stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



Marco Fabio Apolloni
A Serny-fogadó titkai

Róma, 18... február-március
Kedves Marija Petrovnám!

Mindenekelőtt esküdjék meg, hogy elolvasás után elégeti ezt a levelet. Esküdjék meg, hogy nyomban elégeti, ha úgy gondolja, nem képes titokban tartani e sorokat, melyeket az én szegény kezem rótt, melyet nem súrolt még az ön okos és jóságos tekintete. Mert súlyos dologról számolok be önnek, mely legalább olyan súlyos, mint amilyen veszélyes. Rajtam kívül senki sem segíthet ezen, és csakis ön, amilyen jóságos, egyedül ön adhat hitelt szavaimnak. Így van. Igazán így van. Semmit sem lehet tenni. Önön kívül bárki e levelet olvasván azt hinné, hogy ez a szegény író tényleg megőrült. S emiatt ellenségeim csupán örülnének, ám barátaim, az én legkedvesebb barátaim telve jó szándékkal idesereglenének, hogy hazavigyenek és könnyhullatás közepette bezárjanak egy német professzoroktól hemzsegő helyre. Megkötözve tartanának ott, csak hogy testi épségemet óvják, s nekem úgy módom sem nyílna arra, hogy jóvátegyem a hibát, melyet elkövettem, s fordítsak a mi szeretett orosz hazánk sorsán. Igen, drága Marija Petrovna, az ön barátja vigasztalást keres önnél, miképpen a legalávalóbb bűnös, a véres kezű gonosztevő kopogtat egy kolostor kapuján: az a remény fűti, hogy legalábbis megvallhatja bűnét, és vezeklésért könyöröghet.  Ám nincs az a gonosztevő, aki annyi bűnt követett volna el, amennyi tőlem eredezik. A saját kezemmel követtem el valamennyit, bár még be sem következtek. Ó drága jó, könyörületes Istenem, a könyveim, mégoly hitványak is, melyeknek sikere olykor megörvendeztetett, bejárják Oroszországot, kézről-kézre adják őket, s ostoba módon egyre többen nevetnek rajtuk. Ámde, Marija Petrovna, mennyi könny omlik majd miattuk egyszer! Ó, ha megtehetném, miként egyszer ifjúkoromban egy ostoba, ártatlan költeményemmel tettem, visszavásárolnám őket a könyvkereskedőktől, kitépném az olvasók kezéből és elégetném valamennyit! Ám mivel nem tudom útjukat állni többé, életem a megtagadásuknak szentelem, s ettől a pillanattól fogva a való életem fogja eltörölni őket a föld színéről. Nem, drága barátnőm, nem kell még megrémülnie, hiszen a remény éppen mostani szavaimban rejlik! A Jóisten talán időben figyelmeztetni akart engem, s magam igazítom ki azt a végzetes útirányt, mely a hajót egyenesen a kétségbeesés sötét szirtfokához vezetné.

Engedje meg, hogy elmeséljem önnek azt a kegyelmet, melyben talán senkinek sem volt része. Az Úr egyik legsötétebb hírnökét választotta ki, hogy elvonja tekintetem a jelen dermedtségétől, és megláthassam a jövő rettenetes fényeit. A csoda, míg kinyilatkoztatásra vár, kisszerű és hitvány, evilági dolgokban rejtezik, s elvegyül közöttük.

Tegnap alig vártam az estét, mert azt az ígéretet kaptam, hogy egy fontos fogadáson bemutatnak a mi cárevicsünknek, akit Isten tartson meg mindig ilyen erőben-egészségben és ilyen nagylelkűnek. Milyen furcsa is most holmi fontos fogadásról szólnom, mintha valóban az lett volna, és milyen rettenetesen hangzik, hogy éppen nekem kellett megjelennem ama kedves és ártatlan gyermek előtt. Nekem, a híres írónak, a jó tollú szatirikusnak, az ígéretes tálentumnak! Akkor még nem tudtam, ki vagyok! Akkor még nem tudtam, miféle és mily merőben más találkozást rendelt el számomra az égi hatalom. Szállodámban a várakozás unalmát elűzendő beszédbe elegyedtem egy vándor mágussal, egy hivalkodó ábrázatú olasszal, akit majd' szétfeszített a saját szemfényvesztő művészete miatti hitvány gőg. Beszédbe elegyedtem vele szokásos mesélő és történeteket hallgató kedvtelésem folytán, ismét csak abban a reményben, hogy mások szájából vett szellemes anekdotákat gyűjthetek, afféle képtelen és különc adomákat, melyekben reményeim szerint igencsak bővelkedik egy utazó művész repertoárja. Szennyet, ez ideig mindig csak szennyet gyűjtöttem az emberek ajkáról, s árkus papírokat meg honfitársaim fejét töltöttem meg vele. Csakis szennyet, hogy azon nevethessenek, hogy benne élnek. Azt gondoltam, ekképpen meggyógyíthatom őket, és nem vettem észre, hogy a nevetés az agónia majmolása, a vadállati üvöltés civilizált álcája! Hivalkodtam az elbeszéléseimmel, és türelmesen hallgattam a másokéit. Mígnem aztán összetalálkoztam ezzel az olasszal, akit színházi szemfényvesztőnek hittem, aki hollót meg galambokat rejteget a zsebében, peckesen feszít testhezálló mellényében, bajsza festett, akár a mi generálisaink közül valamelyiké, aki még szíveket akar tiporni, pirosítóval kikent arca olyan, mint egy vén, kacér gubernátorfeleségé. Miután egy egész délelőttön és egy fél délutánon át hiábavaló történetekkel szórakoztatott, meghívott egy bűvészelőadásra. Egy hangját vesztett, csontvázsovány, csúf operaénekesnő gyógykezelésének ürügyén engem és a többi jelenlévőt bezárt egy sötét, ablaktalan szobába, majd sustorogni kezdett, mint egy falusi boszorkány. Volt köztünk egy vén kérkedő, egy parókás, festett barkójú, elhanyagolható francia, aki fontoskodón egyre csak fecsegett, aztán egy aprócska velencei borbély, valamint a szálloda tulajdonosa. Hogyan is képzelhettem volna egy efféle társaságban, hogy mi fog történni?

