Magyar Könyvszemle   117. évf. 2001. 1.szám   Vissza a tartalomjegyzékhez

SZEMLE

[144A magyar felsőoktatás évszázadai. Szerk. Kardos József. Bp. 2000. Nemzeti Tankönyvkiadó, 185 l., ill.

A 2000. év második felében a Nemzeti Tankönyvkiadó egy rendkívül impozáns, gazdagon illusztrált oktatástörténeti kiadvánnyal lépett a közönség elé. A szerzőhármas – Kardos József, Kelemen Elemér és Szögi László – a magyar felsőoktatás történetét mutatja be kronologikus bontásban, adatokkal, forrásközlésekkel, képekkel.

A nagy, kerek évszámok rendszerint visszatekintésre, összegzésre késztetnek bennünket. Az évezredforduló alkalmával hangsúlyozottabban érvényesül ez a törekvés életünk és közéletünk minden területén. A magyar történelemben az első évezred vége felé történt sorsfordító események különös jelentőséget adnak az azóta eltelt újabb ezer év értékelésének. Az elmúlt évtizedben egymást követték a különböző millenáris rendezvények. Így 1996-ban egyebek mellett az ezeréves magyar iskolára emlékeztünk. Feltételezések szerint 996 táján kezdte el működését az első magyar iskola Pannonhalmán. Érdekes magyar neveléstörténeti tény, hogy az első fontos pedagógiai munka éppen István király „Intelmei” fiához, Imre herceghez. A „Libellus de institutione morum” azaz „Erkölcstanító könyvecske” a pedagógus szakma szerint nem más, mint egy alaposan kidolgozott nevelési program a kamasz fiú Imre herceg számára, általában a főúri ifjaknak tanulságul (l. Mészáros István: Győri iskolatörténeti millennium). I. István a Szent Koronával a nyugati keresztény Európával kötött egyezséget, s ma nekünk, politikája örököseinek, ezt a szerződést integrációs készségünkkel újból meg kell erősítenünk.

A rendszerváltást követően megfogalmazódtak azok a reformtörekvések, amelyek a magyar felsőoktatást az európai mértékhez illesztik vissza. Az 1993-as első, önálló magyar felsőoktatási törvénnyel elindult a reformfolyamat intézményi és tartalmi szinten. Agyoncsépelt, de mélységesen valós tartalommal bír az a közhellyé vált mondás, amely szerint csak múltunk feltárásával ismerhetjük meg jövőnket. Ez az alapvetés vezérelte a Művelődési és Közoktatási Minisztériumot, amikor 1994-ben közzétette Szögi László szerkesztésében a Hat évszázad magyar egyetemei és főiskolái című kiadványt. 2000. január 1-jével létrejöttek az új felsőoktatási intézmények. A Millennium alkalmából az ELTE Egyetemi Könyvtárban 2000. március 22-től október 15-ig kiállítást rendeztek „A magyar felsőoktatás évszázadai” címen az Oktatási Minisztérium támogatásával.

Jelen neveléstörténeti munka szerzői a kiállítás tematikáját dolgozták fel könyv formában. A szép kivitelű könyvet fellapozva tipográfiailag is azonnal szembetűnik a háromhasábos felosztás. A külső, szélső tartalmazza a kronologikus vezetőt, a középsőben íródnak le, magyarázódnak a történeti összefüggések, a belsőben, a gerinchez legközelebbiben kapnak helyet a forrásrészletek. Első ránézésre megtévesztő a két szélső kolumna nagyon hasonló színe, amelyek értelmezhetőbbek lennének eltérő színválasztással. A hármas tagolást a vonzó és érdekes illusztrációs anyag színesíti. A lapok fejlécének végén az adott oldalon szereplő időtartamot feltüntető évszámok könnyítik a kötetben való [145tájékozódást. Nagyon praktikus és metodikailag tetszetős megoldás, hogy az időrendi mutató eseményeinek bővebb kifejtését, hátterét nyomban az adatközlés mellett találja az olvasó. Sőt, a magyarázatot az egykorú levelek, okiratok idézetei teszik teljessé. Napjaink vizualitáshoz szokott érdeklődőjének bőséges képanyag nyújt segítséget a kor megelevenítésében. A kötet saját érdeme az itt először publikált forrásszemelvények mellett az ugyanígy most közreadott tárgyi emlékekről készült illusztráció. Kitűnő segédanyag lehet az oktatástörténettel foglalkozók kezében.

A szerzők négy nagyobb korszak megírásán osztoztak. Az 1000-től 1866-ig terjedő kort Szögi László, az 1867–1919-es időszakot Kelemen Elemér, az 1920-tól 1990-ig húzódó periódust Kardos József, és az utolsó 1990-től 2000-ig tartó kicsi, de annál mozgalmasabb szakaszt Kardos József és Kelemen Elemér tárta fel. A nagy egyetemjárások idejéből meglepően sok adattal és a források bőségével találkozunk. A könyves szakma szemével tekintve az első korszakban a gutenbergi forradalom után a reformációval kezdődően hirtelen megszaporodnak a tények – felpezsdült Európa és Magyarország szellemi élete, megnőtt a magasabb kultúra iránti igénye. A felvilágosodás a tudás, az ismeretek kiteljesedésének kívánalmát hozta magával. A reformkorra viszont már megindult az ismeretanyag specializálódása, a szakemberképzés. A múlt század közepétől az autonómia, s a vele szorosan összefüggő nemzeti kérdések kerültek előtérbe. A három magyar egyetemalapítási próbálkozásból, az 1367-es pécsiből és az 1395-ös budaiból csak az 1635-ös nagyszombati bizonyult tartósnak. A közben eltelt csaknem kétszázötven év alatt kialakultak a főiskolai szintű képzés keretei. A peregrináció egészen a 19. század végéig működött, amelynek intenzitását és irányát a térképek jól szemléltetik. A szakirányú felsőfokú oktatás rendszere csak a 19–20. században vált teljessé. Ezt a szerveződést írja le a könyv 1867–1919-es korszakát felölelő része. Ekkor forrnak ki felsőoktatásunk etikai, metodikai, pedagógiai alapelvei. A fejezetről grafikonok, táblázatok adnak összegző áttekintést. A harmadik korszak már viharos történetű századunkból 1920-tól 1990-ig terjedően 70 évet ível át. A sértett, sebzett országnak a Tanácsköztársaság leverése utáni első intézkedései egyike a numerus clausus (1920. szeptember 26.) volt, amelyet 1928-ban feloldottak. Méltán kiemelendő Klebelsberg Kuno vallás- és közoktatásügyi minisztersége (1922–1931). Az 1945 utáni felsőoktatáspolitika demagóg vadhajtásai az 1960-as évek végére erejüket vesztik, és az 1980-as évek elején megjelennek azoknak a reformgondolatoknak a csírái, amelyek napjainkra fejlődtek ki és érnek be. Az 1990–2000 közti évtizedben vázolódik fel Magyarország felsőoktatási intézményhálózata, illetve a bekövetkezett és a várható változások tendenciái.

Nehéz megállni, hogy a könyvből ki ne ragadjunk a magyar felsőoktatás történetét meghatározó momentumból néhány fontosabb, jellemző korszellemet idéző adalékot. Visszautalva István király történelmi szerepére a forrásokból plasztikusan követhető, hogyan változtak időről-időre a felsőoktatáspolitika irányai. V. Orbán pápa 1367-ben az első magyar egyetemet engedélyező levelében így indokolt: „Mi pedig, megfontolván a páratlan hitbéli tisztaságot, mellyel mind maga a király, mind elődei, Magyarország királyai, valamint az ország lakói a szent római egyház iránt viseltettek, ahogy egyébként a király és a nép most is viseltetik, ama forró óhajtástól vezéreltetünk, hogy az ország a tudományok ajándékaival gazdagodjék, s a tudás termékeny talajává váljék …” Később Heltai Gáspár Mátyás a „reneszánszkirály” egyetemépítési terveiről így tudósít: „A kamrák öt kerengőre nyílnak … ezeknek olyan tágasaknak kellett lenniük, hogy befogadhassák az egész tanuló ifjúságot … mennél alkalmasabbak legyenek a kitűzött célra …” Alig 150 év múltával Pázmány Péter alapító oklevelében (1635) a következőképpen érvel: „Gyakran aggodalmasan fontolgatva, hogy miképen terjeszthetnők a katolikus hitet Magyarországon és hogyan segíthetnék a legnemesebb magyar nemzet tekintélyén, a többi segédeszközök között jutott eszünkbe, hogy állítassék a tudományoknak valami egyeteme, a melyben a harcias nemzetnek [146bátorsága is szelídülne és mind az egyház kormányzására, mind az állam igazgatására alkalmassá képeztetnék.” 1777-ben Mária Terézia a Ratio Educationisban ekként rendelkezik: „Az egész országban és a magyar korona örökös területén csak egyetlen egyetem létezik, mely Budán, az ország kellős közepén nyert nagyszerű elhelyezést, gazdag alapítvány birtokában, ellátva a tudományok összes ágának szakembereivel.” Az 1848-as egyetemről szóló törvénytervezet szellemisége már sokkal liberálisabb: 1. § Az egyetem olyan állodalmi intézet, melyben a tanulóifjúság, a középtanodákban nyert ismereteinek alapján, a tudományok mélyébe avattatik. 2. § Az egyetem körében semminémű vallás- vagy hitfelekezeti előnyöknek helye nincs. 3. § Az egyetem a közoktatási miniszter hatósága alatt áll.” Az I. világháborút lezáró trianoni békeszerződés Klebelsberg Kunoval más kultúrfilozófiát fogalmaztat meg (1925): „… Magyarországon a kultúrtáca honvédelmi tárca is. … olyan értelemben, hogy most elsősorban a szellem, a művelődés fegyverével kell védenünk hazánkat, … és újból bebizonyítanunk a világ nemzetei előtt, hogy a magyar … életképes és erős … „ A II. világháború befejeztével a Magyarországon megszilárdult kelet-európai világrendszer ideológiája ismerősen köszön vissza a köztünk élő idősebb nemzedékek számára az egyik 1950-es a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának szabályozásából: „… felelős vezetés elő fogja segíteni felsőoktatásunk célját, hogy az egyetemeinkről Népköztársaságunkhoz hű, marxista-leninista tudással felfegyverzett, kitűnően képzett szakemberek kerüljenek ki, akik odaadóan építik a szocializmust.” S a fent említett 1993-as törvény kimondja: „A magyar felsőoktatás első önálló törvényi szabályozásának alapját az alkotmányos emberi jogok, az európai egyetemek Magna Chartája, valamint a társadalmi és a nemzeti lét jobb feltételeinek megteremtése iránti igény alkotja.”

Az esztétikus emlékkönyv és tankönyv nagyszerűen felel meg tárgya szellemiségének. A lapokon megjelenő felsőoktatás-történetünk múltja bárkit büszkeséggel tölthet el, hiszen amíg az ország nem bírt alkalmas, szakosodott intézménnyel, addig diákjaink vándoroltak el Európa-szerte és hozták haza megszerzett tudáskincsüket. Felsőoktatásunk, ha lassabban is indult meg, az európai értékekhez méltón bontakozott ki, kivívta Nobel-díjas tudósaival a világ elismerését. Manapság informatikusaink a legkeresettebbek. Gutenberg forradalma századunkra lecsengett, a számítástechnika forradalma még tart, de az információt megtöltő tudás forradalma már kezdi átrendezni világunkat. A millenniumi oktatástörténeti emlékkötet arról győz meg bennünket, ha eddig sikerült lépést tartanunk a kor kihívásaival, a jövőben is ott lehetünk más nemzetekkel egyetemben.

Fabó Edit