NYUGATI HÍRLEVÉL
független elektronikus újság

Szerkesztô: Bika Julianna
Email: BikaJuli@aol.com
Efax: 508-437-2661

48. szám 2002. december

A Betlehemi királyok

József Attila

Adjonisten, Jézusunk, Jézusunk!
Három király mi vagyunk.
Lángos csillag állt felettünk,
gyalog jöttünk, mert siettünk,
kis juhocska mondta -- biztos
itt lakik a Jézus Krisztus.
Menyhárt király a nevem.
Segíts, édes Istenem!
(1929. dec.)


AUSZTRIA

Habsburg Ottó kilencvenéves

Kilencven éve, 1912. november 20-án született az alsó-ausztriai Reichenauban Habsburg Ottó, az Osztrák-Magyar Monarchia utolsó trónörököse. 1954-ben a Páneurópai Unió alelnöke, 1972-tõl elnöke lett. 1978-ban a bajor CSU képviselõjeként beválasztották a strasbourgi Európai Parlamentbe. Itt 1999-ig dolgozott, 1989-tõl az Európai Parlament magyar ügyekkel foglalkozó küldöttséget is vezette. Szószolója az egységes Európa gondolatának és a magyar EU-csatlakozásnak. Számos akadémia tagja, a pécsi és a budapesti tudományegyetem díszdoktora.


FRANCIAORSZÁG

PÁRIZS

A Párizsi Magyar Intézet /PMI/ fõbb decemberi programjai

December 4-én Mikulásest, 5-én Jankovics Marcell: A csodálatos szarvas éneke címû film vetítése, 6-án az Arthemes Egyesület koncertje, 10-én nyílik kiállítás Bornemisza Eszter patchwork technikával készült textil remekeibõl és zánkai gyermekrajzokból.

11-13.-án gyerekeknek szóló karácsonyi mûsor Bródy Vera bábmûvész, Mazsola megteremtõje mutatja be a bábkészítés rejtelmeit, 11-én este Bozsóky Pál szerzetes atya ismerteti a conques-i Szent Foy ereklyetartó koronájának történetét.

12-én Koltay Gábor: Szent korona címû filmjét vetítik. Az év utolsó rendezvényén Gaál Erzsébet hárfa zenéjében gyönyörködhetnek az érdeklõdõk.

A PMI-ben decemberben is folytatódik a Marne-la Vallée-i egyetem nyilvános doktori szemináriuma Kulturális pluralizmus avagy a világ elnyugatiasodása? címmel, 3-án és 17-én kerül sor az elõadásokra.

Magyar vonatkozású kulturális események 2002 decemberében

A lyoni Operában Fischer Iván vezényli 15-én Muszorgszkij Borisz Godunov címû darabját, majd 16-án Sztravinszkij és Rahmanyinov mûveit.

Ugyancsak Lyonban, a 30. Európai Színházak Fesztiválján lép fel 17-én és 18-án a budapesti Katona József Színház a Szent György és a Sárkány címû darabbal, amelyet Zsámbéki Gábor rendezett.

December 14-tõl a hónap végéig az észak-franciaországi Muzeray falu Betlehemes faluvá változik: 40 országból mintegy 400 betlehem díszíti házak ablakát: közülük közel 20 Magyarországról érkezik

Ady állandó kiállitás nyílt párizsban

Family Hotel Opéra St-Lazare, 15, rue de Constantinople alatt lakott, összesen két évet Ady Endre, akinek a napokban ünnepelhettük 125. születésnapját. Ezen a helyen Erdõs André párizsi magyar nagykövet megnyitotta az elsõ párizsi állandó Ady-kiállítást, amelyet Hegyi Katalin, a Petõfi Irodalmi Múzeum muzeológusa állított össze. A kiállított tárgyak, dokumentumok között találjuk többek között azokat a fotókat, amelyet – már a költõfejedelem halála után – a hû barát, Bölöni György kíséretében André Kertész készített Ady kedvenc párizsi helyeirõl.

Ady Hôtel des Balcons falán lévõ emléktábláját is megkoszorúzták, itt egy nevezetes látogatása alkalmából szállt meg a költõ.

Kis Zsuzsa
Párizsi Magyar Intézet


MAGYARORSZÁG

BUDAPEST

"Súlyos suhanások" Dohnányi emlékére

Az Operaház vezetõ mûvészei úgy vélték, hogy ideje valamit törleszteni abból az adósságból, amivel a zenei közélet Dohnányi Ernõnek tartozik. A Budapesti Filharmóniai Társaság elnök-karnagya, a Magyar Rádió zenei vezetõje, a Zeneakadémia igazgatója 125 éve született, és az évforduló jó lehetõség, hogy a hamis vádak alapján megtagadott muzsikus lassú rehabilitációja nagyobb tempót vegyen. A balettegyüttes két új koreográfia bemutatásával és egy felújítással hajtott fejet a zongoravirtuóz-zeneszerzõ emléke elõtt. Egerházi Attila Súlyos suhanások címmel készítette el munkáját, amelynek ihletõje egy régi Dohnányi-felvétel volt, Liszt Consolationját játszotta a mester, ehhez illesztette Dohnányi Sphärenmusikját és Steve Reich zenéjét a koreográfus.

Albert Mária

Elhunyt Bodó Fábián Ilona

Ez év októberében Budapesten 75 éves korában elhunyt Bodó Ilona képzõmûvész és iparmûvész. Vámospércsen Hajdú megyében született és a budapesti Iparmûvészeti Fõiskolán szerzett textiltervezõi diplomát.

Textilmûvészeten kívül azonban sok impresszionisztikus csendéletet, tájképet, lovasképet festett, az amerikai történelem jelentõs eseményeit, a

Férje Bodó Sándor szintén sokoldalú festõ szobrász és éremmûvész, 1956-ban az Egyesült Államokba emigráltak, s majd a Tennessei állambeli Nashvilleben telepedtek le, ahol nagy mûvészi sikereket értek el. Festményeikkel az amerikai történelem kiemelkedõ eseményeit is bemutatták. Nemrégiben hazatértek és Magyarországon is kiállításokat rendeztek. Tavaly került megrendezésre Ecsettel írt történelem címû kiállításuk a Hadtörténeti Múzeumban. Az Egyesült Államokból hazatért mûvészházaspár patriotizmusával, emberségével, klasszikus alkotói tökéletességgel a patinás múzeum falai közé varázsolták egy képzeletbeli összekötõ hídon, az Egyesült Államok és Magyarország történelmét.

Bodóék budapesti Mûvész Szalonja a Keleti Károly utca 15/c-ben található.
Tel: 36-1- 316-8580

Kilencedik Mûvészeti Tábor Balatonfüreden

A Magyar Multikulturális Központ jövõre a kilencedik mûvészeti alkotótábort szervezi Magyarországon, Balatonfüreden.

Az elkészült képzõmûvészeti alkotásokból kiállítást szerveznek a balatonfüredi városi kiállító teremben, valamint a legsikeresebb mûvekbõl a budapesti Vizivárosi galériában.

A alkotótábori kezdetek: 2003 június 16, július 4,6, 23 .

Jelentkezni lehet 2003 január 17 ig.
Beata Szechy,
HMC, P.O. Box 141374, Dallas, TX 75214-1374
E-posta: bszechy@post.cis.smu.edu


OLASZORSZÁG

RÓMA

MAGYAR KÁVÉHÁZ

December közepéig az olaszországi magyar kulturális évad eseménysorozatának keretében Rómában, a Caffé Grecóban archív felvételek, animáció és fotók segítségével elevenítik fel Budapest két világháború közötti mûvészeti életét

Róma legrégibb kávéházába, a Caffé Grecóba invitálja december 18-áig az irodalom barátait. A közönség bevonásával interaktív és valódi kapcsolatot létesítenek a magyar kulturális élet reprezentánsaival.

A Caffé Budapest (amely tehát a Caffé Grecóban lakik) olyan interaktív elõadás, ahol virtuálisan fellépnek írók, képzõmûvészek, építészek és muzsikusok a két világháború közti idõszak kiemelkedõ személyiségei. Archív felvételek, animáció és fotók segítségével Rómában a budapesti évek mozgalmas hangulata elevenedik meg. Megszólaltak a Salvatore Quasimodo nemzetközi költõverseny díjazottjai: a költõ fia, Alessandro, Corrado Calabro, Lorenzo Franco, Baranyi Ferenc és Szabó György. A nagy szicíliai költõ, Quasimodo 1961-ben fedezte fel a Balatont és Balatonfüredet, barátja Szabó György társaságában. Quasimodo Nemzetközi Díj tizedik éve kerül kiosztásra Balatonfüreden.

A kávéházban Szkárosy Endre hangköltészeti estjét, majd Márai-estet szerveznek, amelynek házigazdája Szegedy Maszák Mihály akadémikus és Ena Marchi könyvkiadó lesz. December 9-én Kertész Imre-estet tartanak (az író távollétében). A házigazda szerepét Giorgio Pressburger látja el. A világ nõi szemmel címû elõadásban Polcz Alaine, Takács Zsuzsanna, Marina Zancan és Angela Bianchini szólal meg. A mûsorvezetõ Komlóssy Gyöngyi, a Római Magyar Akadémia tudományos titkára lesz.

V Bálint Éva


USA

HAZÁNK KISZÁMÍTHATÓ SZÖVETSÉGES

Medgyessy Péter magyar miniszterelnök látogatása
az Egyesült Államokban

Medgyessy Péter 2002 novemberében bemutatkozó hivatalos látogatást tett az Egyesült Államokban. A magyar miniszterelnök azzal az üzenettel érkezett, hogy Magyarország olyan kiszámítható szövetségese kíván lenni az Egyesült Államoknak, amely kész erejéhez mérten részt venni a terrorizmus elleni harcban, és teljesíteni NATO-kötelezettségeit. A magyar álláspont szerint csatlakozásunk az Európai Unióhoz nem jár az atlanti kapcsolatok gyengülésével.

Medgyessy, Kovács László külügyminiszter, Simonyi András washingtoni magyar nagykövet és Nancy Goodman-Brinker budapesti amerikai nagykövet társaságában érkezett a Fehér Házba Bush amerikai elnökhöz.

A magyar miniszterelnök két elõadást is tartott az amerikai fõvárosban: egyet az amerikai kereskedelmi kamarában, egyet pedig a CSIS-ben, amely Amerika egyik legtekintélyesebb biztonságpolitikai kutatóintézete. A kereskedelmi kamarában elsõsorban Magyarország gazdasági helyzetérõl és a külföldiek befektetési lehetõségeirõl beszélt, s kihangsúlyozta, hogy kormányának egyik legfontosabb gazdasági elve az átláthatóság, a korrupció ellen ugyanis a legjobb fegyver a piaci verseny és a büntetés.

A második elõadásában, amelyet Zbigniew Brzezinski, a CSIS vezetõje, korábbi nemzetbiztonsági tanácsadó vezetett fel, Medgyessy a magyar külpolitikáról beszélt. Azt mondta, szándéka, hogy növelje Magyarország nemzetközi mozgásterét. Ezzel ugyanis nemzeti identitásunkat õrizhetjük meg - tette hozzá. "Sokan kérdezik tõlem, mi volt az ára ennek a kitüntetett amerikai fogadtatásnak. Mit adtunk cserébe? A válaszom: tisztességet, megbízhatóságot, kiszámíthatóságot" - mondta. Hozzátette: nem középhatalmi, hanem stabilizáló szerepre vágyunk a közép-európai térségben. Ezért Magyarország úgy kívánja átalakítani a státustörvényt, hogy azzal egyfelõl eleget tegyen a határon túli magyarság iránti kötelezettségeinek, másfelõl megfeleljen az európai normáknak.


FLORIDA
Sarasota

Kossuth klub

2002. december 19-én 16.00 órakor a Selby Könyvtár Nagytermében 1331 First Street,

Két könyv szerzõi estjét tartják.

Várdy Béla: Pillanatképek—Érdekességek az amerikai magyarság múltjából, és Várdy Ágnes: Mimi—Egy társadalmi regény születése címmel.

Várdy Béla történész professzor a Pittsburgh Állami Egyetem kelet-közép európai történelem tanára. "Magyarok az Újvilágban" címmel nemrég jelent meg Budapesten 840 oldalas könyve, "az észak amerikai magyarság rendhagyó története," a magyar emigráció eddig legátfogóbb történelmi áttekintése.

Várdyné Huszár Ágnes irodalomtörténész, professzor és regényíró. Pittsburghben a Robert Morris Egyetemen az összehasonlító irodalom tanára. "Mimi" címû regénye (1997) angolul és magyarul jelent meg.

Sarasotai Magyar Hírmondó
P. O. Box 19774, Sarasota, FL 34276
http://hungarianfed-usa.org/members/kossuthclub-sarafl


KALIFORNIA
LOS ANGELES

Magyar Filmfesztivál

Gárdos Péter, Mészáros Péter, Fekete Ibolya, Péterffy Zsófia, Gulyás Gyula, Pálfi György, Mundruczó Kornél, Dettre Gábor , Bereményi Géza, Miklauzic Bence, Herendi Gábor és Kamondi Zoltán filmjeinek bemutatására került sor a Hungary Presents 2002, magyar film fesztivál keretében november végén, a filmek vetítése után lehetõség nyílt a rendezõkkel és producerekkel való beszélgetésekre.

Beverly Hills-i Laemmle's Music Hall Theatre-ben.
http://lahungarians.com/films2002.htm


SZILIKON VÖLGY

AZ ÉLET TERVRAJZA

A San Francisco Chronicle november 21-én, Hal Plotkin tollából származó cikk a magyar biofizikus, Pellionisz András DNA kutatásainak új megdöbbentõ fordulatáról, s annak szabadalmaztatásáról szól: Searching for Life's Blueprints

Ha a világhíressé vált biofizikusnak, Pellionisz Andrásnak igaza van, akkor az élet tervrajza a DNS-ben kódolt fraktális mintázatokban rejlik. Az emberi génanyag (DNS) mindössze 2-3%-a áll génekbõl (exon-oknak neveznek). Az összes többi DNS nem gén-anyag, hanem ú.n. "intron", amelynek szerepe mindeddig ismeretlen de eltávolítása bizonyítottan halálos. Pellionisz azt szögezi le, hogy az élet tervrajzát az ú.n. intronok fraktális mintázata kódolja, azt meghatározandó, hogy az exonok hogyan is építsék fel az élõlények szöveteit. Szabadalmi beadványa az intronok fraktális tulajdonságainak bármely mérési, illetve összehasonlítási megoldásait védi le, diagnosztikai illetve gyógyászati célból. Evvel a szabadalmával igyekszik megalapozni cégét, melynek kulcsszerepet szán a Testreszabott Gyógyászatban.

Info: cob@helixometry.com (Dr. Andras J. Pellionisz)
http://science.slashdot.org/article.pl?sid=02/11/22/1347202&mode=thread&tid=134


NEW YORK ÉS KÖRNYÉKE

MAGYAR KULTURÁLIS KÖZPONT PROGRAMJA

Záráshoz közelít Magyar Amerikai Kerámia Kiállítás

December 4-én délután 1 és 3 óra között zárják a New Yorki Fõkonzulátus épületében magyar és amerikai keramikusok közös kiállítását. 23 magyar és 5 amerikai mûvész munkáit mutatták be. A kiállítást a magyar származású Susan Lörincz Nathenson tervezte , aki maga is keramikus mûvész és jelenleg Pelham Art Center tanára.

A tárlat támogatói voltak a Pelham Art Center, NY, The Clay Studio, Philadelphia a New Yorki Magyar Kulturális Központ, a New Yorki Magyar Fõkonzulátus, a Magyar Keramikusok Szövetsége, valamint a Budapesti és a Kecskeméti Kerámia Stúdió.

Info: Hungarian Cultural Center, New York
223 East 52nd Street, New York, NY 10022
Tel: 212-750-4450 Fax: 212-750-4451 Email: hcc@hungariancc.org

FÉSZEK KLUB

2002. december 4-én szerdán este 7:30-kor a New York-i Fészek Klub dr. Horváth Gábor nagykövet, fõkonzul bemutatkozó elõadását rendezi. Az amerikai külpolitika történetével foglalkozó nagykövet a budapesti Közgazdasági Egyetemen szerezte diplomáját és doktorátusát. Diplomáciai pályafutását 1981-ben mint londoni kulturális attasé kezdte.

2002 december 11-én hasonló idõpontban dr. Heller Ágnes : Kertész Imre és a mai magyar prózairodalom címmel tart elõadást.

Heller Ágnes filozófus, a hetvenes évekbeli "filozófus-per" kapcsán Melbourne-be került, majd 1986-tól New Yorkba, ahol New School filozófia professzora ma is.

344 East 69 New York, New York 10021

Info: (201) 886-2512

Illyés gyula

December 1-én, vasárnap délután 3-kor Dr. Nagy Károly szociológia professzor tart elõadást "Illyés Gyula (1902-1983) - Magyarok Koszorús Költõje" címmel az egyik legkiemelkedõbb modern magyar költõnk életérõl és munkájáról születésének századik évfordulóján a passaic-i Amerikai Magyar Múzeumban (80 Third Street, Passaic, NJ). Belépõ: ingyenes, adományokat szívesen fogadnak. Információ: (973) 473-0013 vagy (201) 836-4869

MAGYAR ÖREGDIÁK SZÖVETSÉG

December 7-én, szombaton este 7:30-kor a Magyar Öregdiák Szövetség - Bessenyei György Kör - elõadást rendez "Magyar Gazdaság az Európai Unió küszöbén" címmel a Rutgers Egyetemen; Student Center 411 (126 College Avenue, New Brunswick, NJ). Elõadó: Inotai András a Világgazdasági Kutatóintézet igazgatója, a Columbia Egyetem vendégtanára Budapestrõl. Információ: (732) 699-1483 vagy ktnagy@aol.com.

Dr. Inotai András közgazdász 1991 óta igazgatója a Magyar Tudományos Akadémia Világgazdasági Kutató Intézetének, 2002-tõl az Európai Unió tagságra felkészülést elõkészítõ stratégiai munkacsoport vezetõje, jelenleg a Columbia Egyetem vendégprofesszora

MAGYARBÖDI TÁNCHÁZ

December 7-én, szombaton este 7:30-kor Montreal jön New Yorkba - Táncház

Zenél az Életfa montreali vendég zenészekkel a New York-i Magyar Házban (213 East

82nd Street, 2. és 3. Avenuek között). Info: (516) 741-5109 E-posta: RogerCoop@aol.com

EMLÉKEZZ

December 9–én este 6 órakor a Magyar Köztársaság Fõkonzulátusa és Bnai Zion Alapítvány közös rendezésében Sós László és Kemény Éva grafikusok munkáiból rendezendõ kiállítás megnyitóját tartják. .

Bársony András, a külügyminisztérium politikai államtitkára mondja a megnyitó beszédet. A kiállítás megtekinthetõ december 10 és december 13 között.

227 East 52th St., New York, NY
212.725.1211/224 melléken elõzetes kérésre.
E-posta:hucons@humisny.org
Tel:212-752-0669

Magyar Videofilm Fesztivál

December 10-én, kedden este 7-kor, Makk Károly filmje, az Erkölcsös Éjszaka -1977, angol felirattal a Columbia Egyetemen, International Affairs Épület, 1219-es terem (IAB - 420 West 118th Street, az Amsterdam Avenue-nál). Információ: (212) 750-4450 vagy hcc@hungariancc.org vagy www.hungariancc.org

December 15-én, vasárnap délután 3 órakor 6:3 - 1998, angol felirattal a passaic-i Magyar Református Egyházban (220 Fourth Street, Passaic, NJ).
|Információ: (973) 778-1019

Karácsonyi ünnepség

December 21-én, szombaton délelõtt 11 órakor tartja a passaic-i Szent István Magyar Iskola karácsonyi ünnepségét a Szent István Egyház dísztermében

(223 Third St., Passaic, New Jersey).
Info: Kerkay (973) 478-5926 vagy kerkay@bellatlantic.net

Költõi est

Magyar költészet angolul Gyukics Gábor és Nagy Imola közremûködésével.
The Bowery Poetry Club 308 Bowery és Bleecker sarkán.
December 10-én este 10-kor.
Tel: 212-614-0505
Info: robagcsikugy@netscape.net (gabor gyukics)

New Yorki Avery Fisher Hall

Amerika Strauss Szimfóniája címmel 2003 január 1-én újévi koncerten, /matiné 2:30/ Salute to Vienna címmel fellép a Magyar Állami Balettegyüttes. Énekesek: Jerry Hadley tenor, Milena Ridiferia szoprán, vezényel Christia Schulz Bécsbõl.
Tel: 800.545.7807
www.salutetovienna.com

Újszülött fiamhoz

Ilyen hegyen kell állanunk, fiam,
s úgy állok itt veled,
mint Auschwitzban álltak, ha jött a gáz,
jött és emelkedett,
mikor terjedt a gáz s az emberek
fele már elesett,
s az élõk a holtakra álltak,
hogy még egy percig éljenek.

Faludy György verse


OHIO

Magyar Társaság
Magyar Találkozó, Árpád Akadémia

A 2002 évi Magyar Kongresszust november 29 és december 1 között rendezik a Sheraton City, Cleveland, OH 777 St. Clair Avenue épületében.

Õstörténeti- ismeretterjesztõ elõadásokra, az Árpád Akadémia szakosztályainak elõadásaira kerül sor. Könyv, festmény fénykép-kiállítás, irodalmi est, ifjúsági találkozó díszvacsora, Magyar Bál és díjkiosztás szerepelnek a Magyar Kongresszus 2002 évi programján.

Info:1450 Grace Ave.,Cleveland, OH 44107
Tel: (216) 226-8868
www.hungarianassociation.com


WASHINGTON ÉS KÖRNYÉKE

MAGYAR AMERIKAI KOALÍCIÓ

Tizenegyedik alkalommal rendezik meg az Magyar Amerikai Koalíció évi Mikulás vacsoráját december 6–án este a Magyar Követség épületében.

Ugyanezen a napon délután 5 órakor a Fehér Házi sajtótájékoztatót hallgathatnak meg a Koalíció tagjai.

December 7-én tartja évi közgyûlését az Amerikai Magyar Koalíció a Washingtoni Kossuth Házban

http://www.hungary.com/hac/press/990730h.html
Magyar Amerikai Koalíció
Washington 818 Connecticut Ave, NW, Suite 850
Washington DC 20006
Tel: 202-296-9505

KOSSUTH KLUB
MAGYAR NYELV OKTATÁS

Kossuth Ház 2003 tavaszi programjában magyar intenzív nyelvtanulás szerepel.
További információ: a honlapon www.kossuthhouse.org/khsc/language/
E- posta : kossuthhouse@usa.net.


KÖNYV

Fercsey János

A New Yorkban élõ író-szerkesztõ a Lélek nem alszik ki címû kötetét Amerika után Budapesten is bemutatták. A Magyar Újságírók székházában megtartott bemutatón a korábban New Yorkban több mint negyven évig élõ Varga László országgyûlési képviselõ beszélgetetett a szerzõvel.

Az Árgus kiadó gondozásában jelent meg Fercsey János mûve.

Erdõs Pál

The Man Who Loved Only Numbers: Erdõs Pál története, a matematikai igazság kutatása. Paul Hoffman könyve . Fourth Estate Ltd; ASIN: 1857028112

Erdõs Pálról, aki 1913-1996 között élt halála óta húsz könyv jelent meg, s talán matematikusok tudják csak megítélni, melyik a legfontosabb.

http://www.amazon.com/exec/obidos/search-handle-form/002-8685937-9827229

Erdõs a matematika remetéje volt, aki sem otthonnal, sem munkahellyel nem rendelkezett, de az évszázad egyik legnagyobb matematikusa volt, a számelméletben és más területeken fogas problémákat vetett fel és oldott meg, megalkotta a diszkrét matematikát, a számítógép-tudomány alapját. Teljesen a matematikára koncentrált, egyik konferenciáról a másikra utazott egy félig üres aktatáskával, és amerre járt, leállt matematikusokkal beszélgetni. Kollégái viselték gondját, kölcsönöztek neki pénzt, gondoskodtak az élelmezésérõl, ruhát vásároltak helyette, még az adóját is befizették.

Egyike volt a történelem legtermékenyebb matematikusainak; több mint 1500 közlemény jelent meg a nevével.

Az aranyvonat története

A második világháború és az azt követõ idõszak különös epizódja az aranyvonat története. A világégés utolsó periódusában összegyûjtött és nyugat felé indított magyar zsidó vagyon az elmúlt két évben újra és újra felkeltette a közvélemény és a média figyelmét. A történet és az összefüggések pontos rekonstrukciója mindmáig várat magára.

Ez év novemberében látott napvilágot Londonban The Gold Train The Destruction of the Jews and the Second World War's Most Terrible Robbery

A mû szerzõje Ronald Zweig, a Tel Aviv-i Modern Történettudományok Tanszékének professzora, több amerikai és angliai egyetem vendégprofesszora és holokauszt kutató.

A könyv sajtó referens: Louise Ball, Tel 020 7010 3156, louise.ball@penguin.co.uk

Penquin Books LTD, 80 Strand, London, WC2R 0RL
ISBN 0713995467
Magyar vonatkozású cikkek az aranyvonatról :
http://www.historia.hu/archivum/2000/0001figder.htm
http://www.gyorjewish.org/az.htm


INTERNET

Udvar-Hazy Center

http://www.washingtonpost.com/wp-dyn/photo/visitorsguide/G63051-2002Jul12.html

A készülõ washingtoni Dulles nemzetközi repülõtér mellett tervezett tízemeletes Smithonian múzeum épületének építési munkái láthatók, amelyhez a magyar származású Steve Udvar-Hazy cége 60 millió dollárt adományozott.

http://www.washingtonpost.com/wp-dyn/photo/visitorsguide/G63051-2002Jul12.html 60

Éva konyhája

Kende Éva magyar szakács praktikus szakácskönyvei angolul
http://www.telusplanet.net/public/ekende/

I love Budapest DVD en megrendelhetõ

http://www.amazon.com/exec/obidos/ASIN/B00006IUKY/openmind08/104-3786471-3795121

DunaNovaPress Kft.

Új újság Kolozsvárról 4 nyelven
http://www.dnp.hu/dnp.php?lang=HU&mode=fullhir&hirid=3&depth=3

Magyarmarketing

Új honlappal: http://www.magyarmarketing.com/


ÖSZTÖNDÍJ

ÖSZTÖNDÍJPÁLYÁZATOK ÉS TANULMÁNYI LEHETÕSÉGEK
MAGYARORSZÁGON

A Külföldi Magyar Cserkészszövetség -- Teleki Pál Alapítvány - hivatalos felkérésre tájékoztatja a nyugati diaszpórában élõ magyar származású fiatalokat a Magyar Köztársaság Oktatási Minisztériumának Határon Túli Magyarok Fõosztálya által meghirdetett ösztöndíjpályázatáról.

Pályázati díj nincsen. A pályázat két tanulmányi változatra nyújt lehetõséget. A két változat között a pályázónak kell választania, saját érdeke és tanulmányi tervei alapján. A két meghirdetett ösztöndíj pályázati kategória között nincs átjelentkezési lehetõség. Az ösztöndíj elnyerése után nem lehet kérelmezni a másik ösztöndíj kategóriába való átsorolást.

I. Magyar nyelvi és hungarológiai képzés

A magyar állami ösztöndíj célja: a nyugati diaszpórában élõ magyar származású fiatalok magyar nyelvtudásának és magyarságismeretének fejlesztése.

A nyelvi és hungarológiai tanfolyam sikeres elvégzése megfelel a segédtiszti és cserkésztiszti táborok magyarságismereti követelményeinek.

A képzés és az ösztöndíj idõtartama 10 hónap ( 2003. szeptember - 2004. június), a program 2003. szeptember 15-én indul.

Részletes információ:
1. Szórád Gábor (Külföldi Magyar Cserkészszövetség irodája, hétfõ-szerda-péntek)
2850 Rt. 23 N. Newfoundland, NJ 07435 USA
Tel.: 1 (973) 208-0450 Fax: 1 (973) 208-1451 E-posta: Gabona@aol.com
2. Dr. Némethy Kesserü Judit (Teleki Pál Alapítvány)
Tel.: 1 (212) 505-9658 (az esti órákban) Fax: 1 (212) 387-0483 E-posta:
jn2@nyu.edu
A pályázatok beküldési - postai beérkezési - határideje: 2003. január 15
A pályázatokat az alábbi címre kérjük beküldeni:
Dr. Judit Kesserü Némethy (Teleki Pál Alapítvány)
1 Washington Square Vlg. Apt 3L New York, NY 10012 USA

II. Magyarországi felsõfokú képzés

A magyar állami ösztöndíj célja: felkészítés magyarországi felsõfokú tanulmányokra.

Az érdeklõdõk az alábbi telefonszámon kaphatnak további részletes információkat:
Wurst Erzsébet
Ausztria, Tel/Fax: 43 1 887-3908

A tanév 2003. szeptemberének elsõ felében kezdõdik, a pontos kezdési idõpontról minden nyertes pályázó az értesítéssel együtt kap tájékoztatást.
A pályázatok postai beérkezési - határideje: 2003. január 15.
Wurst Elizabeth
A - 1230 Wien Ketzergasse : 376-382 -/2/2 Austria

A pályázatok két honlapról is letölthetõk:
www.om.hu és www.bbi.hu


TÚRA

Csíksomlyóra 2003-ban!

Kéthetes utazás Erdély ismeretlen tájaira, egybekötve a Csíksomlyói búcsún való részvétellel. Körutazás kényelmes busszal Budapestrõl Transsylvania Tours szervezésében

Budapest - Nagyvárad, Kolozsvár, Tordai hasadék Torockó, Vajdahunyad, Déva, Marosvásárhely, Szováta, Korond, Gyergyószentmiklós, Gyilkos-tó, Békás-szoros Csíkszereda, Székelyudvarhely, Csíksomlyó, Gyimesi havasok, Zetelaka, Sepsiszentgyörgy, Prázsmár, Brassó, Illyefalva, Tusnád, Szent-Anna to, Bálványosvár, Kézdivásárhely, Kovászna, Csomakörös, Fehéregyháza, Segesvár, Kõrösfõ, Királyhágó, Nagyszalonta, Arad - Makó, Ópusztaszer, Bugac, Budapest

Indulás 2003 június 1-en. Részvételi díjak, 800 USD/fõ,

Az összeg tartalmazza a szállásokat, teljes ellátást, a belépõjegyeket. Információ és jelentkezés; E-posta címeken: ErdelyFelvidek@yahoo.com, elizburian@yahoo.ca,


Copyright © Nyugati Hírlevél - 2002