívást közölt a lap. A márc. 23-i szám az iskolaszéket leplezi le, hogy nem örül az izraelita diákoknak. A márc. 26-i vezércikk is a helyi iskola érdekében fáradozott. „A közös iskolák ügyében” címen. A szabadelvű szellemet dicsérte márc. 28-án a vezércikk. A lap március 28-i számában ismét előfizetési felhívás jelent meg. Feladatként jelölte meg a lap az állami, felekezetiségtől mentes iskolák létesítését, ahol a közös imádságot nem teszik gyakorlattá.

Ápr. l-jén a vezércikk „Társadalmi eszmék” címen a fennálló vallásokról szólt X.X. aláírással. Ápr. 4-én a „Társadalmi eszmék” címen az ókori keresztény és egyéb vallású emberek barátságáról írt. Az ápr. 8-i vezércikk folytatja az előző címen ezt a tárgyat. Ápr. 11-én a helyi iskola javára rendezendő nagy hangversenyről rendezett ismertetést a lap vezércikke. Ápr. 12-én a javak felosztásáról esett szó a vezércikkben, 15-én pedig a hangverseny eredményeit ismertette. Ápr. 18-án a vezércikk a helyi iskolaszéki gyűlésről közöl nagyon nyílt szavú beszámolót. Ápr. 22-én a vezércikk az iskolaszék kétértelmű és gyanús mozgalmairól számolt be. Ápr. 25-én a szegénység, a tömegnyomor van napirenden. Ápr. 29-én magát a polgármestert, Novák Kálmánt támadja pénzügyekben elkövetett hibáiért.

Máj. 2-án „Városunk közügyei” címen írt. A pénzügyek rohamosan romlanak. Máj. 6-án a vezércikk a városi gazdasági zárjelentés hazugságait leplezte Máj. 9-én „Néhány szó a cselédügy kapcsán” nagy tájékozottsággal mutat rá az orvosolandó esetekre. – A szabadkőművesek ugyanezeket a kérdéseket tárgyalták az összejöveteleiken. Máj. 16-án a társadalmi egyenlőtlenségekről szól a vezércikk. Máj. 20-án az ifjak képzéséről elmélkedik ugyancsak teljesen szabadkőművesi szellemben. Máj. 23-án ismét az iskolaszék üzelmeire tér vissza. Utal arra a vezércikk, hogy már volt erről szó, de elhallgattak a tárgyról, mert gyávaságnak tartották távol levő emberek állandó ostorozását. Az iskolaszék egyébként sem volt határozatképes, és az iskolaszék nemes feladata volna a szegény tanulók támogatása. Május 27-én is a társadalmi igazságtalanságokról szóltak a vezércikkben. Máj. 30-án a színházak gondjaira mutattak rá.

Jún. 3-án gyűjtést indítottak a szegény sorsú diákok részére. Jún. 6-án az iskolaszék visszaéléseire nyíltan mutatott rá. Jún. 10-én azt az álságot leplezték le, hogy valójában a közügyek címén saját érdekeiket nézik a honatyák. Jún. 13-án közlik, hogy a merész hangú Székesfehérvári Figyelő megszűnik, mert a lap beolvad a Vértesalja c. helyi lapba. Jún. 17-én végleg búcsúzik a szerkesztőség.

Nemcsak a vezércikkek hangja volt merész. A lap többi írása is megvesztegethetetlenül nyílt.

Beszámoló olvasható a lapban a székesfehérvári főreáliskola önképzőköréről.

Mendlik Alajos folytatólagos közleménye jelent meg hibás időjóslatokról. Egy másik cikkében a „Gázvilágítás készítéséről” közöl ismertetést.

Farkas Gyula ugyancsak folytatólagosan közölt ismeretterjesztő cikket „A természettan köréből” címen.

A „Vegyes” rovatban a szintén szabadkőműves Wartha Vince budapesti műegyetemi tanár egy jelentős felfedezését ismertette „A gázláng fényereje” címen. Nyílt tér rovat indult, ebben a szabadkőműves Victor Hugo: 1793 c. könyvét ismertették. Dr. Persz Adolf: „Rövid párhuzam az idealizmus és a materializmus közt” két hasábos folytatásos cikke olvasható. Az alvás és álom címen is közölt cikksorozatot.

A március 21-i számban Belányi Ferenc „Szibériai levelek” című cikksorozata indult el. Belányi Ferenc a „Galilei” páholy tagja volt, a Nagypáholy irodaigazgatója. A kitűnő szabadkőműves lapszerkesztő, Dolinay Gyula, a „Hungária” páholy tagja Hasznos mulattató című ismeretterjesztő folyóiratára előfizetőket gyűjtöttek.

Hírt ad a lap a helyi Vörösmarty kör megalakulásáról. Ennek elnöke az iskola igazgatója, Ligeti József volt. A Vörösmarty-szobrot leleplezték. Az ünnepségen többek között Farkas Gyula is beszélt, és állami, egységes tankönyvek használata mellett törtek lándzsát, teljes összhangban a kor szabadkőműveseinek igényeivel. Az 1874. ápr. l-jei vezércikk a „Huszadik századi eszmékről” ad tájékoztatást. Ápr. 4., 8. és 11-én jótékonysági hangversenyről ad hírt a lap. Farkas Gyula fellépését is jelzik. 1874. ápr. 15-én műkedvelő előadásról tudósít a lap.

Május 2-án a szabadkőműves Nagyváthy Jánosról jelent meg cikk Moenich Károly: Magyar írók névtárában. Farkas Gyula új természettudományos cikksorozatot indított hat részben „A rövidlátás okairól” A vezércikk címe: „Iskolaszéki gyűlés”. Ez egyben az utolsó szám, ahol Farkas Gyula és Mendlik Alajos szerepel laptulajdonos és főmunkatárs megjelöléssel a lap címoldalán. Ezután csakis dr. Persz Adolf neve olvasható felelős szerkesztő s laptulajdonosként.

A „Tárcza” rovatban versek és „beszélyek” olvashatók a lap első oldalán. A dagályos, érzelgős elbeszélések folytatásokban találhatók. Az írók, költők neve ismeretlen. Feltehető, hogy gazdasági megfontolásokból közölték az egyébként értékes lapban ezeket.

A „Vegyesek” rovatban több értékes megfigyelés, hasznos, gyakorlati útbaigazítás található. Példa erre a következő:

„Nevezetes különbség jég és jég között. Azon jég, mely először fagyott, sokkal hajlékonyabb, alakíthatóbb, mint az, mely meg-megolvadván, egymásutáni többszörös fagyás által képződött, Ha fél hüvelyknyi vastag és egy lábnyi hosszú üvegcsőbe vizet zárván, ezt megfagyni engedjük, azután a csövet gyengén melegítvén a szélein megolvadt jégpálczát belőle kihúzzuk, és két, egymástól 8 hüvelyknyi távolra lévő állványra helyezvén, közepére egy- egy fontnyi súlyt akasztunk, akkor a jégpálcza lassan meggörbül. De, ha az üvegcsőben lévő jeget kétszer-háromszor egymásután megolvasztjuk, de újra fagyni nagyjuk, akkor ez nem fog történni. Többszöri fagyás után pedig következik egy, melynél az üvegcső szétreped, mert már ekkor a jég nem képes az üvegcső alakjához simulni, s azt szétnyomja. Hóból fagyott jégpálczák ellenben gyűrűvé hajlíthatók össze. E tünemény oka az, hogy a víz lyukacsaiban lévő levegő többszörös fagyás után a vízből nagyrészt kiűzetik, mi által a jég merevséget nyer.

Befagyott ablaktáblák leggyorsabban következőleg tisztíthatók meg a jégkéregtől; meleg vízben annyi konyhasó oldandó fel, hogy az oldat fölött egy tojás képes legyen úszni, (egy itcze vízbe egy marok só teendő); ezen oldatba mártott szivacscsal dörzsölendő a befagyott üvegtábla, mire a jég róla azonnal eltűnik.” (1874. febr. 14. 2. oldal)

Feltehető, hogy ez Farkas Gyula írása. Csaknem minden számban akadnak ilyen gyakorlati, természettudományos megfigyeléseket ismertető cikk, – ugyancsak feltehető, hogy Farkas Gyula írása.

A „Vegyesek” rovat rövid hírei között található a következő: „Városunk élő büszkesége, Rónay Jácint, cz. püspök a pozsonyi székesegyház kijavítására 1073 forintot adományozott.” – Egyes források szerint Rónay Jácint szabadkőműves volt.

A „Levelezés” rovat olyan leveleket közöl, amelyek a kultúra pártolását szorgalmazzák. Az „Újdonságok” rovat főként a helyi egyesületek életéből vett eseményekről számol be. Élénk társadalmi élet folyt a városban. A Székesfehérvári Főreáltanoda Segélyző Egylete, A székesfehérvári Jótékony Nőegylet, A Székesfehérvári Főreáltanodai Önképzőkör, A Kereskedő Ifjak Betegápoló Egylete szerepel. Éles bírálat olvasható a helybeli főreáltanodáról: az Amerikából kapott értékes ajándékot, a különleges ásványokat nem megfelelően helyezte el az iskola: „Kár, hogy ilyen unicumot egy oduban kell elhelyezni, hová még a tanítványok is alig férhetnek.” Eben a rovatban olvasható a szigorú megrovás azoknak, akik zavarták az előadást „ egy kis társaskör csevegése zavarja” a színházlátogató közönséget.

„Színházi szemle” rovat is van a lapban. Nemcsak színibírálat olvasható ebben, hanem némelyik darabnak a tartalma is. Szigligeti Ede „Nőuralom és a papucsvitézek” c. darabját is adták az iskola javára. Méltatásban a darab eredetiségét említi. A szabadkőműves Bokody Antal színtársulatának előadásait méltatja. Márc. 26-án is Szigligeti Ede darabjának, a „Szökött katonának” az előadásáról ad hírt a lap.

Az „Újdonságok” rovatban esik említés arról, hogy „ápr. 11-én vagyis a húsvét utáni szombatra lett kitűzve „ a jótékony célú hangverseny… eddig szerencsés volt Heinrich Aranka, Rader Gizella és Vajtay Rosina úrhölgyeket megnyerhetni; a férfi közreműködők eddig Bernreiter Lipót, Emmerth Henrik, Farkas Gyula, és Madaras Elek;” Az ápr. 15-i számban, az utolsó oldal „Újdonságok” rovatában olvasható a következő:

„Farkas Gyula barátunk és kartársunk hétfőn megtartá akadémiai előadását. Az akadémiai tagok szép számmal voltak jelen, s nekünk személyesen volt alkalmunk tapasztalni, hogy érdekes előadását egész figyelemmel hallgatták végig, s miként a „Hon” tudósítója is közli, „élénken megéljenezték”. Értekezését, mely az akadémián most bírálat alatt van, később bővebben fogjuk ismertetni.”

Erre azonban már nem került sor.

Nesnera Aladár ipariskolai tanár 1900-ban lett szabadkőműves Aradon. Az ottani „Összetartás” páholyba lépett, később annak első emberévé, főmesterévé választották. Ő is a Székesfehérvári Polgári Iskola tanára volt.

Ugyancsak az aradi „Összetartás” páholy tagja volt az a Kopp János takarékpénztári főpénztárnok, aki Aradon született 1870-ben, és 1912-ben vették fel a páholyba. A 3. fokba avatták. Kopp János könyv- és papírkereskedése a Székesfehérvári Figyelőnek csaknem minden számában hirdette a kereskedését. Ugyancsak Kopp János hirdetése olvasható a lap utolsó néhány oldalán.

A rövid életű Székesfehérvári Figyelő jól szerkesztett, érdekes, merész, szabad, sőt szabadkőművesi gondolkodású lap volt. Korai elődje az 1910-ben, az egész magyar szabadkőművesség által támogatott és a magyar szabadkőművesek legnagyobb alkotásának tartott Világ című lapnak.

Berényi Zsuzsanna Ágnes

Vitringas Testimonium für Gregorius Nagymihályi, Franeker den 9. Juni 1718. Daß der berühmte Franeker Professor der Theologie Campegius Vitringa Sr. (1659–1722)[23] sich eines wahren Zustroms von Studenten aus dem fernen Ungarn erfreuen durfte, ist auch auf ungarischer Seite nicht unbemerkt geblieben. Schon 1874 veröffentlichte Áron Szilády eine umfangreiche Namenliste der vielen ungarischen Studiosi, die – von 1686 an – unter der Anleitung von Vitringa („sub celeberrimo Campegio Vitringa“) an der ebenso weitberühmten Universität in Franeker studiert hatten.[24] Diese Liste – selbst schon ausgehend von einer viel älteren Archivquelle – ist in mehreren Hinsichten noch immer brauchbar und wertvoll. Nicht nur stoßen wir darin auf Namen, die man in dem – im Jahre 1968 herausgegebenen – Album Studiosorum Academiae Franekerensis vergeblich suchen wird,[25] sondern auch auf mehrere Studiosi, von deren Beziehung zu Vitringa wir bis auf heute gar nichts wußten und die deswegen außer Betracht geblieben ist. Zur letzten Kategorie gehört auch ein gewisser Gregorius Nagymihályi, der – wie Szilády uns berichtet – im Jahre 1717 bei Vitringa studierte.

 

In wiefern Sziládys Bericht auf Wahrheit beruhte, blieb aber lange undeutlich. Zwar konnte man anhand des Album Studiosorum feststellen, daß Nagymihályi sich tatsächlich in der zweiten Hälfte des Jahres 1717 in Franeker immatrikulieren ließ (siehe dazu das AStF, Nr. 11194: Gregorius Nagymihályi, Hungarus), aber viel weiter reichten unsere Kenntnisse nicht. Weder die erforschten akademischen Schriften,[26] noch die bewahrt gebliebenen akademischen Archivalien lieferten bei weiteren Nachforschungen brauchbare Daten, die Nagymihályis Beziehung zu Vitringa beleuchteten. So blieb die Frage, ob man ihn wirklich zu dessen Studiosi zählen darf, zunächst unbeantwortet – wie plausibel es an sich auch scheinen mag, daß er sich nach seiner Ankunft in Franeker gleich unter Vitringas Zuhörer geschart hat.

Den Beweis für die Richtigkeit von Sziládys Mitteilung fanden wir vor einigen Jahren – genau gesagt im Sommer 1992 – im Archiv des alten und renommierten protestantischen Collegium zu Sárospatak. Das bewußte Dokument ist nichts weniger als das handgeschriebene Zeugnis (Testimonium), das Vitringa – im Juni 1718 – Nagymihályi bei dessen Abreise aus Franeker mitgab, als Beweis von lobenswertem Fleiß und hervorragenden Qualitäten.

Das Stück, ein zusammengefalteter Bogen Papier, auf drei Seiten von Vitringa beschrieben, kam 1813 als Teil einer Sammlung von Manuscripta in den Besitz des Collegium [Sign.: Kt. 546]. Die fortlaufende Numerierung der Seiten ist von späterem Datum [ff. 53–55].[27]

Das Testimonium bestätigt nicht nur, daß Nagymihályi ununterbrochen („absque intermissione“) Vitringas Vorlesungen[28] – sowohl an der Akademie wie bei ihm zu Hause – besucht hat, sondern auch, daß er einer von dessen beliebtesten Schülern gewesen ist („illum in auditoribus mihi carissimum“), von dem Vitringa große Erwartungen hatte:

So bin ich fest davon überzeugt, daß er den Kirchen und Schulen seines Vaterlandes – die Gott in seiner Vorsehung gnädig behüten möge – zu großem Ruhm, zur Stütze und Zierde gereichen wird.

„Plane ut mihi persuadeam, illum Ecclesiis atque Athenaeis Patriae suae – quibus Deus cura providentiae suae propitius invigilet! – magno fore decori, fulcimento, atque ornamento“.

Auch wenn wir es hier mit dem Text eines Zeugnisses zu tun haben, so geht aus allem klar hervor, daß Nagymihályis große Erudition, sein scharfer Verstand („ingenii ejus acumen“) und sein    weises und maßvolles Urteilsvermögen („judicii prudentia ac moderatio“) einen tiefen Eindruck auf Vitringa gemacht haben. Ganz zu schweigen von seinem Eifer und seiner inbrünstigen Liebe zu dem „Haus Gottes“ in seinem Vaterland Ungarn, Christi Kirche im „ungarischen Zion“.

Zugleich wirft das Testimonium ein klares Licht auf den Verlauf und die Chronologie seiner Peregrinatio academica. Wie wir aus ungarischen Quellen wissen, studierte Nagymihályi – mit vollem Namen Gregorius Szomoló Nagymihályi [ung.: Nagymihályi Szomoló Gergely][29] – anfangs in Miskolc und danach in Sárospatak.[30] Als Student des illustren Collegium kam er von dort nach den Niederlanden, „um“ – so lesen wir – „seinen Verstand besonders zu schärfen und sich größere Weisheit zu erwerben“ („ad ingenium majore opere acuendum, et instruendam prudentiam“), und zwar „in maximum Ecclesiae usum“.

Das Testimonium erwähnt, daß er zuerst ein Jahr und einige Monate („per aliquot supra annum menses“) in Utrecht („in Academia ad Rhenum Trajectensi“) studierte und von dort nach Franeker gezogen ist („inde ad nos transiit“), wo er – wie Vitringa explizit mitteilt – im Herbst des Jahres 1717 ankam („autumno superioris anni“). Aufgrund dieser Angaben können wir schließen, daß Nagymihályi Mitte 1716 in Utrecht mit seinen ’ausländischen Studien’ angefangen haben muß.[31] Was die Dauer seines Studienaufenthalts in Franeker betrifft, bildet die Datierung von Vitringas Testimonium eine deutliche Markierung – den 9. Juni 1718 („et huc usque apud nos substitit“). Wir können mit Sicherheit voraussetzen, daß Nagymihályi kurz darauf Franeker verlassen hat.

Daß die Rückreise nach seinem Vaterland wieder über Utrecht führte, geht aus seiner Eintragung in das Utrechter Album Studiosorum hervor.[32] Weitere ’Spuren’ von seinem Aufenthalt in dieser Stadt fanden wir aber nicht. Auch Lajos Segesváry, der 1935 promovierte mit einer Arbeit über „Die reformierten Studenten aus Ungarn an der Universität Utrecht“, weißt nicht anderes zu berichten als daß Nagymihályi sich im Jahre 1718 als Peregrinus einschreiben ließ.[33] Dennoch blieb er nicht lange dort. Ungarische Quellen erwähnen, daß Nagymihályi noch imselben Jahr mit der Leitung der Schule in Miskolc beauftragt wurde.[34] Ende März 1719 erfolgte seine Berufung zum Professor an dem illustren Collegium zu Sárospatak.[35] Daß Vitringas lobendes Testimonium ihm als Empfehlung gedient hat, unterliegt keinem Zweifel.

*

In einer kleinen, leicht übersehbaren Notiz im Senatsarchiv der Universität Franeker lesen wir, daß der dann regierende Rector magnificus der Universität am 25. September 1720 den versammelten Professoren ein kleines Faß ungarischen Wein („vasculum vini Hungarici“) zeigte – ein Geschenk von Nagymihályi und bestimmt für die großmächtigen Staaten von Friesland:[36]

Exhibuit in senatu D[ominus] R[ector] M[agnificus] vasculum vini Hungarici a D. Georg. (sic) Nagimihalieo, Prof. Philos. in Collegio Patakino, Membris Ampliss. Ord. dividendum. Quod factum.

Auch wenn das Geschenk ihres dankbaren Stipendiaten ein weinig spät ankam,[37] so wird es den friesischen Staaten gewiß nicht davon abgehalten haben, nachträglich auf den neuberufenen Professor von Sárospatak das Glas zu erheben …

*

Der Höhepunkt Nagymihályis Karriere bildet zugleich den Schluß unseres bescheidenen Beitrags.[38] Gern widmen wir Vitringas Testimonium, das hier – als Mittelpunkt der Geschichte – zum ersten Mal mit einer deutschen Einführung veröffentlicht wird, Herrn Prof. Eep Talstra, dem Freund und Amsterdamer Kollegen der ersten Stunde. „Ad multos annos!”

 

 

 

 

*Sárospatak

Nagykönyvtár Református Kollégium, Levéltár [Archiv]: Kt. 546, ff. 53–55.

Lecturis Gratia et Pax a Christo Domino!

Quod decus neutiquam vulgare inest in Praestante eruditoque Viro, Gregorio Nagymihályi, Ungaro, dilectissimo Fratre in Christo, lubens hisce meis commendatitiis ei assero: licet ipse omni parte per se commendabilis iis minime opus habeat.

Rei Divinae cum esset consecratus, capessiturus cultum huic proposito congruentem, cursu in Patria confecto, et suscepta ad exteros peregrinatione ad ingenium majore opere acuendum, et instruendam prudentiam, pedem fixit in Academia ad Rhenum Trajectensi, ubi sacris nostris per aliquot supra annum menses feliciter ac diligenter operatus est. Inde ad nos transiit, novorum experimentorum facturus periculum, autumno superioris anni, et huc usque apud nos substitit, sic vitae morumque instituta ratione, ut expectes a Viro exercito ac prudente, qui dudum vitare didicerat scopulos, lubricae aetati saepe funestos, certoque pede semitam calcare virtutis. Adsiduus in labore et exercitatione, praebuit omnibus singulare exemplum modestiae, verecundiae, excultae humanitatis, decentiae gravitatisque, tum quoque pietatis, puritatis ac sanctimoniae interioris, universum vitae cursum sic dirigens atque administrans, ut visus sit actiones suas non hominibus solum commendare, sed Deo, tantumque virtute, quan- [54] tum doctrina proficere. Hoc animo, blandiente occasione, communia Sacrarum Literarum studia, in quibus dudum profectus fecerat praeclaros, summa prosecutus est diligentia, ut ne[39] deesset officio, ad quod omnes scientiae nostrae cultores per vitam obligantur, se omni meliore modo perficiendi expoliendique in maximum Ecclesiae usum. Praeter privas lucubrationes, quas strenue ursit, publicos audivit hujus loci Doctores, quorum institutiones proposito conducibiles censuit, recto sanoque judicio quae meliora sunt, discriminans. Me utique inter eos testem habere voluit luculentum adsidui et honestissimi cultus, quo me in Scholis qua Academicis qua Domesticis, in quibus Doctrinam Religionis nostrae exponere, Verbum Divinum commentari, et Fata Ecclesiae ex historia enarrare atque illustrare soleo, absque intermissione cohonestavit. Privum quoque commercium cum iis coluit, tum ut studia sua et meditationum suarum fructus iis probaret, tum ut ipsorum de dubiis Religionis nostrae quaesitis exploraret sententiam, aut de statu Ecclesiae ac spe futuri temporis iiscum amicos caederet sermones. Qua consuetudine cum mihi familiarius innotuerit, ingenii ejus acumen, judicii prudentiam ac moderationem, eruditionem in Sacris Literis, perque disciplinas contingentes, solidam, et insignem exercitationem, multo labore et usu comparatam, qualis est adulti Viri in Christo Jesu, in ipso facile recognovi. Ne de puro zelo di- [55] cam, quo in Domum Dei, et praesertim in Tsionem Patriae suae, flagrat. Plane ut mihi persuadeam, illum Ecclesiis atque Athenaeis Patriae suae – quibus Deus cura providentiae suae propitius invigilet! – magno fore decori, fulcimento, atque ornamento. Quo nomine     ut illum in auditoribus mihi carissimum, omnibus Literarum ac verae Pietatis Patronis ac Fautoribus impense commendo, sic Deum et Patrem in Christo Jesu ex animo veneror, ut illum in hunc usum conservet, salvum atque incolumem suis reddat, Spiritu suo fulciat, et ad magna pro gloria Dei audenda excitet, latumque ei aperiat dotium suarum explicandarum ostium, in bonum odorem Evangelii Filii Dei, Ecclesiarum consolationem, honorem Divini Nominis, et ipsius in Servatore Jesu salutem sempiternam.

Franekerae, a.d. Jun. IX.

MDCCXVIII.                                                                                    C. Vitringa

Ferenc Postma**

 



[1] Életére, munkásságára l. Purgina, Jan: Samuel Mikovini 1700–1750 – život a dielo. Bratislava, 1958.; Deák Antal András: A „Hungaria nova” megrajzolója: Mikoviny Sámuel. 1700–1750. Bp. 1987. 3–46.; Plihál Katalin – Reisz T. Csaba – Török Enikő (szerk.): A magyar térképészet nagyjai. Lipszky János (1766–1826); Mikoviny Sámuel (1700–1750). Bp. 2001. 133–265.; életművének legújabb és legrészletesebb feldolgozása, Mikoviny műveinek és a róla szóló irodalomnak teljes körű bibliográfiájával: Török Enikő: Mikoviny Sámuel rézmetszetű megyetérképei. A mérnök-térképész élete és munkássága. Doktori disszertáció. (ELTE BTK) I–II. Bp. 2002. (Kézirat.) A disszertáció hozzáférhető az OSzK térképtárában is (és remélhetőleg jövőre megjelenik nyomtatásban).

[2] Török: i. m. I. 7.

[3] Minderre még l. Deák: i. m. 6–8., ill. Török: i. m. I. 8.

[4] A kéziratos kötet címe: „Matricula Scholae rectore Belio” (továbbiakban: „Matricula”). Lelőhelye: Ústredná Knižnica Slovenskej Akadémie Vied – Lyceálna knižnica (Pozsony). A kötetnek nincs jelzete, külön kell kérni a könyvtárostól. A címe megtévesztő, ugyanis nemcsak a Bél rektori évei (1714–1719) alatti diákokat, hanem a következő két rektor, Marth Mátyás (1719–1721), illetve Beer Frigyes Vilmos (1721–1747) működése idején beiratkozott tanulók neveit is tartalmazza. Az anyakönyvre legújabban l. Tóth Gergely: Bél Mátyás kéziratai a pozsonyi evangélikus líceum könyvtárában (Katalógus). – Catalogus manuscriptorum Matthiae Bél, quae in bibliotheca Lycei Evangelici Posoniensis asservantur. Nemzeti Téka. Bp. 2006. xxii–xxiii., ill. uo. nr. 109.; .: Bél Mátyás pozsonyi tanítványai. A pozsonyi evangélikus líceum anyakönyvének vonatkozó részei Bél és utódai megjegyzéseivel. In: Lymbus. Magyarságtudományi Forrásközlemények. Bp. 2007. 179–208.

0[5] Értelmezhetetlen jel (talán az aláírás „subscripsit” rövidítése?). Maga Mikoviny írta.

0[6] L. „Matricula” 165.

0[7] L. „Matricula” 410.

0[8] Török: i. m. I. 7.

0[9] Marth a táblázat fölé ezt írta: „In classibus Docentes ac Discentes reperi sequentes: In Ima fuit

1. Docens Cl. Belius avocatus. 2. Discentium…” L. „Matricula” 410.

[10] A „classis prima” elvégzése, amint azt az anykönyv adatai bizonyítják, több évig eltarthatott. Még l. Markusovszky Sámuel: A pozsonyi ág. hitv. evang. lyceum történte. Pozsony, 1896. 211–212.

[11] L. uo. 461.

[12] Mikoviny apjára, lelkipásztori tevékenységére l. Deák: i. m. 6., ill. Török: i. m. I. 6–7.

[13] L. Deák: i. m. 10–11., ill. Török: i. m. I. 8.

[14] Antra Deminfalvensia admiranda in Comitatu Liptoviensi Georgius Buchholtz iunior adiit et fideliter delineavit Anno MDCCXIX. d. III. Iulii. Edidit Matthias Bel. S. Mikoviny sc. Norib. In: Belus, Matthias: Hungariae antiquae et novae Prodromus. Norimbergae, 1723. 150a. Ez alapján Purgina, ill. Deák Antal András úgy vélte, 1719-ben Mikoviny Nürnbergben tartózkodott. L. Purgina: i. m. 24., Deák: i. m. 8.

[15] Török: i. m. I. 8.

[16] Schőn István: A magyar szabadkőművesség hivatalos folyóiratai. = Magyar Könyvszemle 2000. 2. sz. 175–190.

[17] Berényi Zsuzsanna Ágnes: A Pro Libertate c. lap. = Magyar Könyvszemle 2002. 2. sz. 186–187.

[18] Berényi Zsuzsanna Ágnes: Orsovai Hírlap 1904–1906-ig. = Magyar Könyvszemle 1994. 4. sz. 417–432.

[19] OSzK: FM 3/1 674.

[20] MOL P 1081 „Galilei” páholy 5. cs. XVII. 1871–86 2.

[21] MOL P 1081 „Galilei” páholy 5. cs. XVII. 1. Cs.

[22] Filep László: Farkas Gyula élete és munkássága. = Matematikai Lapok 1980–81. 4. sz. 231–245.

[23] Siehe über Campegius Vitringa Sr.: Boeles, W. B. S.: Frieslands Hoogeschool en het Rijks Athenaeum te Franeker. Band II/1. Leeuwarden, 1879. 288–294. Er war seit 1681 Professor in Franeker.

[24] Vgl. dazu Szilády, Áron: Campegius Vitringa magyar tanítványai Franequerában. = Magyar Protestáns Egyházi és Iskolai Figyelmező (5.) 1874. 43–50.

[25] Das Album Studiosorum Academiae Franekerensis (Abkürzung: AStF) wurde im Jahre 1968 publiziert von Fockema Andreae, S. J. und Meijer, Th. J. (Franeker o. J.).

[26] Siehe in diesem Zusammenhang: Postma, F[erenc]–van Sluis, J.: Auditorium Academiae Franekerensis. Bibliographie der Reden. Disputationen und Gelegenheitsdruckwerke der Universität und des Athenäums in Franeker, 1585–1843. Leeuwarden, 1995. 237–251.

[27] Vgl. dazu Börzsönyi, József: A Tiszáninneni református egyházkerület Nagykönyvtárának (Sárospatak) kéziratkatalógusa – 1850 előtti kéziratok [Országos Széchényi Könyvtár: Catalogi manuscriptorum, quae in bibliothecis ecclesiasticis Hungariae asservantur, Band IV]. Budapest, 1986. 98–99 (Nr. 535).

[28] Was Vitringas kirchenhistorische Vorlesungen in der ersten Hälfte des Jahres 1718 anbelangt, kann man hier noch auf die Mitschrift [Sign.: Kt. 603/3] des Sárospataker Studenten Daniel Hétzei (siehe dazu das AStF, Nr. 11220) hinweisen, die sich gleichfalls in Sárospatak befindet, vgl. dazu Börzsönyi, József: op. cit., 106 (Nr. 590). Aus dieser Mitschrift geht hervor, daß Vitringa dabei auch auf die „Reformatio in Hungaria“ Aufmerksamkeit verwendete (siehe dazu 36–38).

0[29] Szomoló ist in diesem Zusammenhang der eigentliche Familienname. Die Familie stammte aus Nagymihály, womit aller Wahrscheinlichkeit nach das heutige Mezőnagymihály gemeint ist.

0[30] Die ungarischen Angaben über Nagymihályi entnehmen wir hauptsächlich: Koncz, Sándor: A filozófia és a teológia oktatása 1703–1849 között. In: A sárospataki Református Kollégium története. Tanulmányok alapításának 450. évfordulójára. Budapest, 1981. 116–154. Siehe dazu jetzt aber auch: Hörcsik, Richárd: A sárospataki Református Kollégium diákjai, 1617–1777. Sárospatak, 1998. 205. (Nr. 8). Gregorius Nagymihályi ließ sich in Sárospatak immatrikulieren am 13. November 1704. – In den vorhandenen – bio- und bibliographischen – Lexica kommt sein Name gar nicht vor.

0[31] Die Sárospataker Matrikel bestätigt, daß Nagymihályi im Jahre 1716 im Ausland studierte („Acad[emias] salut[avit] A. 1716“), vgl. dazu Hörcsik, Richárd: op. cit., 205.

[32] Vgl. dazu das im Jahre 1886 veröffentlichte Album Studiosorum Academiae Rheno-Trajectinae, 1636–1886. Ultrajecti, 1886. 120: Gregorius Nagymihályi, Hungarus Peregrinus.

[33] Vgl. dazu Segesváry, Lajos: Magyar református ifjak az utrechti egyetemen, 1636–1836 [Theológiai tanulmányok, Band XLIV]. Debrecen, 1935. 24. Er verweist nur auf das oben (Fußnote 10) erwähnte Utrechter Album Studiosorum.

[34] Die Sárospataker Matrikel meldet, daß Nagymihályi bereits im Jahre 1713 Schulrektor in Miskolc war („Rector Miskoltziensis A. 1713“) und daß er 1718 dort zurückkehrte („redit A. 1718“), vgl. dazu Hörcsik, Richárd: op. cit., 205.

[35] Vgl. dazu Hörcsik, Richárd: op. cit., 205. („Fit Professor Patakiensis A. 1719. 30 Martii“).

[36] Siehe dazu: Archiv der damaligen Universität Franeker (1585–1811), Inventar Nr. 30 (Senatus Generalis, 1711–1738), Fol. 35 recto. Das Archiv befindet sich heute im Instituut „Tresoar“, Leeuwarden.

[37] Womöglich hatte der Sárospataker Student Johannes D. Ecsegi, der sich am 20. September 1720 in Franeker immatrikulieren ließ (siehe dazu das AStF, Nr. 11340), das Faß gebracht. Siehe über ihn: Zoványi, Jenő–Ladányi, Sándor (Hrsg.): Magyarországi Protestáns egyháztörténeti lexikon. 3. kiad. Budapest, 1977. 164 (s.v.).

[38] Nagymihályi blieb bis 1734 Professor zu Sárospatak. Danach wurde er Pfarrer in Csát, dem heutigen Mezőcsát, wo er 1742 starb. Siehe für sein Todesjahr: Tudományos Gyűjtemény. (5.) 1818. 24. (Nr. 64), und jetzt auch: Hörcsik, Richárd: op. cit., 205. – Während seiner Professur zu Sárospatak geriet er mehrmals in Konflikt mit seinem (einzigen) Amtskollegen Johannes Csécsi Jr. (1689–1769), der in Utrecht bei H. A. Röell studiert hatte und der dessen Gedankengut mit Begeisterung in Wort und Schrift verbreitete, vgl. dazu Ladányi, Sándor: Ungarische Studenten an der Universität Franeker – Einflüsse der Universität von Franeker auf die ungarische reformierte Kirche im XVII. und XVIII. Jahrhundert. = It Beaken (47.) 1985. 195–199, und van Sluis, Jacob–Postma, Ferenc: Herman Alexander Röell (1653–1718) und seine ungarischen Studenten. Szeged, 1990. s.v. Eine kaiserliche Verordnung machte der schließlich unmöglich gewordenen Situation ein Ende: beide Professoren wurden 1734 ihres Amtes enthoben. Siehe darüber: Szombathi, Johannes: Historia Scholae seu Collegii Ref. Sárospatakiensis. Sárospatak, 1860. 184 und Bod, Petrus: Historia Hungarorum ecclesiastica. Band III. Lugduni-Batavorum, 1889. 408–409.

* Zum ersten Mal in verkürzter Form auf holländisch publiziert in: Crom, Peter–Postma, Ferenc–van der Wal, Adri (Hrsg.): Mirabilia Absque Numero. Ter gelegenheid van de vijftigste verjaardag van Eep Talstra [Aufsätze für Prof. Eep Talstra (Vrije Universiteit Amsterdam) zum 50. Geburtstag]. Amsterdam, 1996. 13–18.

[39] Nota critica: ’ut ne’, leg.: ’ut non’.

*** Herrn P. van Tuinen (Harlingen) bin ich zu größtem Dank verpflichtet dafür, daß er meine Transkription des Testimonium nochmals überprüft hat. Gerne möchte ich an dieser Stelle Herrn A. Vlieger (Amstelveen) recht herzlich danken für seine deutsche Übersetzung.


stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   


Figyelem! Nem nyomdahű változat. Tudományos célú felhasználáshoz ajánlatos összevetni a nyomtatott kiadással.