Magyar Könyvszemle   117. évf. 2001. 1.szám   Vissza a tartalomjegyzékhez

FIGYELŐ

Gondolatok a könyvtárról. 175 éves a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára. 1826. március 17-én, az országgyűlés alsó táblájának ülésén jelentetett be, hogy gróf Teleki József, édesanyja és testvérei édesapjuk közismert könyvtárát a felállítandó „Magyar Tudományos Intézetnek” ajánlják fel. Gondolatainkat sok irányból indíthatjuk, hogy egy ünneplő könyvtárat köszöntsék évfordulóján. Az ünnepléshez magasztos eszmék felidézése illik, és illik a hétköznapok gondjai fölé emelkedni. Magasztos gondolatok – hazafiság, nemzeti kultúra, európai horizontú tudás, kultúrák egymást erősítő együttélése – nehezen képzelhetők el könyvtár nélkül, az akadémiai könyvtár hétköznapjaira gondolva pedig valóban magasztosulni kell, hogy föléjük emelkedjünk.

A könyvtár történetét bemutató kiadványokban olvashatjuk, hogy azt „a haza összes polgára” használatára szánták. Az alapítólevél értelmében gondoskodtak megfelelő könyvtáros kinevezéséről, a főkönyvtárnokot pedig az Akadémia közgyűlése választotta. 1836-ban az Úri utcai Trattner-Károlyi-házban (ma Petőfi Sándor u. 3.) bérelt helyiségeket a Magyar Tudós Társaság. Toldy Ferenc, az Akadémia akkori főtitkára, egy írnok segítségével maga rendezte és katalogizálta a szakrendben felállított könyveket. 1844 őszére készült el a rendezéssel, a könyvtár használatra készen állt. Ekkor vezette végig Toldy Vörösmarty Mihályt, a Tudós Társaság rendes tagját, a könyvtár helyiségein, aki ezen élmény hatására írta „Gondolatok a könyvtárban” című versét. Hivatalosan az 1844. évi XIII. nagygyűlés keretében nyitották meg a könyvtárat.

Több korai bencés rendtartásban az apát maga felel a könyvtár rendjéért, állományáért. Való igaz, ma már a könyvtárak nagyobbak, és a bencés rendházakban is szakképzett könyvtárosok irányítják és végzik a munkát. Olyanok, akiket a közösség nagyra becsül, és rábízza azt a felelősséget, amelynek lényege a tudományos és a kulturális hagyomány feltárásában, őrzésében, és továbbhagyományozásában áll.

1850-től Teleki József Hunfalvy Pált nevezte ki könyvtárnoknak. 1865-re felépült az Akadémia palotája, s a Duna-parti szárny földszintjén előre kidolgozott tervek szerint kapott helyiségeket a könyvtár, amelyet 1867 elején nyitottak meg a szélesebb körű olvasóközönség előtt. A könyvtár technikai berendezése a palotába való költözéstől kezdve a kor színvonalán állt. Az olvasótermekben kezdettől fogva gázvilágítás volt, 1895-ben már a villanyt is bevezették.

Manapság is egy könyvtár akkor tudja ellátni a hagyományőrző és tovább örökítő feladatait, ha a kor színvonalán álló technikai felszereltségéről a fenntartó gondoskodik. Számít továbbá arra a munkára, amelyet csak a könyvtár tud elvégezni: szervezetten, módszeresen, az egyes könyvek és más dokumentumok értékítélet nélküli feldolgozásával, és az azokról szóló információknak a felhasználóhoz való eljuttatásával. A könyvtár ugyanis intézmény. Olyan továbbá, mint a tudós, vagy maga a tudomány: akkor ér valamit, ha nem önmagáért van.

[141A könyvtár állománya dinamikusan gyarapodott, 1869-től a kormányzat állandó államsegéllyel támogatta a beszerzést. Kezdettől fogva jelentős szerepet játszottak a cserekapcsolatok, nemcsak a könyv- és folyóirat-gyarapodás miatt, hanem a cserén keresztül kifejtett kultúr-diplomácia révén is.

A könyvtárak gyarapítása ugyancsak a fenntartó feladata, de ha a könyvtár felelősséggel sáfárkodik a saját gyarapodását jól össze tudja kötni olyan célokkal, amelyek túlmutatnak közvetlen feladatain. Emberek vagyunk, hiú emberek. Egy új könyvet, ha kézbe veszünk, megnézzük a mutatóban, hogy a szerző hivatkozik-e ránk. Ha külföldön vagyunk, jóleső érzéssel nyugtázzuk az ottani könyvtárak katalógusaiban saját munkáink jelenlétét. Statisztikailag kimutatható: ezen munkák túlnyomó többségét a könyvtárak juttatták oda: elvitték hírünket, eredményeinket a világba, és elhozták külhoni kollégáink könyveit, eredményeit hozzánk. A könyvkiadók és a kereskedelem csak a harmadik vonalban követik ezt, hiszen a személyes csere is megelőzi őket. Ha a kiadó és kereskedő nem is annak a kultúrának és nemzeti tudománynak a része, amelyet közvetítenie és táplálnia kellene, akkor nem több: vállalkozás.

A II. világháborút követő évek a helyreállítással teltek. Az Akadémia államsegélyben részesült, amelyből a könyvtár helyreállítására is nagy összeget fordítottak. Az 1949-ben a Magyar Tudományos Akadémiát – szovjet mintára – az ország legfelsőbb tudományos testületévé tették. Megszüntették önálló, köztestületi jellegét és közvetlen állami irányítás alá vonták. Az Akadémia legrégibb intézetének, a könyvtárnak a funkcióját is újraszabályozták. Fő feladata az Akadémia keretei között folyó tudományos kutatások szakirodalmi hátterének biztosítása lett.

Természetesen mindig is ez volt az egyik alapfeladata, csak az újfajta tudományos és néha politikai igények mentén alakuló, illetve átalakuló intézeti hálózat mindig mást kívánt. A 19. századi gyűjtemény így egyre inkább múzeumi jelleget öltött, illetve a tudományos munka szempontjából nem szakirodalmi háttérként, hanem a kutatás tárgyaként jelent és jelenik meg. A tudós könyvtáros így egyre inkább nem nyelvész, történész, vagy valamely intézeti szaktudomány művelője, hanem könyvtörténész, művelődéstörténész, illetve az információ tudomány művelője.

Az 1980-as években az Akadémia egykori – 1863 és 1865 között épült – bérháza átépítésével alakították ki az új könyvtárt. Az épület első emeletén 120 személyes olvasótermet nyitottak, itt helyezték el a katalógusokat és a mintegy 18 ezer kötetes segédkönyvtárt. Az Akadémiai Könyvtár az 1997. évi CXL. törvény értelmében országos tudományos szakkönyvtár, állománya a három különgyűjteménnyel – Kézirattár és Régi Könyvek Gyűjteménye, Keleti Gyűjtemény, Levéltár – együtt több mint 2 millió könyvtári egységet tesz ki.

Véglegesen kialakult tehát a központi könyvtár és az intézeti könyvtárak hálózata. A központi könyvtár „a haza összes polgára”, főleg a fiatalok, az egyetemisták által látogatott gyűjtemény, és az a forrásbázis, amely nélkül komoly történeti kutatás elképzelhetetlen. Mert a forrás, és a régebbi szakirodalom – „mások tapasztalata, a történelem” (ahogy Justus Lipsius mondja) – ebben a könyvtárban van. Mondhatja valaki, hogy miért kellene a hagyományt átörökíteni a következő generációnak, mondhatja akár tudományos hitvallásként, hogy nem érdekli, hogy az elődök az őt foglalkoztató kérdésről mit írtak. Ha Cassiodorus rendi közösségében egy ilyen vélemény terjedt volna el, bizonyára kevesebb szövegemlékkel kellene bajlódniuk a [142klasszika-filológusoknak. Tóbiás a tejesember is elmozdított egy alapkövet, azután a harmadik leányát kitagadhatta.

Az ünnepi gondolatok azonban ne legyenek borúsak. Az akadémia könyvtára ma Magyarország egyik legjelentősebb tudományos szakkönyvtára. Megsokszorozott feladatai ellátásában fenntartója támogatása mellett a többi könyvtárra is támaszkodhat. Alapvető feladataink ugyanis közösek. Megoldásukat is közösen kell megtalálni, és ebben az összefogásban átélhetjük azokat a pillanatokat, amikor azok, akikért vagyunk, „a haza összes polgára”, megáll rohanásában és megállapítja, hogy jól tesszük a dolgunkat. Nem csak most, amikor ünneplünk, hanem a hétköznapokban is.

Monok István

A jubileum alkalmából az MTA Könyvtára gyűjteményeiről tanulmánykötet jelenik meg a Westel nagyvonalú támogatásával.