stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



Rainer Kirsch

NAPLÓJEGYZET

Mint rég, úgy élek. Még. Nem bánt az aggkor.
Halál? Mint rég, vigasz, s távol nagyon.
És minden új vers mintegy visszakapcsol
a múlt jövőkbe. Jó ez így. Hagyom.

1996 július
 

PETRARCA SZÁMŰZETÉSBE MEGY

Hogy mérgelődnek, látva: ép a lábam.
Az út mentén arany mankók hevernek,
ha csonka végtagú vagy, ebbe vernek,
acélra ízülsz, billegsz csont-puhábban;

s ha telt mosollyal tovább nem sietnék,
dicsőségabroncs nőne homlokomhoz,
ódát szereznék minden létrafokhoz,
a fejtámaszról, mintha mennybe mennék -

van legbicébb, az nyer elnöki tisztet,
ki meg gipszágyon - körbedongja bankó-
váltó had - homokot szitál a népnek;

kotró kotor, verik az új fityinget,
s az aranybányatulajok, s a mankó-
készítők mintha rám legyintenének.

1996 július

PETRARCA, MIKÖZBEN ÁTKEL AZ ALPOKON, ELGONDOLKODIK,
HOGY S MINT ÁLL A DOLOG A KÖHÖGÉSÉVEL
 
Jambust köhögtem végig, mintha lázban.
Ha orvos látna, mondaná is menten,
uram, ön abszolúte menthetetlen,
mi több, halott: helye a hullaházban.

De ma, korunkban légüres a szellem,
a versről dunsztjuk sincs a doktoroknak,
én köhécselek, ők a jambusoknak
slampos filiszterfüllel állnak ellen.

Hol vagy ifjonti következetesség?
Üdítő szellemi szigor, mely végül
a felszinességgel is összebékül?

Tél van  - mondám -, tavaszt remélni tessék!
Mindazáltal nem változtam e téren:
mert élni hagy, a slamp orvost dicsérem.

1996 július

PETRARCA DICSÉRI BARÁTCSUHÁJÁT

Cserélve gazdi, alibikalap.
Így hajadonfőtt járva célszemély vagy,
kit agyba-főbe verhet minden évad,
köröznek is; hát biztonságosabb

csuhába burkolózni, húzd a csuklyát
szemedre mélyen, majd az orr beszámol
a pápák zöldségáru piacáról -
amorf a módi, rejtsd tehát a formát.

Járom sorát a rossz szagú tereknek,
hol levegőt közhelymiazma pótol,
csuhám lobog, az orr mindent dekódol,

és üldözőim sarkamban lihegnek:
azelőtt balos, ma jobbos alakban
nyírnának ki - csak bűzük változatlan.

1996 november

PETRARCA, ELOLVASVÁN AZ ÚJSÁGOT, VALAMI IRÁNYTŰ UTÁN NÉZ

Nem öltek meg, olvasom. Jött a pardon.
Én inkább feledékenységnek vélném.
Meghalni sápasztó, lidérces élmény.
S az északi irányt aligha tartom:

házakon atlaszok, fordulva el, kint
rúdon útjelzők, ling-leng mindahánya,
percenként változik a szél iránya,
hangszálroncsoló gőzök városonként -

sarkcsillag sehol, holdsarló se lóg ott,
vak ablakok, sehol sugárnyi hézag,
s a hajnalpír nem csal se pírt az arcra,

se isten legére egy fél pirókot.
Egy csinos nő tesz pontot a kudarcra:
amerre tart, remélem, arra észak.

1996 november

KÉT ISTEN AZ ÖKÖRBEN

Kisült mezőség, meddig a szem ellát,
elaszó steppe, vagy már sivatag, hol
egy folton jó kövér füvet legelt Ő
a pompázatos, hóka szügyü jószág,
a szarva fenségesen görbült, mint a
száj sötét íve le s oly szép szemű volt!
hogy azt hittem egy isten lakik benne
tán maga Zeusz zivatarhozóként

s mivel nem helyben állva, hanem lassan
vonulva-vonulászva tépte a füvet
de nem az egész foltot, csak a szélét
kiritkítva s ahányszor odébblépett,
patája nyomán ment vele a folt is
mintha a föld alatt nem evilági
erő munkálkodna s a fűgyökérzet
vagy mert a pata lépés közben előnyomta

vagy mert nedvesítette, avagy Perszephoné
gerjedt a bikaszagra, göndör fűzöld
zsendült, Perszephoné szeméremszőre,
s ha, gondoltam, Ő ezt a FÜVET rágja
erjeszti oltógyomrában és aztán
ahogy a marhák felkérődzi újból,
akkor, gondoltam, és a higgadtságom,
írd amit látsz, ne értelmezz nem dolgod

átváltozott, álmodtam, rémületté:
akkor ugye KÉT ISTEN, egy jin, egy jang
vagy más kétféle elv van a nyirokban
harc törhet ki, az ökör szétrobbanhat
s hová fröccsen, a helyén újak kelnek
másmilyenek, szörnyfenotípusok
sztochasztikusan hibás génláncokból
ragadozó moha, emlős bogár

gondolkodó homokbucka, kilenc-
fejű vak gőte, vagy az egész steppén
beindul az őrült növénymutációk spirálja
mely elburjánzik ősiszappá rothad
és kezdődik a kettes számú evolúciós kísérlet
irdatlan vegyes lombos erdő zúg majd
olümposzian trópusi, sok felhőt vonz
záport szakaszt, óriás folyókat áraszt

azok medret vájnak s a hold segédletével
megváltoztatják a föld forgató nyomatékát
miáltal az idő elbizonytalanodik vagy
hurkokat ír le, következésképpen
minden esemény jó vagy rossz esetben
összetalálkozik/hat saját korábbijával
ahány éghajlat-övezet mind elcsavarodik vagy
a tér helyenként roppant ráncokat vet

és akkor engem, ki egy jégkori dűnén
lakom Varsó és Hamburg közt Marzahnban
tán óriás gleccserek vesznek körül, s hiába
van bunda rajtam, fűtés híján ott fagyok
a computerem előtt múmiává:
nincs, aki tudná, vagy megálmodhatná
az ilyesminek mi a vége

1998 december

HALASI ZOLTÁN fordítása


Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu




stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret