stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



   
Borgos Anna
Nők a pszichoanalízisben
("Önök e szempontból kivételek...")

A címben felvetett téma két kérdéskört is magában foglal. Az egyik: Milyen módon jelent meg a nő, a nőiség a klasszikus pszichoanalitikus elméletekben? A másik: Milyen helyet alakítottak ki maguknak a szakma intézményesülésének kezdeti időszakában a nők mint gyakorló pszichoanalitikusok? A két kérdés látszólag akár független is lehet egymástól, azonban gyümölcsöző lehet figyelembe venni a köztük lévő kapcsolatot, ellentmondást, feszültséget.

Az előbbi esetben ugyanis a nő mint a kutatás tárgya jelenik meg, mintegy eszközként szolgál az elmélet bizonyos pontjainak (Ödipusz-komplexum, a felettes én kialakulása stb.) körvonalazásához. A freudi nőiség-elméletek alapvetően biológiai determinizmusra épülnek, a pszichoszexuális fejlődés dichotóm útját feltételezik, amelyben a női oldal szimbolikusan és konkrétan is a passzivitással asszociálódik. Az utóbbi vizsgálódás viszont a nőre mint alkotó, gyógyító, a pszichoanalízis intézményében helyet találó, aktív, produktív lényre irányul, és a társadalmi feltételek vizsgálatát teszi szükségessé.

Ezen ellentmondás feloldásának kísérlete történik a címben idézett Freud-mondatban, amelyet "A nőiség" című 1933-as előadásában kifejezetten a női analitikusok csoportjának és az előadással kapcsolatos, feltételezett kétségeiknek címzett, ezzel a maga részéről megoldottnak tekintve a kérdést: "Csak ennyit kellett mondanunk: »Ez nem érvényes Önökre. Önök e szempontból kivételek, Önök inkább férfiasak, mint nőiesek.«"[1]

A nő reprezentációja a klasszikus pszichoanalitikus elméletben, illetve terápiában tükrözi és megerősíti a korszak kulturális nőreprezentációinak egyéb formáit. A produkció, az aktivitás maszkulinizálása a közbeszéd része. A nők a férfiak által dominált tudomány és művészet tárgyai, "Mások", megfejtendő rejtélyek, hagyományos társadalmi nemi szerepek betöltői. Másfelől viszont ekkor kezdenek szembesülni a változó társadalmi tér által teremtett lehetőségekkel és konfliktusokkal, s részben maguk is indukálják ezt a változást. 

1. Nőiség és pszichoanalízis

A pszichoanalízis forradalmi és felszabadító elmélete számos konzervatív és korlátozó motívumot tartalmaz. Az elmélet eme "tudattalan szintjének" felfedezése a nemekkel kapcsolatos elfogultságokat illetően máig tartó folyamat. Freud nőiségről alkotott elgondolásai meglehetősen ellentmondásosak, és az újabb analitikus irányzatok számos ponton kérdőjelezték meg szemléletét. Elképzelései a veleszületett biszexualitásról és kezdeti nézőpontja a nővé/férfivá válásról radikálisan modernnek mondhatók. Ugyanakkor univerzálisnak és normatívnak tekintett számos, a nemiséggel kapcsolatos elgondolást - többek között a pszichoszexuális fejlődés alakulásáról és kimeneteléről, az Ödipusz-komplexus jelenségéről, a lányok péniszirigységéről, alapvetően passzív beállítódásáról és különféle "fogyatékosságairól", egyebek között "kevésbé kérlelhetetlen" felettes énjéről. Mindezek olyan sztereotípiákat sűrítenek magukba, amelyek sokkal inkább a kor elterjedt nemiségképzeteit és elvárásrendszerét tükrözik, mint a biológiai nőiség-attribútumokat. A pszichés megbetegedések jó része, élén a hisztériával, a pszichoanalízis "alapító betegségével", éppen azt a feszültséget szimbolizálja, amely a kettős szexuális morál, a nőkkel szemben támasztott társadalmi elvárások és az elfojtott vágyak között húzódik. 

Freud legreprezentatívabb megnyilvánulása a témában, már említett "A nőiség" című előadása volt. A szöveg a "nőiség rejtélyéről", a nőről mint a művészi alkotás és a tudományos megismerés tárgyáról való meditálással indul, és egy figyelemre méltó mondattal "szól ki" a közönséghez: "Bizonyára Önök is részesei e töprengésnek, már amennyiben férfiak. Az Önök közt lévő nőktől természetesen nem várjuk ezt, hiszen éppen ők maguk jelentik a talányt."[2] A nők tehát nem kaphatnak hangot a róluk szóló diskurzusban, ők ugyanis a "semleges" (férfi)tudomány tárgyai.

Amikor azonban Freud megpróbálja definiálni, mi a fő különbség a két nem között, mintha egy pillanatra elbizonytalanodna. Sem az anatómia, sem a pszichológia nem ad teljes mértékben magyarázatot erre a különbségre, állapítja meg; az aktivitás és a passzivitás nem fedik kellően a maszkulinitás és a femininitás fogalmát. Néhány passzussal később azonban minden fenntartás nélkül használja ezt a párhuzamot. Hangsúlyozza a veleszületett biszexualitást, rámutatva arra, hogy a "női" és a "férfi" jegyek és irányultságok mindkét nemben megtalálhatók. Egy későbbi ponton ez a nézet is átalakul, és Freud megalkotja elméletét, mely szerint csak egy nem és egy libidó létezik - amely történetesen hímnemű. A nő kezdetben kis férfi, akinek végig kell járnia a nővé válás nehéz, ám esszenciális és elkerülhetetlen útját.

