Magyar Könyvszemle   117. évf. 2001. 1.szám   Vissza a tartalomjegyzékhez

SZEMLE

Tatai-Baltă, Cornel: Gravorii în lemn de la Blaj (1750–1830). Blaj, 1995. 285 l., ill. – Tatai-Baltă, Cornel: Pagini de arta românească. Blaj, 1998. 127 l., ill.

Cornel Tatai-Baltă romániai művészettörténésznek tanulmányai hosszú sora után most két önálló kötete foglalkozik a balázsfalvi nyomdához kapcsolódó fametszők munkásságával.

Éppen a balázsfalvi könyvnyomtatás egyike azoknak a területeknek, ahol a román és magyar művelődési hagyományokat – az adatok és fennmaradt emlékek gazdagságának köszönhetően – párhuzamosan, együttélésükben és egymással kölcsönhatásukban lehet vizsgálni.

Ehhez hozzájárul, hogy a 18. századi balázsfalvi könyvnyomtatás legalább annyira jelentős művészettörténeti mint nyomdászattörténeti szempontból. Az 1697–1701 között Rómával létrejött egyesülés következtében az erdélyi románság jelentős része a görög-katolikus egyházhoz csatlakozott. A 18. század negyedik évtizedében újonnan alapított erdélyi görögkatolikus érsekségnek, a balázsfalvinak nagyobbrészt Bécsben tanult egyházi vezetői (akik gyakran a kolozsvári jezsuita kollégium neveltjei voltak), rendkívüli energiával, célratörően fogtak hozzá az új főpapi székhely felemeléséhez. Ennek egyik szükséges tényezője volt a tipográfia felállítása. A meginduló nagyszabású építkezések, a katedrális és az iskola mellett már a legelső főpapoknak, Inochentie Micu-Klein és [151Petru Pavel Aron püspöknek egyik legfőbb célkitűzése a görög-katolikus románság szolgálatában álló nyomda megszervezése és munkába állítása volt (1747).

Tatai-Baltă balázsfalvi fametszetekről szóló könyvének (Gravorii în lemn de la Blaj) egyik bevezető fejezete a régi román könyvek fametszetes díszítésének történetét foglalja össze. Összefoglalásából érzékelhető, hogy milyen gazdag román irodalma van ennek a témának. Amikor a szerző végigkíséri a 16. századtól kezdve a román könyvek illusztrálását a havasalföldi és moldvai fejedelemségekben, Erdélyben és másutt, e fametszetek stílusában végbement változásokra is kitér. A 16. században készült egyházi könyvek csak iniciálékat és különböző díszítő motívumokat használtak, figuratív ábrázolás elvétve akad közöttük. A következő században megjelentek a figuratív ábrázolások, és Brâncoveanu fejedelem idejében Bukarest és Buzău lett a könyvnyomtatás és fametszés irányadó központja. Az itt kialakult jellegzetes, dekoratív fametsző-művészet még hosszú ideig, a 18. század folyamán is mintául szolgált a román fejedelemségek vagy Erdély nyomdahelyein készült kiadványok készítésénél. Az új, 18. századi tipográfiai központok azonban, mint Râmnic vagy Balázsfalva (Blaj) amellett hogy részben régebbi mintákat másoltak, egyéb hatásokat is befogadtak, mindenekelőtt a barokk stílust.

Ebbe az általános képbe helyezve tárgyalja a szerző a továbbiakban a balázsfalvi nyomda létesítésének történeti körülményeit. A görögkatolikus püspököknek folyamatosan gondjuk volt a balázsfalvi officína betűkészletének felfrissítésére. Ezt a munkát a kolozsvári református kollégium Németalföldön tanult nyomdásza, Páldi Székely István végezte 1755-től kezdve, tipográfusként pedig a váradi római katolikus püspöki szeminárium nyomdájának gyakorlott vezetőjét, Becskereki Mihályt alkalmazták. A balázsfalvi nyomda mellett a kezdetektől olyan tipográfusok dolgoztak, akik a fametszésben is járatosak voltak, sőt Ioaniţiu Endrédit Páldi Székely a betűmetszésre, matrica-készítésre is megtanította.

A balázsfalvi fametszetekről szóló kötet legterjedelmesebb része az ottani fametszők munkásságát méltatja, előbb az egyes nyomtatványokat bemutatva, majd katalógusban sorravéve az 1750 és 1830 között készült alkotásaikat. A katalógusban nem szerepelnek a vignetták, iniciálék – ezeknek egy-egy mesterhez kötése nyilvánvalóan nehézségekbe ütközik. A katalógusban előbb a név szerint ismert mesterekhez köthető művek találhatók, majd a vitatott szerzőségűek és az ismeretlenek által metszettek. Az egyedi leírások tartalmazzák az egyes metszetek témáját (címét), méretét, a mester szignóját (ha van) és összes előfordulását, sőt a metszetről szóló régebbi és újabb irodalmat is. A sorban mindjárt az első a Vlaicu nevű metsző szignált alkotása a balázsfalvi kolostorról, amelynek Tatai-Baltă az 1751 és 1824 között itt készült nyomtatványokban hét előfordulását regisztrálja. Ioaniţiu Endrédinek, akiről már Jakó Zsigmond megállapította, hogy Becskereki Mihály egyik legtehetségesebb tanítványa volt, hét metszetét azonosítja a szerző. Ezek közül a Keresztrefeszítést ábrázoló metszet fordul elő a legtöbb balázsfalvi nyomtatványban: 1783 és 1817 között hét alkalommal.

