Magyar Könyvszemle   118. évf. 2002. 3.szám   Vissza a tartalomjegyzékhez

SZEMLE

Balsamo, Jean–Simonin, Michel: Abel L’Angelier et Françoise de Louvain (1574–1620). Suivi du Catalogue des ouvrages publiés par Abel L’Angelier (1574–1610) et la veuve L’Agelier (1610–1620). Genève, 2002. Librairie Droz, 636 l. /Travaux d’Humanisme et Renaissance 358./

A történeti diszciplínák csak nehezen tartanak lépést az elméletiekkel. Ma már a könyv és az információs társadalom, az információs technológiák változásai az egyes történeti korokban, a könyv a társadalom életében stb. témák uralkodnak a tágabb értelemben vett könyvtörténeten belül. Egyes szociológiai, filozófiai iskolák elméleti eredményeit szembesítik azokkal az egyes történeti korszakokra vonatkozó tényekkel, amelyek megfelelnek az elmélet igazságának alátámasztására. Ezzel párhuzamosan a szűkebb értelemben vett könyvtörténet, mint történeti diszciplína vár arra, hogy alapkutatás szintjén végre számba vegyük, hogy melyik korszakban mit, hol, ki adott ki, és ezek a kiadványok hol találhatók ma. Milyen volt az egyes kiadók kiadói politikája, hogyan épült fel az egyes országok kereskedelmi rendszere, illetve a nemzetközi kereskedelmi hálózat. Ha tetszik szeretnénk megteremteni egy összehasonlító könyvtörténetírás lehetőségének alapjait, folyamatosan kiegészítjük az elméletet kedvelők, elméletet írók potenciális érvrendszerét.

A tragikusan fiatalon elhunyt Michel Simonin és munkatársa Jean Balsamo évtizedekig dolgozott ezen a köteten. Igazi könyvtörténeti munka: kiadói katalógus, kiadás és kiadványtörténet, könyvkereskedelem története, illusztráció történet. Források, és kiérlelt monográfia egyben.

Az igazán sok újdonságot közlő része a kötetnek, a második, Abel L’Angelier 507, az özvegy 88 kiadványát mutatja be. Az egyes kiadások leírásában a szerzők eltérnek a francia retrospektív nemzeti bibliográfiának számító sorozatban (Répertoire bibliographique des livres imprimés en France au seisième/dix-septième siècle. Baden-Baden, Koerner) alkalmazott gyakorlattól, [355 és az egyes könyvek bemutatásának részletessége hasonló a magyar nemzeti bibliográfia részletességéhez (RMNY), amelyik ebből a szempontból eddig egyedülálló volt Európában. Ez azt jelenti, hogy nem csupán a kiadvány részletes formai leírását találjuk meg a kötetben, hanem minden egyes esetben a kiadás történetét is megismerjük, az ajánló levelek címzettjeit (általában a kiadvány támogatója), az előszavak íróit, levéltári forrásokat, ha a kifejezetten az illető kiadást érinti (cf. Nr. 508. pag. 385.). Ezen túlmenően a szerzők több száz könyvtárat látogattak végig, hogy lehetőleg valamennyi fennmaradt példányt regisztrálhassák kiadói katalógusukban (Franciaországon túl Nyugat-Európa és Észak-Amerika nagyobb gyűjteményei mellett a francia bibliográfia történetében nem túl gyakori módon Közép-Európában is jártak.

A könyv harmadik részeként több esetben in extenso közlik azokat a levéltári forrásokat, amelyekkel dokumentálni tudják az L’Angelier-kiadó kereskedelmi kapcsolatainak rendszerét. A család üzleti levelezésének jegyzékét, egyes kiadókkal, kereskedőkkel kötött megállapodásait, az átadott könyvek jegyzékeit (Plantin, Moretus Antwerpenben), szerződések és privilégiumok jegyzékeit. Az özvegy, Françoise de Louvain halála után készült hagyatéki inventáriumból a könyvek jegyzéke, az örökösök közötti osztozkodással együtt (Partage du fonds de la librairie, 1621) teljes terjedelmében szerepel a kötetben. Külön fejezetben tanulmányozhatjuk a kiadó által használt cifrákat, és a nyomdászjelvényeket.

A 130 oldalas bevezető tanulmányt tehát évtizedekig tartó alapkutatással, számos esettanulmánnyal alapozták meg a szerzők. A tanulmány első részében Abel L’Angelier és Françoise de Louvain életútját ismerhetjük meg olyan formában, hogy az 1520–1620 közötti évszázad párizsi kiadói életéről is érzékletes képet kapunk. Arnoul L’Angelier és Girarde Roffet házasságával az L’Angelier család az udvarhoz közeli csoportba került, gyermekeik már ezzel a kapcsolatrendszerrel a hátuk mögött alakíthatták életútjukat, kiadói politikájukat. Az özvegy Girarde Roffet második házassága (Lucas Breyer) pedig a németalföldi kapcsolatokat bővítette, így a kapcsolatok a Plantin-Moretus üzemmel kibővülhettek. Abel felesége François de Louvain maga is gazdag udvari kereskedő családból származott, és első házasságából a Du Pré kiadó egy részét hozta a házasságba, amikor 1573-ban második férjéül Abel L’Angelier-t választotta. A bevezető tanulmány külön részben foglalkozik azzal, hogy ez a kiadói kör hogyan élte át a vallásháborúk időszakát, hiszen valamennyi a történetben szereplő családnak voltak hugenotta tagjai is.

A Roffet–Breyer–L’Angelier és a De Louvain–Du Pré körök kapcsolódtak tehát össze Abel és Françoise házásságával. A közös kiadó első felvirágzása a házasság utáni évtized volt. A feleségnek is megvolt a maga kiadói tapasztalata, nem tartozott azok közé a kiadó/nyomdász özvegyek sorába, akik csak a vagyont, illetve a kiadóhoz kötődő jogokat vitték a házasságba. A női kiadók történetében is jelentős hely illeti meg őt, két özvegységében maga vezette az üzemet. Már a L’Angelier testvérek kialakították azt a kiadói profilt, amely a jogi, az orvosi művekre, az antik szerzők francia fordításaira, illetve a kortárs irodalomra (filozófia, szépirodalom) koncentrált. Viszonylag kevés latin nyelvű munkát adtak ki. Abel L’Angelier folytatta ezt a hagyományt, de nagyobb gondot fordított nagyobb tekintélyű kortárs szerzők megnyerésének. Michel Montaigne először 1588-ben jelent meg nála, de azután rendszeres munkatársa lett a kiadónak. A másik jelentős kortárs egyéniség a kiváló fordító, diplomata, kabbalista gondolkodó Blaise de Vigenère volt. Általa a kiadó látóköre is kibővült a Török Birodalom, illetve Lengyelország irányába, számos antik szerző kiadásánál is munkatársa volt L’Angelier-nek. Abel és Françoise közös munkája idején a kiadó számos Biblia-, illetve zsoltár kiadást valósított meg, több teológiai traktátust is kiadtak, katolikus és hugenotta oldalról egyaránt. A kortárs devóciós és a spiritualista áramlatok egyes művei is helyet kaptak a kiadói palettán.

Abel L’Angelier-nek és Françoise de Louvain-nek egyaránt fontos volt a kiadványok nyelvi [356 tisztasága, és a formai gazdagsága. A címlapok keretdíszeiről, az illusztrációkról és a kiadó kötéseiről szóló értekezéssel zárul a bevezető tanulmány.

Hasonló, az egyes kiadókról szóló monográfiák elkészülte után feltehetően újra lehet majd írni a franciaországi könyvkiadás történetét. Ezzel együtt elméletileg is újra gondolhatóak lesznek a kommunikációtörténet ma csak részadatok alapján megfogalmazódott kérdései.

Monok István