Magyar Könyvszemle   116. évf. 2000. 1.szám   Vissza a tartalomjegyzékhez

SZEMLE

A magyarországi latinság szótára/Lexicon latinitatis medii aevi Hungariae. V. Készült a Magyar Tudományos Akadémia Ókortudományi Tanszékcsoportjában. Szerkesztő bizottság elnöke Harmatta János. Kiadásra előkészítette Szovák Kornél. Bp., Argumentum Könyvkiadó, 1999. 465 l.

A középkori magyarországi latinság szótárának immár ötödik kötete látott napvilágot. Ez már önmagában is nagy jelentőségű esemény, hiszen a hazai mediévisztika meghatározó vállalkozásáról van szó. Azon lehet vitatkozni, hogy a Középkori Latin Szótárbizottság 1934. január 20-i alakuló ülése óta eltelt időszakhoz, az azóta elkészült 750 ezer cédulához képest lassan vagy gyorsan készülnek a kötetek. Mindenesetre tény, hogy a szótár füzeteinek illetve köteteinek megjelenése 1987-tel megkezdődött, s azóta az ABC nem elhanyagolható részének[116 szóanyaga megjelent (1991, 1992, 1993), kezdetben az Akadémiai Kiadónál, majd a harmadik kötettől az Argumentum Kiadónál.

A szóanyag gyűjtése természetesen nem lezárt folyamat, hiszen – örvendetes módon – folyamatosan jelennek meg újabb és újabb szövegkiadások, oklevél-regeszta kötetek, amelyek bővítik, pontosítják egyes szavak értelmezését, legkorábbi előfordulásait. Erről tanúskodnak a kötetek elé helyezett források rövidítésjegyzékeinek bővítései, így jelen kötet figyelembe veszi már a szegedi mediévisztikai műhelyben kiadott Anjou-kori okmánytár köteteit, a legkorábbi magyarországi oklevelek kritikai kiadását Györffy György szerkesztésében, az Erdélyi Okmánytár 1997-ben megjelent első kötetét, a Zsigmond-kori oklevéltár Borsa Iván gondozásában kiadott köteteit, hogy csak néhányat említsünk a legjelentősebb gyarapodásból.

A kötet szóanyaga első pillantásra látszólag érdektelenebb a többi kötetnél, tekintettel az „i”-s prepozíciók súlyára („in” 92–110. lap, „inter” 326–328. lap), de terjedelménél fogva tartogat bőven érdekességet, új jelentésváltozatokat. Jogtörténeti szempontból különösen tanulságos a „iudex, ius” és szócsaládjának alapos feldolgozása (418–662. lapok). A kötet gyakorlati hasznával akkor jövünk tisztába, amikor összevetjük a többi Magyarországon kiadott latin szótár szóanyagával, amelyeket mennyiségileg és minőségileg (feldolgozás alapossága, jelentésváltozatok azonosítása) messze felülmúl. Ötletszerűen válogatva a következő példákkal kívánjuk állításunkat igazolni: „intestatus” -qui testamentum non fecit, „aki nem készített végrendeletet” 30 soros szócikk, 1237-től 11 példával szövegkörnyezetében illusztrálva jelentését, s a példák száma értelemszerűen gyarapítható lenne a kifejezés jogi fontossága miatt. Bartal Antal magyar és német modern reprintben hozzáférhető kitűnő szótára nem ismeri, noha hozza ilyen jelentését Finály Henrik szótára, hiszen Cicerónál való előfordulása miatt a klasszikus latin szótárak általában tartalmazzák.

Az „incattus” -in causam attractus ’alperes’ alakot megtaláljuk Bartal szótárában is, ahol azonban elegánsan csak Hajnik klasszikus perjogi munkájára találunk utalást. Az új szótár azzal szemben 6 soros szócikkében három előfordulását olvashatjuk. Az előbbi példával szemben az „indagare” – investigare, ’felkutat, fürkész’ jelentését 17 sorban, 1236-tól kezdődően 8 példával illusztrálja az új szótár, míg Bartal említetlenül hagyja. Hasonló a helyzet – s az ilyen típusú példákat hosszan lehetne sorolni –, amikor Bartal szótárában hiányzik a kötetben előforduló szóalak, mint az „induspes” ’tolvaj, gazember’ esetében is megállapítható.

A problémák és kérdések alapvetően a cédulák forrásául szolgáló nyomtatott kiadások forráskezelési gyakorlatával kapcsolatosak. Magában állónak tűnik az „inspeculor” – speculari, ’kémlel, fürkész’ jelentése, ami a Hazai Okmánytár (VI, 153.) István ifjabb király Sándor szabolcsi ispánnak szóló 1268-as oklevelén alapul: „Precertis (!) mortis eventibus se ponebat inspeculandis seu conzandis et aliis insurgentibus nobis viriliter”, vö. RA II/1, 40. Az „inspeculor” értelmezésében segít V. István ifjabb király egy 1267-es oklevele „…idem Endre cum ad conzas (?) et ad explorandum misseremus…” (RA II/1, 47.). A mondatszerkezet helyesen minden bizonnyal V. István ifjabb király Sándor szabolcsi ispánnak adott oklevelében olvasható (RA II/1, 36.): „…quod pre ceteris mortis eventibus se posuisset in speculandis et aliis eidem domino Stephano duci insurgentibus viriliter et potenter…”.

A mondat és az „inspeculor” problémás volta megmutatkozott utóbbi oklevélnek 1992-ben megjelent modern magyar fordításában (Középkori históriák oklevelekben, Nr. 28., 61. lap), ahol is a következőt találjuk: „…férfiasan és bátran halálos veszedelemnek tette ki magát István úr őrzésében, s mindazokkal szemben, akik István herceg úr ellenében felkeltek…” A fordítás ezen a ponton egyébként megkérdőjelezhető, hiszen az ispán a halálos veszedelemnek akkor tette ki magát, amikor felderítette, szemmel tartotta az István herceg úr ellen fellázadtakat. Ha ez így van, akkor nem létezik az „inspeculor” alak, legalábbis a hivatkozott kiadás alapján. Az első két, éppen a „speculor”-ra [117vonatkozó gyanús „conza/conzare” (talán egy velencei nyelvjárásbeli „conzar”, ’megőriz’, esetleg átvitt értelemben ’helybenhagy, ellátja a baját’ jelentésű kifejezést tartalmazó oklevél közül az egyik egyébként is kétes hitelű, s ha hiteles is, szövege akkor is másolási hibákkal terhes átírás. Aki persze forgatta már Fejér György oklevélkiadásait, az éppen jelen szótár anyaggyűjtőinek és szerkesztőinek leleményét és kritikai érzékét fogja dicsérni, hogy a feltűnően egyenetlen oklevélkiadásokat oly biztos kézzel kezelték, s ilyen jellegű problémás helyek alig fordulnak elő.

Remélhető, hogy a magyarországi köz- és szakkönyvtárak egyre bővebb körében tudatosul, hogy polcaikon ott a helye a középkori szótár köteteinek, amivel hatszáz év hazai latin irodalmának szóanyagát tehetik hozzáférhetővé a kutatók, egyetemisták, helytörténészek vagy éppen a középiskolai tanárok számára. Örömmel lehet látni, hogy lassan a nyugat-európai egyetemi könyvtárak polcain is feltűnik, ami érthető is, hiszen nemzetközi összehasonlításban is a legjobb szótárak közé sorolható, terjedelmében, részletességében és munkamódszerében is a kitűnő lengyel középlatin szótárhoz hasonlítható. A kötet – esetleges – jövőbeni CD-ROM változata sem fogja veszélyeztetni az eddig megjelent nyomtatott kiadások létjogosultságát, sokkal inkább egymásnak fognak reklámot csinálni. A kötet szinte kifogástalan nyomdai kiállításáért köszönet illeti a szerkesztőt s a tudományos vállalkozást felkaroló, pártoló kiadót.

Veszprémy László