A balázsfalvi nyomda fametszői Vlaicu, Endrédi, Sandul, Papavici és Dimitrie Finta különböző stílust képviselnek. Rajtuk kívül név szerint nem ismert mesterek alkotásai is fennmaradtak a kinyomtatott könyvekben. Csak az utóbbi, ismeretlen mesterek mintegy száz illusztrációt és fametszetes címlapot hagytak az utókorra. E címlapok olyan sajátosságát képviselik a cirillbetűs román könyvnyomtatásnak, amelyet az a korábbi századoktól örökölt, és még abban az időben is alkalmazott, amikor a latin betűs könyvek címlapjáról az egyedi fametszetek már eltűntek. Összességében pedig szinte megszámlálhatatlan címlap, iniciálé, könyvdísz készült a balázsfalvi érseki nyomdában. A grafikai művészetek szerényebb darabjai részben didaktikus céllal készültek, ugyanakkor tehetséges művészek folytatták a 17. századi havasalföldi fejedelmi udvar körül kialakult fametsző-művészet legjobb hagyományait.

Cornel Tatai-Baltă most tárgyalt másik, legújabban megjelent kötetében (Pagini de artă Românească) a tanulmányok mindegyike valamilyen módon a balázsfalvi nyomda nagyrészt 18. századi tevékenységével és az ahhoz kapcsolódó [152személyekkel foglalkozik. Külön tanulmány szól a barokk stílus jelenlétéről a balázsfalvi fametszésben. Endrédi 1760-1761-ben együtt dolgozott a kolozsvári református nyomdában Páldi Székely István, Németalföldön tanult tipográfussal. Endrédi balázsfalvi metszeteiben érhető tetten először a barokk hatás. Nagyjából vele egyidőben működött a moldvai származású Sandul nyomdász és fametsző, aki néhány nagyméretű, egyébként hagyományos stílusú metszetét barokk keretbe foglalta. A kötet egy másik tanulmánya ugyanennek a Sandul nevű balázsfalvi fametszőnek a temesvári Bánáti Múzeumban őrzött alkotásairól szól és a nevét emlékezetessé tevő könnyező Szűz Mária ikonról. Sandul nyomdász készítette ugyanis azt a metszetet, amely a balázsfalvi könnyező Szűz Mária ikonosztázát ábrázolja (ennek a Petru Pavel Aron püspök halálakor, 1764-ben történt csodának jegyzőkönyvét Miskolczy Ambrus és V. András János közölte, lásd: Europa. Annales. Cultura-Historia-Philologia, 2B. Bp. 1995. 422–469).

Az ukrajnai fametszetek balázsfalvi recepcióját tárgyaló tanulmány ugyancsak érdekes hatásokra mutat rá. Ezek elsősorban Petru Papavici-nek, ennek a rendkívül termékeny fametszőnek alkotásain figyelhetők meg, aki 1764–1780 között tevékenykedett. Negyven metszete köthető bizonyossággal nevéhez, de további húsznak is valószínűleg ő az alkotója. Munkásságával jelentős folytatója a bizánci hagyományoknak, és őnála mutatható ki legközvetlenebbül a száz évvel korábbi ukrán nyomtatványok fametszeteivel való kapcsolat. Egyes általa készített címlapokon jól felismerhető az eredeti, előző századból való ukrán metszet kompozíciója, amelyet Papavici barokkosítva átfogalmazott.

A balázsfalvi nyomda 18. századi munkásságának egyik csúcsa Samuil Micu Bibliája 1795-ből. Ez a tipográfia és a grafikai ábrázolások tekintetében is kiemelkedő mű, amely mint Balázsfalvi Biblia vagy Samuil Micu Bibliájaként is ismert, jelentős alkotása a 18. század végi Erdélyi Iskolának. Ugyanez a tanulmány nyomdatörténeti érdekességeket tartogat, minthogy a Biblia kiadástörténetét kíséri nyomon egészen a papírbeszerzéstől kezdve. Nyomdászai is név szerint ismertek. Nyolc személyt neveznek meg a korabeli iratok, köztük szerepel betűöntő, szedő, korrektor stb. Az 1140 lap terjedelmű Biblia iniciáléi, fejlécei növényi díszítésűek: modernebb kivitelben az 1648-as gyulafehérvári Új Testamentum díszeire emlékeztetnek.

Cornel Tatai-Baltă e két tanulmánykötetét megelőzték múzeumi évkönyvekben, az Ars Transsilvaniae 1992. és 1995. évfolyamában (francia nyelven: Le baroque dans la gravure sur bois de Blaj és Une valeureuse gravure sur bois de Sandu (XVIII s. conservée au Musée du Banat de Timişoara), a Cultura creştină valamint a Revista muzeelor című folyóiratokban található közleményei, amelyek többsége a balázsfalvi nyomda és fametszőinek munkásságáról szólt, különböző korszakokban és különböző megközelítésben. A balázsfalvi fametszetekkel és a fametszők tevékenységével foglalkozó tanulmányai részben már közlésre kerültek a gyulafehérvári múzeum Apulum című évkönyvének mintegy tíz évfolyamában (Francia változatban is megjelent egy része: L’activité des graveurs sur bois de Blaj (1750–1830). = Revue Roumaine d’Histoire (25.) 1–2. 1986. 113–121.)

V. Ecsedy Judit