stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



Avram de Swaan
Tényleg olyan fontos-e a nyelvi sokféleség?
(Centrális és periferikus nyelvek)

A globális nyelvrendszer: a nyelvek galaxisa
A kölcsönösen érthetetlen nyelveket többnyelvű beszélők kötik össze. Az így keletkező kapcsolatok azonban semmi esetre sem önkényes mintázat szerint jönnek létre: a világ nyelveinek és a köztük fennálló poliglott összeköttetéseknek a sémája igen rendezett, erősen hierarchikus mintázatot mutat, hasonlót a fordított fastruktúrákhoz vagy az organigramokhoz, a hadseregek vagy a nagy bürokratikus gépezetek szervezeti struktúráját bemutató ábrákhoz.
A világ jelenlegi nyelveinek túlnyomó többsége, mintegy 98 százalékuk a séma legalsó szintjén helyezkedik el. Ezek a "periferikus nyelvek", s jóllehet sok ezret találni belőlük, beszélőik száma a világ lakosságának 10 százalékát sem teszi ki. Abból, ami e nyelveken valaha is elhangzott, alig őrzött meg valamit agyag, kő, papirusz, szalag vagy lemez. Emlékezeti nyelvek, s amit e nyelveken mondtak, csupán akkor maradt meg, ha valaki hallotta és megjegyezte, ha elismételték, megértették és újból megjegyezték. Ahelyett, hogy az ilyen nyelvek kategóriáját az alapján definiálnánk, ami nem ez, és "íratlan" vagy "írástalan" nyelvekről beszélnénk, jobb, ha azzal jellemezzük őket, ami erős oldaluk. Tudniillik inkább a beszélgetések és történetek, mint az olvasás és az írás nyelvei; inkább az emlékezés és az emlékezet, mint a dokumentáció nyelvei.
Két tetszőleges periferikus nyelvcsoport között olyan tagok teremtenek összeköttetést, akik mindkét csoport nyelvét beszélik. Az ilyen kapcsolatok azonban rendszerint ritkaságszámba mennek. Jobban mondva egyre ritkábbak, mert a szomszédos falvak lakói közötti kommunikáció relatíve veszített a jelentőségéből, és egyre gyakoribb, hogy a regionális főváros kereskedőivel vagy hivatalnokaival akad dolguk. Ezért aztán a periferikus csoportok tagjai inkább egy és ugyanazt a nyelvet fogják megtanulni második nyelvként, azt, amelyik a csoportok számára "centrális" pozíciót foglal el. A centrális nyelv körül csoportosuló periferikus nyelvek ahhoz hasonlíthatók, ahogy a holdak keringenek a bolygók körül. Mintegy százra tehető azoknak a nyelveknek a száma, amelyek a globális nyelvrendszerben ilyen centrális vagy "planetáris" helyzetet foglalnak el. Együttesen az emberiség körülbelül 95 százalékát ölelik fel. Használatosak az alapfokú oktatásban és többnyire azt követően, a középfokú és felsőoktatásban is. Megjelennek nyomtatásban, az újságokban, a tankönyvekben és az irodalomban, beszélik őket a rádióban, hangkazettákon és mindinkább a televízióban is. Legtöbbjük a politikában, a közigazgatásban és az igazságszolgáltatásban is használatos. Általában ezek a "nemzeti" nyelvek, s igen gyakran a hivatalos nyelvek is egy-egy állam területén. És ezek az írásos nyelvek is: a centrális nyelveken elhangzottakból vagy leírtakból sok mindent rögzítenek újsághírekben, jegyzőkönyvekben és jelentésekben, sok mindent tárolnak archívumokban, vesznek fel a történelemkönyvekbe, a "klasszikusok" gyűjteményes köteteibe, a népi elbeszélések és szokások gyűjteményeibe; s mindez, mivel egyre gyakrabban mentik el elektronikus formában is, az utókor számára is megmarad.
A centrális nyelv beszélői között viszonylag nagy számban akadnak többnyelvűek. Először is ott vannak azok, akik a szatellit- vagy periferikus nyelvet anyanyelvükként tanulták meg, a centrális nyelvet pedig csak később sajátították el. Az alapfokú oktatás és a nyomtatott szó elterjedésével, illetve a rádió és a televízió hatására az ilyen típusú kétnyelvűek száma világszerte emelkedik. A második kategóriába tartozók, vagyis azok, akik a centrális nyelvet mondhatják anyanyelvüknek, és megtanultak hozzá egy periferikus nyelvet, koránt sincsenek ilyen számosan. Nyelveket lentről felfelé tanul az ember, "a középpont felé törekedve": az emberek olyan nyelveket tanulnak szívesebben, melyek magasabb helyet foglalnak el a hierarchiában. Ezzel pedig megint csak a globális nyelvrendszer hierarchikus struktúrája erősödik.
Ha egy centrális nyelv anyanyelvi beszélői egy másik nyelvet is megtanulnak, az rendszerint egy még elterjedtebb, a hierarchia még magasabb szintjén található nyelv. Ezen a magasabb szinten, többnyelvű beszélőik révén a centrális nyelvek kapcsolatban állnak egy nagyon nagy nyelvcsoporttal, amely a rendszeren belül "szupercentrális" pozíciót foglal el. Ennek a csoportnak a nyelve a nemzetközi keretek közt zajló távolsági kommunikációt szolgálja. Igen gyakran az egykori gyarmati uralom alatt kötelezővé tett nyelvről van szó, amely a politikában, a közigazgatásban és az igazságszolgáltatásban, az üzleti életben, a technológiában és a felsőfokú oktatásban a függetlenség elnyerése után sem szűnt meg az érintkezési nyelv szerepét betölteni. Nagyjából egy tucat van ezekből a szupercentrális nyelvekből. A globális nyelvrendszerben elfoglalt helyzetük egy-egy napéhoz hasonló, melyet bolygói, a centrális nyelvek vesznek körül, utóbbiak pedig a maguk szatellitjei, a periferikus nyelvek gyűrűjében helyezkednek el. Szupercentrális nyelv az arab, a kínai, az angol, a francia, a német, a hindi, a maláj, a portugál, az orosz, a spanyol és a szuahéli. A szuahéli kivételével több mint százmillió ember beszéli mindegyiket. Könyvem egyes fejezetei regionális konstellációkat tárgyalnak, melyek középpontjában mindig egy vagy több ilyen szupercentrális nyelv áll: az indiai konstellációt a hindi és az angol körül; az indonéz konstelláció a maláj körül (bahasa indonéz); frankofon Nyugat-Afrika francia orientációjú konstellációját és a kelet-afrikai konstellációt, amely az angol körül forog; a dél-afrikait, ahol az angol és az afrikaans versengenek egymással; és végül az Európai Unió nyelvi konstellációját, melynek tucatnyi nemzeti nyelvét mindinkább az angol, egyre kevésbé a francia, és már alig-alig a német köti össze.
Találkozzon bár egy arab és egy kínai, egy orosz és egy spanyol, egy japán és egy német, nagy valószínűséggel egy és ugyanazon a nyelven fogják megérteni egymást, azon a nyelven, amely a szupercentrális nyelveket is összeköti, s így a globális nyelvrendszer tengelyét alkotja. Ez a hipercentrális nyelv, az egész konstelláció összetartója nyilvánvalóan az angol.
A mai világban az angol a globális kommunikáció nyelve. Mondhatni ez a nyelv áll a tizenkét napból álló nyelvrendszer középpontjában. Az angol nem mindig töltötte be ezt a pozíciót. Ellenkezőleg, mintegy fél évszázada rendelkezik csak vele, s hipercentrális funkcióit újból el is veszítheti; az elkövetkező évtizedekben azonban pozíciója minden valószínűség szerint csak erősödni fog.
Ha a nyelv eredete megegyezik az emberi faj eredetével, a nyelvek elterjedése a földön az emberiség történetének is alkotórésze. Sok-sok évezreden át a nyelvek a népesség expanziójával és a migrációval terjedtek. A történeti időkben a hódítások, a kereskedelem és a térítések nyomában jártak. Legfeljebb csak száz éve, hogy a nyelvek túlnyomórészt más módon terjednek, mégpedig az iskolai oktatás révén. Az oktatás működése azonban nem független a politikai, gazdasági és kulturális kontextustól, és végső soron ez utóbbi határozza meg, milyen nyelvet adnak át és milyen módon.

Nyelv, kultúra és a szövegek egyenlőtlen cseréje
Egy nyelv elterjedési területe egy kommunikációs zónát is meghatároz. Kulturális gyakorlatok vagy termékek annál zavartalanabbul lépik át az ilyen zónák határait, minél kevésbé függnek az adott nyelvtől. A képzőművészeteknek például nem olyan nyűgös ez az utazás, mint a költészetnek. A nyelvhez kötött kultúra azonban csak a többnyelvűség szakemberei, azaz fordítók segítségével kerekedhet felül a nyelvi akadályokon, vagy az eredeti változat nyelvét ismerő külföldi közönség kegyelméből. A maga területén belül a nyelv elszigeteli, ugyanakkor óvja is a nyelvhez kötött kultúra elitjeit. Amit létrehoznak, nem talál minden további nélkül utat a külvilágba. Az érme másik oldala, hogy idegen nyelvek kulturális termése viszont nem jelent számukra konkurenciát, mivel nem jut be csak úgy magától a területre. Ez utóbbi ugyanis megkövetelné, hogy a szóban forgó idegen nyelvet széles körben ismerjék, vagy minden alkalommal fordítások lássanak napvilágot.
Ez az elszigeteltség a kisebb nyelvterületeken erősebben jelentkezik. A kevésbé elterjedt nyelvet használó kulturális eliteknek pedig szembe kell nézniük a dilemmával: Sajátítsanak el egy elterjedtebb nyelvet, s aztán versengjenek sokkal több termelővel egy sokkal nagyobb piacon? Ez a "kozmopolita stratégia". Vagy maradjanak a maguk kevésbé elterjedt nyelvénél, hogy azután kevesebb másikkal kelljen versenyezniük a jóval korlátozottabb közönségért? Ez a "lokális stratégia".
A szurinámi, fríz vagy antillai szerzők például azzal a dilemmával találják szembe magukat, hogy sranan, fríz vagy papiamentu nyelven írjanak-e, vagy hollandul. A nyelvrendszer következő szintjén álló holland szerzőknek pedig azt kell eldönteniük, hollandul publikáljanak-e vagy angolul.
Akik a kisebb nyelv iránti hűség mellett szállnak síkra, meggyőződésüket általában jobban meg tudják alapozni, és világosabban szavakba tudják önteni, mint akik a nagyobb nyelvet választják. A kisebb nyelv mellett döntők főként három érvet vonultatnak fel. Az első így hangzik: a kisebb nyelv létében fenyegetett; fokozatos feladásával végül teljesen elsorvadhat, míg be nem következik a "nyelvhalál". Ez az érv kiterjeszthető minden helyi kulturális gyakorlatra és termékre is, melyeknek szintén elkerülhetetlenül megpecsételődik a sorsa, hacsak a beágyazottságukat biztosító nyelvet nem fogják beszélni és érteni a jövőben is. Ez pedig megint csak kikezdi a személyes identitás és a közösséggel való azonosulás tudatát. Végezetül: aki elszakad a kisebb nyelvi csoporttól, és átáll a széles körben elterjedt nyelvhez, tovább erősíti a nyelvi imperializmust, és közelebb hozza a globális kulturális hegemóniát.
A nagyobb nyelv melletti döntés viszont többnyire implicit: mintha az illető csendben elárulná saját kulturális örökségét. Pedig nem olyan nehéz érveket felsorakoztatni e választás megtámogatására, elég az önérdekre és az univerzalizmus kánonjaira utalni. Az elterjedtebb nyelv beszélői nem csupán karrierlehetőségeiket bővíthetik; ismerete egy csodásabb világot is feltár, ahol gazdagabb az ismeretek tárháza, a kultúra, változatosabb kínálat nyílik életstílusokból, több a morális választási lehetőség.
A lokális és kozmopolita állásfoglalás dilemmáit könyvemben a globális nyelvrendszer, a nyelvek különleges, hiperközösségi jellege és a nyelvrepertoárok Q-értéke felől veszem szemügyre. A "kollektív kulturális tőke" fogalmának bevezetésével - azon szövegek együtteséről van szó, amelyek egy adott nyelven hozzáférhetők - lehetővé válik, hogy megközelítésünk keretein belül emeljünk szót a saját nyelv megtartása mellett. Anélkül, hogy olyan értékekre hivatkoznánk, mint az "identitás" vagy a "szolidaritás", érvelésünk rá tud világítani azokra a dilemmákra, amelyek a - nyelvbe ágyazott - kulturális örökség megtartására irányuló közösségi akciókat kísérik.

       FENYVES MIKLÓS FORDÍTÁSA


Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu


C3 Alapítvány - c3.hu/scripta/

stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret