Magyar Könyvszemle   114. évf. 1998. 2.szám   Vissza a tartalomjegyzékhez

KÖZLEMÉNYEK

A Mai enciklopédia „asztalfiókbeli példánya”. Gáspár Zoltánnak (1901–1945), a Szép Szó utolsó szerkesztőjének, a jeles „urbánus” publicistának[1] kéziratos hagyatéka megsemmisült. Könyvtára azonban – hogy, hogy nem – lényegében sértetlenül megmaradt, s özvegye révén Szegedre, a JATE Magyar Irodalomtörténeti Tanszékeinek könyvtárába került. A gyűjteményt az egyetem különgyűjteményként kezeli, s a könyvek így együtt, összetartozásukat megőrizve számos tanulsággal szolgálnak. A könyvanyag összetételének elemzése például fényt vethet Gáspár érdeklődésének irányaira, a neki dedikált könyvek[2] számbavétele kapcsolatainak körére, egy-egy példány pedig önmagában is beszédes. Most, mintegy figyelemfölhívásként, a Gáspár-könyvtár egyik unikális példányát mutatom be, hiszen ennek – túl a könyvészeti érdekességeken – gondolkodástörténeti hozadéka is jelentős.

A szóban forgó kötet a Gáspár Zoltán s két társa szerkesztette Mai enciklopédia (1941) „asztalfiókbeli példánya”, amelyet a könyv kefelevonataiból és saját gépiratos kiegészítéseiből és kommentárjaiból Gáspár szerkesztett össze. (A kefelevonatokat papírra ragasztotta, a megfelelő helyekre pedig kommentárokat gépelt s az egészet beköttette.) Ez a példány így írható le:

[1]: MAI / ENCIKLOPéDIA / Szerkesztették / Csetényi József[,] Erdődy Elek / Gáspár Zoltán / Liber kiadás [160

[2]: üres

3–4: G.Z.: A mai Enciklopédia […]; gépelt szöveg

5: Előszó; nyomtatott szöveg

6: üres

7: [Az Előszó folytatása és befejezése; a nyomtatott aláírás – A szerkesztőbizottság – alatt géppel írva: Gáspár Zoltán]

8: üres

9–27: [A címszók és szerzőik felsorolása]

28: [Az életrajzi cikkek szerzőinek fölsorolása]

29–73: [A kicenzúrázott és megcsonkított szócikkek eredeti kefelevonata, ábécé rendben]

74skk: [Az enciklopédia nyomtatott szócikkei]

E példány teljes szövege természetesen itt nem adható közre, jóllehet – kivált a kicenzúrázott szócikkanyag – nagyon is megérdemelné a közzétételt. A 3–4. oldalon lévő, a Mai enciklopédia létrejöttéről tájékoztató szöveg, s a szócikkek szerzőit azonosító lista azonban mindenképp ide kívánkozik.

A kommentár ez:

A MAI ENCIKLOPéDIA nyomtatott példányának két hiányosságát pótolja és adja emlékezetül ez az asztalfiókbeli példány az elkövetkező jobb időknek, amikor ez a kis szótár, amely így is a magyar haladó társadalomtudományi törekvések egyetlen derengő kis mécsvilága volt egy gonosz kor pincesötétségében, alapjául és kiindulópontjául, sőt mindjárt első vázlatául és kötetekre bővíthető sommájául szolgálhat egy nagy társadalomtudományi enciklopédiának, az Európába ötvözött magyarság, a rendezett haladás, a szabadság és társadalmi igazságosság szolgálatában.

A szerzői névtelenséget ezúttal nem egy lehetséges lexikon-szerkesztői felfogás indokolta, hanem egy bizonyos törvény[3] arányszám-méregető „bölcsessége” kényszerítette reánk. A füzet első részében közölt névsor azt a célt szolgálja, hogy elvi álláspontokat íróik személyes hitelével is tanusítson.

A második részben következnek egymás után azok a cikkek, amelyeket a cenzúra megcsonkított vagy éppen törölt. Ilyen értelemben való sorsukat a megfelelő aláhúzás jelzi.

