stilus 1 (feher)
stilus 2 (fekete)

+ betumeret | - betumeret   



Vojislav Despotov

Fehér Testvérek

 

[1]– Meditáció! – suttogtam idegesen, és beledöftem a fakést az odaégett szójakenyérbe.

Idegesítettek ezek a veknik, melyeket saját kezűleg sütöttünk. Savanyúak voltak, ragacsosak és égettek. A pék tulajdonképpen Evena volt. Kommunánk szabályai, amelyeket Đura javaslatára fogadtunk el, nem engedték meg a gyári kenyér vásárlását, noha a közeli kisboltban vagy tíz isteni fajtát árultak, melyek közül én a kígyó alakú francia bagettet szerettem legjobban. A szabályok, őszintén szólva, szörnyűek voltak. Én találtam ki őket.

[2]No de a szabály, az szabály. Már amikor – mint Kommunánk Atyja – előterjesztettem Kommunánk örökre szóló törvényét, már akkor tudtam, hogy a tésztagyúrás és a dagasztás romantikája meg a veknik csúnyasága és undoksága, éppenséggel e szabályok miatt, arányban lesznek.

Hasonló a helyzet a többi merev előírással is. Ahelyett hogy [3]villanyt gyújtottunk volna, halott sárga viaszgyertyákat égettünk, sör helyett keserű kínai teát ittunk, a rockzene hallgatását a Yamaha gramofonról felváltottuk Đura blockflöte-vinnyogásával, a képregényeket meg a Playboyt pedig Christian Morgenstern költészetéből vett idézetekre cseréltük le. Fahordóban fürödtünk a szoba közepén, a teraszon gyűjtött esővízben. Nem volt szabad kiabálni és veszekedni – ezt viseltem a legnehezebben –, hanem szelíd mosolyt [4]kényszerítettünk az arcunkra, és végtelen gyöngédséget a szemünkbe. Minden nejlonharisnyát és műszálas zoknit a kukába dobtunk. A tapétára rákentünk egy vastag réteg természetes meszet.

– Várjatok! Villamos!

[5]Lakásunk, melyet kommunává alakítottunk át, pontosan a villamosmegálló fölött volt. A régi cseh szerelvények acélszürke fékcsikorgása kétpercenként ismétlődött.

– Meditáció! – jelentettem be ismét. Két percünk volt.

Minden szem szófogadón lecsukódott. Megfogtuk egymás kezét. Nekem Evena jobb keze jutott – a rászáradt tésztafoszlányok csiklandozták a tenyeremet – és Đura balja, mely beleizzadt az elragadtatásba. Minden étkezés közben így gyűjtöttünk energiát, melyet napközben a Fehér Testvérek közösségének minden tagja, legkülönbözőbb érintkezései során, szétosztott a külvilágban. Amerikai mestereinknek és vezetőinknek összehasonlíthatatlanul nagyobb szerencséjük volt, mivel – miként azt a Playboy egyik számában olvastuk -- a San Francisco fölötti csendes dombokon éltek. Mi azonban, lám, kénytelenek voltunk a főutcán kifejleszteni a kommunánkat, a villamosmegálló fölött.

[6]Hallgattunk, és csukva tartottuk a szemünket.

Honnan lenne nekünk pénzünk dombokra.

Méghozzá San Francisco felett.

Az orromat csiklandozta a szójaolajban dinsztelt vöröskáposzta lágy illata.

Ó, a szója, a jövő eledele.

Rettentően éhes voltam.

[7]A rövidfilmben, melyet, a meditáció szabályait megkerülve, szabadon néztem – nem gondolván közben, természetesen a Nagy Fehér Testvérre --, ibolyaszín csülkök úsztak a szemem előtt savanyú káposztában, pirosra sült, zselatinos bőrű pulykacomb, hagymán sütött snicli.

[8]Az ilyen magánfilmek a külvilág kísértéseinek való behódolásról tanúskodtak, és be voltak tiltva, mivel a vegetarianizmus legveszélyesebb vírusának számítottak, mely közvetetten roncsolja a közösség szellemi alapját. Lassan felnyitottam a szemem. Ez szintén tilos volt, de én tudtam, hogy senki sem merészelne ellenőrizni engem, nem csak azért nem, mert én vagyok a kommuna Atyja, hanem azért sem, mert ez tilos.

Evanának, a péknének szörnyen vékony ajka van: gyöngéd, szimbolikus mondatok távoznak rajta szerelemről, boldogságról, kenyérről; különféle aranymondások doktorává vált, az upanisádok, a védák és az arkánumok elsőrendű idézőmesternőjévé. Mielőtt meghozta volna a döntést, hogy csatlakozik a közösséghez (muszáj volt neki, a lakás felerészt az övé), ezek a vékony ajkak kíméletlenül szívták a marihuánát, és olcsó „Badel” brandyt szopogattak.

A Fehér Testvérek közösségének egész tevékenysége a váratlan fordulat elvén nyugodott.

[9]Az éjszaka meg fogom kísérelni, hogy a test erdején keresztül áttörjem magam Evena aszurájáig, és a váratlanul átváltozott ajkaknak felkínáljam mélységes álomba süppedt falloszomat.

És itt van még Katja. Meg a törvénytelen lánya, Katja. Katja mama azért van velünk, mert kidobták a város összes kommunájából. Örökké keresi az igazit, a véglegeset. Nők is szerették már őt. Azt természetesen nem tudni, hogy ki a kis vadóc Katja apja. Én? Đura? Evena?

A kis Katja már elég fejlett. Úgy nőnek a cicijei, mint a bolondgomba, a szemem előtt, percről percre. Holnap vagy [10]holnapután, ha majd az egész kommuna elmegy kamillát szedni a városi parkba, én itthon maradok a kis Katjával…

Itt van még egy fazon, a neve nem jut eszembe, aki súlyos közlekedési balesetet szenvedett. Attól tartok, hogy csak addig lesz velünk, míg [11]vissza nem kapja a jogosítványát, habár ő megesküdött, hogy semmi más nem érdekli ebben az életben, csakis a magasabb tudatszintekkel való kommunikáció. Hazudik a gyalogosoknak ez a megátalkodott gyilkosa! Biztos meglop bennünket, és a karosszéria kikalapálására spórol, miközben várja, hogy visszakapja a jogosítványát.

Nézd csak, milyen alattomosan hallgat és hunyorog.

Petar valószínűleg tégla. Jól tudtam, hogy az Állambiztonság érdeklődik kommunánk tevékenysége iránt, annál is inkább, mert kommunánk a Fehér Testvérek világszervezetének hivatalos alszekcióját alkotja.

A mi szabályzatunk az Állambiztonság szemében veszélyes [12]alternatívát jelentett a mindennapi élettel szemben, így hát nem volt abban semmi különös, hogy beépítettek egy téglát, aki majd kielemzi és jelenti nekik, hogy mire megy ki ez a rendhagyó öltözködés, ez az éneklés, ez a kamillaszedés, ez a lemondás az alkoholról meg a szexről, ez a nyitva hagyott lehetőség, hogy egyenlően elosztva, magasabb cél érdekében költsük el a pénzt, amit a gyapjúsálak és a könnyű stólák eladásával keresünk, ez az antenna, mely a teraszon a kozmikus pránát gyűjti…

Biztos úgy gondolják, hogy a mi antennánk egy kalózadó része, mely pornófilmeket terjeszt a körzetben.

Petar tehát beépített ember.

Senki se bizonygassa az ellenkezőjét, tudom hogy ő kicsoda, tudom, amit még maga Petar sem tud, ő ugyanis azt állítja, hogy örökre elhagyta az anyagi szolgaság világát. Tudom, hogy most is besúgói szokásának hódol. Legjobb lenne, ha az elkövetkező napokban a villamossínen végezné.

[13]Realizáljam én az egész kommuna tudatalatti vágyát.

Lehunyom a szemem.

Kolbászokat, borjúfejeket látok.

Holnap kitalálok valami ürügyet – nem is kell ürügy, egyszerűen megparancsolom, hogy nélkülem gombolyítsák a fonalat, és lemegyek, felveszek egy kis pénzt a titkos takarékbetétkönyvből, megeszek egy pár sült kolbászt, talán még egy hamburgert is, megiszom egy korsó sört, és veszek elemet a walkmanembe.

[14]A vécén senki sem fog ellenőrizni.

Úgy megkívántam a rock and rollt meg a cigit.

„Együnk”, mondtam.

– A pránádért, kommunánk Atyja! – mondták Evena, Katja, a kis Katja, Đura és Petar, és kézzel belenyúltak az undorító vöröskáposztába. A kézzel evés volt a négyes számú szabály.

– A ti pránátokért, fehér testvéreim és fehér nővéreim! – feleltem, és felkaptam a cinkelt villát. 

 

 

Body art

 

[15]A Fehér Testvérek kommuna reggel széthullott, s mi Evenával este már egy szakállas konceptualistát hallgattunk rajongva, aki elmagyarázta a „megragadott kontinuum” elméletét, és időről időre két üvegdobozra bökött, melyekben szépen látszott az idő és a tér. Egy karcsú, fiatalos művész egy pillanat alatt felírta a falra távirati stílusban: Picasso 6000 képet festett. Én szintén művész vagyok. Ez a 251. képem. És a művész néhány vonalat húzott a cáfolhatatlan kijelentés mellé, inkább ravaszul, mint egyszerűen, inkább szuperpicassósan, mint antipicassósan.

– Nekem nem tetszik ez a legmodernebb művészet! – mondta szomorúan Evena. – Minek hoztál ide?

– Hallgass és figyelj! – suttogtam, és könyökkel jól oldalba böktem.

Egy hosszú hajú zágrábi művész egy véletlen utcai járókelő [16]kinagyított fényképét hozta el. A kiállítás-megnyitóra eljött maga a Járókelő is, akinek tiszteletére koktélpartit adtak a pincegaléria egyik falmélyedésében.

– Evena, hát nem látod, hogy most az egyszerű ember áll az új művészet centrumában, a konkrét, a mindennapi ember?!

Eztán gumicsöveken szökdeltünk, mire a csövek végén rózsaszín mellek fúvódtak fel, szintén gumiból. Az újvidéki alkotó húzott egy [17]vonalat krétával a padlón, átverekedte magát a százlábú közönségen, s így, görnyedten, a gyorsan fogyó krétával a kezében, [18]kiment a városba. Valaki azt mondta, hogy egészen a külvárosi munkásnegyedekig fogja húzni a vonalat.

A galériában mindenütt happeningek és performance-ok zajlottak, fluxus és ben típusú bemutatók, a falak tele voltak kollázsokkal, rajzokkal, foltokkal, szavakkal, ötletekkel és tézisekkel; mindenféle tárgyak ki voltak állítva: kínai tornacipő, kiszáradt sperma, megpörkölődött egyetemi diploma, üvegre rögzített leheletek, sóhajok, csókok és érzelmek, egy darabka anyaméh, és maguk a művészek is ki voltak állítva, akik újságpapírba és nejlonba [19]csomagolták a testüket, oltott mésszel és piros falfestékkel kenték be magukat, sztaniolba tekerték Újvidék és a Fruška Gora hegyeinek egyes részeit, kihirdetvén ezzel a művészet kezdetét, avagy a végét – ki hogy. Isteni zűrzavar! Egy névtelen művész finom, fehér névjegykártyákat küldött a szervezőknek, hogy osszák ki a közönségnek és a vendégeknek – az állt rajtuk, hogy Névtelen művészet. Evena meg én három névjegykártyát is megkaparintottunk! Ez volt a legnagyobb kihívás, a művészi agykéreg ezeréves hiúságának legdirektebb provokációja, mellyel kezdetét vette a művész és a mű tulajdonosi viszonyának fölszámolása a névtelen és egyenrangú kreativitás érdekében. Ez a projekt [20]különösen a kedvünkre volt!

Az egyik sarokban szerényen hevert három könyv Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij összegyűjtött műveinek kék sorozatából. Azonban a könyvek zárolva voltak, tucatnyi vasszöggel átszúrva, borítótól borítóig. Felnyithatatlanok voltak! Örökre leszögezve! A leszögezett könyvek sorsa a rozsdásodás, a szétmállás, a [21]megsemmisülés: valaki az ócskavasba küldte az ósdi irodalmat! Két ismert költő, mindkettő illuminált egy kicsit, pánikba esve nézték a [22]három vasra vert könyvet. Úgy éreztem, hogy saját könyveiket látták vasban, és minél több szöget kívántam nekik.

Egyszer csak egy fekete selyemruhás lány vonta magára figyelmünket. Tett néhány kört a galériában, majd két rántással levette a ruháját, és kertelés nélkül felkínálta magát mindenkinek, mindenkinek, mindenkinek. A háta mögött a falon egy szövegre lettünk figyelmesek: Női akt. Szerző: Női Akt. A közönség rögtön fogta az üzenet értelmét. A lány, élő szobor gyanánt, önmagát állította ki.

Azokban a napokban sokat hallottunk a body artról, a testművészetről. Az amerikai avantgardisták kezdték, de az elektronikus mediátorok egy pillanat alatt elterjesztették a világ többi részén is. A lány önszobra előtt nagyobb volt a tülekedés, mint [23]Zágrábban a pénztárablak előtt, ahol a Rolling Stones koncertjére árulták a jegyeket. Boro barátommal tucatnyi ütés ért bennünket, melyek közül mindössze egy származott a rendőr gumibotjától.

– A szobrot lehet használni – jelentette ki a szervező.

Ez a bejelentés azonban szükségtelen volt. Az első fogyasztók már fogdosták a lány testét, csiklandozták és csipkedték, simogatták és tréfásan veregették, s eközben a művésznő tökéletesen nyugodt maradt. A két költő, akiket elgyötört a leszögezett könyvek látványa, felduzzadt mellbimbóit húzkodták. Az egyik az egyiket, a másik a másikat. Mint Romulus és Remus. Bekapcsolódtunk mi is a népművészetbe, a testbeszédbe és testpárbeszédbe. A vállára és a [24]combjára firkáltunk, falloszokat rajzoltunk rá, horogkereszteket és más szimbólumokat, belemélyesztettük a körmünket a bőrébe, és kitépkedtük hosszú, selymes szőrszálait. Külterülete igen gyorsan, akár valami bőrből készült album, megtelt kis sebekkel, vércseppekkel és a legkülönbözőbb kék-zöld foltokkal. Valaki megpendítette a zsilett ötletét, és nagyon gyorsan megvillant maga a zsilett is. Én odatolakodtam, levágtam egy darabkát a szobor füléből.

[25] – Hidegvérű és szívós – mondtam Evenának, de ő nem hallotta ezt a kis megjegyzésemet, mert el volt foglalva a has felvágásával. Mindenki élvezni akarta a legtökéletesebb művészi forma használatát, interveniálni akart és kifejteni saját kreativitását. Hántották a bőrét, vagdosták az ujjait, kitépték a fogait, fűrészelték a lábát, átforgatták a belsejét, csókolták a szívét, mely kicsiny volt és sikamlós, felfújták a vénáit és az artériáit, mígnem a galéria sarkában csupán egy méltóságteljes csontváz maradt, mely, tökéletesre tisztítva, a fehérségével és a formáival egy csónakszerkezetre emlékeztetett.

[26]– Íme, semmi sem maradt a művésznőből – mondtam kifelé menet. – Most már senki sem fogja felismerni. Még a galéria igazgatója sem.

 – Hát élt? – csodálkozott Evena, és kérdőn felvonta a szemöldökét.

– Élt.

Gyalog indultunk neki, egészséges gyaloglásra vágytunk. Egymást átölelve bámultuk az utolsó romantikus autóbuszokat, hallgattuk a pszeudoplatanuszok susogását, és tenyerünkbe zártuk a ritka esőcseppeket.

A kirakatokban könyv-, cipő- és műanyagbaba-halmok hevertek. Éles neon az üres mészárszékekben.

 

 

Hare Krisna

 

„Kedves Pszichopatás!

[27]Elég sok idő eltelt, amióta elhagytam kommunánkat, a Fehér Testvéreket, és egyúttal Jugoszláviát is. Voltam Hollandiában, a Narancssárga Törpék Országában. Az utrechti egyetemen félbeszakítottam a lektorátust, mivel, miként ezt feltételezhetted, bizonyos problémáim támadtak a nagykövetünkkel. Az ösztöndíjat nem fizettem vissza. Most Londonból jelentkezem egy Krisna Tudatú Mozgalom szentélyéből. Két tagunk nemrég tért vissza Jugoszláviából, ahol a Belgrádi Könyvvásáron a mi kiadványainkat [28]árulták angol és szerb nyelven, a Sri Bepanisadot. Újvidéken nem voltak, de remélem, hogy már nem olyan sötét és piszkos a város. Hat hónap alatt szerzetesjelöltté váltam, adeptussá az első fokozaton, személyesen a mi szellemi vezetőnk, Bhaktivedanta Swami Prabhupadi javaslatára. Nevet is adott nekem, Das Adhikari vagyok, és rám bízta, hogy foglalkozzam mindazokkal, akiket a Balkánon érdekel a Mozgalom, márpedig ezek egyre többen és többen vannak. Sok levelet kapunk, legtöbbet Jugoszláviából és Magyarországról. Újvidékről hárman kérték az anyagainkat és a lemezeinket, és Becskerekről meg Zágrábból is néhányan. A haj leborotválása és a Hare Krisna éneklése az utcán nem minden. A múlt héten például Krisna Úr Megjelenésének Napját ültük. A hívők a világ száz [29]szentélyének mindegyikében énekkel és imádsággal fejezték ki hálájukat Prabhupadinak. Könyveinek olvasása 24 óra hosszát tartott. Hamarosan elküldöm neked a Back To Godhead folyóirat néhány [30]példányát, hogy ha érdekel, s én azt hiszem, hogy igen, követhesd a mozgalom eszméjét és a szentély programját. Meg fog érkezni hozzád a Vaisnava naptár is. Havonta kétszer például böjt van. Az eszme nem magában a böjtben van, hanem az eksztatikus szeretet megerősítésében. Hagyd el a húst, Pszichopatás! A halat is! A Krisna tudatot úgy kell fogadni, mint a legnagyobb bőséget és az első okot. Nincs emberi lényekre korlátozva, hanem minden állatot is megillet, a fákat, a füveket, minden élőlényt, mely Krisna része, amiként azt Krisna személyesen is elmondja a Bhagavad-gitában. A Krisna tudat minden élőlény természetes állapota. Minden egyéb forma, az [31]irgalom, a humanizmus és a szocializáció csupán kísérlet arra, hogy könnyebben el lehessen viselni a helyzetet ebben az ideiglenes világban. Mi nem követeljük meg  a hitvallást, mert a hit változó. Mi az Örök Vallást, avagy az élőlény aktivitását dharmának nevezzük, isten szolgálatának. Mindenki szolgál valakit, a kapitalisták is, a kommunisták is, a zsidók is meg a muzulmánok is, mindenki szolgál valakit! A Kelet, az örök forrás, ébreszti Európát! És Amerikát is! Ha akarod, énekeld a Hare Krisna mantrát, és ehetsz praszadamot, vegetáriánus ételt. Emlékszem, egyszer azt mondtad, hogy nincs jobb [32]vegetarianizmus a véres bifszteknél! Tudom, hogy csak vicceltél. Vicceltél, Pszichopatás! Indiában vannak buddhisták, akik gézt kötnek a szájuk meg az orruk elé, nehogy belélegezzék a mikrobákat meg az apró rovarokat. Téged is be szeretnélek avatni a tanításba, mely felfedi a hit útját. Majd ha mind elsajátítjuk a Kelet legfőbb bölcsességét és az anyagi lét elvetése által eljutunk a belső világosságig, melynek szikráit már a Hare Krisna mantra éneklése is előidézheti bennünk (a Beatlesek is éneklik), akkor majd boldogság és béke lesz úrrá a világon. Írj! Szolgád Das Adhikari. Đura.

 

London, 1968. 12. 12.”

 

 

 

 

Lettre, 70. szám

 

 

 

 



[1] minden menekült, aki délkelet-ázsiából érkezik nyugatra, megmagyarázhatatlan módon meghal álmában

[2] minden létezik

[3] a kémia területén évi nyolcszázezer új információ lát napvilágot

[4] japánban, kiotó városában, egy negyedik generációs komputer nyáladzani kezdett

[5] a kétezredik évre előrelátják a bolygók gyarmatosítását, a mesterséges intelligenciát, a drót nélküli energiaátvitelt, a világkönyvtárat és a tengeri bányászatot

[6] az amerikai postásoknak jogukban áll szemétre dobni minden kommunista tartalmú levelet és küldeményt

[7] 1957-ben tibetben találtak egy földön kívüli származású és tartalmú kis könyvet

[8] 1972-ben 67 olyan kiállítást regisztráltak, melyen kísérlet történt a közönség meggyilkolására

[9] az élet munka

[10] ha nem volna pszichológia, az emberek nem veszekednének és verekednének

[11] a. ale patikus a holttetemek nitrogénsavval való megmunkálását tervezi, hogy tűzijáték-petárdákat gyártson belőlük

[12] a hippi-lányok a füvön ülnek, ruhát varrnak, és emléktárgyakat készítenek a navajo indiánok stílusában

[13] az usa-beli „falusi” kommunákban a hippik káposztát, hagymát, parajt és egyebeket termesztenek

[14] san franciscóban műanyag fákat ültettek egy sugárút mellé

[15] a genetikusok, a reális lehetőségeket figyelembe véve, élő hibridek tömeges gyártását javasolják: speciális  emberbarmokat, akik a legsilányabb körülmények közepette is munkaképesek, akik tehát értelmesek, de ugyanakkor teljesen alávetettek

[16] manconi a saját, művészi szarával tölt meg dobozokat és árulja őket

[17] fiolák gyártásán is töpreng, melyek a művész vérével lennének megtöltve

[18] a fiatal, tehetséges költők kötelezően megölik magukat

[19] vannak halálraítéltek, akik vonalat tetováltatnak a nyakukra, és kivégzés előtt felszólítják a hóhért: a vonalon vágjad

[20] párizsban négy fiatal művész a közönség előtt felgyújtja magát

[21] prágában felgyújtja magát egy fiatalember, jan pallah, aki egyáltalán nem művész

[22] évente több millió ember hal éhen és szomjan

[23] az avantgárd művészek szívesen szednek szét presszókat, utcákat és parkokat

[24] az 1917-től 1981-ig terjedő időszakban több tízezer avantgárd művészt zártak lágerbe, börtönbe és elmegyógyintézetbe

[25] a klinikai halál kezd népszerűbbé válni, mint a tévénézés

[26] a világban több ezer felszabadító mozgalmat regisztráltak

[27] johnes szerzetes megszervezte ezer hívének kollektív öngyilkosságát

[28] a maya hatalma néhány ezer évig tart, ez idő alatt a világ a legsötétebb tévhitekben él

[29] felfedezték, hogy isten nőnemű

[30] 1960-tól kutatják az egyszerre hím- és nőnemű emberi lények laboratóriumi gyártását

[31] a kannibálok havonta körülbelül százötven embert esznek meg

[32] eleddig a műemlékek és a kulturális örökség több mint 50%-át semmisítették meg


stilus 1 (feher)
stilus 2 (fekete)

+ betumeret | - betumeret