Magyar Könyvszemle   118. évf. 2002. 3.szám   Vissza a tartalomjegyzékhez

SZEMLE

Fehér Katalin – Fodor László: Az erdélyi magyar nevelés évszázadai. Kolozsvár, 2002. Educatio Kiadó, 121 l.

Egy magyarországi és egy erdélyi magyar kutató neveléstörténeti tanulmányait jelentette meg a kolozsvári Educatio Kiadó. Már az e kiadványban is realizálódó tudományos együttműködés ezen újabb megnyilvánulásának is örülnünk kell, de értékessé teszi e közelmúltban napvilágot látott könyvet gazdag nevelés- és művelődéstörténeti tartalma is.

A három fejezetben közreadott tanulmányok közül az I. és a III. fejezet Fodor László írásait tartalmazza. Az elsőben az erdélyi református kollégium-típusú nevelés 18–19. századi jellegzetességeit foglalta össze a szerző. E sajátosságok összegezése – még a viszonylag gazdag kollégiumi irodalom ellenére is – tanulságos és újszerű, nemcsak az erdélyi, hanem az egyetemes magyar művelődés szempontjából is. A harmadik fejezetben a szerző a kolozsvári tudományegyetem történetének kronológiáját tette közzé a 16. századi kezdetektől a Sapientia–Erdélyi Magyar Tudományegyetem 2001. októberében történt megnyitásáig

A kötet második, legterjedelmesebb fejezete híres erdélyi magyar pedagógusok pályaképeit tartalmazza. A nyolc tudós arcképe közül három: az Apáczai Csere Jánosról, Felméri Lajosról és a Schneller Istvánról készült portré szintén Fodor László munkája, amelyekben az erdélyi művelődés kiemelkedő személyiségeiről nyújt modern értékelést.

Ugyancsak e fejezetben található az az öt tanulmány, amelyek szerzője Fehér Katalin. Ő szintén az erdélyi nevelésügy kiváló, de többnyire méltatlanul elfelejtett személyiségeit mutatja be. Arcképeit legtöbbször eredeti források: egykorú művek, levelezések, kéziratok által teszi hitelesebbé. E személyek, akik Fehér Katalin írásaiban megjelennek, a nevelésügyi törekvéseik mellett a felvilágosodás eszméinek is a hirdetői [349 voltak. Így pl. Hari Péter, ez a nagy szegénységből kiemelkedő tudós tanár, aki a nevelés célját a humanitásban látta, tanítványainak az olvasás fontosságát hangsúlyozta, és a kor legjelentősebb műveit ajánlotta számukra. Cserey Farkasról – szintén eredeti források alapján – sok újat tudunk meg. Megállapításai közül sok ma is időszerű, nemcsak a pedagógusok anyagi dotálását illetően, hanem akkor is, mikor kénytelen szembe találkozni a tömegemberek értetlenségével: “Az emberek meg vannak varázsolva – írja – az emberi nemet emelő szándékokat nem szeretik teljesíteni...” Kazinczy vigasza is időtálló: “A jó embernek tiszte, hogy hallassa szavát.” A Kozma Gergelyről készült arckép azt mutatja, hogy a kor magasan képzett lelkészei még a halotti beszéd műfaját is felhasználták a modern eszmék terjesztése érdekében. Bár az id. Teleki Lászlóval és a polihisztor Brassai Sámuellel már foglakozott a szakirodalom, életművük teljes feltárásával ma is adós a tudomány. A szerző róluk szóló írásai ezt igyekeznek törleszteni, amikor pl. Teleki Lászlóról megtudjuk, hogy Anglia példáját vetítette a kortársak elé, az olvasás, a könyvkiadás, és könyvkereskedelem jelentőségét hangsúlyozva.

A szerény formájú, de tartalmában gazdag és értékes könyv megjelentetése a két szerzőn kívül a kolozsvári Educatio Kiadó érdeme is. Egyedül azt hiányoljuk, hogy a kötetben nem tüntették fel az egyes tanulmányok szerzőit. Ahogy a szerzők, úgy a tanulmányok olvasása után az olvasók is tisztában lesznek azzal, hogy az elmúlt századok erdélyi tudósai, pedagógusai közül a kisebb és ismeretlenebb nevek is milyen jelentős érdemeket szereztek az egész magyar művelődés szempontjából. Nem is mindig a “nagyok” nyomában tették ezt, hanem gyakran – bár szerényebb eszközeikkel – de meg is előzték őket, előkészítve az utat számukra. Fáradozásaik, eszméik, törekvéseik ismerete ma is aktuális, a felvilágosodás eszméitől nem csak időben annyira eltávolodott korunkban, amikor az igazi műveltség értéke egyre vitatottabbá válik.

Kókay György