G. Z.

A címszók szerzőit azonosító lista

A

Actio Catholica       Kósa János

Adóerkölcs       K. Havas Géza

Adórendszerek       Major Róbert

Agglegényadó       K. Havas Géza

Agrárizmus       Major Róbert

Agrárolló       K. Havas Géza

Akna       Kásztel András

Alkotmány       Gáspár Zoltán

Alkotmányvédelem       Gáspár Zoltán

Anarchizmus       K. Havas Géza [161

Anti-komintern       Vághidi Ferenc

Aranyalap       Major Róbert

Arisztokrácia       Szirtes Andor

Aszfaltirodalom       K. Havas Géza

Asszimiláció       K. Havas Géza

Álcázás       Gáspár Zoltán

Állam       Ries István

Államcsíny       Szirtes Andor

Államférfi       Mónus Ervin

Államháztartás       Major Róbert

Állami beavatkozás       K. Havas Géza

Állampolgárság       Gáspár Zoltán

Államszocializmus       Mónus Ervin

Árja       Gáspár Zoltán

Árszabályozás       Major Róbert

B

Bankok       Major Róbert

Baumgarten-díj       Gáspár Zoltán

Békeszerződések       Vághidi Ferenc

Bolsevizmus       Szirtes Andor

Bombázó repülőgépek       Gáspár Zoltán

Burzsoázia       Mónus Ervin

Bürokrácia       Csetényi József

C

Carnegie-alapítvány       Mónus Ervin

Carta del Lavoro       Major Róbert

Cash and carry       Major Róbert

Célvagyon       Gáspár Zoltán

Cionizmus       Barrabás Tibor

Cirkáló       Kásztel András

Comité des Forges       Vághidi Ferenc

Családi munkabér       K. Havas Géza

Családvédelem       Kéthly Anna

Csatahajó       Kásztel András

Cselédtörvények       Major Róbert

D

Demagógia       K. Havas Géza

Demokrácia       Gáspár Zoltán

Diktatúra       Ries István

Dominium       Gáspár Zoltán

E

Egyéni jogok       K. Havas Géza

Egyke       K. Havas Géza

Egykéz       Csetényi József

Ejtőernyős vadászok       Gáspár Zoltán

Elfajzott művészet       Pogány Ö. Gábor

Emberi Jogok Ligája       Mónus Ervin

Emigráció       Kósa János

Erődrendszerek       Kásztel András

Erőszak       Ries István

Esszéizmus       Pogány Ö. Gábor

Eugenika       Szőllősi Henrik

Élettér       Major Róbert

F

Fabianizmus       K. Havas Géza

Fajelmélet       Szőllősi Henrik

Falu       Kósa János

Falu és város       Gáspár Zoltán

Falukutatás       K. Havas Géza

Fasizmus       Gáspár Zoltán

Federal Reserve Banks       Major Róbert

Fejlődéstan       Szőllősi Henrik

Felderítő repülőgépek       Gáspár Zoltán

Fellendítés       Major Róbert

Feminizmus       Kéthly Anna

Feudalizmus       Mónus Ervin

Fogalomtisztázás       K. Havas Géza

Fordizmus       K. Havas Géza

Forradalom       Gáspár Zoltán

Földadó       K. Havas Géza

Földjáradék       Major Róbert

Földreform       K. Havas Géza

Franciaország új rendje       Gáspár Zoltán

G

Gazdasági válság       Major Róbert

Geopolitika       Major Róbert

Georgeizmus       K. Havas Géza

Géppuska       Gáspár Zoltán

Gondolatszabadság       Szolnoki István

GY

Gyarmat       Major Róbert

Gyorscsapatok       Gáspár Zoltán

H

Hadihajó       Kásztel András

Hadiipar       Vághidi Ferenc

Hailé Szelasszié       Gáspár Zoltán

Hajókaraván       Kásztel András

Haladás       Szőllős Henrik

Harckocsi       Gáspár Zoltán

Harmadik Birodalom       Gáspár Zoltán

Háromhatalmi Egyezmény       Gáspár Zoltán

Heimwehr       Gáspár Zoltán

Heroikus világnézet       Gáspár Zoltán

Higiénia       Szőllős Henrik

Hitbizomány       K. Havas Géza

Hitelpolitika       Major Róbert

Humanizmus       Erdődy Elek

I

Ideológiák       Szolnoki István

Ifjúsági mozgalmak       Máté Iván

Imperializmus       Mónus Ervin

Infláció       K. Havas Géza

Ipari forradalom       Mónus Ervin

Írástudatlanság       Földes Ferenc

Író és politika       Erdődy Elek

Írói erkölcs       Erdődy Elek [162

J

Járadékbirtok       K. Havas Géza

Jegybankok       Major Róbert

Jóvátétel       Major Róbert

Jövedelemeloszlás       Major Róbert

K

Kamatpolitika       Csetényi József

Kamatrabság       Major Róbert

Kapitalizmus       Mónus Ervin

Kartell       K. Havas Géza

Kereskedelempolitika       Csetényi József

Keresztény szocializmus       Kósa János

Kétszáz család       Vághidi Ferenc

Kisbirtok       Major Róbert

Kivándorlás       Major Róbert

Klerikális       Kósa János

Klíring-szerződés       Csetényi József

Kolchosz – szovhoz       Mónus Ervin

Kollektív biztonság       Gáspár Zoltán

Kollektív felelősség       K. Havas Géza

Kollektivizmus       Mónus Ervin

Kommunizmus       Gáspár Zoltán

Koncessziós területek       Gáspár Zoltán

Konjunktúra       Major Róbert

Konzervatív       Kósa János

Korporációs állam       Tamássi György

Korrupció       Mónus Ervin

Könyvtárpolitika       Kőhalmi Béla

Középeurópa       Szirtes Andor

Középosztály       Reitzer Béla

Közgazdasági kuruzslók       Major Róbert

Közgazdasági tevékenység       Gáspár Zoltán

Közigazgatás racionalizálása       Gáspár Zoltán

Közmunkák költségei       K. Havas Géza

Községi kultúrpolitika       Kőhalmi Béla

Közterhek       Major Róbert

Köztulajdon       K. Havas Géza

Közüzem       K. Havas Géza

Kőolaj       Vághidi Ferenc

Kultúrpesszimizmus       Szolnoki István

Kuomintang       Gosztonyi Lajos

Külföldi németség       Kósa János

L

Lassújáratú repülőgépek       Gáspár Zoltán

Laval       Vághidi Ferenc

Leértékelés       Major Róbert

Land and lease       Gál Andor

Leninizmus       Szirtes Andor

Léggömbzár       Gáspár Zoltán

Légibombák       Gáspár Zoltán

Légi gyalogság       Gáspár Zoltán

Légi haderő       Gáspár Zoltán

Légvédelem       Gáspár Zoltán

Légvédelmi tüzérség       Gáspár Zoltán

Liberális szocializmus       Gáspár Zoltán

Liberalizmus       Gáspár Zoltán

Lövegek       Gáspár Zoltán

Lövészárok       Gáspár Zoltán

Lőelemek       Gáspár Zoltán

M

Machiavellizmus       Kósa János

Magántulajdon       K. Havas Géza

Magyar nemzeti művészet       Erdődy Elek

Magyar nemzeti

szocializmus       Gáspár Zoltán

Magyar norma       Kósa János

Manchasterizmus       K. Havas Géza

Mandátumos területek       Gáspár Zoltán

Marxizmus       Mónus Ervin

Megszolgálatlan jövedelem       K. Havas Géza

Mélymagyarság       Gáspár Zoltán

Mi a magyar?       K. Havas Géza

Modern lélektan       Dénes Lajos

Monopólium       K. Havas Géza

Monroe-elv       Gál Andor

Motoros tüzérség       Gáspár Zoltán

Mufti       Vághidi Ferenc

Munkanélküli jövedelem       Major Róbert

Munkanélküli segély       Mónus Ervin

Munkanélküliség       Mónus Ervin

Munkaszolgálat       Major Róbert

Műbenzin       Vághidi Ferenc

N

Nacionalizmus       Gáspár Zoltán

Nagybirtok       Kósa János

Nemzet       Gáspár Zoltán

Nemzeti jövedelem       Major Róbert

Nemzetiségi kérdés       Gáspár Zoltán

Nemzeti szocializmus       Gáspár Zoltán

Nemzeti vagyon       Major Róbert

Nemzetközi Munkaügyi

Hivatal       Mónus Ervin

Nemzetköziség       Major Róbert

Neobarokk       Gáspár Zoltán

New Deal       Major Róbert

Néparcvonal       Kásztel András

Népbetegség       Szőllős Henrik

Népességcsere       Major Róbert

Népművészet       Pogány Ö. Gábor

Népsűrűség       Major Róbert

Népfőiskola       K. Havas Géza [163

Népi romantika       Gáspár Zoltán

Népszövetség       Gáspár Zoltán

Néptáplálkozás       Szőllős Henrik

Nobel-díj       Vághidi Ferenc

Női választójog       Kéthly Anna

Nőmozgalom       Kéthly Anna

Nyersanyagéhség       Vághidi Ferenc

Nyilaskereszt       K. Havas Géza

Nyitott ajtó       Gáspár Zoltán

Nyugatosság       K. Havas Géza

O, Ö

Önellátás       Csetényi József

Olajpolitika       Vághidi Ferenc

Olasz fasizmus       Gáspár Zoltán

Osztály       Reitzer Béla

Osztályharc       Gáspár Zoltán

Ottawai egyezmény       Major Róbert

Önkormányzat       K. Havas Géza

Öntözés és csatornázás       Major Róbert

Örökbérlet       K. Havas Géza

Ötödik hadoszlop       Gáspár Zoltán

Őstehetség       Erdődy Elek

P

Parasztság       Kósa János

Parlamentárizmus       Gáspár Zoltán

Pánamerika       Gáspár Zoltán

Páneurópa       Mónus Ervin

Pánizlámizmus       Vághidi Ferenc

Pánszlávizmus       Kósa János

Pártok       Gáspár Zoltán

Plutokrácia       K. Havas Géza

Polgárháború       Szirtes Andor

Polgárság       Mónus Ervin

Politika       Gáspár Zoltán

Politikai nevelés       Kósa János

Politikai bűncselekmények       Ries István

Ponyvairodalom       K. Havas Géza

Pótanyag       Vághidi Ferenc

Proletariátus       Mónus Ervin

Proletkult       Barrabás Tibor

Propaganda       Kósa János

R

Rabszolgaság       Major Róbert

Racionalizálás       Reitzer Béla

Racionalizmus       Szolnoki István

Reakció       Gáspár Zoltán

Reformnemzedék       Barrabás–Gáspár

Rendi állam       Gáspár Zoltán

Repülőgépanyahajó       Kásztel András

Robbanóanyag       Vághidi Ferenc

Rockefeller-alap       Mónus Ervin

S

Sajtó       Kósa János

Sajtószabadság       Szolnoki István

Segédhadihajó       Kásztel András

Semlegesség       Gáspár Zoltán

Standard Oil       Vághidi Ferenc

Statisztika       Major Róbert

Szabad Csere       K. Havas Géza

Szabadidőmozgalom       Reitzer Béla

Szabadkereskedelem       K. Havas Géza

Szabadkőművesség       Gáspár Zoltán

Szabadságjogok       Gáspár Zoltán

Szabadverseny       K. Havas Géza

Szakszervezet       Mónus Ervin

Szankciók       Gáspár Zoltán

Szegedi gondolat       Gáspár Zoltán

Szegény és gazdag nemzetek       Major Róbert

Szekta       Kósa János

Szélsőségek       Gáspár Zoltán

Szekularizáció       Gáspár Zoltán

Szellemtörténet       Kósa János

Szentistváni állameszme       Gáspár Zoltán

Szindikalizmus       Szirtes Andor

Szociáldemokrácia       Mónus Ervin

Szociális tanácsadó       K. Havas Géza

Szocializmus       Mónus Ervin

Szociálpolitika       Reitzer Béla

Szociálpolitikai törekvések       Reitzer Béla

Szociográfia       K. Havas Géza

Szövetkezetek       Major Róbert

Sztalinizmus       Szirtes Andor

Sztrájk       Reitzer Béla

Születésszabályozás       Szőllős Henrik

T

Tagosítás       K. Havas Géza

Társadalombiztosítás       Mónus Ervin

Technokrácia       Technokrácia [!]

Tekintély       Szolnoki István

Támadó hatalmak       Gáspár Zoltán

Telepítés       Kósa János

Tengeralattjáró       Kásztel András

Tengeri háború       Kásztel András

Termelés       Major Róbert

Termelési csaták       Major Róbert

Termeléskorlátozások       K. Havas Géza

Természetjog       Szolnoki István

Tervgazdaság       K. Havas Géza

Torpedó       Kásztel András

– romboló       Kásztel András

Totális állam       Gáspár Zoltán [164

Totális légi háború       Gáspár Zoltán

Többéves tervek       Major Róbert

Többségi elv       K. Havas Géza

Történelmi materializmus       Mónus Ervin

Törzsökös magyarok       Gáspár Zoltán

Tőke       Mónus Ervin

Tőkekivitel       Major Róbert

Tőzsde       Major Róbert

Trockizmus       Szirtes Andor

Tröszt       Reitzer Béla

Tudománypolitika       Kósa János

Túltermelés       K. Havas Géza

U

Új középkor       Szolnoki István

Új közgazdasági elméletek       Major Róbert

Újpogányság       Kósa János

Univerzálizmus       Major Róbert

Urbánus irodalom       K. Havas Géza

Utópia       Utópia [!]

V

Vadászrepülőgépek       Gáspár Zoltán

Vallásszabadság       Kósa János

Valuta       Major Róbert

Vasbértörvény       Mónus Ervin

Vasgárda       Gáspár Zoltán

Vasúti tüzérség       Gáspár Zoltán

Vállakozási szabadság       K. Havas Géza

Választójog       Gáspár Zoltán

Város       Kósa János

Városbaözönlés       Gáspár Zoltán

Várospolitika       Major Róbert

Világbirodalom       Világbirodalom [!]

Világnézet       Kósa János

Vezéri elv       Szolnoki István

Z

Zártszám-rendszer       K. Havas Géza

* * *
A „Reformnemzedék”
címszóból a régi R.-ről szóló rész
Barrabás T.,
az új „R.”-ről szóló pedig
Gáspár Zoltán munkája

* * *
Az életrajzi cikkek szerzői

      Erdődy Elek       Gosztonyi Lajos

      Janovics András       Kásztel András

      Nádor Jenő       Vághidi Ferenc

Rónai Mihály András

Az enciklopédia szerzőinek ez az azonosítása több szempontból is érdekes. Egyrészt, e lista révén az egyes szócikk-írók munkásságához kapunk új adalékot, s egy-egy életmű olykor számos tétellel gyarapodik. Így jónéhány érdekes, de kevéssé ismert pálya (pl. K. Havas Géza, Szirtes Andor, Reitzer Béla) válik jobban megismerhetővé. Másrészt, e lista birtokában fölmérhető az az értelmiségi kör, amely az enciklopédiát megalkotta. Márpedig a Mai enciklopédia a magyar lexikon- és enciklopédia-kiadás történetének figyelemre méltó darabja. Jelentőségét természetesen nem terjedelme, extenzív „teljessége” adja, hiszen a kötet viszonylag kis terjedelmű, szócikkei pedig többnyire rövidek. Jelentősége inkább nézőpontjából, egy jól körülírható gondolkodástörténeti irány képviseletéből fakad. A Mai enciklopédia ugyanis, szembeszegülve a kor uralkodó „szellemével”, egy határozott baloldali, de következetesen demokratikus pozícióból tekintette át a kor – nagyjából a megjelenést megelőző negyedszázad – új fejleményeit. A szócikkek hangvétele, persze, hangsúlyozottan tárgyszerű, maguk a szócikkek pedig leíró jellegűek, de a címszók megválasztása és az anyag csoportosítása önmagáért beszél. Itt, egy enciklopédikus áttekintés keretében az új (mára természetesen már „történelmivé” vált) tendenciák kritikai földolgozása történt meg – sok vonatkozásban először, s (ilyen nézőpontból) hosszú ideig utoljára. A kötet egésze, [165 persze, ma már gondolkodástörténeti dokumentum; arról beszél, hogyan látta a világ dolgait egy margóra szorított, de jelentős intellektuális potenciált képviselő értelmiségi kör. De – s ez is hangsúlyozandó – a kötet mégsem mindenestül pusztán dokumentum. Egyes indíttatásai és szempontjai ma is elevenek, sőt ösztönzőek.

Lengyel András


[1] Gáspárról l. Lengyel András: Útkeresések. Bp. 1990. 375–446., Agárdi Péter: Torlódó múlt. József Attila és kortársai. Bp. 1995. 106–121.

[2] Vö. Lengyel András: Gáspár Zoltán irodalmi kapcsolathálózata. Könyvtára dedikált köteteinek történeti-szociológiai elemzése. = Irodalom- és Művészettörténeti Tanulmányok / Studia Historiae Literarum et Artium 1. Szerk. Lengyel András. Szeged, 1997. 23–48.

[3] Gáspár Zoltán itt az úgynevezett zsidótörvényekre utal, amelyek – több lépcsőben – a zsidónak „minősülő” munkatársak sajtóbeli jelenlétét is behatárolták.