Dörnyei Sándor

Magyarországi szerzők művei külföldön a 18. században

a kálvinista vallás régiségéről. II.

Az Országos Széchényi Könyvtár Régi Magyarországi Nyomtatványok Szerkesztősége keretében befejeződött az a több éves bibliográfiai munka, amely a magyarországi szerzőknek a 18. század folyamán külföldön, nem magyar nyelven, önállóan megjelent műveit (RMK III) vette számba. A korábban elkészült első kötetet (1712–1760)[1] most követi a második (1761–1800).[2] Így lehetőség nyílott az egész század ebbe a körbe tartozó nyomtatványainak statisztikai elemzésére. Az első kötet megjelenése után már készült statisztikai összefoglalás,[3] ezt igyekszünk az alábbiakban a század második felére kiterjeszteni.

Az I. kötet (1712–1760) az 1823. tételszámmal zárul, a II. kötet (1761–1800) a számozást folytatva a 3931. tételig jut. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy a fenti tételszámok és a statisztikai elemzésben bemutatott számsorok között elhanyagolható mennyiségi eltérés található. Ez abból adódott, hogy mindkét kötet esetében a tételszámozás után még néhány leírás törlésére („Vacat”) és pótlólagos beiktatásra (betűs tételszámok) kényszerültünk, továbbá számos évszám vagy hely nélküli nyomtatványt nem vettünk figyelembe az elemzés során. Mindkét kötetben jelentős mennyiségű tételszám nélküli, kisebb betűvel szedett leírás van, ezek a csak irodalomból ismert művek, amelyeket egyetlen könyvtár állományában sem találtunk, vagy a korábbi említés óta elpusztultak („olim”). Ezeket a műveket sem vettük figyelembe a statisztikákban.

A feldolgozott nyomtatványokban hozzáférhető irodalmi termés és a hazai szellemi mozgalmak, politikai-gazdasági folyamatok között kevésbé kereshetünk olyan közvetlen összefüggést, mint a Régi Magyarországi Nyomtatványok kötetei alapján Borsa Gedeon,[4] Péter Katalin[5] és Heltai János,[6] Petrik Géza bibliográfiájából kiindulva korábban Csapodi Csaba[7] tette.

A bibliográfiában szereplő hungarus szerzők jelentős része ugyanis a hazai kulturális életből időlegesen (pl. egyetemen tanulók) vagy véglegesen (pl. külföldi egyetemeken oktatók) kiszakadt, működésük más országok tudományos, irodalmi, gyakorlati életébe ágyazódott be. Az itthon élő szerzők munkáinak külföldi kiadásai is nagyrészt a külföldi országok tudósai, olvasói számára készültek. Ez utóbbi megállapítás érvényes nemcsak Hevenesi Gábor elmélkedési könyveire, hanem például Plenk József Jakab Magyarországon írott orvosi tankönyveire is.

Külön vizsgálatot érdemelne viszont a Bécsben megjelent – és igen tekintélyes számú – nyomtatványoknak a szerepe. Bécsben a 18. század második felében a királyi udvar, a központi hivatalok, az oktatási intézmények (nemcsak az egyetem, hanem például a Theresianum is), a magyarországihoz aligha hasonlítható, „világvárosi” kulturális és tudományos élet igen sok hungarusnak biztosított működési teret. Feldolgozásunk természetesen nem terjedt ki a Bécsben megjelent s a Petrik-pótlásokba tartozó, igen fontos magyar nyelvű művekre (pl. testőrírók), de a latinul, németül írott tudományos és politikai munkák számottevő része is a hazai szellemi élethez kapcsolódott.

Időbeli eloszlás

A statisztikai elemzésre térve az első vizsgálódási szempontunk a nyomtatványok időbeli eloszlása. Az első kötet alapján az a kép alakult ki, hogy a számbeli növekedés 1750-ig egyenletes, a következő évtizedben ellenben átmeneti kisebb visszaesést tapasztaltunk. A folyamat a század utolsó négy évtizedében igen hasonló: az egyenletes emelkedés után az utolsó évtizedben feltűnő a visszaesés.

 

1712–1720	1721–1730	1731–1740	1741–1750	1751–1760	1761–1770
318	346	379	391	360	432
1771–1780	1781–1790	1791–1800
543	674	441

 

A fejlődési vonal kétszeri megtörése elgondolkodtató, az okok keresése azonban bizonnyal messze vezetne. Azért talán érdemes felvázolni azt a számsort, amelyet Csapodi Csaba a hazai könyvtermelésről kidolgozott. (Csapodi csak a Petrik bibliográfiájában leírt mintegy 10.000 tételt vehette figyelembe, az azóta gyűjtött és nagyrészt kötetekben is kiadott jelentős mennyiségű, 20.000 körüli kiegészítés számszerűleg bizonyosan más képet ad, az arányok azonban alapvetően talán nem módosulnak.)

 

	1712–20		1721–30	1731–40	1741–50	1751–60	1761–70	1771–80	1781–90
	272		476	610	730	733	904	1338	1789
1791–1800
2225

 

A két számsor összevetése azt mutatja, hogy az egyenletes emelkedés mindkét esetben megtörik az 1751–1760 évtizedben. Erre sem Csapodi, sem mi nem találunk kielégítő magyarázatot. Feltűnőbb azonban az utolsó évtizedek alakulásában jelentkező eltérés: míg Magyarországon a könyvtermés törés nélkül meredeken emelkedik a század végéig, a külföldi növekedési arány lényegesen kisebb, s az utolsó évtized visszaesést hoz. A hazai helyzet az általános kulturális és gazdasági fejlődésen belül a nyomdák számának növekedésével is magyarázható. Talán ez eredményezte a külföldön publikálás mérséklődését, s főleg Bécsből az egyre fejlődő magyarországi nyomdák felé terelődést. (Például Plenk tankönyveinek egy részét a bécsi kiadó a budai egyetemi nyomdában készíttette.)

Némileg igazolja ezt a megállapítást az utolsó négy évtized Bécsben, illetve máshol megjelent nyomtatványainak a számsora:

 

	1761–1770	1771–1780	1781–1790	1791–1800
Bécs	209	278	316	214
más nyomdahely	223	265	358	227

Nyelvi megoszlás

A nyelvi megoszlás az utolsó két évtizedig – ugyan hullámzóan, de egyre csökkenő mértékben – a latin nyelv vezető szerepét mutatja. Ezzel szemben a német fokozatosan előretör, s 1781-től egyre erőteljesebben háttérbe szorítja a latint. Az utolsó évtizedben az összes nyomtatványnak már a felénél nagyobb része jelent meg németül. Érdekes, hogy az egyéb nyelveken kiadott és a többnyelvű könyvek aránya az utolsó két évtizedben megközelíti a 20%-ot.

A nyelvek megoszlása a hazai könyvtermésben természetesen alapvetően eltér, hiszen itt a magyar nyelvű nyomtatványok abszolút száma erőteljesen emelkedik, az arányszám az általános növekedés következtében nem ilyen egyenletes, de az utolsó évtizedben az addig vezető latint is megelőzi. A német nyelv aránya külföldön is, itthon is fokozatosan, 1761-től nagyobb mértékben emelkedik, itthon azonban még a latin felét sem éri el.

Az elmondottakat szemléletesebben mutatják a számok:

 

külföldi nyomtatványok
	latin		német		egyéb
1712–1720	265	83.3%	0039	12.2%	014	04.5%
1721–1730	279	80.6%	0050	14.4%	017	05.–%
1731–1740	308	81.2%	0055	14.5%	016	04.3%
1741–1750	305	78.–%	0058	14.8%	028	07.2%
1751–1760	290	80.5%	0047	13.–%	023	06.5%
1761–1770	325	75.3%	0072	16.6%	035	08.2%
1771–1780	321	59.1%	0173	31.8%	049	09.1%
1781–1890	211	31.3%	0333	49.4%	130	19.3%
1791–1800	123	27.8%	0238	53.9%	080	18.3%
összesen	24340	62.2%	1068	27.3%	392	10.5%

 

 

hazai nyomtatványok
	magyar		latin		német		egyéb
1712–1720	072	22.4%	207	64.5%	026	08.1%	016	5.–%
1721–1730	111	20.4%	358	65.8%	054	09.9%	021	3.9%
1731–1740	131	19.4%	464	68.7%	063	09.3%	018	2.6%
1741–1750	212	25.6%	513	61.9%	067	08.9%	037	4.4%
1751–1760	257	29.4%	481	55.–%	083	09.5%	053	6.1%
1761–1770	295	28.1%	534	50.9%	150	14.3%	071	6.7%
1771–1780	401	27.4%	730	49.9%	242	16.6%	089	6.1%
1781–1890	651	33.8%	709	36.8%	450	23.3%	119	6.1%
1791–1800	975	40.4%	898	37.3%	408	16.9%	131	5.4%
összesen	31050	30.7%	48940	48.5%	15430	15.3%	555	5.5%

 

A külföldi nyomtatványok között főleg a század utolsó évtizedeiben jelentőssé váló „egyéb” csoport tizenhét nyelvet jelent. Akárcsak bibliográfiánk első kötetének elemzésekor, ezek között ezúttal is a szlovák (biblikus cseh) a leggyakoribb nyelv 76 (az első kötetben 35) kiadvánnyal. Az időbeli eloszlást most sem mutatjuk be, hiszen a viszonylag kis számok esetében egy-egy termékenyebb szerző nagy szerepet játszik.

Az „egyéb” nyelvek a továbbiakban így oszlanak meg (zárójelben az első kötet számai):

 

francia	68	(16)	ógörög	14	(9)	horvát	2	(2)
szerb	60	0(–)	szlovén	11	(1)	spanyol	2	(–)
olasz	43	0(2)	svéd	10	(5)	héber	1	(–)
orosz	21	0(–)	holland	07	(–)	portugál	1	(–)
angol	20	0(6)	török	04	(4)	román	1	(1)
lengyel	16	0(9)

 

(A tizenhetedik, az örmény csak két örmény–német nyelvű nyomtatványban szerepel.)

A többnyelvűek:

 

német	–	szerb	8	latin	–	lengyel	2
latin	–	görög	5	latin	–	francia	1
latin	–	német	3	latin	–	héber	1
német	–	örmény	2

 

További 3 nyomtatvány (Comenius: Orbis pictus) négy, illetve öt nyelven jelent meg.

Megjelenési hely szerinti eloszlás

A bibliográfiánkba felvett művek megjelenési hely szerinti eloszlása a század második felében alaposan megváltozott. A magyarországi nyomdászat és a bécsi nyomtatványok száma közti lehetséges összefüggésre fentebb már utaltunk. Bécs szerepe azonban a más helyeken megjelent nyomtatványokkal szemben eltérő képet mutat. Míg az 1712–1760 időszakban a bécsi és a más nyomdahelyek közti arány 19.7% a 80.3%-kal szemben volt, ez az arány az utolsó négy évtizedben 48.7% az 51.3%-kal szemben. Ez azt jelenti, hogy a magyarországi szerzőknek az országhatáron kívüli kiadványainak csaknem a fele Bécsben jelent meg.

Bécs rendkívül megnövekedett súlyát még jobban kiemeli az is, hogy a Bécsen kívüli nyomtatványok nagy mennyisége az első félszázadban 111 város között oszlott el, az utolsó évtizedekben viszont a lényegesen kisebb számú nyomtatvány több: 124 nyomdahelyen jelent meg. (Ehhez akár hozzászámíthatjuk azt a további 11 várost, amely a több megjelenési helyet feltüntető impresszumokban szerepel.)

A megjelenési helyek számának a növekedése, ugyanakkor a kiadványok mennyiségének a csökkenése azt mutatja, hogy – Bécsen kívül – lényegesen egyenletesebb az eloszlás. Az első évtizedekben megjelenési helyként kiemelkedő jelentőségű német és németalföldi egyetemi városok a második félszázadban rendkívül visszaestek. (A leggyakrabban szereplő nyolc város a nyomtatványok 40.4%-át, a második félszázadban már csak 21.2%-ot mutat.)

A peregrináció visszaszorítása és a bécsi egyetem megújítása lehet ennek a folyamatnak a magyarázata. A német egyetemi városok közül kivételt mindössze Lipcse jelent, amely a század második felében – Bécs után – a legtöbb nyomtatvány megjelenési helye. Az itt készült 121 kiadványnak azonban egyharmadánál nagyobb része egyetlen szerző, Bél Károly András nevéhez fűződik. Míg Lipcse az 1760-ig terjedő időszakban csak 62 művel szerepelt (ezekből is Bél Károly Andrásé 21!), az akkor vezető egyetemi városok visszaesését az alábbi számok mutatják:

	1760-ig	1761-től
Wittenberg	174	09
Halle	138	35
Jena	126	47
Göttingen	073	28
Lipcse	062	121
Franeker	058	011
Frankfurt a/O	053	002
Utrecht	053	033
Graz	044	045

 

Az első időszakban vezető fenti egyetemi városokkal szemben jelentősen megnőtt más – nemcsak német és németalföldi – városok szerepe, bár a számok lényegesen kisebbek:

 

	1761–1800	1712–1760
Velence	60	08
Zágráb	50	15
Prága	42	24
Augsburg	36	15
Berlin	33	0–
Szentpétervár	29	0–

 

Ezek esetében igen eltérő – olykor Bél Károly Andráshoz hasonlóan egy-egy személyhez köthető – a nagyobb számok magyarázata. Velencében a katolikus liturgikus kiadványok és az egyetemi tankönyvek olasz fordításai mellett a felállított szerb nyomda termékei hoztak számemelkedést. Zágrábban az ott működő szerzetesi főiskolákon tanító és tanuló magyarországiak tevékenysége szélesedett ki. Elsősorban a hazai evangélikus szlovákok vallási kiadványai növelték Prága szerepét. A korábban elő sem forduló Berlin és Szentpétervár is egyes szerzők ottani működése révén vált jelentősebb megjelenési hellyé. Az igen nagyszámú városnév felsorolása helyett a nagyobb földrajzi területek, országok szerinti eloszlás jobban érzékelteti, hogy a 18. század utolsó négy évtizedében hol-mindenhol tevékenykedtek magyarországi szerzők, illetve hol jelentek meg műveik:

 

71	német	0560
12	németalföldi	0074
9	osztrák	1076
9	itáliai	0088
7	lengyel	0021
6	svájci	0017
4	cseh	0053
2	angol	0022
2	francia	0009
2	horvát	0055
2	orosz	0039
2	román	0002
2	spanyol	0002
2	svéd	0008
1	dán	0004
1	ír	0001
1	portugál városban	0001	nyomtatvány

 

74 nyomtatvány koholt megjelenési hellyel vagy hely nélkül jelent meg, 20 kiadványon pedig több földrajzi területre eső város neve szerepel.

A fenti területi eloszlás azt mutatja, hogy Európa igen nagy részére eljutottak ugyan a magyarországi szerzők művei, a Habsburg-birodalmon és a német nyelvterületen túl azonban inkább csak egy-egy „sikerkönyv” jelent meg.

A 18. század első felében az egyetemi városok és így az egyetemek szerepe kiemelkedő volt, a bibliográfiában felsorolt nyomtatványok közel fele az egyetemi élethez kapcsolódott. A század második felében ez a helyzet alaposan megváltozott. A peregrináció visszaszorításával, a bécsi, majd a nagyszombati egyetem fellendítésével egyre kevesebb magyarországi diák tanult, illetve végzett a Habsburg-birodalom határain túl eső egyetemeken. Ezt mutatja, hogy a bécsieket nem számítva az 1712 és 1760 közötti időszakból 559, az 1761 és 1800 közöttiből azonban mindössze 130 disszertációt vehettünk számba. Bibliográfiánk csak azt tükrözi, hogy a hallgató disputációt vagy disszertációt írt és adott ki nyomtatásban.

Az egyetemi tanulmányokra vágyó katolikus ifjak túlnyomó többsége az egész század folyamán Bécsig jutott el. A többi katolikus egyetem közül még Graz vonzott nagyobb számú magyarországi hallgatót. Rómába csak néhány – főleg előkelőbb származású – papnövendék került, a többi katolikus egyetemen (Prága, Innsbruck, Lemberg, Ingolstadt) csak elenyésző számú magyarországi hallgató tanulása eredményezett nyomtatványokat.

A protestánsok külföldi tanulását 1725-től, a kötelező útlevél megszerzésének előírásától kezdve különböző további rendelkezések igyekeztek akadályozni, visszaszorítani. Ez főként a teológiai és filozófiai karok látogatóit érintette erőteljesebben.

Az egyetemekhez kapcsolódó nyomtatványcsoportok szerinti eloszlás

A helyzet alakulását először a disszertációk számaival igyekszünk bemutatni. (Ebbe a csoportba soroltuk a disputációkat és a vizsgatéziseket is.)

 

	1712–1760	1761–1800	összesen
teológiai kar	293	073	366
filozófiai kar	117	036	153
jogi kar	034	014	048
orvosi kar	189	109	298
összesen	633	232	865

 

A Van Swieten által kidolgozott oktatáspolitika a bécsi egyetemnek az osztrák birodalmon belül központi szerepet szánt. Ennek érdekében megfelelő szervezeti és személyi változtatásokkal igyekeztek erre alkalmassá tenni ezt az intézményt. Az eredményt a mi esetünkben a disszertációk példáján az alábbi számok mutatják:

 

	1712–1760		1761–1800
	Bécs	más egyetem	Bécs	más egyetem
teológiai	23	270	021	052
filozófiai	26	091	006	030
jogi	19	015	008	006
orvosi	06	183	067	042
összesen	74	559	102	130

 

Ehhez a táblázathoz azonban kiegészítésül meg kell jegyeznünk, hogy a század második felében jelentős számúvá nőtt a Bécsen kívüli felsőfokú katolikus tanintézetek (az egyetemek mellett a szerzetesrendek studium generale-i) jelentősége ebben a nyomtatványcsoportban. Így az előző táblázat „más egyetem” oszlopát az 1761–1800 időszakra vonatkozóan tovább bonthatjuk:

 

	Bécs	más katolikus egyetem	protestáns egyetem
teológiai	021	29	23
filozófiai	006	09	21
jogi	008	02	04
orvosi	067	01	41
összesen	102	41	89

 

A disszertációkhoz kapcsolhatók a bécsi Theresianumban tanulók nyomtatásban kiadott vizsgatételei. Ezek száma nem szerepel a fenti táblázatokban, hiszen a Theresianum ebben az időszakban inkább „emelt szintű” gimnázium volt. A vizsgatételek tükrözik az intézmény különleges jellegét, hiszen itt jogi, államtudományi, kereskedelmi, pénzügyi, mezőgazdasági, bányászati ismeretek is találhatók az oktatott tantárgyak között. Ilyen vizsgatétel 24 jelent meg a század második felében.

A disszertációkkal szemben jelentősen megnőtt az egyetemi tankönyvek száma. Ebbe a csoportba a század első felében 58 művet sorolhattunk, a második félszázadban viszont 212 tankönyvet találtunk. Mennyiségileg is kiemelkedik Plenk József Jakab munkássága. Az ő műveinek 93 tételéhez csatlakozik Trnka Vencel professzor 15 műve, így egyedül az orvosi tankönyvek csoportja csaknem kétszerese a század első felében megjelent összes tankönyvnek.

Nemcsak a mennyiségi növekedés jelentős, hanem figyelmet érdemel a tankönyvek szak szerinti megoszlása is. A század első felében a teológiai művek voltak túlsúlyban. Ezek száma nagyon visszaesett: a második félszázadban mindössze 5 ilyen művet találtunk. A filozófiai (21 tétel) és jogi (12 tétel) tankönyvekkel szemben a természet- és alkalmazott tudományok igen változatos sora került előtérbe: 3 általános természettudományi, 23 matematikai, 17 fizikai, 8 kémiai, 3 mezőgazdasági, 11 műszaki és 109 orvosi tankönyv alkotja ezt a csoportot. A tankönyvek nagyobb részét Magyarországon működő egyetemi-főiskolai tanár írta, nem magyar nyelven készült műveik azonban nemcsak a hazai igények kielégítését szolgálták, hanem külföldi megjelenésük révén szélesebb felhasználói körre (pl. bécsi egyetem) számíthattak.    A nagyszombati–budai–pesti egyetem professzorain (Plenk és Trnka mellett Makó Pál, Lakics György, Mitterpacher Lajos és József, Horváth János) kívül külön meg kell említenünk, hogy a selmeci bányászati akadémia külföldről idekerült tanárai (Nikolaus Joseph Jacquin, Giovanni Antonio Scopoli, Traugott Christoph Delius, Nikolaus Poda) ásványtani, kémiai, bányászati, technikai tankönyvei új színt képviselnek bibliográfiánkban.

Az egyetemekhez kapcsolódó harmadik nyomtatványcsoport (beszédek, meghívók, alkalmi és köszöntő versek stb.) mennyisége – a disszertációkhoz hasonlóan – visszaesett. Míg a század első felében 194 ilyen nyomtatványt találtunk, a második félszázadból csak 84-et sorolhattunk ebbe a csoportba, ezeknek nagyobb felét (43 tételt) Bél Károly András avatási „dissertatiunculá”-i, beszédei, versei alkotják.

Az egyetemekhez kapcsolódó kiadványok fenti három csoportja a század első felében a bibliográfiának csaknem a felét (865 tétel 48.6%) tette ki, a második félszázadban viszont már alig haladja meg a tételek negyedét (564 tétel 27%).

Tartalmi, szak szerinti megoszlás

A bibliográfiában szereplő művek tartalmi, szak szerinti megoszlása az előzőekben már érintett irányba történő elmozdulást mutatja, ha a század két felét (illetve a bibliográfia két kötetét) elemezzük. Az elvilágiasodást jelzi, hogy a vallási irodalom számszerűleg a felére (717 tétel helyett 354), arányban pedig még jobban (39.3%-ról 16.9%-ra) esett vissza. Az összmennyiségből a vallások szerinti megoszlást mutatják a következő számok:

 

	1712–1760	1761–1800
katolikus	334	220
protestáns	383	111
ortodox	0–	023

 

Az első időszakban a protestáns teológiai disszertációk nagy száma okozta a mennyiségi túlsúlyt, a peregrináció visszaszorítása magyarázza a visszaesést. A katolikus művek számbeli csökkenése részint Hevenesi Gábor és Nádasi János korábban főleg a katolikus német területeken sok kiadásban megjelenő elmélkedési műveinek népszerűségvesztésével, részint az általános elvilágiasodással – ezen belül pl. az irodalmilag igen tevékeny jezsuita rend feloszlatásával – magyarázható.

A vallási tárgyú nyomtatványok terén változás az is, hogy a katolikus és protestáns kiadványok mellett számos ortodox, elsősorban szerb nyomtatvány került a bibliográfiába.

Mind a katolikus, mind a protestáns vallási művek között továbbra is jelentős számúak az alkalmi egyházi beszédek és prédikációgyűjtemények (26, illetve 18 tétel). A katolikus kiadványok között a hitbuzgalmi, elmélkedési munkák a 18. század második felében is számottevő csoportot alkotnak (38 tétel). A jezsuiták, majd II. József alatt további szerzetesrendek feloszlatása okozhatta, hogy jó néhány nyomtatvány foglalkozik a szerzetességgel (25 tétel). A protestáns művek között jelentős számú vallási, illetve erkölcsi oktatás (46 tétel), de sok vitairat és a protestáns egyházak helyzetével foglalkozó mű is megjelent (16 tétel).

A teológiaiaktól sok esetben nehezen elválasztható filozófiai művek (66 tétel) jelentős része logikai, metafizikai tankönyv (főleg Horváth János és Makó Pál művei) és disszertáció. Mellettük Hissmann Mihály göttingeni professzor művei és a lőcsei születésű Zwanziger János Keresztély Kant műveihez írott kommentárjait érdemes kiemelni, de akad néhány pszichológiai munka is.

Ugyancsak sokszor nem egyértelmű a jogi, a politikai és a történelmi művek közötti határvonal meghúzása, hiszen a történelmi írások többször időszerű jogi vagy politikai kérdések indokolásaként születtek, a politikai röpiratok gyakran jogi érvelésen alapulnak, a jogrendszer változtatása szinte minden esetben politikai lépés is. A három szakterület együttesen jelentős csoportot alkot, különösen ha a század első felének ilyen tárgyú termésével vetjük össze. Az összesen 345 tételből a kényszerűen önkényesnek tekinthető elhatárolás után 196 esik a történelemre, 87 a jogra és 62 a politikára.

A korszak legjelentősebb magyarországi történészei elsősorban itthon jelentették meg műveiket, de többen (pl. Pray György, Palma Ferenc, Engel János, Kaprinai István, Wagner Károly) külföldön (főleg Bécsben) is adtak ki könyveket. A külföldön működők közül Fessler Ignác és Schwarz Gottfried mellett a monumentális egyháztörténeti művet (34 vaskos kötet!) alkotó kármelita Mangin József Jánost és az ugyancsak egyháztörténész Schier Xystust emelhetjük ki legszorgalmasabb szerzőként. Ebbe a csoportba soroltuk be a néhány régészeti, numizmatikai, heraldikai és genealógiai művet is (összesen 27 tétel).

A jogi művek jelentős része (20 tétel) egyházjogi, ilyenek Lakics György Zsigmond egyetemi tankönyvei is. Külföldön megjelent művekről lévén szó, a magyar jog (44 tétel) mellett több általános jogi vagy külföldi joggal foglalkozó munka is található (13 tétel).

A politikai irodalom elsősorban az uralkodók (Mária Teréziától I. Ferencig) intézkedéseit tárgyalja, várhatóan a legtöbb II. József különböző rendelkezéseit és azok magyar vonatkozásait vitatja meg. Csak néhány kisebb jelentőségű írás foglalkozik a francia forradalommal.

A jogi irodalomhoz kapcsolódnak a jogszabályok (54 tétel), vagyis az országgyűlési artikulusok, a királyi pátensek, a vámügyi, bíráskodási utasítások és az oktatásügyet szabályozó Ratio educationis.

Számottevő csoportot alkotnak a népoktatással, neveléssel kapcsolatos nyomtatványok. Az ide sorolt 114 tétel nagyobb része: 65 tétel az iskolaügyre, iskolaépítésre, nevelésre vonatkozik, illetve tanítási segédkönyv, tantárgyi útmutató. A kisebb részbe tartoznak az alapfokú oktatás tankönyvei (49 tétel). Az ábécés könyvek, káték, olvasókönyvek közül kiemelkedik Comenius Orbis pictusának 22 kiadása.

Egy csoportba soroltuk a szigorúan vett földrajzi műveket (pl. Korabinszky János Mátyás, Mitterpacher Lajos), Benyovszky Móric akár kalandregénynek vagy életrajznak is minősíthető útleírását, valamint azokat a „honismereti” munkákat (pl. Kleemann Miklós Ernő, Glatz Jakab, Seipp Kristóf), amelyek az utazás során felmerülő földrajzi, néprajzi, gazdasági kérdéseket is tárgyalnak, végül Gottschling Pál és Lebrecht Miklós Erdély népeiről írott figyelemre méltó könyveit. Ez a változatos csoport együttesen 74 tételt jelent.

A 18. század első feléhez képest az utolsó négy évtizedben már számottevő az irodalom fogalom alá sorolható művek száma: 174. A szépirodalmat tekintve a nem irodalmi igényű alkalmi (köszöntő, sirató stb.) verseket nem számítva 32 verskötetet vehettünk számba. Köztük Batsányi János néhány latin és német költeménye mellett kiemelkedik Janus Pannonius utrechti kiadása. A 29 dráma között találhatók Friz András latin iskoladrámái, a temesvári Friedel János bécsi színpadokra szánt komédiái vagy Goldoni egyik vígjátékának szerb fordítása is. A zömében német nyelvű 64 prózai munka között szerepelnek divatos „románok” (pl. Fessler Ignác, Grossing Ferenc Rudolf, Bretschneider Henrik Gottfried, Grossinger József, Marmontel Belizarjának szerb fordítása), erkölcsi elbeszélések (pl. Glatz Jakab, Kunitsch Mihály). „gáláns levelek” (pl. Friedel János), de Bessenyei György több munkája is. Az ókori irodalmat mindössze 10 tétel képviseli. Említésre érdemesek viszonyt Reviczky Károly Imre és Uri János arab, perzsa (pl. Hafiz) és török irodalomból készített fordításai. Az irodalomtudománnyal és általában a kultúrával foglalkozó művek (39 tétel) közül Wallaszky Pál Tentamenjét, Horányi Elek és Weszprémi István írói-tudósi lexikonát, Révay Miklós akadémiatervezetét, Schier Xystusnak az Academia Istropolitanáról írott munkáját érdemes kiemelni.

Könyvtörténeti szempontból meg kell említeni a könyvjegyzékeket (28 tétel). Trattner János Tamás kiadói-kereskedői katalógusai (16 tétel) mellett 12 könyvtárkatalógus került ide. Ez utóbbiak közül különösen figyelemre méltóak a magánkönyvtárak jegyzékei. Teleki Sámuel, Eszterházy Miklós, Reviczky Károly Imre mellett számos tudós könyvgyűjtő is található, pl. Bél Károly András, Born Ignác, Hedwig János, Kollár Ádám és Madai Dávid Sámuel. Sajnos, e könyvtárjegyzékek egy része árverésre készült.

A nyelvészeti irodalom (35 tétel) kisebb csoportjában néhány szótáron kívül jelentősebb számú nyelvtan-nyelvkönyv található, méghozzá a nyelvek hosszú sorából: latin, görög, olasz, héber, román, arab, szerb, horvát, kaldeus. Az elméleti munkák elsősorban Kalmár György és Kempelen Farkas tollából kerültek ki.

A feldolgozott nyomtatványok tartalmi sokszínűségéhez tartozik, hogy a 18. század végén – ha kis számban is (9 tétel), de – találunk közgazdasági tárgyú műveket is. Ezek főleg a magyarországi kereskedelem és ipar helyzetével, fejlesztésének szükségességével foglalkoznak.

A természettudományi munkák között néhány összefoglaló jellegű általános mű (9 tétel) mellett szép számmal találunk matematikai-geometriai kiadványokat (40 tétel). Ezek jelentős része (23 tétel) egyetemi tankönyv: Bucsányi Mátyás göttingeni, Horváth János, Makó Pál és Mitterpacher József bécsi-budai tanárok művei.

A fizikai tárgyú művek között is sok az egyetemi tankönyv (a 42 tételből 17), ezek szerzői jórészt a már említett matematikusok. Az összefoglaló művek mellett a gyakorlati alkalmazás növekvő teret nyert: a hidraulika, az elektromosság, a mágnesség, a villámhárító számos nyomtatvány tárgya.

Ebben az időszakban a természettudományi irodalom sorából kiemelkedik a csillagászati művek nagy száma: 58 tétel. Ez elsősorban Hell Miksának köszönhető, 41 kiadványnak ő a szerzője. Érdemes azonban megemlíteni Zach Ferenc munkáit is.

Kisebb számú a kémiai irodalom (17 tétel), ennek a nagy része tankönyv és disszertáció. A kémiához kapcsolódik az ásványtan (18 tétel), ez a számottevő csoport Born Ignác és a selmeci akadémia tanárainak a nevéhez fűződik.

Az állattani (8 tétel) és a növénytani (21 tétel) nyomtatványok szerzői elsősorban orvosok, közülük Hedwig János Lipcsében a botanika egyetemi tanára. A hazai növénytani irodalom egyik kiemelkedő alkotásának, Kitaibel Pálnak Franz Waldsteinnel együtt összeállított Descriptiones et icones plantarum rariorum Hungariae című munkájának első füzetei korszakunk legvégén jelentek meg.

A 18. század második felében megnövekedett az orvosi művek száma is (297 tétel). A már tárgyalt nagyszámú egyetemi tankönyvvel szemben csökkent a diszszertációk mennyisége (109 az előző félszázadbeli 189-cel szemben). II. József ugyanis 1785-ben mind Bécsben, mind Nagyszombatban megszüntette a kötelező disszertációírást, s így a bibliográfiában feldolgozott időszak harmadánál hoszszabb ideig nem készült disszertáció Bécsben. A német egyetemeken tanuló orvosnövendékek viszont a század végén Bécsbe mentek az oklevél megszerzésére, így ott sem gyarapították a disszertációk számát. Az egyetemi tankönyvek és disszertációk figyelmen kívül hagyásával is az előző félszázadhoz képest megkétszereződött az orvosi művek száma (38 tétellel szemben 79). Ezek egy része itthon működők alkotásai (pl. Weszprémi István, Hatvani István, Lange Márton, Chenot Ádám), másik részének a szerzője pedig külföldön letelepedett, magyarországi származású orvos (pl. Mádai Dávid Sámuel, Lenhardt József, Wernischek János Jakab). Az orvosi művekhez soroltuk a néhány állatgyógyászati, főként járványtani munkát, hiszen ezek szerzője jórészt ugyancsak orvos volt.

A 18. század utolsó négy évtizedében már számottevő mennyiségű és jelentőségű irodalmi termést felmutató szakterületek közé tartozik a mezőgazdaság is, amelyet 28 tétel képvisel bibliográfiánkban. Az általános művek mellett a mezőgazdaság mindegyik ága: a növénytermesztés, az állattenyésztés, a kertészet és a szőlészet-borászat jelentkezik néhány művel.

Ugyancsak említésre érdemes új szakterület a műszaki-technikai irodalom. Az összesen 35 tételre terjedő csoport jelentős része a selmeci bányászati akadémiához kapcsolódó bányászati-kohászati munka (11 tétel), de megemlíthető az építészet is (8 tétel).

A tartalmi elemzés befejezéseként az alkalmi nyomtatványokról is szót kell ejtenünk. Az alkalmi prédikációkat (35 tétel) és az egyetemi élethez kapcsolódó nyomtatványokat (84 tétel) nem számítva 154 tétel került ebbe a csoportba. Főleg névnapi, esküvői, beiktatási, jubileumi, koronázási köszöntők (67 tétel), elhunytak búcsúztatása (46 tétel, ebből Mária Terézia halálára készült 18) alkotják a csoport zömét. A többnyire verses, kisebb részben prózai kiadványok sok névtelen szerzője mellett olyan ismertebb nevet is találunk, mint Beregszászi Pál, Hannulik János, Matskó János Mátyás, Pállya István. Érdekességként kiemelhetjük a kevéssé ismert alkalmi versszerzők sorából Komlósy Lajost, az „ungarischi Heubauer”-t, aki főként a Habsburg-család tagjait köszöntő, vendéglőkben énekelt dalait bécsi tájszólásban írta.

Szerzők

A szerzőkről máshol már adtunk rövid áttekintést,[8] a jelentősebbekről az egyes szakterületek ismertetésében is megemlékeztünk, itt csak a bibliográfia két kötetében legtöbb tétellel szereplők névsorát közöljük:

 

I. kötet		II. kötet
Hevenesi Gábor	132 tétel	Plenk József Jakab	93 tétel
Segner János András	080	Hell Miksa	62
Chladenius Márton	079	Bél Károly András	45
Schmeizel Márton	047	Felbiger János Ignác	42
Nádasi János	045	Makó Pál	40
Gyöngyösi Pettyen Pál	035	Born Ignác	38
Schwarz Gottfried	030	Friedel János	31
Bél Károly András	021	Grossinger József	26
Bél Mátyás	021	Fessler Ignác	24
Muszka Miklós	020	Schwarz Gottfried	24

SÁNDOR DÖRNYEI

Ouvrages d’auteurs de Hongrie, imprimés à l’étranger au 18^e siècle

L’étude présente est le résumé statistique, suivant la bibliographie récemment parue, de l’ensemble des ouvrages des auteurs de Hongrie (hungarus), imprimés entre 1712–1800, à l’étranger, en volume indépendant.

La répartition en temps des quelques 4000 mille pièces montre une montée en chiffre proportionelle jusqu’en 1750, puis une récession temporaire est suivie d’une nouvelle augmentation, tandisque la dernière décennie porte de nouveau la diminuation.

La répartition des langues témoigne du rôle dirigeant du latin jusqu’aux deux dernières décennies. L’allemand s’avance peu à peu, à partir de 1781 il pousse le latin à l’arrière-plan de plus en plus. Aux dernières décennies la participation des autres langues (française, serbe, italienne, anglaise, polonaise etc.) est de 20%.

La majeure partie des imprimés est parue à Vienne (près de 1500). Dans la première moitié du siècle, les auteurs hungarus avaient fait imprimer leurs écrits surtout dans les ateliers typographiques des villes d’université allemandes (Wittenberg, Halle, Jena etc.), dans la deuxième moitié du siècle, par la refoulée de la pérégrination, la répartition devient plus uniforme. Les ouvrages des auteurs de Hongrie sont imprimés presque dans tous les pays de l’Europe.

Dans la première partie du siècle la majeure partie est occupée par les ouvrages liés à la vie religieuse, puis la proportion des sciences laïques (histoire, jurisprudence, pédagogie etc.), des sciences naturelles et de la littérature augmente de plus en plus.