A pszichoanalízis nem azt kívánja leírni, mi a nő, jelenti ki Freud, hanem azt szeretné feltárni, "hogyan válik azzá, hogyan fejlődik ki a biszexuális alkatú gyermekből az érett nő". Ám a nővé válás ezen folyamata szükségszerű utakkal és fejlődési "feladatokkal" terhelt. A lányoknak két extra feladatuk is van a fiúkhoz képest: szerelmi tárgyat kell váltaniuk az anyáról az apára, és erogén zónát a klitoriszról a vaginára. Kasztrációs komplexusuk és péniszirigységük folytán elfordulnak anyjuktól, ekkor lépnek be az ödipális fázisba. És ekkor következik a fő fejlődésbeli különbség a két nem között: a lányok nem képesek olyan maradéktalanul túllépni vagy elfojtani Ödipusz-komplexusukat, mint a fiúk, akik épp kasztrációs szorongásuk következtében lépnek túl az Ödipusz-fázison, és azonosulnak a szuperegót képviselő apával. Ez a fajta azonosulás a lányok számára nem elérhető, s Freud szerint ez magyarázhatja kevésbé fejlett erkölcsi érzéküket és kevésbé "könyörtelen" szuperegójukat. Freud retorikája ezen a ponton felidézheti Nietzsche, Schopenhauer vagy akár Otto Weininger's "elméletét" az ösztönvezérelt és amorális női nemről. (Ezek az elgondolások természetesen nemcsak a kortárs feminista teoretikusok között, hanem már Freud kollégái között is vitákat generáltak, elsősorban a női analitikusok körében.)[3]

A freudi elmélet szerint a nő pszichoszexuális fejlődése három irányt vehet: a nővé válás "normális" kimenetele esetén a pénisz hiányát a gyermek utáni vágy tölti be. Különösen a fiúgyermek utáni vágy - Freud a fiúgyermek nagyobb értékét az anya péniszirigységének tulajdonítja, figyelmen kívül hagyva, hogy a társadalom szemében mekkora értéke van a két nemnek. "Nagy a boldogság, amikor később egyszer ez a gyermek utáni vágy valóban beteljesül, különösen akkor, ha a gyermek fiú lesz, aki a hőn óhajtott péniszt magával hozza."[4] Egy másik lehetséges út szexuális gátláshoz és neurózishoz vezet, ahol - a nemi vágyak elfojtásával együtt - a nő általános aktivitása is elfojtás alá kerül. A harmadik lehetőség, az ún. férfiasság-komplexus szintén zsákutca, melyben "a leány mintegy vonakodik elismerni a kellemetlen tényt, dacos ellenszegülésében eddigi férfias viselkedését még túlozza, ragaszkodik a klitoriszán való tevékenykedéshez, és önmagát a fallikus anyával vagy apával azonosítja".[5] "Legvégső esetben" ez az út manifeszt homoszexualitáshoz vezet.

Előadása során Freud mindvégig ingázik a társadalmi és a biológiai érvrendszer között; e vonatkozásban az esszé tele van ellentmondással. Minden pszichés megnyilvánulásra magyarázatot keres, de az Ödipusz-szcenárió univerzális axiómája soha nem kérdőjeleződik meg. Mint ismert, a freudi nőteória egyik fő konklúziója a nőknek az Ödipusz-komplexus kimeneteléhez kapcsolódó kevésbé "kérlelhetetlen" felettes énje és korlátozott szublimálási képessége.[6] Néhány bekezdéssel korábban azonban Freud maga fejtette ki, hogy az egészséges nő megfelelő szublimálási csatornája a gyermekszülés, máskülönben a "maszkulinitás-komplexus" vagy a neurózis csapdájába esik. Az egészséges nő tehát inherens módon, női mivoltában hordozza ezt a fogyatékosságot. Ezen a ponton nem volna nehéz összefüggést találni a társadalmi korlátozottsággal, de Freud nem tesz erre semmiféle utalást. Analitikus helyzetben Freud azt tapasztalta, hogy a nők libidója "végleges helyzetet foglalt el, [...] hiányoznak a további fejlődés útjai, [...] mintha a nőiséget kialakító nehéz fejlődés az egyén minden lehetőségét kimerítette volna".[7]

Ez igen összetett és relevánsnak is tekinthető állítás, amennyiben elvonatkoztatunk a szűk pszichológiai diskurzustól, és szimbolikusan értelmezzük. A nőiségnek való megfelelés valóban "kimerítheti" a nők kapacitását. Ezek a képességek és fejlődési lehetőségek azonban nem univerzális pszichoszexuális hajtóerők által meghatározottak, hanem a társadalmi-kulturális körülmények alakítják őket. A látszólag semleges szuperegó valójában azt a patriarchális rendet képviseli, amelyet mindkét nemnek internalizálnia kell. Nem a nőiség pszichoszexuális és biológiai rétege nehéz és kimerítő, hanem annak társadalmi következményei, amelyek a nők számára erősen korlátozzák a szublimáció elérhető módjait, s ennélfogva fogékonyabbá teszik őket a pszichoszomatikus megbetegedésekre. E társadalmi körülményeknek maga Freud és az egész orvostudományi diskurzus is része, amely nem egyszerűen leírja, de meg is alkotja a nőt. (A hisztéria a pszichoanalízis "alapító betegsége", de a pszichoanalízis ugyancsak tekinthető a hisztéria "alapító tudományának".) A nőiségről való korabeli tudományos gondolkodás összefügg a kor kulturális reprezentációival, a tudományos és populáris képzetek kölcsönösen tükrözik és alakítják egymást. Nemcsak a nőiség társadalmilag konstruált, hanem a róla való beszéd is. Ez a komplex megalkotottság fejeződik ki már-már groteszk egyértelműséggel a tanulmány utolsó mondatában: "Amennyiben többet óhajtanának a nőről tudni, forduljanak saját élettapasztalataikhoz vagy a költőkhöz - vagy pedig várják meg, amíg a tudomány mélyebb és összefüggőbb felvilágosításokat adhat majd."[8]

Freud nőkkel, nőiséggel kapcsolatos elméleti prekoncepciói[9] mellett igen  liberális nézeteket tanúsított a szexuális felvilágosítás, a prostitúció vagy a fogamzásgátlás tekintetében. Ő fordította németre John Stuart Mill klasszikus tanulmányát a nőiség alárendelődéséről (The Subjection of Women). 1911-ben, számos feminista mellett, aláírt egy nyilatkozatot, amelyben a German League for Mothers' Protection kritizálta a házassági hierarchiát, és az egyedülálló anyák védelméért, valamint a kettős szexuális morál megváltoztatásáért emelt szót. Mindehhez Freud elmélete szolgáltatta a tudományos alapot, azaz hogy a szexuális szükségletek elfojtása neurózishoz vezethet. Freud 1908-as tanulmánya[10] a női (és férfi) szexualitás társadalmi-kulturális-családi kényszereinek kritikája, és a házasságé mint a nők előtt álló kötelező úté.

Freud ugyancsak fontos és értékes támogatást nyújtott a női pszichoanalitikusoknak, határozottan támogatta a nők belépését az analitikus szakmába (ez intézményesen az Analitikus Egyesületbe való belépésükért való kiállást jelentette). Számos női kollégája jelentősen hozzájárult a pszichoanalitikus elmélethez és gyakorlathoz - Helene Deutsch, Karen Horney, Lou Andreas-Salomé, Marie Bonaparte, Sabina Spielrein vagy később Anna Freud és Melanie Klein. (E nők kivételes pozícióját azonban "A nőiség" című előadásának már idézett mondatában  nyilvánvalóvá tette.)

Freudnak a női (és általában a szakmai) szellemi képességekkel kapcsolatos álláspontja tehát meglehetősen ambivalens volt. Alapvetően értékelte az intellektuális önállóságot, ugyanakkor elvárta a saját elméleti elgondolásaihoz való lojalitást, és nehezen viselte a szakadárokat. A nőkkel való kötelező udvariasság és intézményes nyitás ellenére alapvetően a pszichoanalízis közvetítőiként, népszerűsítőiként, terjesztőiként tekintette és értékelte őket. 

2. Gyógyító nők

A (lélek)gyógyítás mint szakmai identitás és szublimációs lehetőség viszonylag népszerű és megvalósítható stratégiának tűnt a nők számára a huszadik századelőn. A nők aránya ekkortájt a pszichoanalitikus szakmában - nemzetközi szinten - magasabb volt, mint bármely más tudományágban. A nők száma az analitikus mozgalomban 1930 előtt rohamosabban nőtt, mint a férfiaké (bár számuk mindvégig jóval kevesebb). Noha az analitikus intézmények nagyrészt férfiak kezében voltak, az 1920-as évektől kezdve egyre több nő is betöltött vezető pozíciókat a mozgalomban mint kiképző analitikus, oktató, szerkesztő stb. Sokan a harmincas években, londoni, illetve főként amerikai emigrációban teljesítették ki Európában már megalapozott elismertségüket (pl. Helene Deutsch, Karen Horney, Margaret Mahler). Összességében a korai női analitikusoknak mintegy 35%-a jelentős intézményes pozíciókat és szakmai elismertséget vívott ki, és fontos elméleti és klinikai hozzájárulásokat tett.[11]

Ha a nők pszichoanalízisben való fokozott jelenlétének hátterét kutatjuk, többféle okot feltételezhetünk. Egyfelől, az analitikusi szakma női "meghódítása" egy olyan időszakban történt, amikor - az élénk, és a közgondolkodást erőteljesen megmozgató nőmozgalmak hatására - a női szereplehetőségek általában véve kezdtek kitágulni a munka, az oktatás és a nyilvános szereplés tekintetében egyaránt.[12] 1895-től a bölcsészeti, az orvosi és a gyógyszerészeti karok a nők előtt is megnyíltak Magyarországon. Másfelől általános jelenség, hogy a társadalom marginalizált csoportjainak, így a nőknek is, kedvezőbb lehetőségei vannak az újonnan megjelenő szakmákba, tudományágakba való belépésre (egy másik jellegzetes példa erre a századelőn a fényképezés[13]). Nehezebb egy már megszilárdult hierarchiával rendelkező intézményben helyet találni, különösen pedig aktívan részt venni magában az intézményesülési folyamatban. Harmadrészt, a pszichoanalízis, a lélekgyógyítás képzete olyan, hagyományosan a nőiséghez kapcsolt értékeket hoz magával, mint a kapcsolódás, az empátia, az intimitás vagy az emocionalitás. 

Fontos "közbülső változó" a zsidóság: Az első pszichoanalitikusok túlnyomó része - nemtől és földrajzi helytől függetlenül - zsidó származású volt. Ugyanakkor a legtöbb tudományághoz hasonlóan, a század első évtizedeiben az analitikusok körében is megfigyelhető, hogy a nők között még magasabb a zsidók aránya, mint a férfiaknál. A zsidóság esetében talán fokozottabb volt a modern női szerepek felé való nyitás, a férfi részéről a megfelelő műveltségű női partner igénye, valamint a mobilitás képessége is.

Az ún. "nőies" értékeknek a szakmai specializáció során is jelentősége lett. Ha végignézünk az első női analitikusokon, azt látjuk, hogy tevékenységük valamilyen módon kapcsolódott a nőiség-elméletekhez, a gyermekanalízishez vagy a korai anya-gyerek kapcsolat vizsgálatához. Ez a tendencia jól leképezi a nők társadalmi szereposztásban betöltött helyét.

Ugyanakkor az analitikus nemének jelentése és jelentősége, amint erre Nancy Chodorow rámutat[14], egészen más volt a női pszichoanalitikusok első generációja számára, mint a mai, feminista érzékenységű és fókuszú teoretikusok nézőpontjából. A nemi hovatartozás kérdését sem terapeutai mivoltukban, sem az analitikus elméletekben nem érzékelték olyan meghatározónak, mint például zsidó származásukat. Ez egyfelől az előző generációhoz képest kedvezőbb, egyenrangúbb és autonómabb szakmai-társadalmi helyzetükből, másfelől az adott történelmi szituációból fakadt. A "nem" tehát nem kezelhető abszolút, ahistorikus kategóriaként, mindig beágyazódik az adott társadalmi-kulturális viszonyok közé.

A női Freud-tanítványok

Freud nőtanítványai nagy része (Anna Freud, Helene Deutsch, Marie Bonaparte) azonosult elméleteivel, azon belül átvette a nőiséggel kapcsolatos nézeteit és terminológiáját is.[15] A freudi elmélettől elszakadó nők között volt Karen Horney, Joan Riviere, Sabina Spielrein és bizonyos fokig Lou Andreas-Salomé.

Leginkább törvényszerűen Anna Freud azonosult apjával, s rajta keresztül elméleti nézeteivel is. Bár elméleti szinten soha nem tematizálta a nőiséggel kapcsolatos problémákat, munkássága mindenekelőtt a gyermekpszichológiához, a "női" gondoskodáshoz kapcsolódott. A nyilvános vagy szakmai teljesítményt, akárcsak Freud, ő is azonosította a maszkulinitással. Az 1920-as évektől folytatott gyermekanalízist. Freud 1918-tól négy éven át analizálta. Egyfajta kölcsönös függés alakult ki köztük. Nehéz volt bárkinek is betölteni a helyét Anna Freud számára. Végül is magának a freudi életműnek a folytatása, illetve részben az amerikai Dorothy Burlinghammel való szoros barátsága (ún. "Boston marriage"-e) töltötte be ezt a helyet.

A Nemzetközi Pszichoanalitikus Egyesület titkára, majd 1935-től a bécsi Pszichoanalitikus Kiképző Intézet igazgatója volt. Első fontos könyve az Introduction to the Technique of Child Analysis (1927) - innen datálódik ellentétük Melanie Kleinnel -, és ezzel a művel alapozta meg a gyermek-pszichopatológia speciális területét. Második és talán legfontosabb könyve Az én és az elhárító mechanizmusok (1936), amely Freud 80. születésnapi ajándéka volt. Beteg, illetve hátrányos helyzetű gyermekekkel folytatott pszichológiai tevékenysége azonban mindenképp nagyobb helyet foglalt el az életében, mint elméleti munkássága. 1941-ben bentlakásos óvodát alapítottak Dorothy Burlinghammel a háborús Angliában, az óvoda személyzetének pedig informális képzési programot és szupervíziót indítottak. A háború után Kate Friedländerrel létrehozta a neves Hampstead Klinikát (a mai Anna Freud Intézet), amely később kiképző- és kutatóhellyé is vált.[16]

A Bécsi Pszichoanalitikus Társaság kiképző analitikus intézetét 1925-ös megalakításától 1935-ös amerikai emigrációjáig Helene Deutsch (Rosenbach) irányította. 1907-ben végzett a bécsi orvosi egyetemen, három nő egyikeként. Politikai aktivista is volt, a munkásnő-mozgalom megalapításában segédkezett. 1918-tól (szakmai és személyes) analízisben volt Freudnál. A következő generáció analitikusainak jelentős részét tanította. 1934-ben Bostonba emigrált, és 1939 és 1941 között vezette a bostoni pszichoanalitikus intézetet. Nyolcvanegynéhány éves koráig analizált, írt. Írt George Sand-ról, a neurózisok pszichoanalíziséről, de fő műve az 1944-ben megjelent The Psychology of Women. Tipikusan "női" témákkal foglalkozó szakember volt: női szexualitás, menstruáció, közösülés, terhesség, szülés, meddőség, anya-gyerek kapcsolat, menopauza voltak a fő vizsgálati témái. Alapvetően átvette a freudi terminológiát (eredendő feminin passzivitás, mazochizmus, nárcizmus, péniszirigység). Írásait emellett az anyaság idealizálása jellemzi, szinte fallikus jellegű hatalmat tulajdonít az anyáknak. Az intellektualitást alapvetően maszkulin szféraként tételezi.[17] Deutsch esetében különösen feltűnő az ellentmondás elméleti elképzelései és saját pályája között.

Melanie Klein (Reizes) Bécsben született, de 1910-től több mint tíz évig Budapesten élt és dolgozott (Ferenczi páciense volt), munkásságának nagy része pedig 1926-tól Londonban zajlott. A tárgykapcsolat-elmélet megalapozója volt, központi szerepet tulajdonított a preödipális időszaknak és azon belül is az anyának mint a csecsemő külvilághoz való későbbi viszonyát és szeretetképességét megalapozó személynek. Klein modelljében a csecsemő fejlődésének első néhány hónapjában a jó és rossz tapasztalatokat résztárgyakhoz, pl. az anyamell jelenlétéhez vagy hiányához köti: ezt az agresszív fantáziákkal telített szakaszt paranoid-skizoid pozíciónak nevezi. A későbbi, depresszív szakasznak nevezett periódusban a hasítást a jó és rossz tárgyak integrációja váltja fel.

A berlini pszichoanalitikus intézet munkatársa volt Karen Horney (Danielsen) hamburgi születésű pszichoanalitikus. 1934-ben az Egyesült Államokba emigrált, ahol aktív tagja lett chicagói és a New York-i analitikus egyesületnek. Munkásságából kiemelendő eredeti neuróziselmélete, mely a neurotikus viselkedést sokkal inkább kontinuus viszonyban látja a normalitással, sőt, az interperszonális kontroll és megküzdés kísérletének tekinti. Legeredetibb nőtárgyú írása a "Menekülés a nőiség elől" című tanulmány[18], amely vitába száll a freudi nőiség-koncepciókkal. A péniszirigységet Horney nem esszenciális jelenségként, hanem a férfihoz társított hatalmi pozíció iránti irigységként értelmezi. A nőiség elől való menekülés valójában a hatalomnélküliség előli menekülést jelenti. A férfi teljesítménymotivációja pedig a közvetlenebb, primérebb nyomhagyás, a "méhirigység" kompenzálásaként is értelmezhető. 

A Brit Analitikus Társaság első női elnöke Joan Riviere (Verrall) lett 1926-ban. Ezen kívül sok évig az International Journal of Psychoanalysis fordításért felelős szerkesztője volt. Egyike volt a hattagú képzési tanács négy női tagjának (a másik három: Ella Freeman Sharpe, Sylvia Payne és Melanie Klein). 1916-1920 között Ernest Jonesnál volt analízisben. Erős áttételi szerelmet érzett Jones iránt, melyet az nem tudott kezelni, sőt eleinte ő maga is kiesett analitikus szerepéből. Jones ezután Freudnak ajánlotta analízisre, levelében "tipikus hisztéria-esetnek" nevezve Riviere-t.[19] Freud után Melanie Klein analizálta, akivel később együtt dolgozott Londonban.[20] Angolra fordította Freud munkáinak terjedelmes részét, és nagy szerepe volt a pszichoanalízis intézményes megalapozásában Angliában, másfelől a kleini gondolatrendszer bécsi megismertetésében is. 1929-es, igen modern tanulmánya ("A nőiség mint álarc")[21] és életrajza között egyértelmű a kapcsolat. A nőiség álarca Riviere értelmezésében az intellektuális nő védekezése a szakma maszkulin rendszerében, ahol tudása révén ő is hatalomra tett szert, de ezt kompenzálnia kell: el kell fojtania teljesítménnyel és rivalizálással kapcsolatos vágyait, hogy ne kérdőjelezze meg teljesen ezt a rendszert, amelyben bizonyos pozíciója van, és így elkerülje a szorongást. Riviere pályája egyfelől küzdelem saját szakmai helyének kialakításáért, másfelől nagy hatású fordítói és közvetítői szerep a pszichoanalízis meghatározó figurái és elméletei között.

Sabina Spielrein ugyancsak páciensként "indult", Jung betege volt. A terápiás kapcsolatból szeretői, majd félig-meddig munkatársi kapcsolat lett. A gyógyulásnak kedvező szerelmi viszony azonban bonyolult szerepkeveredéseket, "titkos aszimmetriát"[22] eredményezett, amit Jung inkorrekt viselkedése is súlyosbított. Spielrein komoly hatással volt Jung és Freud elméleteire (Jung "anima" és "árnyék" fogalmára, illetve Freud halálösztön elméletére), és közvetítő szerepet töltött be kapcsolatukban is. Dolgozott a zürichi egyetemen, Bécsben Freud mellett, Berlinben, Max Eitingon klinikáján, Genfben, ahol többek közt Piaget-t is analizálta, majd a moszkvai egyetem gyermekpszichológiai intézetében tartott szemináriumokat, és pszichoanalitikus klinikát működtetett gyerekeknek. A harmincas évek diktatórikus politikai légkörében a pszichoanalízis is üldözötté vált, ekkor Spielrein visszatért szülővárosába, Rosztovba. Itt érte 1941 júniusa, amikor Hitler lerohanta a Szovjetuniót, és Spielreint egy pogrom során családjával együtt megölték.[23] Spielrein a férfianalitikusok mellett betöltött összetett páciensi, szerelmi, kreatív munkatársi és személyes közvetítői szerep kiemelkedő példája a pszichoanalízis történetében.

Lou Andreas-Salomé produktívan kombinálta a femininnek tekintett adottságokat az intellektuális tőkével, hatalommal.[24] Ez a hatalom jelentős részben a tehetséges férfiakkal való intellektuális viszonyban - Nietzsche, Paul Ree, Martin Buber, Freud és férje, Fred Andreas - vagy szexualizált szellemi kapcsolatban - Rilke, Victor Tausk - öltött testet. Szerepe egyaránt cselekvő és tükröző, inspiráló, közvetítő. Salomé önálló, öntörvényű lény volt, aki a korszak nők számára rendelkezésére álló csatornáit a lehető legteljesebben és a leginkább autonóm módon kihasználta. Az Új Nő képviselőjének is tekinthető, bár filozófiai-pszichológiai vizsgálódásait nem kapcsolta össze szociális kérdésekkel. "Affirmatív nőiessége" biztosította pozícióját a férfianalitikusok között, ugyanakkor nem fenyegetett azzal, hogy elfoglalja a helyüket. 1911-ben, több mint ötvenévesen, a weimari pszchoanalitikus kongresszuson ismerkedik meg Freuddal, és köt közelebbi, aktív kapcsolatot a pszichoanalízissel. Freud elismeri képességeit, Saloméról alkotott benyomása ugyanakkor tükrözi a nemi szerepek kikerülhetetlenül dichotóm felfogását: ("... a nőies báj, intuíció és vágy tökéletes keveredése a férfias értelem könyörtelen élességével"[25]) Salomé intenzív pszichoanalitikus gyakorlatot folytatott, de ő maga nem vetette alá magát analízisnek. Az erotikáról és a nárcizmusról alkotott nézetei eltértek Freud elméletétől, és (kissé esszencialista), nemileg specifikált jelentéssel ruházódtak fel. Salomé (már a pszichoanalízissel való intézményes találkozása előtt) kibontakozó erotikus pszichológiája[26] Nietzsche romantizmusának, Szolovjov orosz vallásfilozófiájának és a pszichoanalízisnek hatásait egyesítette. Salomé szerint az erotika a nő számára "átfogó jelenség, emberi lényegének csúcspontja". A nárcizmus pedig nem patologikus állapot, hanem pozitív önszeretet, "affektív azonosulás a létezővel", a fejlődés legmagasabb stádiuma, a szerelem, az alkotás és az etikus viselkedés forrása.

Magyar analitikusnők

Az első magyar analitikusnők tevékenységének jelentős része ugyancsak a gyermekpszichológiához, az anya-gyerek kapcsolathoz, illetve a nőiség pszichológiájához kötődik. Életútjuk sajátos metszetét rajzolja ki a huszadik századi magyar történeti-politikai-ideológiai folyamatoknak, váltásoknak.[27] Az életpályák a maguk sokszínűségével együtt meglehetősen hasonló mintázatot mutatnak, amennyiben a maguk módján mind a - származási, nemi, szakmai - identitások problematikus keresztmetszetében helyeződnek el. A zsidóság, a nőiség és a pszichoanalízis huszadik századi "recepciója" egyaránt problematikus - hol az egyik, hol a másik részesült elutasításban, korlátozásban, az elhallgattatástól egészen a megsemmisítés veszélyéig. A lakóhely-, nyelv-, név-, szakmaváltoztatások sora jelzésértékű.

Kovács (Prosnitz) Vilma a Magyar Pszichoanalitikai Egyesület "védangyalaként" vonult be a magyarországi pszichoanalízis történetébe. Ő is páciensként kezdte: az I. világháború végén került analízisbe Ferenczihez szorongásos neurotikus tünetekkel, s gyógyulását követően, Ferenczi szupervíziója mellett maga is analíziseket vezetett. 1924-ben lett az analitikus egyesület tagja, s ő lett Ferenczi legközelebbi munkatársa. Anyagilag is támogatta az egyesületet; Az ő segítségével nyílhatott meg 1931-ben az egyesület nyilvános ambuláns rendelője és könyvtára. Fő érdeklődési területe az analitikus kiképzés technikája volt. Ferenczi nyomán megszervezte a magyar kiképző és szupervíziós rendszert. Cikkeket publikált az aktív technika és a viszont-indulatáttétel jelentőségéről.[28] Ő lett Ferenczi tudományos hagyatékának kezelője.

Kovács Vilma lánya, Bálint (Székely-Kovács) Alice 1921-ben, Bálint Mihállyal való házasságkötése után Berlinben férjével együtt kezdte meg kiképző analízisét Hanns Sachsnál (közben etnológiát is hallgatott), melyet Budapesten Ferenczinél fejezett be. Nagyrészt gyermekpszichológiai kérdésekkel foglalkozott (bár nem folytatott gyermekanalízist); Anna Freudra is hatással volt. Rámutatott a csecsemő testi fejlődése és érzelmi környezete közti összefüggésre, a gyermek- és ugyanakkor valóságközpontú nevelés jelentőségére.[29] A tárgykapcsolat-elmélet egyik előfutárának tekinthető. Jelentős volt ismeretterjesztő, tanácsadó tevékenysége. Nevéhez fűződik a pszichoanalitikus néprajz felhasználása a gyermeklélektanban. Bálint Mihály szerint minden 1939 előtti munkájuk közös gondolatokból jött létre.

Hajdu Lilly élettörténete különösen tragikus emblémája a politika- és a pszichoanalízistörténet huszadik századi egymásba fonódásának, annak, hogyan avatkozik bele a történelem és a merev ideológia a tudományos életbe, és mindezek hogyan határoznak meg egy személyes és szakmai életutat. Miskolcon, majd a Moravcsik Ernő által vezetett budapesti elmeklinikán kezdett dolgozni (Csáth Géza kollégájaként, Juhász Gyula orvosaként). Az I. világháború után átvette egy szellemileg visszamaradottak gondozásával foglalkozó intézmény (a Frim-intézet) irányítását, s később ebből alakította ki és vezette férjével, Gimes Miklós orvossal együtt saját intézetét. Terápiás és elméleti munkája elsősorban a skizofrénia pszichoanalitikus kezelésére irányult.[30]  A II. világháborúban férjét, az akkor kiképzés alatt álló analitikust deportálták. Hajdu Lilly bujkálások, menekülések közepette élte túl a vészkorszakot. A háború után, számos, a zsidóüldözésben traumatizált túlélőhöz hasonlóan, Hajdu Lilly is csatlakozott a Kommunista Párthoz. Hermann Imre és Mérei Ferenc mellett különféle kísérleteket tett a pszichoanalízis szalonképessé tételére, "átmentésére", az akkoriban kötelező pavlovi tanoknak ha nem is a létjogosultságával, de egyeduralkodásával szemben. 1947-től az 1949-es feloszlatásig a Magyarországi Pszichoanalitikai Egyesület elnöke volt. Az ötvenes években az Országos Ideg- és Elmegyógyászati Intézetben dolgozott, három évig az intézmény igazgatója volt. 1957-ben nyugdíjazták, csak magánpraxisát folytatta. 1958-ban újabb tragédia érte: fiát, ifj. Gimes Miklóst a Nagy Imre-perben kivégezték. Lánya még 1956-ban Svájcba emigrált. Hajdu Lilly természetesen utána ment volna, de többszöri kérvényezésre sem kapott útlevelet a hatóságoktól. A harmadik elutasítás volt az utolsó csepp - 1960-ban öngyilkosságot követett el.[31]

Rotter Lillián a pszichoanalízis budapesti iskolájának elsősorban pszichoanalitikus gyermeklélektannal és pedagógiával foglalkozó szakembere volt. Analitikus kiképzését Hermann Imrénél folytatta. Valódi elméleti újdonságot elsősorban a női pszichoszexuális fejlődés megközelítésében hozott. A klasszikus freudi, és például Helene Deutsch által is követett elképzeléssel szemben, mely szerint a női pszichoszexuális fejlődés meghatározó eleme a péniszirigység, a passzivitás, a mazochizmusra való hajlam, Rotter öntörvényűbb női szubjektumot és szexualitást feltételezett.[32]

Gyömrői Edit pályáját rekordmennyiségű lakóhely-, nyelv-, név-, szakmaváltás kísérte.[33] Nagybátyja, Hollós István révén már a tízes években érdeklődni kezdett a pszichoanalízis iránt, 1918-ban jelen volt a Budapesten tartott V. pszichoanalitikus kongresszuson. A kommün bukása után Bécsbe emigrált, a húszas években Berlinben élt, ahol analitikus kiképzést kapott Otto Fenicheltől. 1933-ban az erősödő antiszemitizmus miatt Prágába emigrált, majd visszatért Budapestre, ahol átvette Rapaport Samutól József Attila kezelését. 1938-ban, a "második emigrációs hullámmal" Ceylonba emigrált harmadik férjével. Itt buddhista vallástörténettel kezdett foglalkozni (doktorátust is szerzett), etno-pszichoanalitikus vizsgálódásokat folytatott. 1956-ban Londonba költözött negyedik férjével. Itt nyolcvanéves koráig folytatott pszichoanalitikus gyakorlatot az Anna Freud Intézetben.

Mahler (Schönberger) Margit soproni orvoscsaládból származik. 1923-ban, már osztrák állampolgárként a bécsi gyermekklinikára került, itt kapott gyermekorvosi és gyermekpszichiátriai képzést. 1926-ban - Ferenczi közvetítésével - Helene Deutschnál kezdte meg analitikusi kiképzését, melyet megszakításokkal, több analitikusnál folytatott. 1938-ban a nácizmus elől Angliába, majd az Egyesült Államokba emigrált férjével, Paul Mahler vegyésszel. A New York-i analitikus társaság tagja lett, a pszichiátriai intézet gyermek-tanácsadójaként és a Columbia Egyetem tanáraként dolgozott. Figyelme elsősorban a preödipális anya-gyerek kapcsolatra, a szimbiózis és szeparáció szakaszaira irányult.

A lipcsei analitikus társaság megszervezésében és vezetésében a négygyermekes egri kereskedőcsaládból származó Benedek (Friedmann) Teréz működött közre. A pozsonyi egyetem gyermekgyógyászati osztályán kezdte praxisát, és Ferenczinél folytatta kiképző analízisét. 1919-ben Lipcsébe emigrált férjével, és megszervezte a lipcsei pszichoanalitikus egyesületet. 1936-ban követte férjét Chicagóba, ahol aktív szerepet vállalt a chicagói intézet képzési programjában. Elméleti munkássága elsősorban a pszichoszomatikus endokrinológiára irányult; az ötvenes években a női pszichoszexuális ciklusról jelent meg könyve.

E rövid áttekintés talán nyújt némi fogalmat arról, hogyan alakították ki helyüket Magyarországon a nők a pszichoanalitikus szakmában, és hogyan alakult, gazdagodott az analitikus elmélet és gyakorlat általuk. Élettörténetük és pályájuk emblematikusnak tekinthető a huszadik század eleji, középosztálybeli, tudományos teljesítményekre és hivatásra törekvő nő életútja szempontjából, s egyúttal a korszak társadalom- és tudománytörténetének is fontos részét alkotja. Érdemes helyet találni nekik a pszichoanalízis "kánonjában".

Bibliográfia

             BORGOS Anna

"Kapcsolódás, identitás, alkotás. 

Török Sophie szerepeinek lehetőségei és konfliktusai"

Thalassa, 1999. 1.

"A testtel kapcsolatos népszerű diskurzusok alakulása és jellemzői". 

In: Csabai Márta, Erős Ferenc (szerk.)

Test-beszédek

Új Mandátum, 2002

(szerk)

Előhívott önarcképek. 

Leszbikus nők önéletrajzi írásai

Labrisz Leszbikus Egyesület, 2003

(szerk)

Kosztolányiné Harmos Ilona 

Burokban születtem

Noran, 2003

"Kifelé a burokból. 

Megjegyzések Kosztolányi Dezsőné Harmos Ilona kiadatlan önéletrajzához". 

Holmi, 2003. 1.

"Alkotás, gyógyítás, változás. Gyömrői (Gelb, Rényi, Glück, Ujvári, Ludowyk) Edit életútja" Thalassa, 2005. 2-3.

"»Mi ez a nagy sikoly?« Nőiség, testiség és pszichoanalízis háború előtti magyar nőírók műveiben"

In: Lóránd Zsófia, Scheibner Tamás, Vaderna Gábor, Vári György (szerk.)

Laikus olvasók? A nem-professzionális olvasás értelmezési lehetőségei

L'Harmattan, 2006

"»Egy mutatvány forgatókönyve«. Motívumok Mérei Ferenc pályájából és személyiségéből, nyilatkozatai és tanítványai tükrében". 

In: Borgos Anna, Erős Ferenc, Litván György (szerk.): 

Mérei élet - mű

Új Mandátum, 2006


 
[1] Freud, Sigmund [1933]: "A nőiség." In: Freud: Újabb előadások a lélekelemzésről. Filum, Budapest, 1999. 126-151.
[2] Uo. 128.
[3] Ld. pl. Karen Horney: "Menekülés a nőiség elől" [1926]. In: Csabai Márta - Erős Ferenc: Freud titokzatos tárgya. Pszichoanalízis és női szexualitás. Új Mandátum Kiadó, Budapest, 1997. 118-130.; Clara Thompson: "Problems of Womanhood." In: M. P. Green (ed.): Interpersonal Psychoanalysis. The Selected Papers of Clara Thompson. Basic Books, New York, 1964
[4] Freud [1933], 1999. 144.
[5] Uo. 145-146.
[6] Vö. Otto Weininger: Nem és jellem. Elvi tanulmány. Dick Manó kiadása, Budapest, 1913. Weininger mizogin filozófiája mélyen kifejezte és áthatotta a nőiségről való korabeli gondolkodást, beleértve a pszichoanalízist is; hatása Ferenczi korai munkáiban is tetten érhető.
[7] Freud [1933], 1999. 151.
[8] Uo.
[9] Freud nőiséggel, női szexualitással foglalkozó fontosabb írásai: "Három értekezés a szexualitás elméletéről." [1905] In: Freud: A szexuális élet pszichológiája. Filum, Budapest, 1995. 39-131.; "Egy hisztéria-analízis töredéke." [1905] In: A szexuális élet pszichológiája. Filum, Budapest, 1995. 19-110.; "A szüzesség tabuja." [1918] In: Freud: A szexuális élet pszichológiája. Filum, Budapest, 1995. 170-183.; "A nőiség." [1933] In: Freud: Újabb előadások a lélekelemzésről. Filum, Budapest, 1999. 126-151.
[10] Sigmund Freud: »Civilized« Sexual Morality and Modern Nervous Illness (1908). In: James Strachey (Ed.): The Standard Edition of the Complete Psychological Works of Sigmund Freud. London: The Hogarth Press and the Institute of Psycho-Analysis, 1953-1974. Vol. 9. 179-204.
[11] Ld. Lisa Appignesi - John Forrester: Freud's Women. London: Penguin Books 2000.; Nellie L. Thompson: "Early Women Psychoanalysts". International Review of Psycho-Analysis, 14, 1987. 391-406.; Roith, Estelle: "Freud's Women Disciples." In: Roith: The Riddle of Freud. Jewish Influences on His Theory of Female Sexuality. Routledge, London, New York, 1988
[12] A nők felsőoktatásban való részvételéről a huszadik századelőn ld. Karády Viktor: "A társadalmi egyenlőtlenségek Magyarországon a nők felsőbb iskoláztatásának korai fázisában". In: Hadas Miklós (szerk.): Férfiuralom. Írások nőkről, férfiakról, feminizmusról. Replika Kör, Budapest, 1994. 176-195.
[13] Ld. E. Csorba Csilla: Magyar fotográfusnők. Enciklopédia Kiadó, Budapest, 2000
[14] Nancy Chodorow: "A hetvenes évek kérdései a harmincas évek számára: A nemiség és a generációk problémája az első női analitikusokkal készült felmérésben". In: Chodorow: A feminizmus és a pszichoanalitikus elmélet. Új Mandátum, Budapest, 2000. 283-312.
[15] Ld. pl. Carolyn G. Heilbrun: "Freud's Daughters". In: Heilbrun: Hamlet's Mother and Other Women. London: The Women's Press 1991. 30-37.
[16] Anna Freudról ld. "Anna Freud: The Dutiful Daughter." In: Appignanesi - Forrester, 2000. 272-306.; Elisabeth Young-Bruehl: Anna Freud: A Biography. Summit Books, New York, 1988
[17] Helene Deutschról ld. "Helene Deutsch: A If a Modern Woman." In: Appignanesi, Forrester, 2000. 307-328.; Janet Sayers: Mothers of Psychoanalysis: Helene Deutsch, Karen Horney, Anna Freud, Melanie Klein. Norton, New York, 1991
[18] Karen Horney: "Menekülés a nőiség elől" [1926]. In: Csabai Márta - Erős Ferenc: Freud titokzatos tárgya. Pszichoanalízis és női szexualitás. Új Mandátum Kiadó, Budapest, 1997. 118-130.
[19] Appignanesi, Forrester, 2000. 352-365.
[20] Stephen Heath: "Joan Riviere and the Masquerade". In: V. Burgin, J. Donald, C. Kaplan (ed.): Formations of Fantasy. Routledge, London, New York, 1989. 45-61.
[21] Joan Riviere: "Womanliness as a Masquerade" [1929]. In: V. Burgin, J. Donald, C. Kaplan (szerk.): Formations of Fantasy. Routledge, London, New York, 1989. 35-44.
[22] Vö. Bruno Bettelheim: "Titkos aszimmetria". Thalassa, 1996/3. 101-117.
[23] Spielrreinről ld. Bettelheim, 1996; Aldo Carotenutó: A Secret Symmetry. Sabina Spielrein Between Freud and Jung. London, Routledge, 1980; Alexandr Etkind: "Sabina Spielrein: Tiszta játék egy orosz lánnyal". In: Etkind: A lehetetlen Erósza. Európa, Budapest, 1999. 246-322.
[24] Saloméról ld. pl. Alexandr Etkind: "Világok és korok határán: Lou Andreas-Salomé élete és munkássága". In: Etkind, 1999. 21-77.; Biddy Martin: Woman and Modernity: The (Life)Styles of Lou Andreas-Salomé. Cornell UP, Ithaca, 1991; Viktor Mazin: "The Femme Fatale - Lou Andreas-Salomé." Journal of European Psychoanalysis. 2002/Winter-Spring. 155-172.; Juhász Anikó: "Lou Andreas-Salomé nőképének és nárcizmus-elméletének néhány vetülete". Pro Philosophia Füzetek, 35, 2003. 3-34.
[25] Id. Heilbrun, 1991. 31.
[26] Magyarul: Lou Andreas-Salomé: "Az erotika". Pro Philosophia Füzetek, 31, 2002. 69-111. Juhász Anikó fordítása
[27] Az életrajzi adatok forrása, ahol más nem szerepel: Harmat Pál: Freud, Ferenczi és a magyarországi pszichoanalízis. Bethlen Gábor Könyvkiadó, Budapest, 1994
[28] Kovács Vilma: Fortunatus öröksége. Párbeszéd Könyvek, Budapest, 1993
[29] Ld. Vajda Zsuzsanna: "»A gyermekszoba a legtitokzatosabb dolgok egyike«. Bálint Alice munkásságáról a közelmúltban újra megjelent két könyve kapcsán". Pszichológia, 1992/1. 131-151.
[30] Hajdu Lilly: "Adatok a skizofrénia analíziséhez". In: Freud, Sigmund - Almásy Endre stb. [1933]: Lélekelemzési tanulmányok. Párbeszéd Kiadó, T-Twins Kiadó, Budapest, 1993
[31] Ld. Révész Sándor: Az egyetlen élet. Gimes Miklós története. 1956-os Intézet, Sík Kiadó, Budapest, 1999
[32] Ld. Rotter Lillián: "A női genitalitás pszichológiájáról". In: Freud, Sigmund - Almásy Endre stb. [1933]: Lélekelemzési tanulmányok. Párbeszéd Kiadó, T-Twins Kiadó, Budapest, 1993
[33] Gyömrőinek szentel egy fejezetet egy berlini analitikusnőkről szóló kötet: Christiane Ludwig-Körner: Wiederentdeckt. Psychoanalytikerinnen in Berlin. Psychosozial Verlag, Berlin, 1999. 119-148. Ld. még: Borgos Anna: "Alkotás, gyógyítás, változás. Gyömrői (Gelb, Rényi, Glück, Újvári, Ludowyk) Edit életútja". Thalassa, 2005/2-3. 185-194.
Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu
 
 

 
stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret