Magyar Könyvszemle 113. évf. 1997. 1.szám   Vissza a tartalomjegyzékhez

KÖZLEMÉNYEK

Az első magyarországi egyházi folyóirat történetéhez. Sajtótörténetünk kezdeti időszakában nem volt ritkaság, hogy az első hazai újságok és folyóiratok szerkesztői között lelkészek és szerzetesek is voltak. Elég, ha Bél Mátyásra gondolunk, aki hallei tapasztalatai alapján pietista szellemben szervezte át a besztercebányai és a pozsonyi evangélikus líceumot, ahol 1721-ben Nova Posoniensia címmel latin nyelvű lapot indított, és megteremtette az újságok iránti sokrétű érdeklődés hazai hagyományait. De gondolhatunk a szintén evangélikus teológus Rát Mátyásra is, aki Pozsonyban 1780-ban a Magyar Hírmondó megindításával a magyar nyelvű újságírás úttörője lett. A Magyar Hírmondó egyik későbbi szerkesztője, Révai Miklós 1784-ben piarista szerzetes tanárként vállalkozott az újságírói munkára. Az első magyar nyelvű folyóirat, az 1789-ben indult Magyar Museum egyik szerkesztője, Baróti Szabó Dávid pedig korábban a jezsuita rend tagja volt. E lapok azonban – szerkesztőik egyházi kapcsolatai ellenére – nem voltak egyházi jellegű, vagy vallási orgánumok, hanem szinte kizárólag világi témákkal foglalkoztak.

Csak a 18. század kilencvenes éveiben jelent meg Magyarországon az első olyan lap, amely tartalmára és jellegére nézve is egyházi jellegű folyóirat volt. 1793-ban Selmecbányán Ambrózy Sámuel evangélikus lelkész indította meg Novi Ecclesiastico – Scholastici Annales Evangelicorum August. et Helvet. Confessionis in Austriaca Monarchia címmel. Kiadója Franciscus Joannes Sulzer volt. Kezdetben negyedévenként, majd 1794-től csak félévenként jelent meg; 1796 és 1802 között pedig szüneteltette megjelenését. A folyóirattal kapcsolatos eddigi ismereteink főleg lexikonok [96 és a gyér szakirodalom rövid hivatkozásaiból származtak, és ezek csupán a legszükségesebb adatokra korlátozódtak. [1]

Levéltári kutatások nyomán alkalmunk van egy, a lap további történetére bizonyára nem csekély hatással lévő cenzúra-ügyet ismertetni. A helytartótanács iratai között 1794. október 14-től kezdve bukkantak fel azok az iratok, amelyek az Annalesszel kapcsolatosak. [2] Az derül ki belőlük, hogy a cenzúra-hatóságok eljárást indítottak ellene, és további megjelenését nem engedélyezték. Az ok az volt, hogy a folyóiratban olyan, a népesség számával kapcsolatos közlemények láttak napvilágot, amelyeknek megjelentetését az időszaki sajtóban a rendelkezések szigorúan tiltották. Az ügy részleteiről főként a szerkesztő, Ambrozy Sámuel 1795. február 13-án Budán kelt beadványából értesültünk. [3]

Miután a helytartótanács rendelkezése nyomán a helyi cenzor megtiltotta a lap újabb számának megjelentetését, a szerkesztő e beadványban fordult a budai hatósághoz. Ebben kiadványa folytatásának engedélyezését kéri, mert – mint írja – az előző évfolyamból mindössze egy szám jelent meg, pedig az előfizetőknek negyedévenkénti megjelenést ígért. A helyi cenzor – számára ismeretlen okból – nem engedélyezte a következő füzet megjelentetését. Ő mindenesetre ígéretet tesz arra nézve, hogy lapját a jövőben még kéziratos formájában aláveti a cenzor vizsgálatának és szükség esetén elküldi a helytartótanácsnak is. Távol áll tőle, hogy az Annales cikkei által az államnak bármilyen kárt okozzon, céljának sokkal inkább a jó irodalom terjesztését, valamint a köz- és magánboldogságot tekinti.

Az üggyel kapcsolatban a „legfelső hely” döntött és a döntésről az irodalmi ügyek Directoriumát is értesítette. [4] Megállapítják, hogy a folyóirat megsértette a királyi rendelkezéseket és hibát követett el a selmeci cenzor is. A szerkesztőnek a lap folytatását illető kérését azzal a feltétellel teljesítik, ha az Annales csupán egyházi eseményekről, királyi rendelkezésekről és a helytartótanács határozatairól fog beszámolni, a népesség számáról viszont nem fog híreket közölni. Ambrozy Sámuel figyelmébe ajánlották azt is, hogy a folyóirat számainak kéziratát az 1793. április 10-i rendelkezés értelmében a helyi cenzornak be kell mutatni. Ha a lapban az államot érintő elmélkedéseket is közölnek, a kéziratot a helytartótanácshoz is el kell küldeni.

Az ügy befejeztével folytatódott ugyan az evangélikus folyóirat, de folyamatossága és lendülete megtört.

Az első hazai evangélikus folyóirat – amely egyben az első magyarországi egyházi folyóirat is volt – így is több figyelmet érdemel a sajtótörténeti vonatkozásai mellett neveléstörténeti és egyháztörténeti szempontból is. Indulásakor, 1793-ban is arra hivatkozott szerkesztői előszavában, hogy egyházi és iskolai lapot („ecclesiasticos et scholasticos annales”) fog kiadni. Azt is hangsúlyozta, hogy az aktualitások mellett helyet kíván adni az evangélikus egyház történetével kapcsolatos közleményeknek is. A megjelent számok valóban azt mutatják, hogy foglalkoztak az érsekújvári, eperjesi, pozsonyi és soproni evangélikus iskolák ügyeivel, oktatási módszereivel és vizsgarendjeikkel. Közöltek ezen kívül tudós leveleket, könyvismertetéseket is. Helyt adtak életrajzoknak – így l. pl. közölték a Joannes Severini selmecbányai evangélikus tanár életéről szólót – írtak Tessedik szarvasi kezdeményezéséről és a cseh-morva testvérek ügyeiről. A szerkesztő a második számban arról a tervéről számolt be, hogy tankönyvet készül írni a nagyobb gazdasági iskolák [97 számára, mert ennek hiánya nagyban hozzájárult a vidéki iskolák nyomorúságos állapotához. [5] Ennek tartalmaznia kell szerinte a felvilágosodás általánosan elismert alapelveit és a tanulóifjúság morális nevelésének normáit is. [6] Ezen kívül beszámolt az egész monarchia evangélikus egyházainak személyi viszonyairól: a lelkészekről, tanárokról, tanítókról és a jelentősebb egyházi összejövetelekről, valamint az evangélikus szerzők által írt könyvekről.

A pozsonyi evangélikus líceumban, 1782-ben Jénában tanult szerkesztő, Ambrozy Sámuel által 1793-ban Selmecbányán megindított Annales megjelenésekor – a trónralépő I. Ferenc rendelkezései nyomán – éppen a hazai sajtó szigorú megrostálása és visszaszorítása volt napirenden. A sajtó ellenőrzésére visszatérő abszolutista szigor – mint láttuk – nem sokáig kímélte az első vallási folyóiratot sem, noha vétségéért végül is felmentést kapott a szerkesztő. Az Annales történetében azonban e beavatkozás bizonyára mégis végzetes lehetett, hiszen hiába indult újra a lap, 1796 és 1802 között szünetelnie kellett, és az 1803-ban megjelent utolsó számával – a sorozat 9. füzetével végleg meg is szűnt.

Kókay György

Jegyzetek

1 Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. I. 151–152. h.; Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái. I. 484. h.; Joó Tibor: A magyar protestáns időszaki sajtó. = Protestáns Szemle 1935. 145.; Dezsényi Béla: Legrégibb hírlapjaink életrajzához. = MKsz 1940. 353–361.

2 OL – Depart. revisionis librorum 1794. No. 1–8.

3 OL – Depart. revisionis librorum 1795. No. 1–20.

4 OL – Depart. revisionis librorum 1795. No. 1–22.

5 „Eine Hauptursache der bisherigen elender Verfassung unserer Landschulen, ist der Mangel eines zweckmässigen Lehrbuchs für Kinder der Landleute.” = Novi Ecclesiastico-Scholastici Annales 1793. II. Trimestre. 135.

6 „Ein Schulbuch … folglich muss es entlalten I. Für Lehrer besonders; 1: Allgemein anerkannte Grundsätze zur Aufklärung und moralischen Bildung der Schuljugend.” L. i. h.