Hű barátnőm, hogyan folytathatnám? Egyre sűrűbb homály vett körül bennünket, és a szoba egyetlen fényforrásából nem láttam egyebet, csupán a lángját. Saját magamat sem láttam már, sem a szemem előtt arasznyira tartott tenyeremet. Hirtelen ez az egyetlen gyertyaláng is kihunyt, és a vaksötétben hatalmas térséget éreztem a fejem fölött, mely összemérhetetlenül nagyobb volt, mint a szoba tere, amelyben tartózkodni véltem, s valamiképpen mintha sok ember jelenlétét érzékeltem volna magam körül. Megszámlálhatatlan sóhaj neszét hallottam a levegőben, nagyon távoli, valamiféle zsongásban összemosódó, homályos suttogást, nyikorgást, száj elé tartott kézzel tompított köhögést, olyasféle krákogást, mintha valakik elfojtani igyekeznének a köhögésüket. Majd két-három rettenetes, mély dörrenést hallottam, s az ezt követő csöndben a sötétség hirtelen föntről lefelé széthasadt előttem, és a hasadékon vakító fény áradt felém. Amikor szemem hozzászokott e káprázathoz, azt láttam, hogy egy színpad előtt szétnyílt a függöny, és elém tárult az én vígjátékom első jelenete! A színpad felől áramló fénytől elfordítva tekintetem vajon kit látok ott ülni mellettem, mosolyogva? Az olasz mágust, bal felől, a zsöllyében. Hullámzó emberfej és kalaptömeg választott el a színpadtól. Meg akartam szólalni, de a mágus úgy megszorította a karom, hogy az már fájt, így intett hallgatásra. Hátrafordultam, a tengernyi emberfej-tömegnek nem is láttam a végét. Ilyen hatalmas színház nincs is a világon, képzelje csak el, nagyobb volt, mint a pétervári Arzenál főtere. A távolba vesző páholyokból annyi volt, hogy ha tízszer egymás tetejére raknánk az Arzenál épületét, miközben az egész balti flotta valamennyi tengerésze ott könyökölne az ablakaiban, azzal sem tudnám érzékeltetni az elém táruló látvány végtelenségét. A színpadon eközben a polgármester elmondta a szövegét és ezzel elindította az eseményeket, őutána a bíró, a jótékonysági alapítványok biztosa, a tanügyi inspektor és az én borzasztó, gyűlöletes, csapnivaló komédiám többi szereplője is elugatta a maga szövegét! Ekkor a mágus, aki még mindig szorította a karom, fölállított és intett, hogy kövessem. A közönség többi része úgy nézte a darabot, mintha mi ott sem lettünk volna. Az olasz karomnál fogva vonszolt és én a nézőtér első során túlra követtem. Ekkor hónom alá nyúlt és hihetetlen erővel fölemelt, átröpített a zenekari árok fölött, és a proszcéniumra hajított. A levegőben félelemmel gondoltam a zuhanás okozta fájdalomra, de a zűrzavarra is, amelyet a színészek között keltek majd. Ehelyett, nem tudom, hogyan, az olasz már készen állt, hogy elkapjon, így meg sem ütöttem magam. A színészek játszottak tovább, mintha mi sem történt volna, és úgy tűnt, nem is látnak minket. Az olasz letett a földre. Borzalmasan nézett ki. Észrevettem, hogy szemében a legkisebb nyoma sincs semmiféle kifejezésnek: tekintete sem gonosz, sem vidám nem volt, szeme kimeredt, akár egy halotté. Pillája sem rebbent, miközben elakadt a lélegzetem a rémülettől, s észrevettem, hogy ő nem lélegzik. Ámde beszélt, miközben a színészek teljesen közönyösen játszottak mellette tovább: 'Igyekezzen, jöjjön, nézze meg, mi van odalent!' mondta, majd lehajolt, fölemelt egy csapóajtót, melyen át elindult lefelé és engem is maga után húzott. A  deszkák rései közül késpengeszerűen hatolt le a fény a színpad alá, de a fénnyel együtt valami meleg folyadék is alácsorgott, amely eláztatta az arcomat és a ruhámat. Már az egész padló el volt árasztva, és látszott, hogy egyik-másik középső rácson át már alább folyik. Kísérőm letuszkolt egy keskeny, sötét lépcsőn. Lefelé menet az előttem haladó mágus frakkjának szárnyaiba kapaszkodtam, s az volt a benyomásom, mintha a lépcső nagy kanyarulatokat venne. A fal túloldaláról vízmosás zaja és zubogás hallatszott, mintha folyó folyna odaát, de a helység nem volt nyirkos. Lassanként,  miközben a lefelé tartó spirál egyre szűkült, utunk még keskenyebb, ferdébb és meredekebb lett. Alant némi derengést fedeztem föl a sötétben, s előttem haladó vezetőm árnya is kezdett kirajzolódni. Alattunk egy nagy kút tátongott, falához támasztott vaslétra vezetett benne egyenesen lefelé. A mágus rám parancsolt, hogy kövessem, és úgy kellett tovább mennem, mint ő, a létrán fejjel lefelé kapaszkodva a sötétben. Elindultam utána, s hirtelen az az éles benyomásom támadt, hogy nem is lefelé megyek, hanem állok, mintha körülöttünk minden tótágast állt volna, olyannyira, hogy elbizonytalanodva meg is torpantam, ám vezetőm hajamnál fogva maga után rántott, mondván, hogy 'Bátorság!'. Alighogy kiértünk, rémülten kapaszkodtam belé, mert azt hittem, belezuhanok valami hatalmas fényözön-űrbe, de mindjárt észrevettem, hogy ez az űr nem más, mint a szürke felhőkkel teli égbolt, és a homály hasadékai közül előragyognak a csillagok. Ekkor tekintetemet lefelé fordítottam, és alattunk ott volt egész Róma. Fölöttünk pedig a Szent Péter bazilika kupolájának hatalmas aranygömbje.

       LUKÁCSI MARGIT FORDÍTÁSA
 


Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu


C3 Alapítvány - c3.hu/scripta/

stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret